Krónika, 1957 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1957-09-15 / 9. szám
1957 szeptember. "KRÓNIKA” 9 igadtak. A szöveget nyilvánosságra hozzuk. Hász püspök és Kóródy Katona János a stuttgarti rádión. A stuttgarti rádió interjút vett mindkét személytől, melyet a rádió augusztus 19-én este 7 órakor közölt. Hász püspök az interjúban rámutatott, hogy a magyar nép sohasem szűnt meg hazájáért harcolni. Kóródy Katona János -hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet feszült várakozással tekint a szeptember 10-én összeülő E. N. közgyűlés elé, mely sorsát tárgyalja (Ötödik rész.) Ezév husvétvasárnapja volt. Lewis Franc, az amerikai légierők ezredese és Buday János, újságíró, a long islandi ház terraszán reggeliztek. A fehér napsütésben egyedül voltak. A csillogó tenger zöldésszürke hullámai sisteregve futottak fel a homokos partra s más nyomot nem hagytak maguk után mint néhány üres kagylót és a habzó víztömeg fehér taraját. “Nehéz lehet innen nap-nap után a fülledt városba dolgozni menni” mondta Buday amerikai barátjának. “Csakhogy tudom, hogy minden «ste hazajövök” válaszolta nevetve Franc és tekintetében egyszerre volt elismerése és ragaszkodás a ház, a tenger, a föld és a kék levegő iránt. “Jolán unszolt állandóan, hogy menjünk a tenger mellé lakni. A házat az ő kedvéért vettem meg. Részletre. Tudja, mi részletre veszünk. Ha nincsen életbiztosítása, családja még a temetését is részletre fizeti ki, utólag” mondta és látni lehetett rajta, hogy örül, hogy a saját halálán gúnyolódhat. “De mi a véleménye a magyarlországi helyzetről?” kérdezte meg íbz újságírót és arca egyszerre el- Icomolyodott. "Hogy amerikai segítség nélkül feiinden szabadságharcot vérbe fognak az oroszok fojtani”, mondta türelmetlenül Buday. “Ebben egyet értünk” mondta Ibékitőleg Franc. “De minden katonai beavatkozás, akár amerikai, akár angol, vagy francia részről történik, háborút jelentene.” “Nem szükségszerűen” mondta Buday. “A magyar szabadságharc résztvevőinek a véleménye szerint elég lett volna, ha amerikai részről energikusan lépnek fel.” “Magyar részről azt hitték, hogy a magyar eseményeket el lehet a világeseményektől szigetelni” mondta védekezőleg Franc. '‘De nem lehetett. Ott volt Suez.” “Nekem az volt a benyomásom novemberben, hogy maguk egyszerűen féltek a háborútól,” mondta Buday. “Téved. Mi nem féltünk a háborútól”, mondta Franc nyugodtan. “Akkor miért nem léptek fel erélyesebben? Az oroszok már néhány; repülőgéptől megijedtek Stuttgarti napilapok terjedelmesen képpel emlékeztek meg az összejövetelről. A rendezésben kiváló, áldozatos érdemei vannak Hartmann Jánosnak, aki legutóbb figyelemreméltó cikket irt a Krónikába és vitéz Kovács Elemér ezredesnek. Az összejövetelt követő értekezleten a Mindszenty Mozgalom munka-közösségének vezetésére Württemberg területén megbízást kaptak: vitéz Kovács Elemér ezredes, Hartman János alkalmazott, ..Stefanek János ujságiró és Tripolszky Ágostonná előadómüvésznő. K. K. J. volna. Odahaza erre vártak. Budapesten megelégedtek volna azzal, hogyha amerikai részről egy raj amerikai nehéz bombázót küldenek Pest fölé. Akkor minden máshogyan végződött volna.” “Ez nem biztos. A vélemények erről eltérnek”, mondta az amerikai tiszt. Kétoldalt fésült őszülő haja, magas homloka, bozontos szemöldöke alól élesen kutató szemei, ráncos arca, a dús bajusztól eltakart érzékeny szája, egy mindig kérkedő, intelligens, az amerikai légierők egyik legszebben