Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)
1958-10-15 / 10. szám
10 KRÓNIKA 1958 október Bejelentés és kérelem A KRÓNIKA a nyomdai és postai kiadások nagyarányú emelkedése folytán kénytelen az előfizetési árat ÉVI 4 DOLLÁRRA FELEMELNI. 1957 októbere óta a nyomdai kiadásaink 40 százalékkal emelkedtek. 1958 augusztus 1 óta a belföldi postaköltség 50 százalékkal, a külföldi 100 százalékkal megdrágult. Egy példány postai szállítása belföldre 3, külföldre 4 dollárcent. Igen kérjük azon tisztelt olvasóinkat, akiknek ÉVEK ÓTA — sokaknak több, mint tíz éve, — hónapról-hónapra díjtalanul küldjük a lapot, s akik fizetőképesek, vagy e hosszú idő alatt fizetőképes helyzetbe jutottak, szíveskedjenek ELŐFIZETÉSÜK BEKÜLDÉSÉVEL elősegíteni a KRÓNIKA annyira megdrágult fenntartásának biztosítását! tálalnak elénk. Legtöbben közülünk, mikor félfüllel, félszemmel felhabzsoljuk, nem érünk rá kritikát gyakorolni felettük, ha nem is hiszünk benne, valami mégis megmarad belőle és nem is vesszük észre, mikor a sokat hallott gondolatokat egyik nap mint a magunkét használjuk-Minden új divat, eszme áramlat, egy kis csoport szülöttje, mely tovább gyűrűzve hatja át a különböző rétegeket. Ha ez a hangadó csoport korrupt, vagy beteges agyú, az átadott eszmék is ártalmasak, vagy kiegyensúlyozatlanok lesznek. Hogy is mondja a Biblia: Megbüntetem az apák vétkeit negyediziglen? Vigyázzunk mit teszünk, gondolunk, nem szajkók ér gramofon lemezek vagyunk, hanem szabadakaratú lények. Nem tudhatjuk, hogy a könynyelműségből, hanyagságból, opportunitásból, hibásan alkotott, vagy gondolkodás nélkül továbbadott véleményünk, nem fogja-e az utolsó millimétert hozzáadni, a másoktól érkező rezgésekből szökőárrá dagadt hullámokhoz. Azt az utolsó millimétert, mely lehetővé teszi a hullámnak, hogy a gáton átcsapva pusztító árrá váljon. Nekünk, szabadföldi magyarságnak rendelkezésére áll a gondolat és szélásszabadság. A mi lelkiismeretünket terheli, ha nem élünk az “éremtheoriával”, hanem egyenirányítóit véleményt, üres szólamokat sugárzunk a vasfüggöny mögé. Nekünk kétszeres kötelességünk a múltat, jelent és jövőt lelkiismeretünk szerint mérlegelni és kiértékelni. Nem lehet kézlegyintéssel elintézni, hogy közülünk legtöbben nincsenek abban a szerencsés és független helyzetben, hogy eszmékkel, közügyekkel bővebben foglalkozhassunk, hogy a mi véleményünk kiállásunk úgy sem számít. Mindenki ismeri a haldokló apa, a hét fiú és a hét vessző meséjét. Hiszem és vallom, hogy múlhatatlanul szükség van a legkisebb, a legelesettebb véleményére, az igazság melletti kiállására, lelkiismeretes döntésére. Ki ez ellen vét, ki akár hanyagságból, önérdekből ennek nem tesz eleget, részessé válik a magyarság, rokonai, ismerősei lelkének meggyilkolásában. Levelekből Szerkesztő Uram! Körülbelül egy hete annak, hogy egy jó ismerősömtől pár Krónikát kaptam olvasásra. ' Eleinte, mint minden más először látott lapban is, csak félve lapozgattam. Később azonban növekvő figyelemmel tanulmányoztam cikkeiket. Egyesekre többször is viszszatértem és később családommal együtt megvitattuk azokat. Három-négy nap múlva, amikor már hangosan is kifejezést mertünk adni gondolatainknak, — olyan