Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)
1958-09-15 / 9. szám
6 "K R ó N I K A" T958 szeptember ÖNGUNY... A magyarországi július-végi napilapok hasábjain “A magyar tudósok felemelik tiltakozó szavukat az imperialista agresszió ellen” címmel a következő kiáltványt közölték: “A Magyar Tudományos Akadémia osztozik abban a felháborodásban, amelyet az imperialista erők újabb aggressziós cselekedetei váltottak ki széles e világon. Amikor a Szovjetúnió nagy erőfeszítéseket tesz a béke megvédésére, azon fáradozik, hogy minden vitás kérdést tárgyalások útján oldjanak meg; amikor Géniben az atomszakértők keresik az utat-módot a pusztító nukleáris fegyverek eltiltásához; amíg Stockholmban a világ szabadságszerető és békét követelő száz és százmillióinak képviselői tanácskoznak a béke megőrzéséről — az imperialista erők fegyveres beavatkozással útját akarják állni a népek nemzeti felszabadító harcainak, háborút akarnak kirobbantani Közel és Közép-Keleten. Mélységes meggyőződésünk, hogy minden népnek elvitathatatlan joga, hogy kezébe vegye sorsa irányítását és utat nyisson szabad és független országépítéséhez. Ez történik a gyarmati és gyarmati függőségben élő népekkel is, amikor rálépnek függetlenségük kivívásának útjára. A Magyar Tudományos Akadémia a magyar tudomány művelői nevében csatlakozva a Szovjetúnió tudósainak felhívásához, felemeli tiltakozó szavát az imperialista aggresszióval szemben. Mint a tudósok lelkiismeretének szószólója, követeli, hogy Libanonból és Jordániából vonják ki az amerikai és az angol csaaptokat, ne akadályozzák az általuk is hangoztatott önrendelkezési jog elvének érvényesülését.” Aláírva: a Magyar Tudományos Akadémia. S utána következik mintegy ötven név. Nemcsak kommunistáké, de ismert régi tudósoké, akik közül sokakat bizonyára existenciális okok késztettek az aláírásra. Mert lehet-e meggyőződése, bármely óhazai jó magyarnak, hogy ‘‘minden népnek elvitathatatlan joga, hogy kezébe vegye sorsa irányítását és utat nyisson szabad és független ország építéséhez”, — anélkül, hogy a szabadságukban legfeljebb a Szovjet előretolt sakkfigurájától, az arab népek feletti imperialista uralomra törő Nassertől veszélyeztetett arab országocskák helyetl magyar hazájára és az 1956- évi szabadságharcra gondolna, amely pontosan azon vitathatatlan erkölcsi alapon tört ki, hogy “minden népnek elvitathatatlan joga, hogy kezébe vegye sorsa irányítását.” Alkalmasint sokan a kényszerítettek közül gondoltak is magukban erre, amikor aláírták ezt a történelmileg oly csúfondáros kiáltványt... És nem kevésbbé biztos, hogy azok közül, akik olvasták az óhazai újságokban, sokan, igen sokan meg is érezték a kiáltványnak ezt a magyar helyzetet annyira jellemző csúfondárosságát s nem tekintették a kiáltványt másnak, mint ami valójában, a diktatórikus terror újabb felbőszítő dokumentumának ... Minden mostohagyermeki elhagyatottság dacára az ilyen, iszonyú öngúnynak beillő deklarációk felkényszerítésével a rendszer csak növeli a lelkek néma ellentállását s inkább árt, mint használ vele azon reményeinek, hogy a nép lelkileg valaha is elfogadja és hogy konszolidálódhatik. “MEGFOGYVA BÁR, DE TÖRVE NEM...” A budapesti rendőrkapitányság épületében szabotázs-ellenes kiállítás nyílt meg. A megnyitás alkalmával Sós György ezredes, a főkapitányság vezetője beszédében többek között ezeket mondotta“A