Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)
1958-07-15 / 7. szám
1958 julius 9 "K R ó N I K A" 245) és a választásokon közel 1.000 jelölt indult harcba. Az országos pártok ezek voltak: Magyar Élet Pártja, Keresztény Párt, Rassayék, (Liberálisok), és a Szociáldemokrata Párt. Az országos pártoknak jelentős előnyeik voltak. Az alábbi összehasonlítást magyarországi lapok és a NEW YORK TIMES 1939 június 9. jelentései alapján közöljük. Az öszszeállításban segítségemre voltak Dr. Sulyok Dezső és Dr. Czikann Móric. Macartney adatait csupán az 1935-ös választásokra idézem (I. 129 ) és csupán azoknál a pártoknál, ahol az ellentét 1935 és 1939 között különösen szembeszökő. (Az első számok az 1939-es mandátumok, a zárójelben lévők az 1935-ös mandátumok számai.) MÉP 180 (170); Nyilaskeresztes Párt 28 (2); Független Kisgazda Párt 14 (24); Szociáldemokrata Párt 5 (11); Rassayék 5 (7); Nemzeti Front 3 ..—; Keresztény Párt 3 (14); Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt 4 (—); Keresztény Nemzeti Szocialista Front 3 (—); Pártonkivüli Fajvédők 4 (—); Népakarat Pártja 1 (—); Pártonkivüli 2 (11); Pótválasztás lesz 8 kerületben. A fentiek összesen 1939-ben 260. Az 1939 június 6. és 7. pótválasztásokon további öt MÉP képviselő (Szarvas, Kúnszentmiklós, Ráckeve, Tatatóváros és Nyíregyháza); egy nyilaskeresztes (Mohács) és egy Meskó-féle nemzeti szocialista képviselő (Jászapátiban) került megválasztásra. Ehhez a számhoz járultak a behívott felvidéki képviselők, számszerint 26- an, és a kárpátaljaiak 10-en, valamint újraszámlálás alapján a Keresztény Párt kapott egy negyedik mandátumot, amelynek tulajdonosa Makray Lajos lett Pestmegye déli részén. A másik három Kereszténypárti képviselő Közi Horváth József, Korompay és Dr- Brandt Sándor zalaegerszegi alispán. A NEW YORK TIMES 1939 május 28. közlése szerint a kormány 262 jelölttel, a Kisgazda Párt 149, a Hungaristák 97, négy másik nyilaskeresztes programmal induló párt 44 és végül a szociáldemokraták és liberálisok 27 jelölttel indultak a választási harcba. A magyar belügyminisztérium június 8.-án kiadott hivatalos jelentése összesen 3,928.334 szavazatról tesz említést. Ezek közül a nyilas pártokra 22 százalék esett 867.828 szavazattal. Amíg a NEW YORK TIMES a hivatalos belügyminisztériumi jelentés alapján, június 9.-én 45 nyilas mandátumot számol meg, Macartney a nyilaskeresztes fronton (members of the Arrow Cross Front) Szőllősivel, aki eredetileg pártonkivüli programmal indult, 49 képviselőt számol meg (I- 350 old.). A szélső jobboldali programmal induló pártokat nem egyformán ítélték meg tehát nyilasnak, nemzeti szocialistának, vagy egyéb elnevezésű pártnak. A választókkal kapcsolatban Macartney még megjegyzi, hogy hitlerista ügynökök Zürichben öt-hat millió pengőt vásároltak fel (I. 350 old.) a nyilaskeresztes propaganda céljaira. A belügyminiszter, de maga Teleki Pál sem realizálta a valósághoz mérten a szélső jobboldali pártok előretörésének lehetőségét. Macartney (I. 350 old.) és Eckhardt Tibor (a sorok írójának) joggal jegyzik meg, hogy a kormányhatóságok a nyilaskeresztes képviselőket előnybe helyezték az ellenzéki képviselőkkel szemben. Az akkori helyzetnek és a választásoknak jellemzésére legilletékesebbnek Bethlen István szavait véljük idézni. Bethlen kitűnő közíró volt. Bethlen 1939 május 10.