kitüntetett tisztjének voltak jellegzetes vonásai. Buday tudta, hogy mindig, bármilyen körülmények között megbízhat benne. “És mennyiben tértek el a vélemények?”, kérdezte aztán kíváncsian az ujságiró. “Több vonatkozásban. Az idő tulrövid volt ahoz, hogy akár amerikai, akár magyar részről áttekinthető képet nyerhettek volna a helyzetről. így Budapesten és Washingtonban néha teljesen ellentétesen látták a dolgok folyását. De ezt egyszer már elmondtam magának, úgy emlékszem rá” mondta Franc. “Nem. Eddig még nem volt szó róla. Az amerikai vezérkarnak, a Pentagonnak mégis mi volt a véleménye a magyar szabadságharc esélyeiről?”, kérdezte Buday. “Erre nehéz volna egy mondattal válaszolni” mondta az amerikai tiszt. “Azokban a napokban Washingtonban voltam. Bizonyos tárgyalásokba mint középeurópai szakértőt engem is bevontak. A megbeszéléseken később a szabadságharcosok egyik embere is részt vett. Ez már akkor volt, amikor az oroszok az egész országot megszállták. Emlékezzen vissza pontosan november harmadikára. November 3-án, szombaton délután, kb. öt órakor Nagy Imréék a parlamentben órákon át tartó megbeszélések után egy bizottságot alakítottak, amelynek Maiéter tábornok lett a vezetője s amely aznap este tiz órakor találkozott a megszálló szovjet katonai erők vezetőivel, a Csepel szigeten fekvő Tökölben. Az orosz bizottság vezetői Cserbanin és Stepanov tábornokok voltak. Stepanovot ismerem. Katona. Azt hitte, hogy tárgyalni küldték Tökölbe. Hamar meggyőződött az ellenkezőjéről. A tárgyalások, mint tudja, egy bankett keretében, este tiz órától körülbelül éjfélig folytak és maguk, magyar részről, biztak benne, hogy megegyezésre fognak vezetni. Körülbelül éjfél lehetett azonban, amikor Serov tábornok, az orosz titkos rendőrség főnöke, több magasrangu szovjet rendőrtiszttel bevonult a tárgyaló terembe és a megbeszéléseket azonnal megszakította. Cserbanin és Stepanov tiltakoztak ez ellen és Maiéternek az ezután bekövetkező letartóztatása ellen, de Serov és kísérete egyszerűen félretolták őket, valamint a fülükbe súgtak és a magyar szabadságharc vezetőinek a sorsa, Szovjet részről, ezzel meg volt pecsételve. Mi, amerikai részről, a tárgyalásokról pontosan voltunk tájékoztatva. Pontosan tudtuk, hogy mikor kezdődtek el és azt is tudtuk, hogy mikor szakították meg őket. A hirtovábbitás rádióval ma nem probléma többé. Azon a szombatról vasárnapra virradó éjjelen, a magyar fegyverszüneti bizottságnak a letartóztatása után, Washingtonban a magyar tragédiát elkerülhetetlennek látták.” “És miért nem kaptunk éppen akkor amerikai segítséget?” kérdezte szenvedélyesen Buday. “Mert ha előbb nem avatkoztak be katonailag az Egyesült Államok a magyar szabadságharcosok oldalán, november negyediké után erre már késő volt.” "Ezt nem értem”, mondta Buday. Az amerikai tiszt csendesen folytatta. Volt valami tanárszerü abban, amit mondott. “November 4-én, vasárnap reggel, néhány percei hat óra után a Hercegprímás egyik titkárától telefonértesítés jött az amerikai követségre, hogy Magyarország Hercegprímása az AVO és a Szovjet titkosrendőrség elől, az Amerikai követségtől nem messze eső Nemzeti Bank épületében menekülőben van és az amerikai követségen keres menedéket. A Primást a csodával határos módon sikerült a követségen elrejtenünk. Az AVO és7 a Szovjet sokáig nem tudták, hogy hol van Mindszenty József. Azon a vasárnapon azonban a szovjet csapatok néhány óra alatt minden fontos pontot elfoglaltak