Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)

1958-05-15 / 5. szám

"K R Ó N I K A"

5

1958 május

Arany János:

A

walesi bárdok

(Hideg közöny fogadta Kruscsevet, amikor Sürgő csoport, száz szolga hord az utóbbi hetekben Magyarországra repült. A H°gy nézni is tereh. csepeli, dunapentelei és salgótarjáni munká- ^ mind, amiket e szép sziget sok, akik legtovább harcoltak az oroszok ellen,

S mind, a mi bor pezsegve forr

némán hallgatták a szovjet hóhér beszédeit. Tú] messze tengeren.

A taps elmaradt. Emlékeztet bennünket a Tj ur,k (i „rak! Hát senkisem welsh nép letiprójártak, első Edward andol Koccint értem pohárt? királynak esetére, aki a welszi tartomány meg- Ti urak, ti urak!... ti welsz ebek hódítása után terepszemlét tartott. Arany Já- éljen Eduárd? nos balladája, amit itt közlünk, erről szól. A ' adat és halat, s mi az ég alatt

szerkesztő.)

Edwárd király, angol király Léptet fakó lován:

Hadd látom, úgymond, mennyit ér A welszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó? Legelőin fii kövér?

Használt-e a megöntözés:

A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,

Ha oly boldog-e rajt’

Mint akarom, s mint a barom Melyet igába hajt?

Felség! Valóban koronád Legszebb gyémántja Welsz.

Földet, folyót, legelni jót Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép Oly boldog rajta. Sire!

Kunyhói mind hallgatva, mint Megannyi puszta sír.

Edward király, angol király Léptet fakó lován:

Körötte csend a merre ment És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,

Hol aznap este szállt;

Montgomery, a vár ura,

Vendégli á királyt.

Vadat és halat, s mi jó falat Szem-szájnak ingere,

Szem-szájnak kellemes,

Azt látok én: de ördög itt Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek! Ne éljen Eduárd?

Hol van, ki zengje tetteim — Elő egy welszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz.

A vendég welsz urak;

Orcáikon, mint félelem,

Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik. —

Ajtó megöl fehér galamb Ősz bárd emelkedik.

Itt van király, ki tetteidet Elzengi, mond az agg:

S fegyver csörög, haló hörög Amint húrjába csap.

“Fegyver esörög, haló hörög,

A nap vértóba száll,

Vérszagra gyűl az éji vad:

Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,

Halomba, mint kereszt'.

Hogy sírva taltóz, aki él: Király, te tetted ezt!”

Máglyára! El! Igen kemény — Parancsol Eduárd —

Ha! I.ágyabb ének kel] nekünk; S belép egy ifjú bárd.

“Ah! Lágyan kél az esti szél -Milford öböl felé:

Szüzek siralma, özvegyek Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot te szűz! Anya Ne szoptass csecsemőt!...”

S int a király. S elérte még A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanul Előáll harmadik;

Kobzán a dal magára vall,

Ez ige hallatik:

Kihullt csatában a derék —

No halld meg, Eduárd:

Neved ki diccsel ejtené,

Nem él oly welszi bárd.

“Emléke sír a lanton még —

No halld meg, Eduárd:

Átok fejedre minden dal,

Melyet zeng welszi bárd.”

Meglátom én! S parancsot ád Király, rettenetest:

Máglyára, ki ellenszegül,

Minden welsz énekest!

Szolgái szetszáguldanak, Ország-szerin, tova.

Montgomeryben így esett A híres lakoma. —

S Edwárd király, angol király Vágtat fakó lován;

Körötte ég földszint az ég;

A welszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment Lángsírba welszi bárd:

De egy se’ bírta mondani Hogy: éljen Eduárd. —

Ha, ha! .Ali zúg?... Ali éji dal London uccáin ez?

Felköttetem a lord majort,

Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik:

“Fejére szól, ki szót emel!

Király nem alhatik.”

Ha, ha! Elő síp, dob, zene! Harsogjon harsona:

Fiilembe zúgja átkait A welszi lakoma .. .

De túl zenén, túl síp-dobon,

Riadó kürtön át:

Ötszáz énekli hangosan A vértanuk dalát.