jóleső érzéssel döbbentünk rá, hogy teljesen egyet értünk a lap tendenciájával. Önnek biztosan nem új ez a megállapítás és mint megszokottat nem is nagyon elemzi. De az volt és még most is az nekünk! Mindketten a 40. életévünk felé közeledünk és a diákos fellángolásokat leszámítva, sohasem volt még igazi politikai hitvallásunk. (A “meggyőződés”-t sohasem tartottam elég erős és kifejező szónak.) Tudja, olyanra gondolok, amelyről úgy érzi az ember, hogy élni, halni és küzdeni is tudna érte. Nem gondolok a forradalomra most, mert hiszen ott is harcoltunk, de az valami ELLEN volt. A cél, az nagyon ködös és távoli volt azokban a napokban. A politikai hovátartozásunknak az érzését az Ön újságja most feltámasztotta bennünk és ez célt is adott az emigrációs életben. Köszönjük, nagyon köszönj ük! Felvidékiek lévén, sohasem tanulhattunk a royalista eszmékről. Nem tudtuk okát kapni, hogy miért élünk királyságban — király nélkül. Itt Norvégiában, ahol az egyszerű munkástól kezdve a hajómágnásig mindenki oly szeretettel van a királyi-ház iránt, azután kétszeresen elfogott a vágy, — ó, ha mi magyarok is így lehetnénk! ,Most, hogy fiaim is lassan felnőnek (15-16 évesek), egyre inkább elfog a hiányérzet, mint aki valamit elmúlasztott. Az ő érdeklődésük a múlt eseményei iránt egyre erősebb lesz és megszűnik hamarosan az az idő, amikor mesékkel traktálhatom őket. Azt az “oknyomozó” történetet, amit pedig én kaptam oktatásként, nem akarom és nem is tudom továbbadni. Szeretném múlasztásomat pótolni és beléjük plántálni egy olyan politikai meggyőződést, vagy az én szavaimmal élve politikai hitvallást, melynek magasztossága többévszázados tradíciókra és nem tiszavirág életű politikai divatokra van alapozva! Kérem, nagyon kérem önt és munkatársait, segítsenek nekem ebben. Itt sajnos a középiskolai oktatásban nem kapnak semmit, vagy csak igen keveset hazánkról. Jómagam pedig nem érzem elég erősnek magam, hogy olyanra tanítsam őket, amiben gyenge vagyok. Ha lenne valami könyvük, amiből az utolsó 40-50 évet megismerhetnénk, még ha csak kölcsön adnák is, nagyon sokat jelentene. Szeretnénk, ha az újságukból, a Krónikából is tudnának küldeni részünkre. Sajnos meg kell mondanom, hogy anyagi támogatást egyenlőre nem tudok küldeni Önöknek, de ígérem, hogy azonnal küldöm, mihelyt egy kicsit anyagi viszonyaim rendeződnek és a gyerekeim iskoláztatási költségei nem nyomnak ennyire. És még egy. Nagyon szeretnénk őfelségéről egy képet, hogy új otthonunkban velünk legyen. Tudna tanácsot adni, hogy hol és hogyan szerezhetnénk be? Szeretném, ha kívánságaimat nem szerénytelenkedésnek venné, mint ahogy nem is az és nem neheztelne meg érte reánk. Nagyon várva válaszukat, sok szeretettel üdvözli az egész Szerkesztőséget, új, de őszinte hívük: Norvégia, 1958 aug. T... D... AZ A. E. Sz. DULLESHEZ ÉS LODGEHEZ Az Amerikai Erdélyi Szövetség (New York) a román kommunista rezsim legutóbbi terror-kivégzéseivel kapcsolatban a következő levelet intézte JOHN FOSTER DULLES külügyi államtitkárhoz és HENRY CABOT LODGE, Jr. nagykövethez, az USA U.N- beli delegációja vezetőjéhez: Az AMERIKAI ERDÉLYI SZÖVETSÉG nevében, amely a jelenleg Romániához tartozó Erdélyből és