Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1959-03-15 / 3. szám

4 KRÓNIKA 1959 március lehetőség adva van a Nyugat-Németországba és politikai életébe való beszivárgásra. Ez végül a nyugat-német kormány megdöntésére vezethet, amiüaztán egy Moszkva gusztusa szerinti össznémet kor­mány követhetne. “Ullbricht úgy a nyugat-német többséget, mint a Szovjetzóna lakosságának többségét semmibeveszi. Javasolta, hogy egy Tanács formájában olyan össznémet kormányzat alakuljon, melyben Nyu­gat- és Kelet-Németország 50-50 taggal venne részt, mégpedig — nem a nép, hanem a parlamentek, vagyis kommunista részről az egylistás kelet-németországi álparlament választása alapján. A ke­let-német lakosságot így újra kirekesztenék a szabad választás le­hetőségéből. “Erre máris megtalálták a megfelelő kifejezést Nyugat-Német­­országban: “bolsevizálás részletekben”, Adenauer kormánya pedig kijelenti, hogy az ilymódon alakuló össznémet közös Tanács a sza­bad választások gondolatának újabb kijátszásával jönne létre, hol­ott. — úgymond a kormány-szóvivő, — a német demokráciának Hit­ler által történt lerombolása után nem szabad olyan módszerekhez nyúlni, amelyek újra a demokrácia megtagadását jelentik.” ★ A nyugat-német híriroda e számos nyugat-német lapban kö­zölt leleplezése igazolja azt a felfogást, amely helytelenít minden más módszert és követeli a szabad, direkt választásokat, melyek alapján Amerika a berlini, majd a genfi konferencián állott. A kon­­federációs tervet méltán ellenzik Nyugat-Németország valóban de­mokratikus körei és elfogadása nemcsak a demokrafikus felfogás szempontjából volna nyugtalanító, de aggályosán közel járna — az appeasementhez, az engedékenységhez, melytől csak még inkább vérszemet kap az ellenfél-.. A szabad választások követelése nélkül nincs demokratikus egyesítési mód. Ehhez pedig ragaszkodni kellene, — többi közt, mert Magyarország és a többi rabországok szempontjából is a (szabad pártalakulások alapján tartandó) szabad választások jelentik a dön­tő pontot egy demokratikus megoldáshoz és a rabországok ügyét gyengítené, ha ezt a megoldási módot a német-kérdésben feladnák! IV. Károly király igazi arca WINDISCHGRAETZ HERCEG FELTŰNÉST KELTŐ EMLÉKIRATAI * Irta: Dr. TAFFERNER ANTAL (Németország) (Folyt, és vége) AZ ÚGYNEVEZETT “BELSŐ ÖSSZEOMLÁS” 1918-BAN A herceg nem az eddigi meg­szokott klisében tárgyalja az 1918-as összeomlást, hanem fel­fedi annak bel- és külpolitikai hátterét. Szerinte az egész ösz­­szeomlást a baloldal Károlyi Mi­hály vezetése alatt “organizálta”, a tömegeknek és a munkásság zömének semmi köze sem volt hozzá. A bajt szerinte betetőzte még József főhercegnek Károlyi Mihállyal való paktálása. Csak egynéhány balodali intellektuel­­ről volt szó; az ember a hasát fogja, ha olvassa, miképpen ug­rasztott széjjel Windischgraetz két bosnyákkal egy ilyen “Gali­­lei-Klubot” a Károlyi-palotában. Egy zászlóaljjal könnyen el lehe­tett volna fojtani a budapesti “forradalmat”, de Károly király a várható ententetárgyalásokra való tekintettel megtiltott min­den fegyveres beavakozást és el­ejtette katonai környezetének azon javaslatát is, hogy Bécset és Budapestet ententecsapatok szállják meg. Miután szakadat­lan gödöllői tárgyalásai a bal­oldali politikusokkal nem vezet­tek eredményre, otthagyta gyer­mekeit túszként; a “nemzeties­­kedő”, jobbszélső journaille ezzel