Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)

1958-09-15 / 9. szám

z "K R Ó N I K A" 1958 szeptember kommunisták és a Formosa körüli vizeken tartózkodó 7 sz. ameri­kai flotta egységei között. ★ A nyugati diplomácia véleménye megoszlik. De Amerikában sokan vetik fel maguknak a kérdést, mily helyzet állna elő, ha a kommunista Kína venné át Kína szerepét az E. N.-ben? Rámutat­nak arra, hogy a kínai kommunistáknak az E. Nbe való befogadása, amelynél az USA részéről a diplomáciai elismerés sem volna tovább halogatható, MEGRÖGZÍTÉSÉT jelentené a világhatalmi egyensúly azon igen komoly eltolódásának, amely a kommunisták kínai ha­talomátvételével bekövetkezett s a Szabad Világ szempontjából egyik legnyugtalanítóbb momentuma a mai világhelyzetnek. Utalnak arra is, hogy a kínai kommunista kormány nem a nép többségi akarata révén, szavazólappal, hanem véres erőszakkal ke­rült hatalomra s hogy többről van szó, mint csak néhány apró, jelen­téktelen sziget átengedéséről: a feltartóztatási politika meghátrá­lásának, Eisenhower szavai szerint appeasementnek, dőre békít­­getésnek és a világhatalmi egyensúly-helyzet további romlásának tekintenék e szigetek átengedését és Peiping második kommunista vétó-hatalomkénti felvételét az E. N.-be. S ez gyengítené nemcsak a nemzeti kínaiak, de Magyarország és mindazon rabországok ügyét, amelyek a reájuk szintén erőszakkal felkényszerített kommunizmus helyett szabad választásokat, nemzeti önrendelkezést követelnek. ■k Az E. N. közgyűlésén több, mint hetven napirendi tárgy sze­repel, közte Magyarország ügye is, de nem ismeretes, hogy a Nyu­gat erélyes, érdemleges lépést tervezne benne. A Nyugat számára biztos szavazatok száma a magyar ügyben hozott előző határozatok óta csökkenést mutat s ez még inkább azok álláspontja mellett szól, akik kezdettől a magyar ügynek az E. N.-en kívüli megoldását kívánták. 1*. SZELÉNYI IMRE: VEM SANCTE... Nézem-nézem az ablakból merengve Az iskola-év új lélek-lángiait, Kik a tudás szent oltárainál, Most nyitják ki a szellemük titkait! Kedvesek, szépek, az anya-mosoly Rajtuk! ('sinos ruhákban kacagó angyalok... Pöckösen lépnek, büszke tudat hangjuk S öntelten szorítják a könyv-csomót. Viilódzik a fény rőt lombok felett, Mintha fáradna a játéktér fasora. Azúrban pihenten ránk borul az egek Mérhetetlen világa, lelkünk fátyola. Nagy nap ez! Titkos világok ereje tör Életben elfáradt, könnyező szememre Hisz engem is az ősi lángok vittek S öröm, a halhatatlan-nagyok álomtereire! Sokat izgultam a latin-világ táján. Hol Horatius lelke a szép Tiburt dicsérte, — Homerosnak vak szemein és vágyán A régi-világ erejét a szívem még remélte! Sírtam én is Trója hőseivel, s karom Elszántan a magasba lendült, megtesszük Mi is magyar-hittel, mit a haza várón Fiaitól remél s égeti ifjú lelkünk! S kutattam a letűnt világokat, — Hol fogyóban volt a Hold a perzselt Magyar pusztán s vályogházak üldöző hada, Ott füstölt a janicsárok sáncán... Pusztult a fajunk s néma lett az Anyánk! Harcok zúgtak tiszta álmaimba — Hol Zrínyi hada meghalt a hídon S fennt Drégelyben két ifjú lantos Apáért sírt, de szolgálni nem tudott... Jöjj Szentlélek forró lelked szárnyán S fakult nyelvünket izzítsd láng-pallóssá, Hogy minden szavunk a lelkünk véres kínján, Csak Téged dicsérjen és tegyen igazunk biztossá! Bár hegyeink tiburi-borát idegen issza S álmaink a Hadeszben, most öltenek testet — Könnyeim közt szeressem e gyermek-csodát S minden bún keresztül ők zúgják a jövőnk szavát! Carey, 1958 Harmadik Trianont? Irta: SZENTGYÖRGYI FERENC A KRÓNIKA június havi számában részben kifejtettem a magyarság jelenlegi tragédiájá­nak okát és várható következ­ményeit, amely a múltban világ­válságot idézett fel és fel fog idézni a jövőben is. Ma, amikor a kilenc milliós csonka ország követelésével találkozunk nap, mint nap az emigráció legkülön­bözőbb irányzatú sajtójában, ez éppen olyan tartalom nélküli, mint volt a két háború közötti revíziós igényünk, majd követe­lésünk, amelynek teljesítéséhez kötöttük dunai politikánkat. Vagyis nem a nemzet dinamiká­ja, expanzív ereje volt az, amely­­-nek a trianoni határokat szét kellett volna feszítenie, sem egy olyan eszmét nem csatoltunk hozzá, amely bárki számára is kívánatos, vagy ami még jobb, érdekében álló lett volna elve­szett területeinknek, vagy