Bánságból származó és Amerikában élő magyarok szervezete, tisztelettel felhívjuk Nagyméltóságod figyelmét a román kommunista rezsim legújabb tömeges kivégzéseire és egyéb súlyos bebörtönzéseire, melyekkel az Erdélyben és Bánságban élő több, mint másfél millió magyar számos tisztességes, értékes, általunk nagyrabecsült tagját sújtotta, akiknek nem lehetett más ‘ bűnük”, minthogy az 1956 október végi magyar nemzeti forradalom idején talán rokonszenvüket fejezték ki a magyar szabadságharc hősei és törekvései irányában, de egészen bizonyos, hogy semmiféle más “bűncselekményt” nem követtek el, még kommunista szemlélet szerint sem. A THE NEW YORK TIMES 1958 szeptember 6.-i száma a nagy tekintélyű londoni The Times tudósítása alapján számolt be ezekről a kivégzésekről és egyéb elítélésekről. A svájci NEUE ZÜRCHER ZEITUNG “Terroijustitz in Rumaenien” “Zahlreiche Hinrichtungen” című hírében. 1958 szeptember 2.-i számában Bécsből jelenti, hogy Kolozsvárott titkos tárgyaláson 57 vádlott közül 13-at halálra ítéltek s végezték ki; a vádlottak többsége Kolozsvár környéki magyar volt. Biztos magánértesülések alapján az Amerikai Erdélyi Szövetségnek a következő erdélyi magyarok elítéléséről van tudomása: ORBÁN Károly, Mezőmadaras, kivégezték; HUSZÁR József, Arad-Abafája (Magy. Autonóm Tart.), kivégezték; BETHLEN Farkas, Bukarest, 22 évi börtön; KUUN Zsigmond, Marosv.hely (Magy. Aut. Tart.) ítélet ismeretlen; MIKO László, Marostorda megye (Magy. Aut. Tart.) ítélet ism. Dr. PITSCH Béla ügyvéd. Arad, ítélet ismeretlen; SCHELL István, ítélet ismeretlen; a hátszegi római kát. plébános, (Hateg, Hunyad m.) ítélet ism. Kérjük Nagy méltóságodat, szíveskedjék lépéseket tenni, hogy a román kommunista kormánynak ez az eljárása, amely lábbal tiporja a természetes emberi jogokat, úgy a román kormánynál történő tiltakozás, mint a UN fórumai elé viendő problématárgyalás és a UN pártatlan helyszíni ellenőrző kivizsgálásának formájában megfelelő nemzetközi nyilvánosságot nyerjen, s egyben felhívja a világ közvéleményének figyelmét arra, hogy az Erdélyben és Bánságban élő magyarság sorsának rendezése nem maradhat oly állapotban, ahogyan azt a Szovjetúnió a második világháborút követő úgynevezett párisi béketárgyalásokon a területi rendezés tekintetében kierőszakolta. Romániát illetően a Szovjetúnió még több jogot kapott, mint Magyarországra nézve. Erdély és a Bánság hosszú évszázadokon keresztül Magyarország integráns része volt, lakossága túlnyomórészben (magyarok és németek száz százalékoan) a Nyugathoz tartozónak érezte magát és még a román lakosság nagyobbik része is szemben állt az ó-romániai görögkeleti egyház Moszkva felé néző törekvéseivel. Az erdélyi probléma épp oly megoldatlan kérdés, mint például Kasmír, vagy Ciprus helyzetének végleges rendezése, és úgy a nyugati államok, mint a UN különleges figyelmére és törődésére érdemes problémát alkot. A mostani embertelen terrorista ítélkezések már joggal minősíthetők a számbelileg kisebbségben ott élő magyarság tudatos népirtásának. Sem a népek szabadságáért küzdő USA kormánya, sem a UN nem nézhetik ezt — véleményünk szerint — ölhetett kezekkel. Ha már eltűrték az 1956 októberi forradalomnak