-én nagykanizsai választóihoz nyílt levelet intézett s ebben a következőket írja: “Olyan időkben, amikor a politikai gyűlölet, irigység, a szenvedélyek, a tömegek alacsony indulatainak a felkeltésében látja a maga feladatainak a megoldását,... még a próféta szava is pusztába hangzó szóvá válna, ha nem a felajzott szenvedélyeknek hízeleg. Ma nemzeti próféta csak az — és melyik képviselő jelölt nem akar az lenni? — aki a nemzeti érdek szent nevében zsidót früstüköl, grófot ebédel, lefekvés előtt minden földet és minden vagyont szétoszt, ami nem az övé.” A Pesti Napló 1939 június 8. számában pedig “A választások eredményei és tanulságai” című háromoldalas cikkében többek között ezeket állapítja meg Bethlen: “...mint 1919-ben, most is könynyelműen és felelőtlenül játszik a tűzzel a magyar intelligencia tekintélyes része.” ★ Kállav Miklós emlékiratainak “My Foreign Policy” című külpolitikai fejezetében először a tatár Dzsingisz Kán szavait idézi: “A vezetőket meg kell ölni. Békét csupán a teljem győzelem és pusztítás után kell kötni.” Magyarország sorsa tényleg a pusztítás és a rombolás jegyében pecsételődött meg. Kállay Miklós miniszterelnöksége alatt, a nyugati szövetségesekkel, de nem a szovjettel való tárgyalásaival ezt a végzetet akarta elkerülni. Kállay deportálása után ugyanezt a Kormányzó kísérelte meg. Az események megint egyszer megmutatták, hogy a lejtőn lefelé rohanó szekeret csupán a csodával határos módon lehet megállítani, ha egyáltalán meg lehet és ez a csoda, — Eckhardt Tibornak a Krónika részére adott nyilatkozata ezt kellőkép nyilvánvalóvá tette — Teherán és Yalta után nem következett be. Kállay Miklós a külügyi tárcát több, mint egy évig saját maga vezette. Ghyczy Jenőt, ahivatásos diplomatát, aki előzőleg Berlinben volt követségi tanácsos és a külügyminisztériumban töltött be fontos politikai tisztségeket, 1943 júliusában nevezte ki utódjává (II. 164). Kállay Miklós bizalmas munkatársai a magyar diplomáciai kar tagjai közül a következők voltak: Báró Apor (iábor vatikáni követ, a magyar diplomáciai karnak kétségtelenül egyik legtekintélyesebb tagja (jelenleg a máltai lovagrend kancellárja), aki nemcsak a konzervatív és liberális képviselők, de első sorban a Kormányzónak élvezte teljes bizalmát. Báró Bakách-Bessenyey György követ, akit Kállay Svájcba nevezett ki követnek, az amerikai diplomatáknak élvezte bizzalmát régi kapcsolatai révén; az amerikai diplomatákkal való tárgyalások tehát őreá hárultak. Barcza György, volt londoni követ szintén Svájcban folytatott tárgyalásokat az angolszászokkal. Ullein Reviczky Antal Svédországban Wodianer Andor Liszabonban, mindketten követként és végül Ujváry Dezső főkonzulként Konstantinápolyban tárgyait a szövetségesekkel. Ezeken a vezető személyiségeken kívül természetesen még többen voltak, akik sokszor rendkívül fontos szerepkörben kerestek és találtak kapcsolatot a nyugati és egy esetben a Szovjet képviselőivel. A tárgyalások zömét, a magyar diplomáciai képviselők közül, Kállay Miklós megbizottaiként, a fentiek irányították. Az országon belül a külgyminiszter helyettesén