Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-03-15 / 3. szám
1959 március KRÓNIKA 'Magyarország a kereszténység védőbástyája" AZ ÖRÖKÖS - KIRÁLY NAGYSZABÁSÚ NÉMETORSZÁGI ELŐADÁSA A kölni Magyar-Német Egyesület, az Amerikai Magyar Kiadó és a Vörösmarty Kör rendezésében február 15--én OTTÓ örökös-király előadást tartott “Magyarország a kereszténység védőbástyája” címmel. A kölni Kereskedelmi és Iparkamara magyar zászlókkal díszített nagytermét zsúfolásig megtöltötte a közönség. Az örökös-király először MAGYAR nyelven a jelenlévő menekültekhez szólott. Hangoztatta, mennyire fontos az emigrációban az összefogás és kifejezte rendíthetetlen hitét, hogy a magyarság ügye végül is GYŐZEDELMESKEDNI fog. Ezután NÉMET nyelven tartotta meg előadását, amely történelmi távlatba állította a magyarság szerepét a Kárpát-medencében és Európa védelmében. Európa szellemi magatartást jelent, — mondotta, — és a magyarok, akik a tatárokkal és törökökkel szemben Európát védelmezték, lelki beállítottságukban EZER esztendőn keresztül a nyugati és európai gondolatkörhöz tartoztak. Az az ELLENÁLLÁSI ERŐ, amely a török veszéllyel szemben soha nem lankadt, állította szembe a magyar népet a szovjet imperializmussal és ENNEK volt megrendítő kifejezése az 1956 októberi magyar SZABADSÁGHARC. Az örökös-király rámutatott arra, hogy a nyugati szövetségesek az első világháború után nem ismerték fel, mit jelent az osztrák-magyar védőfa-1 a Nyugat számára és széttörték a kettős Monarchiát. A Szovjetúnió azonban nagyon is felismerte, hogy milyen fontos európai tervei szempontjából a Duna völgye és ezért a második világháború végén magához ragadta ennek a területnek nagyrészét és Magyarországot is-A örökös-király a magyar szabadságharc egyik közvetlen eredményét abban látja, hogy megrendült a kommunista világban a Szovjetúnió vezető szerepének hite. Vörös Kína ettől kezdve igyekszik mint egyenrangú fél föllépni Moszkvával szemben és ez a folyamat további következményekkel is fog járni a vasfüggöny mögött. A Nyugat szempontjából egyik nagy tanúságát a magyar szabadságharcnak OTTÓ örökös-király abban foglalta össze: Ha MÁR meglett volna az EGYSÉGES Európa, akkor a magyar népet NEM hagyták volna magára és a magvarokna knem kellett volna PUSZTA KÉZZEL harcolni a szovjet páncélosok ellen. A magyar szabadságharc FIGYELMEZTETÉ.ST jelentett Moszkvának, hogy a keleteurópai népeket nem lehet a végtelenségig leigázni és kizsákmányolni. Jelek vannak arra, hogy a keleteurópai százmilliós néptömeg gazdaságilag most mái- nem gyarmati hasznot, hanem megterhelést jelent a Szovjetúnió számára. A Nyugat HÁLÁRA van kötelezve Magyarországgal szemben és éreznie kell, hogy NEM tette meg kötelességét a magyar néppel szemben. Most megvan a remény arra, hogy az európai népek felismerve a történelmi helyzetet, tovább haladnak az egységes Európa felé és ha ez az egység valóban megszületik, ettől várhatja a magyar nép is szabadságának helyreállítását és reményeinek teljesülését. ★ A közönség tnindvégig feszült figyelemmel hallgatta az előadást és nagy tapssal ünnepelte OTTÓ örökös-királyt. A kölni lapok részletesen ismertették az előadást. A Kölnische Rundschau beszámolóját azzal fejezte be: “Hogyan tudja a Nyugat Magyarországnak meghálálni azt, amit a magyarság Európáért tett, ez az általános európai fejlődéstől függ. De hogy hálával tartozunk Magyarországnak, az nem kétséges. Nagyon jó, ha erre újra és újra emlékeztetnek bennünket és Habsburg-Lofharingiai OTTÓ előadása valóban megnyerőén figyelmeztetett bennünket kötelezettségünkre.” ★ A bécsi “Die Krone”, az osztrák monarchisták pártokfeletti Irpja a március 15.-i száma első oldalán lelkes, magyarbarát hangon ismerteti az előadást. Többi közt kiemeli, hogy az örököskirály a beszéd magyar része egyik pontján mély átérzéssel nyomatékosan hangsúlyozta, hogy “az emigrációs hadakozásoknak, politikai harcoknak semmi gyakorlati haszna nincs, mert Magyarország jövő életformáiról csakis otthon, a nemzet egyetemesen hivatott a döntésre és fog dönteni a felszabadulás után!” A “Die Krone” szerint több, mint 800 főnyi közönség volt jelen; nemcsak egyházi és világi személyiségek, de a diplomáciai testület képviselői is. S különösen nagyszámban az ifjúság, magyar és német főiskolai hallgatók, a jövő nemzedék. Csillogó szemmel hallgatták az előadást. “Hosszantartó tetszésnyilvánítás fejezte be találkozásukat korunk egyik nagy egyéniségével és minden jelenlevőnek szívében erősítette a reményt szélesebb hazánk, Európa jövője iránt.” CSÚCSKONFERENCIA FELÉ Macmillan angol miniszterelnök a Moszkvában Kruscsevvel folytatott személyi tárgyalásain azt a benyomást szerezte, hogy csúcskonferencia volna a legcélszerűbb, mert a Szovjet nevében csak egy ember, Kruscsev beszélhet. Eisenhower elnök tudvalévőén azon állásponton van, hogy csúcskonferenciának csak akkor volna értelme, ha előzőleg egy külügyminiszteri konferencián kiviláglik, hogy biztos kilátás volna némely eredményekre. A Nyugat ily külügyminiszteri konferenciát május 11-re, Genfbe kíván összehívatni. Eisenhower elnök a március 16.