Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-15 / 1. szám
4» éppen ilyen szomorú az, hogy Rákóczinak a szabadság mellett a jobbágyság felemeléséért is kibontott zászlaja a nagymajtényi síkon olyan kompromisszumokba, alkuba hullik bele, amelyet sem a császár, sem Rákóczi nem akart, csak a rendek s amely alkű az ő jogaikat biztosította a jobbágyság terhére?! MINDSZENTY: A 18. század jogtudósai már előírják az államnak a minimális emberi jogok biztosítását, a jura connátákat, az illő megélhetés biztosítását minden ember számára. Mária Terézia ezeknek a természeti jogoknak védelmére kel és odáig megy, hogy revízió alá veszi a rendi kiváltságokat védő koronázási esküjét és az eskünek e kitételét: “a nemzet hagyományos jó szokásait megtartja” úgy ítéli, hogy a rendi jogok nagy része ellenkezik a nép vele született jogaival, így nem jó, hanem rossz szokásnak minősül, tehát nem kell megtartania. Meg is védte a jobbágyságot a földesurával szemben! ERNSZT: Igen! Ezek miatt a törénelmi élmény hagyományok miatt ragyog ma is elhomályosíthatatlanul Szent Koronánk fénye a tiszta paraszti szemekben. MINDSZENTY: Sőt minden magyar és a társnépek szívében, hitében is! Hiszen Szent István Krisztus földi helytartójától nyeri a Szent Koronát, ezt csodás események veszik körül, a Korona felajánlása által lesz Isten anyja az ország Pátronája. István fiához intézett intelmei a keresztény állam alaptörvényeivé lesznek. Az Árpád-ház szentjeinek hosszú sora növeli a Korona fényét. A koronázás, a hitlevél, az eskü szent szertartás, ezek nélkül nem király a királyi ERNSZT: A fiatalok azt hiszik, hogy a Szent Korona valami Habsburg-dolog, pedig meszsze áll az uralkodóházak felett, még az Árpád-ház, sőt a nemzet felett is. MINDSZENTY: Kossuth, amikor 1867-ben nyugati támogatással új szabadságharc lehetőségét látta felvirradni, bankjegyeket nyomatott, de a koronás, angyalos címerrel, mert — amint megindokolta a császár által ellene indított perben, — a koronás címer nem a királyé, hanem a nemzeté. Élő szimbólum, amely összesíti a nemzet minden tagját. De öszszefogja Szent István birodalmát, egyenlő országait, népeit jelenti: e népek szuverénitását, függetlenségét és jogaik összességét is. Népünkben és társnépeinkben is él az ezer éves együvétartozásunk, közös történelmünk, sorsunk tudata. Ezzel szemben futó percek gyökértelen, szerencsétlen kísérletei voltak a respublikás törekvések. Persze a huszadik század új tartalmat, új alkotmányt, új hitlevelet ad a Szent Korona számára. Ha a szociális igazság és KRÓNIKA 1959 január A SZOVJET NÉMET BÉKEKONFERENCIA ÖSSZEHÍVÁSÁT JAVASOLTA A Szovjet jegyzéket intézett a nyugati szövetségesekhez és még 24 országhoz, amelyeknek szerepük volt Hitler ellen a második világháborúban és azt javasolta, hogy két hónapon belül üljenek össze Prágában, vagy Varsóban a német békeszerződés megalkotására. A meghívandók között minden földrészből szerepelnek országok és szerepelnek a Szovjet-blokk országai, köztük Magyarország is. A Szovjet a javaslathoz csatolta egy német békeszerződés tervezetét, amely nem sokban különbözik attól a béketervezettől, amelyet Molotov 1954-ben előterjesztett a külügyminiszterek berlini konferenciáján. A fő különbség az akkori javaslattal szemben, hogy azon az alapon áll, hogy a nyugati