Krónika, 1957 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1957-01-15 / 1. szám

1957 január. ‘' T i » V /. * * > "KRÓNIKA'1 5 A “FASCISTA PUCCS” ES AZ IGAZSÁG Az alább szószerint közölt írások örök TÖRTÉNELMI DO­KUMENTUMAI annak, hogy a magyar szabadságharc valóban ki­zárólag azt a szent célt kívánta elérni, hogy a magyar nép egyete­mesen visszanyerje nemzeti és emberi szabadságát és távolállt tőle bármi totalitárius vagy reakciós párt-érdekű törekvés. Nagy Imre rö­vidéletü miniszterelnöksége alatt jelentek meg, AMIKOR A NÉP­SZAVA, A SZABAD NÉP ÉS MAS KOMMUNISTA ÚJSÁGOK A SZABADSÁGHARCOSOK KEZÉRE KERÜLTEK és a cikkeket nagyrészt nem kommunisták, hanem lelkes szabadságharcosok írták, akik hittek abban, hogy Nagy Imre koalíciós kormánya szabad vá­lasztásokkal módot ad a nemzeti többségi akarat érvényesülésére s az általa kinyilvánított semlegesség, együtt az oroszok kivonulásával meghozza Magyarország külpolitikai szabadságát is. Az oroszok csalárd cselfogása ötödnapra véresen tragikus for­mában megdöntötte a reményt, hogy a felszabadulásnak ily sima útja lesz. DE AZ A TISZTA ERKÖLCSŰ, NEMES IDEALIZMUS, AMELY EZ ÍRÁSOK MINDEN KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÁSNÁL HITELESEBB TANÚSÁGA SZERINT ÁTHATOTTA A MA­GYAR NÉP NAGYSZERŰ MEGMOZDULÁSÁT, LEGYŐZHE­TETLEN. Tovább ég, sistereg a lelkekben és nem nyugszik, amíg lobogó lángjai szét nem korhasztják, fel nem emésztik a vérbünök ször­nyű garmadájával terhelt rendszert, Moszkva és kommunista zsarnoki uralmát, ki nem kényszerítik az Igazság és Szabadság végüli diadalát! Ezt hallottam a tömegben Népszava, október 26. péntek. 1956 október 26-án déli 12 órá­tól éjjel fél háromig vonultam együtt Budapest utcáin tüntető tö­meggel, egyetemistákkal, munká­sokkal, iparosokkal, hivatalnokok­kal, értemiségiekkel, férfiakkal és nőkkel, idős bácsikkal, kisdedeket cipelő anyákkal, Nem a jelszavak­ra figyeltem elsősorban; a jelsza­vak amugyis fennmaradnak, to­vább élnek a történelemben. In­kább azt szeretném feljegyezni, amit a tömegben hallottam, az em­berek érzelmeit, indulatait, vágya­it kifejező spontán mondatokat. Tizenegy és félóra leforgása alatt nem hallottam egyetlen mon­datott, amely a burzsoa restaurá­ció bármely formáját óhajtotta volna. Nem hallottam egy etlen antisze­mita, vagy soviniszta kijelentést. Ezzel szemben ezt hallottam: Egy idős bácsi a Sztálin szobor előtt: — Istennek hála, nyáron nem vitt el a szívroham. Csakhogy ezt is megértem. Tessék mondani, kik döntögetik ezt a szobrot? Egyetemista a teherautóról: — A Fővárosi Köztisztasági Hi­vatal és a Takarító Vállalaí em­berei — Hé, húzd mefl azt a kö­telet! Egy fiatal asszony: — Mennyi nép. Ugye most nem kellett őket ide kihajtani? Minden május 1-én lesült a képemről a bőr úgy szégyeltem magam. Az apa, kétéves gyermekéhez: ■— Ezt nézd meg jó, fiam! Aztán ha nagy leszel, meséld el minden­kinek, hogy nem akármilyen sze­mét nép a magyar. Középkorú munkásasszony: . . . — Vájjon hányán ujjonganak most itt olyanok, akik akkor is tapsoltak, amikor ezt a szobrot fel­állították? Hivatalnok külsejű férfi: — Ne piszkolják egymást, ké­rem. Mindenki féltette a kenyerét. Csak a gyilkosokat büntessük meg, hogy ki mit mondott, az most nem érdekes. Fiatal munkás: — Igaza van. Mindig is az volt ennek a népnek az átka, hogy nem tudott összefogni. Legyen végre összefogás. Hangok a tömegből: — Úgy van. Fogjunk össze. Hurrá, de szép nap ez. Éljen a nemzeti összefogás. Éljen Nagy Imre. Éljen az egységes, független Magyarország. Este negyedtizenegykor a Bró­­dy Sándor utca és a Muzeum­­körut sarkán: — Gyalázat, fegyvertelen em­berekre sortüzet adni. Ezeket a szegény fiukat is hiába várja haza az anyjuk. Nem akartak semmi rosszat, csak bemondani a 16 pon­tot a rádióban. — Azt mondják, a mentőautókon csempésztek be friss lőszert az ávósoknak. — Gyil kosok! Öreg néni a Szabad Nép Szék­háza előtt: — Miért verik be az ablakokat? Úgyis csak nekünk kell megfizetni