szemben azt meséli, hogy “cser­ben hagyta” az országot és “el­menekült”. Hitványabb módon még nem feketítettek be uralko­dót, mint Károly királyt. Főté­vedése azokban a napokban az volt, hogy utolsó lehelletéig bí­zott az entente jobb belátásában, eközben azonban az utcai cső cselék teljesen hatalmába kerí­tette Károlyi Mihályt­így pecsételődött meg a fé­li Vfcsmúltú dunai monarchia sor ha, pedig Károly király és csá­szár ‘a Duna-völgy népei menta­litásával való benső kapcsolatai miatt az alkalmas vezér lett vol­na egy békés jövőbe vezető úton, ha gyűlölet és esztelenség nem határozták volna el eltávolítá­sát.” (Windischgraetz, 124. 1.) KÁROLY KIRÁLY DIPLOMÁ­­CIAI KÜZDELME A CSONKA ország; talpraállitásá-ÉRT Károly király svájci magá­nya csakhamar egy messzire ki­terjedő országfelszabadítási ak­ció középpontja lett. Windisch­graetz herceg sok ismeretlen részletet közöl azokból az évek­ből, amelyeknek alapján újra kellene írni az első világháború utáni magyar történelmet. Hor­thy Miklós glóriája és nimbusza mögött szerényen meghúzódik Károly király alakja. A herceg memoárjának olvasása közben ujjal mutathatnánk az igazi or­szágfelszabadítóra: Károly ki­rályra ! Békeakciójából eredő francia­­országi kapcsolatait csak most tudta igazán gyümölcsöztetni. Ebben megint nagy segítségére volt sógora, Sixtus bourbon-pár­­mai herceg, de maga az emlékíró herceg is, mert ő találta ki a fur­fangját annak, hogy Károly ki­rály dacára a svájci szövetségi kormány tilalmának, hogy t.i. “politikával nem szabad foglal­koznia”, majdnem feltűnés nél­kül-érintkezhetett a külvilággal. “És jöttek a zarándokok a régi Monarchia legkülönbözőbb tájai­ról, politikusok, katonatisztek, parasztok és munkások küldött­ségei”. (135. 1.) Egyedülálló, ahogyan Win­dischgraetz Veitschberger nagy­gyáros pénzbeli támogatásával egy álcázott “gazdaságpolitikai” sajtóügynökséggel egész Euró­pát behálózta. Pár hónap alatt nemcsak az utódállamok főváro­saiban voltak fiókügynökségei, hanem Párizsban és Londonban is. Munkatársai is részben az utódállamokból rekrutálódtak- A cseheknél pl. Chmelárz Vencel tábornok, Károly király korábbi ezredbaj társa volt a hírügynök­ség főmunkatársa. Párizsban Sixtus herceg egyengette az utat Briand Arisztid francia külügy­miniszterhez. A magyar legitim­istákkal a kapcsolatot Borne­missza Gyula báró tartotta fenn. Károly király főcélja egyelőre az volt, hogy a francia kormány1 ill. a Szegeden állomásozó fran­cia csapatok segítségét az or­szágnak a vörös uralom alól va­ló felszabadításához biztosítsa. Horthy Miklós Windischgraetz előadása szerint csak Károly ki­rály “többszöri Jevélbeli felszó­lítása után” ment Szegedre, hogy a főparancsnokságot át­vegye. (142. 1.) Ugyanúgy Ká­roly király román összekötteté­seinek köszönhető (Pop-Csicsó), hogy a románok előbb ürítették ki az országot. Windischgraetz kimutatja, hogy Horthy Miklós nemzeti hadserege nagyobbrészt legitimista csapatokból állott (Ostenburg, Lehár), csak a Pró­­nay-zászlóalj esküdött fel Hor­­thynak személyesen. “Lehár még Ausztriában állította fel alaku­latait, akiket Károly királyra es­ketett fel és Horthynak, mint Károly királytól kinevezett ma­gyar hadseregfőparancsnoknak, csak feltételesen rendelte alá.” (Windischgraetz, 151. 