Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1959-03-15 / 3. szám

KRÓNIKA 1959 március szén már esteledik! S mikor asz­2 csodákat művelt, — íme, most szállj ie és mi is hinni fogunk! Azonban elfelejtették, hogy CSORDA-IIANGGAL NEM TÁRGYALT AZ ÉLET ÉS HA LÁL URA! Majd akkor építi fel a lerombolt templomot és te­líti fénnyel a sziklasírt, amikor ö AKARJA, s ahogy megmon­dotta! S látjuk az Emmaus-i mene­külő tanítványokat, akik félel­mükben és kishitükben a ma­gányban és az elfeledettségTren igyekeztek mindent leplezni és elfelejteni. Hogyan is történhet­tek ezek a dolgok Jeruzsálemben? Bús alakjai és megfutott apos­tolai az isteni meghívásnak. De íme hozzájuk lép a meg­kínzott, keresztre feszített és eltemetett Mester, az Isten Fia, s pár szóval szemükre veetfe, igencsak EMBERI ÁLMAIKAT és megfutott gerinctelenségei­­ket. Repesett a szívük, maradj hát velünk idegen Vándor, hi­talhoz ültek, hogy a fáradt em­ber étellel tölíekezzék, akkor a LÉLEK URA MEGMUTATTA EREJÉT: a kenyértörésben meg­ismerték Öt. S mire megvirradt és visszatértek apostoli küzdel­mük helyére, már harsogott az örömhír: nincs itt a sírban, fel­támadott, előttetek ment Jeru-' zsálembe, ahogy .megmondotta nektek! Majd megjelent nekik, akik most a győzelem hatalmas erejétől riadtak meg : ne féljetek, én vagyok, az én békémet adom nektek, AMIT E VILÁG NEM ADHAT! Én legyőztem e világot s veletek vagyok minden nap a világ végezetéig! A krisztusi hit és a húsvéti győzelem nagyszerűsége villa­­nyozza fel mai sorsunkat és ad­jon megújító keresztényi erőt a sputnikos és sötét hatalom meg­döntésére! Bírjunk öntudatosan szenvedni és húsvéti hittel élni! Tragikus sorsunk a nagy ma­gyar böjt kálváriás útjain terel­geti megriadt gyermekeit, aki­ket, így akar megtanítani: 1. ÖNTUDATRA, nemzeti kül­detésre és hazaszeretetre, ha az ősi rögökön, csak a problémák elől menekülő emmausi-harcosok voltunk; 2. KEMÉNY ÉRTÉK LEMÉ­­RÉSRE, ha otthon mindent, csak kritizáltunk és agyon-politizál­­tunk a lármás tömeg elhódított zsivajában, megfeszítésében és hálátlanságában, 3. NAGY HITRE, hogy a “tej­jel folyó és mézzel csergő Ká­naánt”, mi is, csak kaptuk, s hogy ennek a gazdag ajándék­nak az utóbbi években nem meg­őrző, de könnyelmű vámszedői lettünk, világias hitetlenkedés­sel, széthúzással és felületesség­gel, és 4. VIRRASZTÓ KÜLDETÉS­TUDATRA, hogy a földre, a népre és a jövőre is éberen vi­gyázni kell, szeretni kell egy­mást és közös munkával dolgoz­ni, küzdeni és építeni a nekünk adott jövőt! A kapott talentu­mokat elherdáltuk és MOST K LL A MÉG MEGMARAD­­TAKAT MEGŐRIZNI ÉS MEG­VÉDENI! Ha nem tesszük, a többi is elvétetik tőlünk. Nem az Isten hagyott el minket, nem Krisztus elvei változtak meg, ha­nem mi lettünk hűtlenek, hősi, sőt szent elődeinkhez! A Húsvét tehát igen komolyan vágjon a szívünkbe, mert a ma­gyar feltámadás Krisztus aján­déka lesz, amikor arra újra mél­tók leszünk. Ne féljetek, én ve­letek vagyok, ha ti is velem vagy­tok ! A szférákba kapaszkodó hi­tetlen hatalom pedig megalázta­tásba full a fényben ragyogó húsvéti sírnál! Ezt a fényt vi­gyük a nagyvilágba, hogy a vi­lágosság fiai okosabbak legye­nek a sötétség zsarnokainál! A huszas években jelent meg Kosztolányi Dezsőnek egy irodai­mi skicc-gyűjteménye, amelyben a magyar élet jellegzetes alak jait örökített