megszállók vonuljanak ki Németországból és a két Németország között bizonyos ügyek intézésére “államszövetség” jöjjön létre, anélkül, hogy Kelet-Németországban (a Szovjet-zónában) megváltozna a felkényszerített kommunista rendszer. Németország határai az 1959 január 1-i helyzet szerint alakulnának, vagyis az orosz és lengyel közigazgatás alatti területek végleg elszakíttatnának Németországtól. Nyugat-Németország ne köthessen szövetséget a Nyugattal és csak annyi katonaságot tartson, amennyi a belső rend fenntartására szükséges. A meghívandók között volna a kommunista Kína is. Nukleáris és rakéta-fegyverekkel Németország nem rendelkezhetne. ★ Az orosz jegyzék, amelyet Dulles járhatatlan útnak mond, válasz azon nyugati jegyzékre, amely szerint Nyugat-Berlin kiürítéséről csak a német kérdést általánosságban tárgyaló konferencia keretében hajlandók tárgyalni. Amerika nem ismeri el véglegesnek azon területek lengyel birtokát, amelyek a háború vége felé lengyel igazgatás alá kerültek, s eddig ragaszkodott szabad választásokhoz, amiről Moszkva az előrelátható óriási kommunista vereség tudatában hallani sem akar. Dulles külügyminiszter január 15.-én azt a váratlan kijelentést tette, hogy az egyesítés másként is megoldható nemcsak szabad választások út ján- Erről részleteket nem hozott nyilvánosságra, noha az egyaránt érdekelte volna a német és más nyugateurópai népeket, de egyben a szabad választások alapján álló európai rabországi menekülteket is. A Szovjetnek a berlini szerződésszegő mesterkedéseivel az a célja, hogy Németországot eltérítse a Nyugat oldaláról, — megdöntse a mai helyzetet, amikor Németország (és az igazi Magyarország is) végre, végre a jó oldalon, Amerika oldalán van. A Szovjet céljának csak első állomása volna egy ú.n. német semlegesség. Eszközévé akarja tenni a németeket, mert ha ez sikerül, túl volna Európa kommunistává tételének nehezén! Dulles fenti legújabb nyilatkozata nyilván csak taktikai lépés és szeretjük hinni, hogy a Nyugat, tisztában lévén Németország európai kulcshelyzetével, nem bocsátkozik bele semmiféle engedékenységbe, — appeasementbe! Sőt ellenkezőleg, ha mint Moszkva kívánja és Mikovan Eisenhowernél sürgette, csúcskonferenciára kerül a német egyesítés és az “európai biztonság” kérdése, be kell nyújtani a rabországi erőszak-uralom számláját is!... Hiába lenne német egyesítés, az európai rabországok, köztük a szabadságharcos Magyarország szabadságának helyreállítása nélkül nincs, nem lesz európai biztonság, nyugalom és béke sohasem! a népjogok fényébe állítjuk a Koronát, ez a Kárpátmedence új évezredét fogja bevilágítani. ERNSZT: Egy törpe kisebbség szeretné csak vallási ereklyévé, emlékké lefokozni, hogy élő múltja nagy értékeitől foszsza meg a nemzetet. MINDSZENTY: Azt mondják, hogy az a törpe, aki az óriás vállára áll, tovább láthat az óriásnál- Mi is tovább látunk Kossuthnál a halála óta eltelt negyven évvel, Trianonnal. Érvei ma már nem meggyőzők a respublika mellett. Hogy a királyság költséges, felesleges és hogy ellenkezik a szabadsággal? De nem éppen így tévedett-e Kossuth a nemzetiségi kérdésben is? Hogy a köztársaság demokratikusabb? Nem fordult-e ez nálunk Károlyi után az ochlokráciába, a csőcselékuralomba? Vagy ez a demokrácia valóban demokrácia-e? Nem plutokráciae, a