azok egy részének impjeratív úton való visszítélésére. így történt meg, hogy a nyugati hatalmak­nál is ellenszenvre talált revízi­ós igényünk, még a németek is bosszús orral jöttek Bécsbe sala moni ítéletet hozni, amelynek tragikus következményeit Teleki Pál látta előre tisztán. A Nyugatiak szemében a né­metek szekeréhez kötöttük ma­gunkat, a németek szemében nyugat-barát politikát folytat­tunk; senki nem ismerte fel a magyarság törekvéseit tisztán. Vagyis nem folytattunk ősi ma­gyar politikát, nem nyilvánítot­tuk semilyen formában sem, hogy a dunai tér függetlenségét akarjuk és oda semmiféle hódító eszmét benyomulni nem enge­dünk. így a birtoklási félté­kenység áldozatai lettünk és let­tünk volna akk >r is, ha a há­ború másként végződik. ★ A magyarság akkor is, meg ma is, amikor a pánszláv kom­munizmus fojtogatja, a német­ség rovására pedig európai po­zícióját mind nyugatabbra tol­ja, csak egyetlen feladata le­het: síkra szállani történelmi szerepéért és azt nyíltan vállal­ni. Mert miért vállalkozzanak pl. arra a nagyhatalmak, hogy Ma­gyarországot területileg megnö­vesszék? Azért, hogy a magyar­ságnak nagyobb területen legyen módjában történelmi szerepét NEM vállalni? Ha az érdekelt hatalmak azt látják, hogy a ma­gyarság csupán VEGETATÍV életet kíván és azt is mások ke­gyelméből kívánja elnyerni és folytatni, nem fektetnek bele olyan tőkét, amelytől várhatnak is valamit. Minden olyan törek­vés, amely nem mutatja nyíltan, hogy a magyarság magja akar lenni egy olyan hatalomnak, a­­mely Passau-tól a Kárpátok ge­rincéig terjed (a német és orosz élettér közötti tér), eleve halál­ra van ítélve és a kegyelemdö­fést meg is adják nekünk, első­erőt -nem képvisel, sőt a tovább dunai népeknek is. És ebben egyedül csak a magyarság volna hibás, mert nekünk van olyan UuAszámunk, tradíciónk és köz­ponti elhelyezkedésünk, amelyre építeni lehetne. Nem sokat jelent tehát az — külpolitikai megítélésben, — hogy a területünk valamivel na­gyobb, ha a nemzet (jelenleg a nemzetet képviselő emigráció) nem ébred történelmi hivatásá­ra és nem hordozza magában az egész dunai térre kiterjedő új rend eszméjét. Hasonló az eset ahhoz, amikor a kereskedő por­tékáját rá akarja erőszakolni a vevőre, anélkül, hogy az árú a vevőnek tetszene. Mutasson a kereskedő olyan árút, amely tet­szik a vevőnek. Ebből lesz üzlet! Jól jár a kereskedő is, meg a vevő is! Mutassunk mi is olyan árút, amely tetszik az érdekel­teknek, hogy nekünk is, meg ne­kik is jó üzlet legyen belőle! Mi lesz a következménye, ha a magyarság mindezt nem akar­ja, vagy nem tudja elérni? Te­gyük fel, hogy a pánszláv kom­munizmust belátható időn belül össze fogják zúzni. A Duna tér­ség újra apró, mozaik-államok­ból fog állani. Az expanzív erők újra dolgozni kezdenek, mert a nemzeteknek is tartaniok kell attól, hogy a pánszláv expanzió újra elérheti Németország hatá­rait, sőt abba bele is haraphat, mint jelenleg. Miután a szétesett Duna-térség semmiféle ellenálló "rőt nem képvisel, sőt a tovább folyó pánszláv propaganda, még azokat is egymás ellen fordítja, meg kell, hogy indítsa önvédel­mi expanzióját ösztönszerűen és majd valamikor újból a mi te­rületünkön fognak csatázni a né­met és orosz haderők. Az emigráció képviseli ma a magyarságot és érdekeit. És ez az emigráció lesz majd felelős az eredményért is! Hogy utóda­ink áldani, vagy átkozni fognak-e bennünket. Az emigráció tehát helytelenül cselekszik, amikor csupán az 1956-os forradalom célkitűzéseire, mint alapra he­lyezkedik. A rettenetesen nyo­masztó helyzetében otthoni né­pünk csak a belső rendszervál­toztatás követelését állíthatta fel, külpolitikát nem csinálha­tott. De nekünk és most már ide értem A FORRADALOM UTÁN EMIGRÁLT TESTVÉ­REINKET is, külpolitikát kell csinálnunk, mert szabadok va­gyunk. Szomorú tapasztalni a­­zonban, hogy sokkal több belpo­litika folyik és így nemzeti, tör­ténelmi igényeinkről, létünk és fennmaradásunk alapjairól nem szerez senki tudomást. Azaz nem mutatunk fel expanzív erőt; így a mások expanzív ereje lép fel ellenünk, amely, ha tovább bel-, rendszer- és pártpolitikánk, ér­vényesülni is fog, mert a magyar emigráció megnyilatkozásából az tűnik ki, hogy életerőnk megfo­gyatkozott és a felénk irányí­tott nyomásnak engedni fogunk. Hogyne hihetnék, amikor van-

Next

/
Thumbnails
Contents