múlt esztendőben kereken 200 millió forint kár érte a népgazdaságot. Miért? Mert az osztály ellenség sohasem fog megbékülni a munkáshatalommal és most jobb híján gazdasági erőinket akarja aláásni sikkasztásokkal, lopásokkal. Az osztályellenségnek nincs ínyére a munka, ezért a társadalmi tulajdonból akar jó módot biztosítani magának. A látogatónak csak végig kell járnia a kiállítás termeit, mgérti, miért nem fűztünk különösebb magyarázatot a képekhez. Lám, egy tábla: óriási pince, háromezer gyümölcsvelővel megtöltött hordó, kétaraszos penész, s a földön lekvár folydogál. A konzervgyár vezetőinek bűnös múlasztása ez, tízmillió forint kár az országnak.” A kitartás, ellenállás megy tovább- Csendes forradalom, ahol lehet és ahogy lehet.. ! fáklyahordozója. Zarándoklatunkban nemcsak egy szép, érzésteli ünnepet akarunk ülni, hanem vallomást akarunk tenni. Vallomást, hogy mint keresztények és Mária gyermekei el vagyunk határozva, hogy az igazságosság tükre leszünk és tanúsítjuk az egész világ előtt az igazságot és az igazat. Egészen közömbös nekünk, hogy azt az emberek nem szívesen hallják, vagy abba emberi hátsó gondolatot igyekeznek belemagyarázni. Tartsuk szemünk előtt, amit Szent Pál mondott, hogy: “Prédikáljátok az Igét és teljesen mindegy, hogy az kellemes a hallgatónak, vagy nem, fontosnak tartják, vagy nem, ti csak prédikáljatok!” Mai zarándoklatunkat, amit végzünk, az a célja, hogy Isten Szolgájának, ahogyan az Egyház nevezi, az osztrák uralkodóházból való Károlynak, 70. születésnapjáról emlékezzünk. Nekünk, akik olyan szép számmal és hálatelt szívvel összegyűltünk ezen a Kegyhelyen, TANÚSÁGOT KELL TENNÜNK AZ IGAZSÁG MELLETT ÉS TANÚSÁGOT EGY IGAZ EMBER MELLETT! A békét kedves barátaim, melyért sóvárgunk, melyért O élt, annyit áldozott és meghalt, ezt a békét csak akkor érhetjük el, hogyha mellette az igazságot és az igazat tanúsítjuk. Igazság nélkül, az igazságosság nem adhat békét. Mi osztrákok csak abban az esetben nyerhetjük el a békét, ha a súlyos valótlanságokat, gyűlöletet és igazságtalanságokat, mellyel ezt az Embert beszennyezték és sárral megdobálták, — visszautasítjuk és véglegesen meg is semmisítjük. És napvilágra hozzuk az igazságot, ami valóban az igazság volt. Ezzel tartozunk Isten Szolgájának és Isten emberének! Engedjék meg, hogy rövid mondatokat kiragadjak az Egyház Liturgiájából- Mondatokat a Szent Liturgiából, melyek az uralkodónak koronázásánál fontos szerepet visznek. IV. Károly királyt, midőn Magyarország fővárosában, Budapesten 1916-ban megkoronázták, az Egyház részéről igen fontos kijelentések történtek, melyeket ismerve megértjük, hogy Isten Szolgája, miként volt képes viselni uralkodói terheit, szenvedését és halálát, oly nagy lélekkel és nagy életszentséggel! Magyarország bíboros hercegprímása, a király koronázásakor egy imát mond s abban a következő figyelmeztetés szól a királynak: “Te ma megkapod a királyi méltóságot. Halandók felett Tégedet a mindenható Isten gyönyörű helyre állított, amelyik azonban telve van veszélyekkel, munkával és szorongató gondokkal.” És valóban Károly király és császár azokat mind átélte!... “És ha Te tekintetbe veszed, hogy minden hatalom az Úristentől van, akkor azt is tudod, hogy Istennek számadással tartozol, hogyan töltőd be hivatásodat” ... Ezt a nagy felelősségtudatot Károly mindig a szívében hordozta... “A jók megjutalmazása