meg, a címe is ez volt: “Alakok”. A diplomata portréját egy fiatal külügyi tisztviselőről mintázta, báró Ba­­kách-Bessenyei Györgyről. Vé letlen volt-e vagy írói intuíció, ki tudná megmondani, de jobb modellt: valakit, akiben a légi, nagystílű, ma úgy mondanák: “titkos” diplomácia pozitív tu­lajdonságai olyan mértében vol­tak meg, mint Bessenyeyben, aligha talált volna- Erről a diplo­máciáról az első világháború óta sok rosszat hallani. El szokták mond-ani, hogy tagjainak legna­gyobb része nem a tehetsége, ha­nem előkelő származása révén került pozícióba s hogy műkö­dése kimerült a reprezentálá.sban és társadalmi életben, nagyon kevés időt hagyva a komolyabb problémák tanulmányozásának. A szigorú kritikusokat nem iga­zolta az idő. A két háború kö­zött lényegesen átalakult, s a második után majdnem telje­sen el is tűnt ez a tradicionális diplomácia: a nagvuvak helyére beültek az üzletemberek, a jóne­­velésű fiatalokat kiszorították az akarnokok, de a világ kilódult egyensúlyát az új emberek ép­pen úgy nem tudták visszaállí­tani, mint az új módszerek. És lassan mindenki elfelejti, hogy a régi diplomáciának voltak nagy — és ezidőszerint pótolhatatlan — előnyei is. Azzal, hogy erősen megválogatta, kiket fogad be so­raiba és, hogy a jelöltektől bi­zonyos fokú anyagi független­séget is megkívánt, emberi szá­mítás szerint kizárta, vagy lega lább is nagyon lecsökkentette az illetéktelen befolyást, vagy ép­pen a megvesztegettetés lehető­segét. Az előkelő nevelés két­­három idegen nyelv tudását már eleve biztosította, a hazulról ho­zott jó összeköttetések rendsze­rint megkönnyítették a politikai felvételét külföldön. Aki gyerek­szempontból fontos kapcsolatok korától megszokta a társaságot, nehezebben jött ismeretlen kör­nyezetben zavarba és aki korán megtanulta a tapintatos társa­dalmi érintkezés szabályait, könnyebben tudott vigyázni rá, hogy hivatalos minőségében aka­ratlanul se tegyen, Vagy mond­jon olyat, ami kárt okozhat, vagy téves következtetésekre adhat alkalmat... Minderre nem árt emlékeztet­ni most, amikor Bakách-Besse­­nyey Györgytől, ennek a nagy­múltú iskolának egy tipikus kép­viselőjétől búcsúzunk. Valóban, ahogy Kosztolányi könyve bemutatta, Ő volt ‘a” diplomata, amilyennek a hivatali hagyomány kívánta és kialakí­totta: halk és sima, udvarias és figyelmes, szeretetreméltó és mégis zárkózott, művelt, de nem elfogult, mindig megközelíthető, sohasem megkörnyékezhető- Ám túl pályájának ezeken a jellegze­tességein, más: több is volt Bes­­senyey György. A csendes be­szédű és méltányos engedmény^, re mindig kész tárgyaló tudott szilárd és kemény lenni, ha elvi kérdésekről volt szó; a hűvös diplomata tudott kiállni ügyekért és emberekért, ha úgy érezte, hogy megérdemlik a segítségét; a széleslátókörű, nagy nemzet­közi tapasztalatokkal rendelkező megfigyelő olyan mély és ösztö­nös magyar érzéssel reagált a világpolitika minden változására, mintha soha az országból ki nem mozdult volna. Az emigráció nagy próba kü­lönösen azok számára, akik ott­hon kivételes körülmények kö zött éltek. Bessenyey György igazi értékét ez a próba mérte föl. Nemcsak a maga emberi mél­tóságát őrizte meg a változott helyzetben, hanem súlyt és je­lentőséget tudott adni a felaüat­­nak, amelyet vállalt és a magyar érdekeknek, amelyeket képviselt- A