Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)

1958-05-15 / 5. szám

4

"K R ó N I K A"

kizárólag orosz megszállás alá fog kerülni, újból érvénybe lépett.

KÉRDÉS: Milyen megértést mutatott az Egyesült Államok elnöke és az amerikai State Department Magyarország különleges helyzetével szemben, tekintetbe véve mindazon körülményeket, amelyek oly nehézzé tették Magyarország különválását a hitleri Németországtól?

VÁLASZ: 1943 decemberéig, a Teherán-i kanferencia megtartásáig, Amerika nagy megértést és jóakaratot mutatott Magyarország iránt. Amikor 1942 január elsején Washingtonban aláírták az Egyesült Nemzetek alapokmányát, Berle Adolf, akkor amerikai külügyi államtitkár, meghívott engem arra, hogy csatlakozzam az Egyesült Nemzetekhez, ami, ha megtörtént volna, a nyugati hatalmak részéről való elismerésünket jelenthette volna. Litvonov orosz nagykövet közbelépésére azonban a State Department nem tette lehetővé számomra a nemzet esetleges megmentését jelentő csatlakozást. Arról, hogy Magyarország hadüzenetét, --több mint féléven keresztül Roosevelt elnök nem vette tudomásul, már megemlékeztem. De utalnom kell arra is, hogy dr. Kerekes Tibor professzor, az Amerikai Magyar Szövetség akkori főtitkárának közbenjárására az Amerikában élő többszázezer magyarral szemben, a háború egész tartama alatt, Amerika sohasem léptette életbe az ellenséges államok polgáraival szemben hozott rendelkezéseit, ami rendkívüli jóakaratról tett tanúságot.

Ez a magatartás azonban gyökeresen megváltozott Teherán után, ahol sorsunkat már 1943 decemberében megpecsételték. A Teheránt megelőző moszkvai előkészítő konferenciára Hull külügyminiszter még egy olyan javaslatot vitt magával a Dunai Federáció és az önálló Erdélyt illetően, amely Magyarország lényeges igényeit még kielégítette volna. Ennek a tervnek az előkészítésében magam is részt vettem, de 1944 újéve után minden ilyen irányú hivatalos érintkezésem megszakadt. Ottó Trónörökös ugyan még találkozott Roosevelt elnökkel azután is, de Magyarországot illetőleg Roosevelt akkor már azt tanácsolta, hogy lépjen érintkezésbe Benessel, aki jóviszonyban lévén Sztálinnál, tálán tudna Magyarország sorsán segíteni. Nem volt kétséges, hogyha Benesen fog múlni, Magyarország sorsa minden előzőnél gyötrelmesebb lesz. Ez valóban be is következett.

KÉRDÉS: Ha Kállay Miklós kormánya Magyarország kiválását a háborúból keresztül vitte volna, vájjon lett volna-e remény arra, hogy Magyarország Nyugatnémetországhoz hasonlóan kizárólag angolszász és francia megszállás alá kerüljön, vagy

pedig ez Amerikából tekintve vágyálom maradt?

VÁLASZ: Teherán után, az előbb mondottak alapján, sem Kállay Miklósnak, sem a Kormányzónak, sem senkinek nem lehetett már reménye arra, hogy az orosz megszállást Magyarország elkerülheti, kivéve azt az esetet, ha a Szovjet és a nyugati nagyhatalmak között komoly konfliktus törne ki.

1944 nyarán, az Európát fenyegető orosz veszély felismerése nyomán, angol katonai részről javaslat érkezett Washingtonba, mely szerint az olasz hadszíntérről a nyugati hatalmak a dalmát partokon, esetleg Fűimében partraszállást készítettek volna elő. Ezt a tervet George Marshall, akkor az Egyesült Államok vezérkari főnöke élesen ellenezte és elbuktatha. Ugyanúgy, mint ahogyan Teheránban is, az ő javaslatára döntött Roosevelt az inváziónak az angol csatornán keresztül való keresztülvitele mellett, a Balkán elkerülésével. Általában a háború alatt Marshall vezérkari főnök az orosz sztratégiai elgondolásokat támogatta Európában, amivel megpecsételte Kelet- és Középeurópa sorsát.

Ebben a helyzetben Kállay Miklós édeskeveset tehetett volna. ö maga kérdezte meg akkoriban az egyik semleges követtől, mit gondol, hogyan tehetné le a fegyvert a nyugati hatalmak e—lőtt, “talán telefonon?” A különbéke tényleges megkötésére a nyugati hatalmak Magyarországnak nem adtak módot és lehetőséget.

KÉRDÉS: Mi volt az oka annak, hogy az angolszászok valamennyi délkeleteurópai állam sorsát fokozatosan feladták és belenyugodtak ugyanezeknek az államoknak az orosz megszálláséba és kommunista ellenőrzésébe annak ellenére, hogy Churchill angol miniszterelnök Sztálinnál, 1944 október 9.-én, Magyarország és Jugoszlávia ügyében az angolszász-orosz érdekek 50-50 százalék, Bulgária ügyében 75-25 százalék, Románia ügyében pedig 90-10 százalékos megosztásban egyezett meg az oroszok javára. (Winston C. Churchill, Triumph and Tragedy, The .Riverside Press, Cambridge, Mass., 1953, 227. old.)

VÁLASZ: Az utolsó nagy angol államférfi, Churchill rekordjában, a délkeleteurópai országokat illető százalékos megegyezés, mely tudomáson szerint csak kísérlet maradt, sötét fok tot képez. Egy vesztett diplomáciai csata után az angol befolyás valamilyen érvényesítésére kívánt valószínűleg lehetőségeket fenntartani. A brutális szovjet külpolitikával szemben az ilyen diplomáciai finomkodások eleve céltalanoknak látszottak és annak is bizonyultak.

