Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-15 / 1. szám
1959 január KRÓNIKA 7 VITA FORUM: Dunavölgyi népek állama... MIKOYAN NEW YORKI SAJTÓKONFERENCIÁJA Mikoyan “privát-tanulmányútja” baleki engedélyezéséből kommunista propaganda körút lett. Többi közt az Egyesült Nemzetek palotájában is nyilatkozott Kruscsevnek, az 1956-os magyar szabadságharc főhóhérjának ez az 1. sz. pribékje, aki Kruscsev parancsait hajtotta végre Magyarországon az infámia 1956 októbervégi és november-eleji napjaiban. Az ott tartott sajtókonferencián egyik újságíró kérdésére kijelentette, hogy a “magyar nép nem kér segítséget a belső ügyei megoldására”, — amit szerintünk az 1956 okt.-i 95 százalékig általános magyar forradalom ténye száz százalékosan megcáfol. A továbbiakban is szorgalmasan ismételte Kruscsev mondókáit, recsegtette a régi lemezt, hogy Magyarországon a kommunista uralom alatt “kultúra, termelés és boldogság van”. Ennek kapcsán hivatkozott arra, hogy “legutóbb választásokat is folytattak le ” Kell-e mondanunk, hogy ez hazugság, mert az egylistás cédulaleadás nem választási Ha Mikoyan és főnöke annyira hiszik, hogy Magyarországon ma boldog a nép, miért dolgoznak annyi esztendő óta kézzel-lábbal, gépfegyverrel, tankokkal, mindenféle gyilkos terrorral, hősi ezrek lemészárlásával csupán az ellen, hogy a magyar nép szabad, titkos választáson megmondhassa, hogyan képzeli a boldogságát? A szabadvilági magyarok tudják, hogy a megszálló szovjetzsarnokság azért nem engedélyezi a szabad választásokat, mert a válasz az volna, hogy a nép a legnagyobb mértékben boldogtalan! Lehet-e más a nemzeti és emberi szabadságtól való megfosztottsága, tankok ezreivel és ázsiai hordák százezreivel újólag feldiktált rabsága mai leggyalázatosabb mélypontján? ★ Mikoyan e hazug cinizmusa egy okkal több, hogy ha. miként Mikoyan sürgette, csúcskonferencia lesz, a Nyugat ott a sarkára álljon és élére állítsa Magyarország és a többi európai rabország szabadsága kérdését! Bonyolult és igen nehéz kérdés olyan népek jövőjéről gondolkodni, írni, melyek 40 év előtt egy közös birodalomban éltek, s melyek az osztrákot és a magyart kivéve elhamarkodva járultak hozzá- ez egységes állam és népközósség szétbomlasztásához. A lezajlott negyven év azonban igen keserű leckec adott muidanny.unknak e szétdúlt egység miatt és minden dunuvölgyi kis nép körébor akadtak gondolkodó elmék, akik azon elmélkedtek, hogy a régi elvekre alapozott Monarchiát egy új, szabad akaratból, egymás védelme céljából, közös politikai érdekből nem lehetne-e egy államszövetség, föderáció alakjában felújítani. Ennek az új dunavölgyi államközösségnek létrehozása sorskérdés az itt élő kis népek jövője szempontjából és csupán az ő jóakaratukon múlik, hogy meg fog-e valóulni. Az első világháború után létrejött Kisántánt rövid fennállása bebizonyította, hogy nem tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket, nem képes pótolni sem katonailag, sem hatalmi tekintélyben a régi Monarchiát, melyet minden belső gyöngesége ellenére is egyöntetűen elismertek nagyhatalomnak, mely követelménynek az még a legutóbbi világháborúban is tökéletesen megfelelt. Csak az elvesztett háború, méginkább a rövidlátó békekötések okozták felbomlását. A szláv és germán hatalmi tömbök között a hibák ellenére is jól ellátta a hatalmi egyensúlyozó szerepét. Köztudomású, hogy a nyugati nagyhatalmak mind elismerik, hogy hiba volt szűklátókörű emberekre hallgatni a Páris-kömyéki békekötésnél. Ha egy jövőbeli dunai államszövetségről akarunk elmélkedni, akkor legelőször is azt kell megvizsgálnunk, hogy mit vehetünk át a régi Monarchiából és mit nem. A Monarchiában a legfontosabb hatalmi szervek: a külügy és a hadügy közösek voltak, sőt a legutóbbi időkben a részterületek között elég jó gazdasági kapcsolatok jöttek létre. Ha e három legfontosabb kérdésben meg tudnak az érdekelt népek egyezni, akkor az államszövetség lényegében már meg is alakult. Az gységes alapelv helyes volt a külügyek és a hadügyek terén, csak a gyakorlati megvalósítás volt sokszor helytelen és elidegenítette a kjs népeket a közös állameszmétől. Ha tehát elengedhetetlen feltételnek is tartom a külügy és hadügy közös vitelét, ebben minden nagyobb nép képviselőinek valamiben formában részt kell venni. A külügyi bizottságban a tagállamok 2-3 bizottsági taggal képviseltetnék magukat. Kebelükből választanák meg a bizottsági elnököt, mely a külügyminiszter szerepét is betölthetné- Ez gyakori időközben beszámolna a bizottságnak, mely vagy helyeselné, vagy elvetné javaslatait, természetesen le is mondattathatná. Ez igen fontos érdek miatt nagyon jó volna, ha nem bürokratikusán időközönként más és más bizottsági tag volna a bizottsági elnök és külügyminiszter, hanem akit személy szerint erre legalkalmasabbnak tartanának, egyszóval rátermettsége van. Fontos ügyek felett nyílt, vagy titkos