a kárt. Csepeli munkás: — Ha meg tudtuk fizetni a föld­alattit, majd meg tudjuk fizetni ezt a pár ablakot is. Az embernek egyszer ki kell adnia a dühét, ha nem akar a bolondokházába ke­rülni. Egy kalauznő: — Úgyis odakerülünk mind, ha igy megy tovább. Éjjel kettőkor kerülök haza a munkából és reggel hatkor már vihetem a két gyereket a bölcsődébe. Hát élet ez? Egy másik munkás: •— Leköpöm az újságot, ha hol­nap azt meri irni, hogy fasiszta csőcselék tüntetett. Szegő Zsuzsa. A tűzoltók küzdelme a Nemzeti Múzeumért Népszava, október 26. péntek. A budapesti tűzoltó parancsnok­ság tájékoztatása szerint Budapes­ten több .középépületek lakóházat és áruházat gyújtottak fel. A tűz­oltóság tagjai hősies munkával, életük veszélyeztetésével, a karha­talommal és a tömegek támogatá­sával a tüzet elfojtották. A délelőtt folyamán komoly küzdelem folyt a Nemzeti Múzeumnál a tűz elol­tásáért. A Nemzeti Múzeumnál a harcok folyamán három esetben keletkezett tűz. A tűzoltóságnak ezeket sikerült elfojtani. A negye­dik esetben, október 25-én 1 óra 3 perckor érkezett jelentés újabb tűzesetről. A tűzoltóságnak két­szer kellett visszafordulnia és csak a harmadik esetben sikerült meg­közelíteni a helyszínt, elkezdeni a tűz oltását. A tűz elfojtása a déli órákban még folyt. A felbecsül­hetetlen nemzeti értékekre való te­kintettel a tűzoltó parancsnokság utasította egységeit a legnagyobb körültekintésre és óvatosságra. Késő délutánra sikerült megfékez­ni a tüzet. Képek az utcáról Egyetemi Ifjúság, 1956. október 29. A volt Apponyi-tér és a volt Felszabadulás-tér sarkára ismeret­len tettesek táblát szögeztek ki-' “Október 25-e tér". Javaslatunk: a volt Sztalin-ut legyen — Füg­getlenség útja. — Mi maradt a Sztálin szobor­ból? Miután megfelelő szakembe­rek hegesztőpisztollyal szétvágták, a Nemzeti elé került, törzsét szét­szedték s maradt a talapzaton — egy pár csizma. Szeretnénk, ha ez a két csizma — Joszif Visszáriono­­vics méltó jelképe — ott is marad­na egy ideig emlékeztetőnek. — A Rákóczi-uton hallottuk — —Csütörtökön. — Amikor a szov­jet tankok éppen lőttek. A tank mellett egy diák parolázott egy szovjet katonával, aki széles mo­sollyal, lelkendezve ismételgette: “Ruszkik házá!” — Forradalmi humor. Valame­­lyik utcakereszteződésnél a felke­lők kilőttek egy szovjet páncélau­tót. A felborult, összelapult, kié­gett autó oldalára krétával felír­ták: “Javítás alatt". Magyar Felkelők Lapja 1956. október 27. 1. szám. A Magyar Felkelők Lapja egyelőre csak kis példányszámban jelenik meg. Ezért arra kérjünk benneteket, hogy stencilgépen, író­gépen sokszorosítsátok. Százával, ezrével ragasztottuk a falakra, hogy mindenki meg­ismerhesse az igazságot. Magyarok! Négy. napja tart hősi harcunk, szabadságunk kivívásáért. A Kormány, amely magyarnak meri nevezni magát, orosz csapatokat hozott a hivatalos ÁVOs gyilkosok segítségére és ártatlan emberek százait ölték meg. Harcunkban mellettünk áll minden hazáját szerető magyar, minden becsületes ember. Magyarjaink mellett harcolnak a munkások és a diákság legjobbjai. Mellettünk a rendőrség és a katonaság be­csületes fiai. Tudjuk, miért harcolunk! Tizenkét éve hajtanak bennünket-, mint a barmokat a munká­ra, mégis koldusok vagyunk. Munkánk minden gyümölcsét mások élvezik. Vezetőink oroszok alkalmazottai, akik, hogy rongyos életüket és jómódúkat biztosítják, 12 éve hordják ki az ország kincseit. Ha az a rengeteg munka, amelyet elvégeztünk, mind itt maradt volna, boldog és gazdag ország lennénk. Nem vagyunk fasiszták! Nem vagyunk banditák és orvlövészek! Magyarok vagyunk és addig folytatjuk harcunkat, mig győzni fogunk! Ha fegyvereinket elnyomják, tovább harcol az utca. Nem nyugszunk, amíg újra szabad nem lesz a magyar. Felhivás a kormányhoz: 1. Az orosz csapatok azonnali kivonulása. 2. A kormány azonnali lemondása. A jelenlegi kormányból csak Nagy Imrével és Kádár Jánossal vagyunk hajlandók tárgyalni. *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents