Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-04-15 / 4. szám
KRÓNIKA 1959 április A NATO-KONFERENCIA EGYHANGÚLAG “VÖRÖS MÜNCHEN” ELLEN A NATO külügyminiszterek április eleji newyorki konferencia* ján Eisenhower elnök is megjelent és beszédet mondott. Újólag élesen ellenzett bármiféle engedékenységet, appeasementét a berlini ügyben. Hangoztatta, hogy a NATO-országoknak el kell készülve lenniük arra, hogy az elkövetkező évek a Szovjettel való állandó súrlódásokkal és feszültséggel lesznek tele. A Nyugat, — mondotta, — megtanulta az 1938-as müncheni appeasement leckéjét, s új München nem le.sz! Nagy beszédet mondott Spaak belga szociáldemokrata miniszter, a NATO főtitkára is, szintén ellenezve bármiféle megalkuvást Berlin ügyében. A konferenciáról kiadott záró-közlemény készséget fejez ki a Szovjettel való tárgyalásokra, de egyben egyhangúlag kimondják, hogy Bellin szabadságát meg kell őrizni és a szövetséges hatalmak jogainak és kötelezettségeinek változatlanoknak kell maradniok. Április 4.-én ugyanilyen értelemben újólag beszélt Eisenhower elnök a gettysburgi College avatási ünnepségén, hangsúlyozva, hogy Berlin kérdésében való engedékenység csak azt eredményezné, hogy a kommunisták terjeszkedő vágya vérszemet kapna. Noha a NATO határozata egyhangú volt, Anglia több engedékenységi hajlamot látszik mutatni, mint a nyugatnémetek és a franciák, különösen a német szovjetzóna bábkormányának elismerése kérdésében. A U.S. vonala változatlanul appeasement-ellenes. A csúcskonferencia ügyében is az angolok a legengedékenyebbek és ez az angol-orosz közeledés különösen Adenauer nyugatnémet kancellárt aggasztja, aki ellenzi, hogy a Nyugat elismerje ä szovjetzóna bábkormányát. A NATO kisországai, inkább, mint Anglia, vagy Franciaország, osztják Eisenhower álláspontját, hogy csúcskonferenciának csakis úgy van értelme, ha a külügyminiszterek konferenciája alapot nyújt a biztos eredményességre. Macmillan védekezik azon felbukkanó gyanúsítás ellen, hogy Chamberlain 1938-as angol miniszterelnök engedékenységi politikájához jutott közel. ígéri, hogy nem lesz “új München”. De úgy az ő pártjának, mnt a Labor Bartynak magatartása nem megnyugtató. Adenauer teljes bizalmatlansággal van a Szovjet iránt és a csúcskonferenciától semmit sem vár. Ellenez bármiféle konfederációt a szovjet-zónával. Adenauer szeptemberben, amikorra a nemzetközi konferenciák lebonyolítása várható, pártja kívánságára, elvállalja a megüresedő köztársasági elnöki széket. De országos rádió-beszédben közölte a világgal, hogy mint elnök is irányítani fogja az ország politikáját, s eddigi politikai vonalából “egy jottányit sem” enged. 2____________________________ más királyi családban sem találunk oly sok nagy krisztusi jellemóriást, mint éppen a mi ősi Árpádházunkban: kb. 30-at. E középkori uralkodók hatalmukat mind Krisztus Urunktól származtatták s jogarukat meg kormánypálcájukat képletesen Tőle vették át s ezért vele elsősorban Öt is szolgálták. S ez volt a helyes! Hisz ez a föd s az emberiség Isten tulajdona s ezért fölötte nem Isten elleneinek, hanem barátainak s hü szolgáinak kellene rendelkezniük. Aki Isten nélkül, sőt Isten ellen ragadja magához a hatalmat, vagy él vele, az jogtalan bitorló! A Habsburg-ház a középkor legszentebb királyi házának, az Árpádháznak ismételt, legalább közvetett házasságkötések következtében vérrokona, jogutódja. s főleg szellemének újkori örököse volt. S ez utolsó téren