1.) A nem­zeti hadsereg felszerelését szin­tén Károly király eszközölte ki a franciáktól. És amikor az or­szág megcsonkítása Trianonban befejezett ténnyé vált, szintén Károly király volt az, aki az En­­tentetól kieszközölte a “Mille­­rand-féle kísérőlevelet” a tria­noni békeparancshoz. “Ez volt az egyetlen fénysugár ebben a szomorú okmányban, amely a magyar uralomnak a Kárpát­medencében véget vetett, de ez a kis vigasz is Károly király és császár tevékenységének az ered­ménye, amelyet azonban a nyil­vánosság előtt mint olyant, nem lehetett elkönyvelni.” (Windisch­graetz 158. 1.) A RESTAITRÁCIÓS KÍSÉRLE­TEK. — A MAGYAR KIRÁLY­DRÁMA UTOLSÓ FELVONÁSA Károly vaskövetkezetességű ember volt, aki ideáljaihoz any­­nyi balsors és csapás után is hű maradt. Restaurációs politi­kájának a tengelyében egy új dunai államszövetség állott. Ki­dolgozta ennek tervét, amelyet Windischgraetz adott át szemé­lyesen Briandnak. Sokat beszél­nek ma — mondja egy helyen a szerző — európai únióról, kü lönféle közös szervekről, stb., de a történelmi igazság megköve­teli annak a megállapítását, hogy a megrágalmazott és- félreértett “gyenge” király és császár Bri­and Arisztiddel, a nagy francia államférfival való egyetértésben már majdnem 40 évvel ezelőtt kidolgozta egy nagy dunai fe­­deráeió tervét. “Merész vissza­térési kísérletei ennek a prog­ramúinak a megvalósítását cé­lozták”. (Windischgraetz 14. 1.) Ebben különös figyelmet szen­tel a nemzetiségi kérdés megol­dásának is. Mivel Csonkamagyar­­ország alkotmányjogilag király­ság maradt és mert Károly ki­rály ‘ bizalmasa, Horthy tenger­nagy Magyarországon az ellen­­forradalmi erők vezére volt, ar­ra az elhatározásra jutott, hogy a Dunai Monarchia újraéledése Magyarországból induljon ki.” (148. 1.) Windischgraetz sorra teregeti ki a királyellenes csoportokat: a fajvédőket, az Etelközi Szö­vetséget, a három erdélyi gró­fot (Bethlent, Telekit és Bán­­ffyt) stb. “ők a majdnem 25 é­­ves Horthy-regimere rányomták egy antiszociális hatalmi klikk bélyegét, amelynek végeredmé­nye Magyarország teljes össze­omlása a második világháború végén volt.” (Windischgraetz, 155. 1.) Horthy kifelé a király­hoz írt leveleiben mindig hang­súlyozta hűségét, befelé azonban “minden eszközzel a restauráció ellenségeit mozdította elő.” (165. 1.) Ezzel Horthy óriási történel­mi felelősséget vállalt magára. A nemzeti öncélúság jegyében foly­tatott szűklátókörű politika meg­akadályozta egy új dunai mo­­narcl.ia újrakelését, amely mö­gött Franciaország állott. Ámbár Windischgraetz e­­redeti feljegyzéseit és levelezé­sét Brianddal nagyobbrészt el­vesztette, ill. a csehszlovák kor­mány elkobozta, emlékirataiban (158- 1.) mégis közöl egy ere­deti Briand-nyilatkozatot, ame­lyet történelmi szemszögből dön­tő fontosságúnak tartok és azért hű fordításban leközlök. Hang­zik pedig imigyen: “Ha Habsburg! Károlynak si­kerülne saját kezdeményezésből Budapesten berendezkednie és tartania magát, anélkül azonban, hogy az újonnan alakult álla­mok fegyveres beavatkozását ki­hívná, úgy Magyarország és Ausztria egyesülése megakadá­lyozhatná emennek csatlakozá­sát Magyarországhoz. Ebben az esetben a császári tekintély fenn­tartása Középeurópában nem­csak lehetséges, hane mkívána­­tcs is lenne. Természetes, hogy Franciaország egy ilyen kimon­dottan monarchikus vállalkozást sem ríj eset ré sem tudna hivatalo­san vajmi erős kézzel támogatni; de mégis, ha egyszer berendezke­dett a Dunavölgyebn, a Habsbur-

Next

/
Thumbnails
Contents