The Bards of Wales

by John Arany

(The cool reception of Khrushchev by the workers of Hungary prompted us to reprint this poem of John Arany written over a century ago. By substituting Khrushchev for Edward . . . and Kadar for Montgomery, also Hungary for Wales, you have an up to date ballad that fits the present day situation of the Magyar people.—The Editor.)

Edward the King, the English King Rides over hills and vales.

“For I must see”—is his decree “How fares my land of Wales.

“Are fresh the streams, is moist the soil Has grass there richly grown,

Since washed and soaked by traitors’ blood Whose souls have lately flown?”

“And are the people happy there?”

So Edward cruel spoke.

“As happy as the oxen are They burden with the yoke?”

“Your Majesty, thy crown knows not A rarer gem than Wales;

The streams and field rich harvests yield In verdant hills and dales.”

“Yea, happy are your people here With happiness you gave,

They live in peace, their dwellings, Sire,

Are silent as the grave.”

Edward the King, the English King,

Rides over hills and dales,

And where he goes, the silence gi'ows,

Death’s silence there prevails.

Montgomery, the castle’s name Where tarried he o’er night;

And feasts are spread for Edward by Montgomery the knight.

And fish and game in plenty came Upon the festive board,

Whate’veiN the lovely land can yield Served hy the vassal horde.

With viands rich and good to taste,

The board is fair to see;

With wines that came ‘from distant lands— From lands beyond the sea.

“Sir knights, Sir knights, and will not one Drink to my health, now here?

AVill none of you, you dogs of Wales,

Your sovereign Edward cheer?”

And fish and game in plenty came Upon the festive board,

But yet the looks of all around No fear but hate record.

#

“Have you, ye knights, ye wretched curs For Edward not one cheer?

Will none here sing my deeds? Let quick A bard of Wales appear.”

And all the knights, the guests around Grew deathly pale, and yet No fear it is, upon each brow But hatred deeply set.

No voice is heard, no man hath stirred,

No single breath one hears,

AVhen, at the door, with spectral mien,

A hoary bard appears^

“Ay, here is one, 0 Edward, King,

Who dares of thee to sing.

Swords clash and armors crash, awaked By minstrel’s tuneful string.

“Yea, swords do clash and armors clash, And blood-red is the sun,

And birds of prey descend to stay;.

Edward! This thou hast done.

"A thousand of our race are slain In gory battle lost,

Who lives today may sadly say:

“This is thy holocaust’.”

Then anglily the King commands:

“He shall die on the stake,

For I will hear but words of cheer!”

Then came a youth who spake:

“Soft breezes blow, yet charged with woe, From Milford’s bay; they bring The widow’s sighs, the orpnan’s cries Upon the zephyr’s wing.

"Welsh mothers no more slaves shall bear, Nor bring to manhood’s state.”

“He, too, shall die!” The King now shrieks With voice that breathes but hate.

But fearless, bold, unbidden e’en A third bard now appears,

And thus the minstrel tunes his lute,

And this the king now hears:

“Our braves have died on battlefields;

Take heed, beware, oh King.

There livds no bard of Wales, who e’er Will Edward’s praises sing.

“Upon our lutes their memories weep,

King Edward hear me well,

All bards of Wales for thee, have but One song, a curse must fell.”

The King in wrath arises now,

And harsh and loud his cry:

“All bards of Wales who laud me not,

Upon the stake shall die!”

All o’er land his vassals ride Until his ire has ceased;

^-And thus ends in Montgomery The famous royal feast.

Edward the King, the English King,

Rides over hills and vales,

But round him rise red flames, as if One fire now raged in Wales.

Five hundred bards go with a song To meet a martyr’s death,

Not one, to save his life, e’en once:

“Long live King Edward!” saith.

“What! Still this blatant song at night Upon my London streets!

The city’s mayor dies, if such The song that here me greets.”

Mute as the graves, like abject slaves All to their houses creep,

“Who dares to make a sound shall die,

The King doth wish to sleep.”

"Ho, ho! Bring forth your fifes and drums, With music fill my ear!

The hards 1 killed my ears have filled With curses dread to hear.”

Above the noise of fifes and drums,

Above all trumpets’ blare,

Five hundred voices sing aloud The martyrs’ glorious air.

I