★

Végül megkérjük dr. Eckhardt Tibort, nyilatkozzék, hogyan lát-, ja Magyarország jelenlegi helyzetét és benyomása szerint milyen kilátások vannak a bolsevizmus megsemmisítése után egy igazságos és méltányos béke megteremtésére ?

VÁLASZ: Nincs külön magyar kérdés. A magyar sors Európa sorsától függ. A status-quo megmerevítésére irányuló törekvések a történelem tanúsága szerint sohasem vezetnek célra. A Nyugat vagy előre fog haladni, vagy folytatni fogja azt a tragikus visszavonulást az orosz befolyással szemben, amelynek immár több, mint tíz év óta tanúi vagyunk. A világhatalmi egyensúly azonban nem tesz lehetővé további visszavonulásokat. Nézetem szerint a hatalmi mérkőzés kelet és nyugat között háború nélkül fog eldőlni. Ha a nyugati befolyás kiszorul a Középkeletről úgy, mint ahogyan az a Távolkeletről kiszorult, Szovjetoroszország újabb vérontás nélkül megnyerte a mérkőzést. Ami 1956 őszén Szuezben és Budapesten történt, az már nem kompromisszumos politika.

hanem a megadás felé vezető út egyik stációja volt. Az idő nem a mi szövetségesünk. Téves az a hiedelem is, mintha az orosz imperializmus belülről volna

megváltoztaható, fraternizálással,. vagy gyakoribb érintkezéssel. A mi sorsunk meg javulása főleg attól függ, hogy fognak-e az oroszok nagyobb hibákat elkövetni. A másik kérdés, hogy ki fogjuk-e azokat használni. Külön magyar felszabadulásra, az 1956-os őszi tapasztalatok után, alig lehet számítani.

1958 május

A KRÓNIKA legközelebbi, júniüsi számában, az 1938 XIX-es választási törvénnyel és az 1939- es, pünkösdi, titkos választások eredményével, majd Macartney professzor nyomán Kállay Miklós különbéke kísérleteivel fogunk foglalkozni. A Trónörökös és Eckhardt Tibor további szerepéről ezekben a tárgyalásokban, cikksorozatunkban később, az események sorrendjében fogunk újra írni.

Az árulás kora

(Megjelent a Canadian Register 1958. április 5.-i számában)

A történelem egyszer majd jogosan fog a mi időnkre úgy viszszaemlékezni, mint a Judások korára. Gyászosan fog emlékezni ezekre az évekre, amikor sok ember akadt, akik néhány külön dollárért mohón árulják el az országot, amelynek életét élték, és amelynek anyagi jólétüket köszönik.

A múlt hét hírei a- gazdag Beaverbrook lord nézeteit szórták szét Angliából. Meg kell egyeznünk az oroszokkal, — hirdeti Beaverbrook. Mikor Amerika bölcs előrelátással néhány előzetes biztosítékot szeretne látni, mielőtt az oroszokkal egy csúcs-találkozóban megállapodna, Beaverbrook lord azt hirdeti, hogy Angliának az Egyesült Államok megkérdezése nélkül is le kell ülnie Moszkvával a tárgyaló asztalhoz. Másnap a C.B.C. (Kanadai Állami Rádiótársaság) televíziós vásznán látunk egy interview-t Cyrus Eaton amerikai milliomos iparmágnással és hallja az egész ország naív nézeteit Oroszország szándékainak őszinteségéről és a Moszkvával való együttműködés szükségességéről. Beaverbrook lord éppúgy, mint Cyrus Eaton Kanadában születtek.

Egyéb hírek a múl héten arról szóltak, hogy import-export cégek a kommunista Kínával fennálló kereskedelmi korlátozások feloldását kérik. Nagy zajt csinálnak abból, hogy bizonyos amerikai érdekeltségű kanadai gyár nem tudott 1000 autót eladni a Vörös Kínának.

Érthető, hogy nagy gyárak és érdekelt gyártulajdonosok nagyon szeretnék áruikat eladni. Sajnos, sokat közülük csak a haszon érdekel és nem törődik a vevő személyével Ha haszonról van szó, nem érdekli őket, hogy egy olyan ellenséget erősítenek, amelynek kifejezett célja az ő megsemmisítésük. Kalmár lelkületűkkel még a jövő megsemmisülés kockázatát is szívesen vállalják, ha a jelen profitjáról van szó. És miután magukat már teljesen meggyőzték arról, hogy profit előbbre való minden sajátmaguk, embertásaik és hazájuk iránt fennálló erkölcsi kötelezettségnél, azon dolgoznak, hogy hamis okoskodásukkal másokat is lépre vigyenek és aláássák azt a rendet és erkölcsi tekintélyt, amelynek pályafutásukat köszönhetik.

Sok üzletember és üzleti érdekeltség története szégyenletesen bizonyítja, hogy a kötelező loyalitás és tisztességes üzleti gyakorlat elárulásával, hogyan süllyedtek olyan talajra, amely már egyenesen az erkölcstelenség szintje. Sokszor halljuk a hamis mondást, hogy a haszon szentesíti a tisztességtelenséget és hogy a régi axioma, hogy “minden szabad a szerelemben és a háborúban” a nagy üzlet alapelvévé is lett.

Több, mint érdekes az a megállapítás, hogy a “csúcs-találkozó” létrehozásában és a kereskedelmi korlátozások feloldásában azok az emberek és csoportok a kommunista követelések leghangosabb támogatói, akik JAVAK ELADÁSÁVAL gazdagodtak meg. Ezek a saját hazájukat sem átallnák eladni, csak azért, hogy egy kicsit még gazdagabbak legyenek.

(ford.: B. T.)