és a külügyminisztérium politikai osztályának a vezetőjén kívül Bethlen István, Sigray Antal és Kánya Kálmán volt külügyminiszter voltak az eseményekbe beavatva. ★ A tárgyalások a nyugati hatalmakkal nehezen indultak meg és állandó nehézségekbe ütköztek. Macartney professzor részletesen ismerteti ezeket a nehézségeket és azokat az okokat, amelyek nemcsak nyugati, de éppen úgy magyar részről is hátráltatták a megbeszéléseket. Az angolok egyik bizalmi embere például Pálóczy Horváth György volt. Róla magyar részről úgy voltak értesülve, írja az angol tudós, hogy szovjet zsoldban állt (II. 144.). Szentgyörgyi Albert, a Nobel-díjas magyar tudós, Törökországba érkezve angolszász tiszteknek álcázott német ügynökök kezeibe került (II. 242). Hasonló esetek adódtak azonban a többi semleges államban is és Macartney, akit humorérzéke sohasem hagy el, leírja, hogy egy angol szakszervezeti vezető, Mr. Gibson, az angol DAIL^ 1 ELEGRAPH-ban hogyan írta le a magyar, bolgár és román diplomatákkal való találkozását (II. 163. old.). Magyarország helyzetét megnehezítette még lényegesen az a körülmény is, hogy Angliában a románok nálunk sokkal előnyösebb helyzetben voltak. A románoknak “olyan barátaik voltak Londonban, — írja Macartney (II. 179), — akik nemcsak az oroszbarát sajtó, hanem a B.B.C. (angol rádió) és magának az angol külügyminisztériumnak a bizalmát élvezték”. Nekünk magyaroknak, kevés barátunk volt az angol fővárosban. Igaz, a kevesek között ott. volt C. A. Macartney, az angol tudós, akit magyarbarát magatartásáért magában az angol parlamentben támadtak meg. (Folytatjuk) A KRÓNIKA jövő számában Kállay különbéke tárgyalásainak az ismertetését befejezzük és az angol tudós könyve nyomán a magyar honvédség szerepéről és a magyar nehézipar háború alatti teljesítő képességéről fogunk beszámolni. Levelekből Mereddin, W,A. 1958- VI. 24. Tisztelt Szerkesztőség! örömmel olvastam a Krónikát. Amikor a kezembe került, elhatároztam, hogy olvasója leszek. Ujmenekült vagyok, a szabadságharc alatt kerültem szabad földre, s uána ide Ausztráliába. Itt az idegenben igen jól esik a magyar betűt olvasni, amiből láthatom, hogy ellensége az átkos kommunizmusnak, amitől annyit szenvedtünk odahaza. Odahaza sokat hallottam a Királyság kérdéseiről s magam is híve vagyok annak, hogy Nemzetünk csak az ezeréves tradíciójához híven találhatja meg boldogulását. Jelenleg nehéz helyzetben vagyok, keveset keresek, mert amim van abból az otthon nyomorgó hozzátartozóimat kell segíteni. Igen örülnék, ha lapjukat küldenék s ha majd helyzetem engedi, én sem feledkezem meg lapjuknak segítéséről. Hazafias üdvözlettel FODOR LÁSZLÓ IV. KÁROLY IMASZÖVETSÉG A “Venezuelai Legitimista Magyarok Baráti Köre” és a “Magyarok Mindszenty Mozgalma Venezuelában” vezetősége, tisztikara és tagjai megalakították a “Venezuelai Magyarok IV. Károly Magyar Király Imaszövetségét”, amely Szövetség elnökévé Dr. vágvecsei Babó Tivadarné Ingeborg Anna Mária bárónét választották egyhangú lelkesedéssel. Az Imaszövetség székhelye egyelőre Caracas, La Florida, Av. El Libertador, Edif. La Sierra apt. 8 per c. Az Imaszövetséghez való csatlakozásokat kérjük személyesen, vagy levélben a fenti címen je- Intni. — Az Elnökség.