és a gonoszok méltó büntetése által kormányozzál igazságosan, minden egyéb befolyástól menten- Maga tartásod és viselkedésed a világ előtt legyen nyílt. Ne a hozzádtartozóidat nézd, HANEM TE KIRÁLYA VAGY AZ EGÉSZ NÉPNEK É.S AZ EGÉSZ NÉP JAVÁRA KELL URALKODNOD. JÓCSELEKEDETEID JUTALMÁT NE A FÖLDRŐL, HANEM AZ ÉGBŐL VÁRD!” Az elmondottak minden szava ráillik a császárra és királyra, mintha azt egyenesen rá szabták volna. Az osztrák uralkodóházból való Károly sohasem a saját jólétét, előnyét, vagy kiváltságos helyzetét nézte. SZIVE MÉLYÉIG MEG VOLT GYŐZŐDVE, HOGiY MINT ISTEN SZOLGÁJA, A NÉPÉRT VAN! Nagyon hamar megismerte, hogy a Korona fénye a valóságban éles tüskékkel van kirakva, melyek irgalmatlanul felvérezték fejét. A Szent Korona itt pihent Maria Zellben, mikor menekülni volt kénytelen Magyarországról. Szent István Koronájáról tudnunk kell, hogy mint Magyarország jelképe, Szent István király által fel lett ajánlva a Szűz Anyának és Magyarország az első ország, mely a gyönyörű ‘‘Mária Országa” címet viseli. A koronázáskor a Prímás, mint püspök, még ezeket mondta: “Fogadd a magyar birodalom Koronáját, melyet én méltatlan, de mégis püspöki kezemmel fejedre teszek, az Atyának, Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében. Tudnod kell és mindig gondolnod rá, hogy a Korona által vagy részese hivatalodnak.,..” Hallatlan nagy dolog ez, ha meggondoljuk, hogy a világi halamasság, a király, hatalmát egy püspök által kapja... “Ahogyan mi a lelkek pásztorai vagyunk, úgy légy Te, mint igazi Isten Szolgája, a világi dolgok erős védője és Krisztus Urunknak támasza, minden gonosszal szemben.” És ekkor a Prímás Károly királyt a budapesti koronázó templomban levő trónhoz vezette, ezeket mondván: “Király, itt a Te trónod. Állj rá s maradj rajta. Tartsd meg s ne engedd át sem önként, sem erőszakra. Erre a helyre Tégedet Isten jelöle ki, az ő mindenható hatalmával és erőt nyersz, mint Isten Szolgája, általunk a püspökök által. Légy erős és tarts ki trónodon! Sok királyt ültettek hasonló módon trónra, kik uralkodásukat kényelmesen fogták fel. Nem érezték a Koronának nyomását, szorítását, csak az előnyeit. Magukra nézve kellemes, kifogástalan életet éltek, de uralkodó fejedelmi kötelességüket nem teljesítették. Az osztrák uralkodó Házból való Károlyra azt mondhatnók világi nyelven és értelemben, hogy elég oktalan volt, hogy sohasem saját jólétét és előnyét nézte, ö idealista volt, de ked .es Barátaim, az Isten ítélete legtöbbnyire ellenkezője a világi ítéletnek. A világ rendszerint a külső eredmények után ítél. Ha valaki eredményt ért el, akkor nagy uralkodónak jelölik meg, jóllehet az eredményt csalással, vérengzéssel, vagy terrorral érte el. Viszont világi szemmel nézve, aki eredményt nem tud felmutatni, szegény, tehetségtelen, gyenge uralkodónak nevezik, aki kinevetnek és megvetnek. ISTEN AZONBAN, KEDVES BARÁTAIM. MÁSKÉPPEN ÍTÉL! “Homo legit in facie, Deus autem in corde.” Az ember külsőségekből ítél. Isten azonban belelát a szívekbe. Isten nem nézi a földi eredményt, ő látja szívünket, lelkünket és ismeri gondolatunkat. Mi tudjuk Károly királyról — és ha a boldoggá-avatási eljárás befejeződik, sokkal többet fogunk tudni Róla. — hogy Ö nem emberi gyengeségből, a helyzet nemismerése következtében vagy valamilyen személyes alacsony motívum okából tért két ízben vissza Magyarországra, hanem