méltó örökösnek is bizonyult. Az újkor történelmében egyetlen királyi család sem tett Krisztus LTrunk végakaratának teljesítése telén annyit, mint e dynasztia. Spanyol ága 200 éves uralma alatt nemcsak országában, hanem Belgiumban is megmentet te a katolikus hitet a reformáció viharai elől. S ugyanakkor a tengerentúli spanyol gyarmatokon is diadalra vitte azt. Hogy Közép- és Délamerika lakossága ma 90 száalékon felül katolikus, az nagyrészt a Habsburgok érdeme. Ugyanez mondható a Fülöpszigetek katolikusságáról, ahol Ázsia keresztényeinek közel fele él. Nem maguk a Habsburg uralkodók végezték ugyan a missziós munkát e területeken, de uralmuk szelleme tette azt lehetővé: maguk is, híveik is messzemenően támogatták azt! S ez örök érdemük marad! Hogy e tetteket jobban értékelni tudjuk, vessünk egy tekintetet a spanyol világuralom örökösének, Angliának tetteire. Ez ország hatalomban túlszárnyalta Spanyolországot, 250 éven át oly világbirodalmat vezetett, melynek a történelemben párja nem volt. Ha uralkodóit a spanyol Habsburgok szelleme hatotta volna át, ma nemcsak Ausztrália és Észak-Amerika lenne katolikus földrész, hanem Afrika is majdnem egészen, s Ázsiában valószínűleg annyi százmillió keresztény élne, mint ahány tízmillió ma él. A középkorban az angol uralkodóházak tagiait szentelte meg legnagyobb számban a krisztusi hit, az újkorban ez uralkodókat más szellem fűtötte. Szent Eduard koronája anyaga szerint ugyanaz maradt, d.? a fők, melyekre azt helyezték, kicserélődtek. A VII.-X. századokban az angol nép fiai, Bonifác, Kolumbán, Korbinián, Anskar és mások térítették meg a germán népeket, ezer évvel később e nép fiai mis sem tettek a hitterjesztés érdekében. E szomorú példával a háttérben a spanyol Habsburgok missziókat támogató ténykedése értékben jelentősen nő. A Habsburgok középeurópai, német-római császári ága is kitűnt az újkorban a hitvédelem terén. Amikor a francia uralkodók hamis nemzeti dicsőségtől félrevezetve évszázadokra fegyverbarátságot kötöttek a kereszténységet kiirtással fenyegető ozmán hatalommal, a Habsburgok álltak a védekező keresztények élére, s tartották fel a veszélyt két évszázadon át, s végül visszavetették azt hazánk határain túlra. Bár elfogult magyar nemzeti történetoktatásunk hallgat az érdemükről, tény az, hogy nélkülük nemzetünk a török igától soha meg nem szabadult volna. Ugyanakkor ők mentették meg nagy tömegek katolikus hitét Közép-Európában a reformáció általi elsöpörtetéstől. Ausztria, Csehország s pár német állam nekik köszönhette ősi hite megőrzését. Ők támogatták Canisius szt. Pétert hitmentő munkájában. S ha kellett, fegyvert is fogtak évtizedeken át e hit védelmében. (A franciák, sajnos. ekkor is e hit elleneivel szövetkeztek!) Hazánkban is ők tették lehetővé Pázmány Péter áldásos működését. Hogy népünk ma többségében katolikus, azt nagyrészt nekik köszönhetjük. Pázmány Péter nemcsak a török hódoltsági területen, hanem a keleti fejedelmi részen sem működhetett, csak Nyugat-Magyarországon a Habsburgok jóvoltából. Szinte úgy mondhatnék, hogy Pázmány szószéke alatt látatlanul ők álltak őrt, s védték a hit e nagy bajnokának szabad szólásjogát. A török kiűzése után ugyancsak az ő támogatásukkal szerveződött újjá az Egyház az egész ország területén és erősödött meg a románok és rutének úniója révén, — főleg Mária Terézia uralma alatt. Ugyancsak ők támogatták, s hasonló szellemű híveik a török hódoltság utáni idők nagy apostolát, Kelemen Diákot a keleti részek protestánsait visszatérítő akciójában. Az újkorban egyetlen uralkodóház sem tett annyit az igaz hit mentése, védelme és terjesztése érdekében, mint a Habsburg-ház ! S Felséged fenséges testvéreivel e háznak jogszerinti örököse, hagyományainak, s hívő szellemének fenntartója. Ezért joggal remélhet jük e hitmentő munka folytatását Felségedtől, E hit veszélyben forog ma is, nemcsak a vasfüggöny mögött, hanem részben nyugaton is. Hazánkban e hit megmentésére ama család tagjai lennének hivatva, melynek elődei azt átmentették már sok viharon. Minden hívő magyar úgy gondolom ezt reméli e nagynevű ház sarjaitól. Várjuk a krisztusi parancs teljesítését, a hitmentés és hitterjesztés munkájának folytatását, a civitas Dei újjáépítését hazánkban. Várunk egy oly országot, melyben Felséged szavai szerint “az életnek nem a bankok, hanem a templomok a központjai”, s hozzá tehetjük, melynek biztonságáról és védelméről elsősorban nem a kaszárnyák, hanem a visszaállított kolostorok lakói gondoskodnak. Várunk egy hívő, szentistváni Magyarországot! II. A keresztény hit azonban egymagában nem elegendő hazánk alapjaként, a krisztusi szeretettel is párosítani kell. Ez Krisztus Lírunk végrendeletének második része. Az Ur apostolait nemcsak arra kötelezte, hogy az embereket megkreszteljék és az Ö ismeretére elvezessék, hanem azt is kívánta tőlük, hogy híveit rávegyék mindannak megtartására, amit ö parancsolt! Parancsainak pedig veleje, rövid összlogalata, a legfőbb parancs, a szeretet. A keresztények egész életüket a szeretet szerint kötelesek berendezni, — társadalmi életüket is. Ez nem tanács csupán, hanem a legkeresztényibb parancs! Krisztus Urunk örömhírének az emberre vonatkozó legfőbb tétele, hogy mi őbenne az égi Atyának gyermekei s következőleg egymásnak testvérei lettünk. E krisztusi testvériségre keli az egész társadalmi életet is felépíteni, e tételnek kellene az egész emberi együttélésnek alapjává lennie, a nemzetközi életet is, s a gazdasági és társadalmi rendet is ez igazság szellemében kell újjárendezni! S ha most föltesszük a kérdést, hogy mi okból bukott meg a középkori keresztény társadalmi berendezkedés, s a katolikus állameszme, az okok közt első helyen a társadalmi és gazdasági rendnek tökéletlen voltát, s az azzal kapcsolatos társadalmi elégedetlenséget kell megemlítenünk. Azaz a keresztények nem törődtek eléggé a krisztusi végrendelet második felével, a szeretet parancsával, csak az elsőt, a hitet, törekedtek megvalósítani. Megbukott a középkori civitas Dei, mert nem volt eléggé a civitas caritatis chfistianae, hanem csak a civitas fidei Christianae! Évszázados keresztény nevelés következtében megszűnt ugyan Európában a rabszolgaság rendszere, de a középkor végén, az újkor elején, — részben a hit szellemének csökkenése következtében kialakult a rendi társadalom velejárójával, a jobbágysággal. E rendszerben kevesek jogai biztosítva voltak ugyan, sőt előjogokat is élveztek, de a nagytömegek jármot hordoztak. E rendszer nem a krisztusi hit, vagy szeretet szülötte volt, hisz megtagadta a krisztusi testvériséget! Ha mi mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, nem szabad lenéznünk egymást, s z ellen vétett a rendi társadalomnak egyik folyománya — bizonyos kasztszerű elkülönülése az egyes társadalmi osztályoknak. Még nagyobb hiánya volt e társadalmi keretnek a jobbágyok elnyomása s a föld javainak aránytalan el-
