Krónika, 1957 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1957-05-15 / 5. szám

1957 május. “KRÓNIKA” 9 Mindszenty bíboros Irta: DR. DOBOLYI LAJOS. (A beszéd folytatása és vége.) A tanulság levonásakor elérkez­tünk kérdésünk harmadik és utol­só tételéhez: hogy milyen fordulat várható elnyomott édes Hazánk ügyében?! A szabadvilágban sokan van­nak, kiket igézete alatt tart a Szovjet világhatalom nagysága s a rettegett atombomba. Szerintük a Szovjet egyszer s mindenkorra elintézte a magyar szabadsághar­cot és vas ököllel féken tart min­iden további megmozdulást! Las­sanként visszaállítja a Sztálin alatti némaság csendjét, melyben az elnyomott magyarok huzni fog­ják tovább a kommunizmus isten­telen igáját. Az atombomba hasz­nálata pedig az emberiség kipusz­­titásával járna, mit a szabadvilág nem kockáztathat meg! A Szovjet világhatalom nagy­sága és legyőzhetetlensége a ma­gyarságot nem tartja igézete alatt, de az atombombától sem fél! A magyarság példát adott a világ­nak, hogy Szovjetnél, atomnál erősebb fegyver a lélek ereje, mely csodálatos eredményekre képesíti az embereket. Ezt a fegyvert Mindszenty fegyvernek nevezhet­jük, melytől a kommunista vezetők legjobban felnek! Ők a magyar szabadságharc kitöréséig azzal biztatták magukat, hogy dialekti­kus filozófiájuknak megfelelően, a jövő képének rózsás színben való feltüntetése által s állandó szellemi rá és bebeszéléssel olyan ember­­fypust alakítanak ki, amilyent rendszerük megkíván. A magyar eseményekkel kapcsolatban azon­ban rádöbbentek, hogy szellemi dresszurájuk felmondta a szolgá­latot és dialektikus bölcsességük kicsorbult a magyar ifjak lelkén. És joggal feltételezhetjük, hogy a többi elnyomott népek lelkében sem tudták mérgező tanaikat meg­­rögziteni. Elszörnyülködve látják, hogy az általuk gyűlölt keresz­tény-istenes lelkiség nem halt ki még az orosz ifjúság szivéből sem, hanem a magyar szabadságharc hatására megmozdultak ők is, hogy szabadságot és félelemmen­tes életet vívjanak ki maguknak. Most sok ezer orosz egyetemi hallgató Szibériában álmodja és szövi tovább a szabadság szent eszményéről elképzelt álmát, hogy e gyönyörű álom, a megpróbál­tatásoknak, szenvedéseknek, bör­tönöknek sötét némaságában és a kínzó kamarák szörnyűségeiben egyszer boldog valósággá érlelőd­jék és az orosz nép annyi elnyo­matás, annyi terror elszenvedése után elnyerje a szabadság édes- Jzü gyümölcsét! Minden jel arra mutat, hogy a kommunistáknak az ifjúság elrab­lásáért folytatót ördögi harca zá­tonyra futott, ami egyben feltétlen bizonyság arra, hogy a kommuniz­musnak pusztulnia kell! A kommunista vezetők előtt vi­lágos, hogy bűneikért, melyeket az Isten teremtette, szabad embe­riség ellen olyan nagy mértékben, olyan utolérhetetlen kegyetlenke­déssel elkövettek, — felelniük kell — még itt a földön! A felelősség alóli menekülés vágya ad tanácsot nekik, hogy fokozott kegyetlen­séggel és terrorral akarják ural­mukat fenntartani s ne rettenjenek semmitől, még az atombomba használatától sem és végső tehe­tetlenségükben az egész világ el­pusztításától se rettenjenek visz­­sza! Ezért, egyedül ezen okból a szabadvilág népeinek számolniok kell az atomháborúval! De nem szabad