Pesten. Washingtonban akkor azon a véleményen voltak a katonai vezetők, hogy csak nagyarányú amerikai katonai beavatkozás segítene magukon és nekünk a beavatkozáshoz szükséges erők, minden más szemponttól függetlenül, nem álltak rendelkezésünkre Európában. Egy elégtelen beavatkozás pedig mást, súlyos vérontást nem eredményezett volna. Ezek a hideg tények. Ezekkel a tényekkel kell számolni. Aztán azt se felejtse el, hogy az orosz már október 20-án, tehát akkor, amikor a magyar szabadságharc még el sem kezdődött, már megkezdte csapatainak az összevonását Záhonynál, katonai átkelő hidakat építettek a Tiszán és Romániában minden magyarul értő szovjet tiszt azonnali behívót kapott. A legelső orosz páncélosok már október 24-én, hajnalban behatoltak Magyarországra, pontosan Záhonynál és Magyarország katonai megszállása, orosz részről, nemcsak szervezetten, hanem a legkisebb részletekig előre elkészítve folyt le.” "Ez azt jelenti, hogy az amerikai katonai és diplomáciai vezetők tisztában voltak azzal, hogy mi készül Magyarország ellen?”, kérdezte Buday. “Nem. Nem ez nem volt igy”, mondta az amerikai tiszt. “Hasonló intézkedéseket tettek az oroszok Lengyelországban és Keletnémetországban is. A Szovjet egyszerűen minden eshetőséget számításba vett, amikor a lengyelországi, poznani események után hírek szivárogtak ki Magyarországról a magyar munkásság és diákság elégedetlenségéről. . .” “Bárcsak amerikai részről is ugyanígy előkészültek volna”, mondta Buday. "Ha az amerikai politikát meg kívánja érteni”, mondta Franc, “akkor legyen tisztában azzal, hogy az Egyesült Államok elnöke csak az amerikai törvényhozás megkérdezése után üzenhet háborút és ha nagyobb katonai erőket vezényel tengerentúlra, arról ugyanúgy; számot tartozik adni.” “Ha az amerikai választások nem azokra a napokra esnek, minden máskép lett volna”, mondta Buday. “Talán”, mondta Franc. “És a világ lelkiismerete azokkal szemben, akiket a Szovjet egy fél emberöltő óta, vagy tovább a legállatibb módon tart elnyomva. . . .?" “Nagyon kérem, hallgasson ide”, mondta az amerikai tiszt maldnem könyörögve Budaynak. "Ne vitatkozzunk erről. Higgyje kérem el nekem, hogy sok ezren voltak amerikai férfiak, kik azonnal és önkéntesen jelentkeztek volna, hogy a maguk oldalán harcoljanak a vörösök ellen. Nem ezen múlott, hogy nem jöttünk a segítségünkre. A fegyveres beavat kozást lehetetlenné tette az is, hogy semangol, sem francia segítségre nem lehetett számítani a szuezi események miatt és a nyugatnémetországi vezetők azon a véleményen voltak, hogy egy keletnémetországi krízis Németországot védtelenül találta volna és olyan súlyos veszteségeket okozott volna, amit ők nem tudtak volna elviselni.” Buday nem akarta a vitát folytatni. Tudta, hogy az amerikai tisztnek sok vonatkozásban igaza van és tudta azt is, hogy Franc mindig elkerülte a politikai vitákat. A házból egyszerre csak női hangokat hallottak. Edit és Jolán jókedvűen csatlakoztak a férfiakhoz. Editen sötétbarna, skót, háziszőtte kosztüm volt; Jolán vastag, nyakig érő világos kék pulóverben és sötétszürke flanelszoknyában úgy néztek ki, mintha egy divatlapból vágták volna ki őket. Edit Franc mellé ült és látni lehetett rajta, hogy örül valaminek. “How is my little girl?”, kérdezte tőle mosolyogva az amerikai tiszt. “Remélem, nem keltettük fel nagyon korán.” "Editet nem lehet tulkorán felkelteni” mondta Jolán. Engem már hajnalban felébresztett, hogy Húsvéti vakáció Irta: SOMSSICH LÁSZLÓ.