szavazással dönthetnének. Külképviselet terén igen sok költséget takarítana meg az államszövetség, ha nem minden tag külön-külön tartana fenn követséget, hanem minden államban csak szövetségi követségek volnának, a konzulok azonban minden ott gazdaságilag, vagy politikailag érdekelt tagállamból lehetnének. Ezek szorosan együttműködnének a követtel, szaktanácsadás és egyéb téren. Ugyanis a külön követségek nemcsak hatalmas költségtöbbletet jelentenének, hanem zavarólag hatnának a külpolitika egységes menetére márpedig enélkíil komoly és tartós államszövetséget nehéz elképzelni. Követeket lehetőleg minden államból rátermettség szerint neveznének ki a külügyminiszter, vagy a bizottsági tagok javaslatára. A konzulokat minden állam tetszés szerint tarthatna bármelyik államban, de nem ellentmondásban a külügyi közös érdekekkel. Éppen így minden tagállam külön megállapodásokat is köthetne bármelyik idegen állammal, egység megóvása miatt. Titkos megbeszéléseket, tárgyalásokat és szerződéseket legjobb, ha nem kötnének, de ha elkerülhetetlenül szükséges, akkor csakis közösen. Előnyös volna, ha minden megállapodást közösen lefektetett elvek szerint kötnének. ★ A külügyi érdekek összehangolása után, nélkülözhetetlen a katonai egység, legalábbis olyan fokban, hogy a különböző nemzeti hadseregeknek ne legyen külön-külörr vezérkara, hanem a külpolitika alátámasztására, a szövetség tekintélyének és erejének növelésére, közös vezérkar álljon a szövetségi hadsereg élén. A vezérkart a tagállamok legtehetségesebbnek elismert tisztjeiből állítanák össze és ezek közül válaztanák közös megegyezéssel a vezérkar főnökét és helyetteseit. A katonai közigazgatás, jó ha egységes elv szerint történik, de ez még nem annyira fontos, mint pl. a fegyvernemek összehangolása, egységes kiképzés, stb. A régi közös hadseregnek ugyan előnye volt a közös kiképzés, de már a közös nyelv miatt a kis népek megalázva érezték magukat-A harmadik nélkülözhetetlenül lényeges kérdés a gazdasági- Ma jóformán a gazdasági érdekek az ir,nyitók az államok egymásközti viszonyában, sokszor még olyan esetben is, ha az ellentétek látszólag világnézetiek. Természetesen a szövetségen belül is megmarad a tagállamok sajátos gazdasági érdeke, éppen ezért ennek összeegyeztetése az egységes föderációs elvvel nem kis gondot fog okozni. Ha egyes tagállamok között nincs akadálya, lütrejöhet vámközösség is, de ez még nem feltétlenül szükséges, ha más tagállamok viszont ragaszkodnak a vámsorompókhoz. Nagyon ajánlatos volna és előnyös, ha a tagállamok egymásnak kedvezőbb vámtételeket szabnának és ezeket is csak akkor, ha a vám valóban védi valamelyik állam ipa*rát vagy mezőgazdaságát, kereskedelmét. Pénzügyi vámok, vagy egyáltalán ne, vagy olyan kicsik legyenek, hogy ne okozhasson nézeteltéréseket, hanem inkább előmozdítsa a tagállamok közötti barátságos gazdasági kapcsolatokat. Célszerű az, hogy az államszövetség határain belül a lakosság zavartalanul közlekedhessék, mert a gyakori érintkezés különösen a sport és a kultúra terén közelebb hozza egymáshoz az embereket és megerősítheti bennük a föderáció nélkülözhetetlenségének, szükségességének hitét. Éppen ezért vizűm nem feltétlenül szükséges a tagállamok területén. Kívánatos még a közigazgatási, a kultúr- és iskolakérdésről tárgyalni. E két utóbbinak, csak a vegyeslakosságú területeken van a közös ügyek szempontjából rendezést kívánó szerepe. Minden embernek elidegeníthetetlen joga, hogy anyanyelvén tanulhasson az iskolában, saját színházat és egyéb kultúrintézményt tarthasson fenn, népiségének ápolására és megőrzésére. Ugyancsak nagyobb tömegű, sűrűségű egyajkú helyeken meg keil adni a jogot, hogy az illető népcsoport maga választhasson közigazgatási tisztviselőket, melyek őt képviselik a más nemzetiségű illetékes hatóságok előtt. Ha ez nem lehetséges, akkor mindenesetre el kell érni azt, hogy annak a népcsoportnak is legyen beleszólása a másnyelvü vezetők kiválasztásában. Múlhatatlanul szükséges a súrlódások elkerülése végett, hogy ve* gyes népiségű helyeken a közigazgatási és rendőrhatósági személyek, főleg vezetők megértő és közmegbecsülésnek örvendő egyének legyenek, mert egy nem megfelelő vezető súlyos bomlasztást is előidézhető károkat tud okozni-Nagyon szükséges, hogy a föderációt érintő minden lényeges kérdés, alkotmányban, vagy szerződésben legyen lefektetve, tehát nemcsak a külügyi, hadügyi, gazdasági, hanem a kisebbségi kérdések is. Ez annyira mellőzhetetlen, hogy a közös ügyekkel foglalkozó minisztériumok mellé feltétlenül fel kell állítani egy kisebbségi minisztériumot is, mey vitás esetekben eljárna, igazságot tenne, bíráskodna, stb. Végső esetben nyág személyek, sőt kisebb csoportok eltávolítását, kicserélését is intézhetné. Pzóva] ennek a fontos intézménynek jutna kisebbségi, vegyes te- i öleteken az elhárító, békítő szerep. A bolsevizmus folyton inter-