Magyar Nemzeti Bizottmány külügyi bizottságának elnöke volt abban az időben, amikor ez a szervezet egy de jure el nem is­mert, de facto azonban mégis létező és — nem is ritkán — meghallgatott emigráns kormány szerepét töltötte be itt, Ameri­kában. Minden ilyen emigráns alakulatban van valami patheti­­kusan tragikus és ugyanakkor az idegen szemében hajszál vá­lasztja el a nevetségességtől, hiszen a birodalma négy fal és a tényleges hatalmat ellenfelei gyakorolják. Bessenyey György Washington hivatalos köreiben is tekintélyt tudott szerezni en­nek a papiros-keretnek és olyan összeköttetéseket épített ki, a­­milyenekre igen sok aktív hata­lom képviselői is irigykedve gon­dolhattak csak. Volt karrierbeli magyar diplomatákból megszer­vezte a Bizottmány külpolitikai hálózatát, amelyen keresztül a szabad világ legjelentősebb or­szágainak vezető kbreivel tartott érintkezést s tudott a magyar­ság szempontjából fontos ese­tekben értesüléseket szerezni és megfelelő információkat adni. Mikor az események elsodorták a Bizottmányt és az amerikai küljolitika új, az eredeti elgon­dolástól eltérő koncepcióhoz iga­zította az úgynevezett “csatlós­államok” népeihez való viszo­nyát, Bessenyey lemondott meg­­bizatásáról. Visszavonulásában sem tudott teljesen magánemberként élni: számos magyar és külföldi tisz­telőjének szolgált készséggel ta­náccsal, felvilágosítással és vitás ügyekben pártatlan és jóakaratú döntéssel. Ebben az önzetlen szolgálatban, amellyel nemcsak magának szerzett megbecsülést, hane mnemzetének is, érte utói a halál. 67 éves volt. Elborultan nézünk távozó alakja után: egy darab Magyarország ment el ve­le ... (-) PÁLYÁZAT: A Szabad Európa Rádió Ma­gyar Osztálya (Free Europe Ra­dio, München, 1, Englischer Gar­ten, Germany) 150 gépelt sor terjedelemig riportra, 15-22 gé­pelt sor terjedelemig hang játék­ra pályázatot hirdet- Díjak 75, 50, 25, illetve 150, 100, 50 dol­lár. Beküldési határidő május 15. Pályázni lehet névvel, vagy a névnek külön zárt borítékban! beküldése mellett, jeligével. A LEGNAGYOBB MAGYAR ISKOLA SZABAD EURÓPÁBAN Nyugatnémetország egyik fes­tői szépségű városkájában, Nürnberg közelében, magyar is­kola nyílt meg. Menekült fiúk és lányok a tanulói, akik az 1956-os forradalom után jöttek szabad földre. j Burg Kastl bei Amberg ezer évs falai között 350 magyar kö­zépiskolás diák készül a jövőre. A történelmi nevezetességű vá­rat a magyar iskolát fenntartó egyesület harminc évre, évi 240 dollárért vette bérbe a bajor ál­lamtól. Ahhoz azonban, hogy az iskola jövő feladatainak meg tudjon felelni és, hogy egyálta­lán megmaradhasson, további S0.000 dollárra van szükség. A német szövetségi kormány azon­ban ennek kétharmadát fedezi, feltéve, ha a hátralevő 20.000 dollár előteremtéséről a magya­rok gondoskodnak. A világ min­den részébe jutott magyarság érdeke, hogv ez az iskola meg­maradjon. A nehéz körülmények között új életet kezdő menekül­tek csak fillérekkel tudnak se­gíteni. Egyedül az amerikai ma­gyarság van abban a helyzetben, hogy az iskola életét jelentő 20,­­ezer dollárt összeadja. A német­­országi magyar iskolára szánt adományokat ‘‘Hungarian School ín Germany” megjelöléssel a kö­vetkező címre kérjük eljuttat­ni: Coordinated Hungarian Re­lief, Inc. 1761 R Street, N. W­­Washington 9, D.C.

Next

/
Thumbnails
Contents