Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)
1958-09-15 / 9. szám
z "K R Ó N I K A" 1958 szeptember kommunisták és a Formosa körüli vizeken tartózkodó 7 sz. amerikai flotta egységei között. ★ A nyugati diplomácia véleménye megoszlik. De Amerikában sokan vetik fel maguknak a kérdést, mily helyzet állna elő, ha a kommunista Kína venné át Kína szerepét az E. N.-ben? Rámutatnak arra, hogy a kínai kommunistáknak az E. Nbe való befogadása, amelynél az USA részéről a diplomáciai elismerés sem volna tovább halogatható, MEGRÖGZÍTÉSÉT jelentené a világhatalmi egyensúly azon igen komoly eltolódásának, amely a kommunisták kínai hatalomátvételével bekövetkezett s a Szabad Világ szempontjából egyik legnyugtalanítóbb momentuma a mai világhelyzetnek. Utalnak arra is, hogy a kínai kommunista kormány nem a nép többségi akarata révén, szavazólappal, hanem véres erőszakkal került hatalomra s hogy többről van szó, mint csak néhány apró, jelentéktelen sziget átengedéséről: a feltartóztatási politika meghátrálásának, Eisenhower szavai szerint appeasementnek, dőre békítgetésnek és a világhatalmi egyensúly-helyzet további romlásának tekintenék e szigetek átengedését és Peiping második kommunista vétó-hatalomkénti felvételét az E. N.-be. S ez gyengítené nemcsak a nemzeti kínaiak, de Magyarország és mindazon rabországok ügyét, amelyek a reájuk szintén erőszakkal felkényszerített kommunizmus helyett szabad választásokat, nemzeti önrendelkezést követelnek. ■k Az E. N. közgyűlésén több, mint hetven napirendi tárgy szerepel, közte Magyarország ügye is, de nem ismeretes, hogy a Nyugat erélyes, érdemleges lépést tervezne benne. A Nyugat számára biztos szavazatok száma a magyar ügyben hozott előző határozatok óta csökkenést mutat s ez még inkább azok álláspontja mellett szól, akik kezdettől a magyar ügynek az E. N.-en kívüli megoldását kívánták. 1*. SZELÉNYI IMRE: VEM SANCTE... Nézem-nézem az ablakból merengve Az iskola-év új lélek-lángiait, Kik a tudás szent oltárainál, Most nyitják ki a szellemük titkait! Kedvesek, szépek, az anya-mosoly Rajtuk! ('sinos ruhákban kacagó angyalok... Pöckösen lépnek, büszke tudat hangjuk S öntelten szorítják a könyv-csomót. Viilódzik a fény rőt lombok felett, Mintha fáradna a játéktér fasora. Azúrban pihenten ránk borul az egek Mérhetetlen világa, lelkünk fátyola. Nagy nap ez! Titkos világok ereje tör Életben elfáradt, könnyező szememre Hisz engem is az ősi lángok vittek S öröm, a halhatatlan-nagyok álomtereire! Sokat izgultam a latin-világ táján. Hol Horatius lelke a szép Tiburt dicsérte, — Homerosnak vak szemein és vágyán A régi-világ erejét a szívem még remélte! Sírtam én is Trója hőseivel, s karom Elszántan a magasba lendült, megtesszük Mi is magyar-hittel, mit a haza várón Fiaitól remél s égeti ifjú lelkünk! S kutattam a letűnt világokat, — Hol fogyóban volt a Hold a perzselt Magyar pusztán s vályogházak üldöző hada, Ott füstölt a janicsárok sáncán... Pusztult a fajunk s néma lett az Anyánk! Harcok zúgtak tiszta álmaimba — Hol Zrínyi hada meghalt a hídon S fennt Drégelyben két ifjú lantos Apáért sírt, de szolgálni nem tudott... Jöjj Szentlélek forró lelked szárnyán S fakult nyelvünket izzítsd láng-pallóssá, Hogy minden szavunk a lelkünk véres kínján, Csak Téged dicsérjen és tegyen igazunk biztossá! Bár hegyeink tiburi-borát idegen issza S álmaink a Hadeszben, most öltenek testet — Könnyeim közt szeressem e gyermek-csodát S minden bún keresztül ők zúgják a jövőnk szavát! Carey, 1958 Harmadik Trianont? Irta: SZENTGYÖRGYI FERENC A KRÓNIKA június havi számában részben kifejtettem a magyarság jelenlegi tragédiájának okát és várható következményeit, amely a múltban világválságot idézett fel és fel fog idézni a jövőben is. Ma, amikor a kilenc milliós csonka ország követelésével találkozunk nap, mint nap az emigráció legkülönbözőbb irányzatú sajtójában, ez éppen olyan tartalom nélküli, mint volt a két háború közötti revíziós igényünk, majd követelésünk, amelynek teljesítéséhez kötöttük dunai politikánkat. Vagyis nem a nemzet dinamikája, expanzív ereje volt az, amely-nek a trianoni határokat szét kellett volna feszítenie, sem egy olyan eszmét nem csatoltunk hozzá, amely bárki számára is kívánatos, vagy ami még jobb, érdekében álló lett