pénz uralma-e inkább? Nem bankvezérek, kartellfőnökök és szabadkőmíves páholyok diktátorsága-e inkább? — Az igaz, hogy 1914-ben még csak három köztársaság volt Európában és ma kevesebb a királyság. De az új köztársaságokban nem virágzott-e ki egy új államforma: a tekintélyuralom, a Führerstaat, az alkotmányos despotizmus? Ahol az államfő minden hatalmat összegyűjt magának és egy új pártelittel, az új timokráciával személyes uralmat gyakorol? Minden királyénál nagyobbat! Úgy látszik, hogy az államformák régi bírálatai: az arisztoteleszi, a montesquieu-i, vagy. a kossuthi, egyformán időszerűtlenek. Hát teóriákért aztán igazán nem érdemes a mi misztikus történelmi erőt sugárzó Szent Koronánkat félretenni! Ebben méltán hisz a nemzet túlnyomó többsége. ERNSZT Hisz, mert a monarchiákban erkölcsi és metafizikai erőt tételezünk fel, a respublikában pedig csak jogi konstrukciót látunk. MINDSZENTY: Persze az államforma kérdésénél társadalmi, érzelmi, gazdasági, világnézeti szempontok is felmerülhetnek, sőt még felekezeti szempontok is, habár ezek érvényesítésének inkább van helye a kormányzati funkciókban, ahogyan ezt tapasztalhattuk is 1867-től 1944-ig. Az államformáról vallott felfogásban inkább a nemzet egységének kell kifejeződnie, ahogy az jelentkezik a Skandináv-államokban és Angliában még a marxisták s munkáspártok részéről is. ERNSZT: Nálunk az 1918-as év nem az államforma, de még az uralkodóház krízise sem volt, hanem a kettős monarchiáé. IV. Károly a demokxatikus népkirálv iípusa, aki a parlament szűkmarkú többségével szemben is reformokat kívánt. Két évi trónörökössége alatt nem nevelhették félre és amikor egy hatvannyolc évig uralkodó nyolcvanhétéves előd széthullóban lévő birodalmát huszonnyolc éves fejjel átvette, volj bátorsága új emberekkel, új módszerekkel kormányoztatni. A háború kellős közepén, a nemzetiségek évszázados törekvéseinek végcéljában, e végcélnak az ellenséges hatalmak által való kihasználásában, alig is tehetett valamit a rendelkezésre álló két év alatt. A csehek már végigkilincselték a Nyugatot azzal, hogy a ‘ Habsburgok zsarnokok, a monarchia a népek börtöne, segítsetek szétzúzni”! Megtett mindent a birodalma háborúból való kiragadására és a belső reformok keresztülvitelére. MINDSZENTY: Benesék Prágában még a trónunk romjaitól is reszkettek! Nem szomorú-e, hogy a csehek kezdeményezte külhatalmi kényszer alatt kellett hoznunk detronizációs törvényt? Nem szomorú-e, hogy a nemzeti függetlenségünk hiányát kénytelenek voltunk elismerni, s belefoglalni ebbe a törvénybe és ezt az elismerést csak annyival enyhítettük, hogy egy mondatban kifejezhettük óhajunkat: “Magyarország a királyság ősi államformájához a jövőben is ragaszkodni kíván.” Hozzánk méltó válasz a cseheknek és e szégyentörvényre csak egy lehet: erős magyar királyság! ERNSZT: Kossuth is keserű csalódások után jött rá arra, hogy kisebb rossz a Monarchia, mintha a nemzetiségek elviszik az országot. “B é c c s e 1 nagyobb a territórium és kevesebb a diszmembráció” — írta- Hátha még megéri a Benesnek is kiszolgáltatott trianoni törpeségünket! Szívesen tette volna maga a király fejére a Szent Koronát, amely mégis csak a Kárpátoktól az Adriáig fényeskedett minden népeknek. MINDSZENTY: Fog is fényeskedni a népek korszerű federációja felett!”