-i országos rádióbeszédében részletesen ismertette Amerika katonai felkészültségét azon esetre, ha a Szovjet május 27.-e, a kitűzött időpont után el akarná vágni a Nyugat-Berlin számára menő élelmiszeszállítmányok útját. Hangsúlyozta, hegy Amerika Berlin ügyében hüvelyknyit sem enged jogaiból és teljesíteni fogja vállalt kötelezettségeit. Ennek lehetősége érdekében atomháborút sem tart teljesen kizártnak, mert gyalogsági erők tekintetében a Szovjet fölényben van: “Nem hagyunk cserben egy szabad népet... Ha szilárdan! helytállunk, a háborús kockázat minimális. A háború sokkal valószínűbb, ha inkább a terrornak, mint a jognak és rendnek uralmát bátorítjuk-.. Készek vagyunk érdemleges tárgyalásokra, de nem alkudhatjuk el Berlin két millió szabad lakosát, hogy ezzel megvásároljuk a békét... A külügyminiszteri konferencia után, — feltéve, hogy a fejlemények indokolják, — az Egyesült Államok hajlandó résztvenni egy nyári csúcskonferencián.” Kruscsev a március 19.-i sajtókonferenciáján elfogadta a külügyminiszteri konferencia május 11.-i időpontját és elismerte, hogy a Nyugat jogosan van ott berlini zónáiban. Újólag sürgette német békeszerződés megkötését egy, a hitlferi Németország ellen a háborúban résztvett 28 ország (közte Magyarország!) részvételével tartandó békekonferencián. A békeszerződéssel a Nyugat megszállási jogai megszűnnének. Ha e szerződés megkötésére mintegy egy hónappal május 27-.e után nem lát kilátást, külön békét köt a Szovjetzóna kormányával, (összbéke megkötésénél — elgondolása szerint — a két elszakított országrész mint konfederáció szerepelne, melynek két tagja belpolitikailag egymástól független.) Majd ismét kijelentette, hogy Magyarország és a többi rabországok ügyéről nem tárgyal. “A Nyugatnak, — mondotta hetykén, — el kell felejtenie ezt az ügyet. Ami elveszett, elveszett.” Arról sem hajlandó vitatkozni, hogy a lengyel, vagy csehszlovákiai határ megváltozzék a németek javára. ★ A N.Y. Times európai forrásokból megerősíti a hírt, hogy a Szovjet “az európai biztonság” kérdésében oly szerződést követel, melyben a Nyugat elismeri az európai rabországok mai balsorsának véglegességét. Fulbright szenátor, a külügyi bizottság elnöke a március 16.-i szenátusi beszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államok ily szerződést sohasem fog aláírni. De egyébként attól várja a rabnépek felszabadulását, hogy a Szovjet idővel meghátrál a világ közvéleménye előtt, amely ez országok szabadsága mellett áll. Fulbright e nyilatkozatával szemben sokan utalnak Kruscsev fenti és régebbi arcátlan nyilatkozatára és sürgetik, hogy a Nyugat állítsa élére Magyarország és rabország-társai ügyét és álljon a sarkára Magyarország 10 milliónyi népéért éppúgy, mint a berlini két millióért, mert, miként a nyugati vezetők oly sűrűn hangoztatják, “a szabadság oszthatatlan”, s ‘ha a világ valamely pontján eltiporják, minden nemzet megszenvedi” í “BOLSEVIZÁLÁS RÉSZLETEKBEN” NÉMETORSZÁGBAN? A DPA (Deutsche Press Agentur) prominens nyugatnémet hírforrás többi közt ezt írja: “Nyugati diplomaták figyelme kiterjed Kruscsev február 18.-Í tulai beszédének azon részére is, amelyben követelte a Nyugattól, ismerje el, hogy a keleteurópai kommunista kormányok fennállanak és fenn kell maradniok. “Ez alatt az is értendő, hogy két német állam lesz továbbra is. Kruscsev ezt nem mondja ki nyíltan, hanem hangoztatta, hogy Kelet-Némeíországban és más keleteurópai országokban a kommunista kormány “tény” és e kormányok további létéről semmiféle tárgyalásba nem megy bele. “Ennek kapcsán a kommunista Szovjetzóna kommunistái olyan magatartást mutatnak, amely a nyugat-német lakosságot csak nevetésre ingtrli. Walter Ullbricht a Szovjetzóna kommunista főnöke kijelentette az egylistás kelet-német parlamentben, hogy ‘a két német állam között konfederáció (államszövetség) csak egész Németország politikai életének demokratizálódása útján jöhet létre”. A “demokratizálódás” alatt persze bolsevizmust értenek a kommunisták. “Elképzelésük szerint a “konfederáció” olyan egyesített Németországot jelentene, amelyben a Szovjetzóna kommunista rendszere továbbra is fennmaradna és a konfederációban ugyanannyi szavazattal rendelkezne, mint a szabad választásból alakult nyugatnémet kormány, amelyet már lakosságának háromszorosan nagyobb számánál fogva is a túlnyomó többség illetné meg. “A nyugatnémet Adenauer-kormány azon az állásponton van, hogy ilyfajía “egyesítés” esetén a kommunisták számára minden