miatta gyengeséggel meg­­hátráni, vagy az igaz ügy elal­­kuvását bérbe adni! Ha ugyanis a Szovjet vezetők végső elvakult­­ságukban rászánják magukat az atom használatára, — tudni kell, hogy a szabadvilág előnyös kato­nai helyzetben van velük szem­ben. Mig a kommunisták egy pár atombombát Amerikára dobnak, addig ők az atombombáknak szá­zait fogják elszenvedni, mi az orosz birodalom teljes megsemmi­süléséhez vezetne. Kérdés azon­ban, nagy kérdés, hogy az orosz nép, nem tudja, hogy a veszedel­mes játék az ő bérére megy, meg­várja-e, hogy kommunista vezetői erre az útra lépjenek?! Mi szentül hisszük, hogy nem! Hanem bitóra juttatja elnyomóit még mielőtt ezt a kétségbeesett lépést megtehet­nék! De az események olyan irányt mutatnak, hogy a kommu­nista vezetőknek nem lesz rá al­kalmuk, hogy atomháborút kez­deményezzenek! A kommunistáknak a legköze­lebbi jövőben szembe kell nézniök az egyre meg-meg ujuló zavargá­sokkal, partizán harcokkal, sza­badság megmozdulásokkal! A jég megtört, a magyar szabadságharc törte meg! A példa pedig mindig ragadós. Még olyan forradalom, vagy szabadságharc nem volt a világon, melynek földrengésszerű hatásai a föld legtávolabbi részein ne érezhették volna hatásukat. A paraszt-lázongások, a francia for­radalom, az 1948-as szabadság­­harc mind-mind éreztette hatását távoli országokban is! Miért lenne kivétel az 1956-os magyar sza­badságharc?! Semmiféle ésszerű elgondolás ezt nem indokolja, sőt természeti törvényszerűséget ké­pez, hogy minél nagyobb a hatás, annál erősebb az ellenhatás! Minél jobban feszitik a hurt az elnyo­mottak felett, annál nagyobb el­lenhatásra számíthatnak, amit ők nagyon jól tudnak s ezért kísérle­teznek a Kruscsev-féle taktikával, mely hol Stalin vasöklével, hol Malenkov gyengébb markával kor mányoz. Az engedékenységnek vi­szont az a következménye, hogy minél többet engednek, annál több kell. Evés közben jön meg az ét­vágy! Tehát bárhogyan kísérletez­nek már, felforgatott rendjüket és zilált szénájukat többet rendbe hozniok nem fog sikerülni! Gondoljuk meg, hogy lelkes el­szántsággal vezetett partizánharc, szabadságmozgalom a legveszé­lyesebb fegyver, mely ellen hada­kozni szinte lehetetlen! Annak idején Napokon is nagy hatal­masságot jelentett. Ő sem kímélte az egyes országok függetlenségét. így nagy hadsereggel megszállva tartotta Spanyolországot, de a spanyol hazafiak u. n. “Frankti rőr” szabadság mozgalomba kezd­tek. Levegőbe röpítettek hidakat, felgyújtottak táborokat, felégették az ellenség élelmiszer raktárait, éjszakai támadásokkal állandóan nyugtalanították őket, úgy hogy Napóleonnak nem maradt más vá­lasztása, minthogy szégyenszemre kivonuljon Spanyolországból. Bizonyosak vagyunk benne, hogy a Szovjetuniónak sem marad más választása, mint a kivonulás Hazánkból s azokból az elnyomott országokból, ahol a lakosság szi­vében él izik a szabadságvágy s a gyűlölet az elnyomók ellen! A magyar szabadságharc tanú­sítja, hogy elszánt belső harc alap­jaiban renditi meg a Szovjetet, kü­lönösen akkor, ha nem korlátozó­dik egy kis országra, átterjed a többi elnyomottakra és magára Oroszországra is. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy feleletet adjunk harmadik kérdésünkre: milyen fordulat vár­ható elnyomott édes Hazánk ügyé ben, mert az a bizonyos fordulat már megtörtént! Megtörtént ak­kor, mikor kirobbant a magyar szabadságharc és azóta a lelkek­ben, szivekben izzik, parázslik és munkálkodik a szabadsáágnak, felszabadulásnak vágya, mely ott van, a hősi halált haltak szüleinek, rokonainak és barátainak könnyes néma tekintetében, ökölbe szorult kezében, ott van a gyermekeknek fantáziájában, hogy ők is valami nagyot vihessenek végbe, mint elesett gyermektársaik, ott van a gyermekeiért vérző anyai szivek­ben, ott van minden magyarban, az otthoniakban éppen úgy, mint a világban szétszórt magyarok­ban, akik a szabadságharc halla­tára tízezrével jelentkeztek, hogy hazamehessenek s harcolhassanak a magyar szabadságért! De ez a szent szabadságvágy ott él a né­metség lelkében is! 50 millió sza­bad német nézi ökölve szorított kezekkel, hogy húsz millió test­vérüket rabigába tartja a Szovjet! Az a németség szenvedi ezt a ször­nyű terrort, mely a második világ­háború alatt beigazolta, hogy fél­kézzel képes tönkreverni az orosz kommunizmust. De nem feledkez­hetünk meg a lengyel testvéreink­ről sem, akik történelmük során igen sok vért és életet áldoztak a szabadságért. Ha egyelőre meg is állapodtak a Gomulka-féle nemzeti kommunizmus mellett, az csak egy állomás, melyet nyomon fog kö­vetni a teljes szabadság és füg­getlenség kivívása.. . A csehektől jót nem várhatunk, de a szlovákok és ruthének velünk éreztek s érez­nek s tavasszal látni fogjuk, ho­gyan fognak éledni egymás után a szabadságharcos tevékenységek, melyek sírásói a szovjet-bolseviz­­musnak Oroszországban is, ahol az ukránok, fehér oroszok sem fognak késlelkedni, szabadságuk elnyerése érdekében! NYOMATÉKOSAN ISMÉ­TELJÜK, HOGY A FOR­DULAT MEGTÖRTÉNT! De, hogy ez a fordulat ne ma­radjon, a Szovjet által elszigetelt kísérlet, azért mindannyian, akik otthon és az emigrációban élnek felelősséggel tartoznak, mely alól semmiféle jogcímen kibújni egyet­len magyarnak sem szabad! A sült galambot hiába várjuk, nem fog a szájunkba repülni. A kommunisták sem ölhetett kezekkel érték el óri­ási eredményüket, hanem minden kommunista éjt-napot egybevet­ve dolgozott, küzdött, engedel­meskedett és tolta szekerét a kom­munizmusnak. Nekünk, akik a kommunizmus megszüntetésére törünk, nincsen más választásunk minthogy időt, fáradságot, pénzt és életet nem ki­méivé dolgozzunk, harcoljunk, küzdjünk utolsó leheletig a ma­gyar szabadságért! Aki ezt nem teszi, aki most félreáll s nem ve­szi ki részét a harcból, az jó ma­gyarnak ne tartsa magát. Ne gon­dolja senki, hogy csoda folytán kapjuk vissza édes Hazánk füg­getlenségét, vagy ne gondolja senki, hogy a Hazáért való harc csak otthon maradt Véreinkre há­rul! Nem igaz és ezerszer nem igaz, hanem nekünk, akik a szabad földön élünk a felvilágosításnak, meggyőződésnek, a propagandá­nak minden fegyverével, min­denkinek a maga környezetében — munka helyén, társaságában, szórakozóhelyén, mindig, minden­kor a kommunizmus ellen kell dol­goznia, hogy minél többen értsék az érdektelenek, elfásultak, nem­törődöm emberek, hogy a husza­dik században ókori rabszolgasá­

Next

/
Thumbnails
Contents