volna elveszett területeinknek, vagy azok egy részének impjeratív úton való visszítélésére. így történt meg, hogy a nyugati hatalmaknál is ellenszenvre talált revíziós igényünk, még a németek is bosszús orral jöttek Bécsbe sala moni ítéletet hozni, amelynek tragikus következményeit Teleki Pál látta előre tisztán. A Nyugatiak szemében a németek szekeréhez kötöttük magunkat, a németek szemében nyugat-barát politikát folytattunk; senki nem ismerte fel a magyarság törekvéseit tisztán. Vagyis nem folytattunk ősi magyar politikát, nem nyilvánítottuk semilyen formában sem, hogy a dunai tér függetlenségét akarjuk és oda semmiféle hódító eszmét benyomulni nem engedünk. így a birtoklási féltékenység áldozatai lettünk és lettünk volna akk >r is, ha a háború másként végződik. ★ A magyarság akkor is, meg ma is, amikor a pánszláv kommunizmus fojtogatja, a németség rovására pedig európai pozícióját mind nyugatabbra tolja, csak egyetlen feladata lehet: síkra szállani történelmi szerepéért és azt nyíltan vállalni. Mert miért vállalkozzanak pl. arra a nagyhatalmak, hogy Magyarországot területileg megnövesszék? Azért, hogy a magyarságnak nagyobb területen legyen módjában történelmi szerepét NEM vállalni? Ha az érdekelt hatalmak azt látják, hogy a magyarság csupán VEGETATÍV életet kíván és azt is mások kegyelméből kívánja elnyerni és folytatni, nem fektetnek bele olyan tőkét, amelytől várhatnak is valamit. Minden olyan törekvés, amely nem mutatja nyíltan, hogy a magyarság magja akar lenni egy olyan hatalomnak, amely Passau-tól a Kárpátok gerincéig terjed (a német és orosz élettér közötti tér), eleve halálra van ítélve és a kegyelemdöfést meg is adják nekünk, elsőerőt -nem képvisel, sőt a tovább dunai népeknek is. És ebben egyedül csak a magyarság volna hibás, mert nekünk van olyan UuAszámunk, tradíciónk és központi elhelyezkedésünk, amelyre építeni lehetne. Nem sokat jelent tehát az — külpolitikai megítélésben, — hogy a területünk valamivel nagyobb, ha a nemzet (jelenleg a nemzetet képviselő emigráció) nem ébred történelmi hivatására és nem hordozza magában az egész dunai térre kiterjedő új rend eszméjét. Hasonló az eset ahhoz, amikor a kereskedő portékáját rá akarja erőszakolni a vevőre, anélkül, hogy az árú a vevőnek tetszene. Mutasson a kereskedő olyan árút, amely tetszik a vevőnek. Ebből lesz üzlet! Jól jár a kereskedő is, meg a vevő is! Mutassunk mi is olyan árút, amely tetszik az érdekelteknek, hogy nekünk is, meg nekik is jó üzlet legyen belőle! Mi lesz a következménye, ha a magyarság mindezt nem akarja, vagy nem tudja elérni? Tegyük fel, hogy a pánszláv kommunizmust belátható időn belül össze fogják zúzni. A Duna térség újra apró, mozaik-államokból fog állani. Az expanzív erők újra dolgozni kezdenek, mert a nemzeteknek is tartaniok kell attól, hogy a pánszláv expanzió újra elérheti Németország határait, sőt abba bele is haraphat, mint jelenleg. Miután a szétesett Duna-térség semmiféle ellenálló "rőt nem képvisel, sőt a tovább folyó pánszláv propaganda, még azokat is egymás ellen fordítja, meg kell, hogy indítsa önvédelmi expanzióját ösztönszerűen és majd valamikor újból a mi területünkön fognak csatázni a német és orosz haderők. Az emigráció képviseli ma a magyarságot és érdekeit. És ez az emigráció lesz majd felelős az eredményért is! Hogy utódaink áldani, vagy átkozni fognak-e bennünket. Az emigráció tehát helytelenül cselekszik, amikor csupán az 1956-os forradalom célkitűzéseire, mint alapra helyezkedik. A rettenetesen nyomasztó helyzetében otthoni népünk csak a belső rendszerváltoztatás követelését állíthatta fel, külpolitikát nem csinálhatott. De nekünk és most már ide értem A FORRADALOM UTÁN EMIGRÁLT TESTVÉREINKET is, külpolitikát kell csinálnunk, mert szabadok vagyunk. Szomorú tapasztalni azonban, hogy sokkal több belpolitika folyik és így nemzeti, történelmi igényeinkről, létünk és fennmaradásunk alapjairól nem szerez senki tudomást. Azaz nem mutatunk fel expanzív erőt; így a mások expanzív ereje lép fel ellenünk, amely, ha tovább bel-, rendszer- és pártpolitikánk, érvényesülni is fog, mert a magyar emigráció megnyilatkozásából az tűnik ki, hogy életerőnk megfogyatkozott és a felénk irányított nyomásnak engedni fogunk. Hogyne hihetnék, amikor van-