Krónika, 1957 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1957-01-15 / 1. szám
“K R Ó N I K A” 1957 január. 6 Nehru és Sepilov Egyetemi Ifjúság, 1956. október 29. Az Uj Kormányban helyet kell, hogy kapjanak a felkelők képviselői is. A fegyvert nem tesszük le! A helyzetet, — hála Budapest lakosságának, — mi uraljuk. Hogy az ártatlan emberek gyilkolásának vége legyen, hajlandók vagyunk tárgyalni, tüzet szüntetni, ha a fenti pontokat elfogadják. Budapest harcoló népe! Az események összekovácsoltak bennünket. Egyek vagyunk a harcban, egyek, ha kell a halálban is. Történelmünk legdicsőbb csatáit vívjuk most. Nincs olyan erő, amely megdönthetné nagy, szent akaratunkat, amely megakadályozhatná kifosztott, elnyomott magyar népünk harcát szabadságának kivívásáért. Felhívás a Közértek és egyéb élelmiszerárusitó alkalmazottakhoz: Lássátok el Budapest sztrájkoló lakosságát élelmiszerrel. Tartsátok nyitva üzleteiteket. Hazafias kötelességeteket teljesititék. A vidék megmozdulása. Budapest felkelői! Az egész ország csatlakozik harcotokhoz. Egymásután alakulnak a forradalmi bizottmányok. Megalakult a baranyai forradalmi csoport. Hamarosan segítséget kapunk. Felszólítás a harcoló ifjúsághoz! Népszava, október 26. péntek. Magyarok! Barátaim! Testvéreim! Azt hiszem, az a harc, amelyet nőtársaimmal együtt évek óta a Rákosi-féle terror ellen vivunk, feljogosít minket és engem is arra, hogy ebben a nehéz órában bizalommal szóljunk egymáshoz. Budapest utcáit hazafiak vére öntözte. Mindenek előtt: ki ezért a tragédiáért a fő felelős? Egy percig sem habozom, hogy kimondjam: a sztálinista, rákosista kalandorpolitika! Vádolom Rákosi Mátyást, aki véreskezü önkényével, nemzetellenes kül- és belpolitikájával, a gyűlölködés szitásával egyik legfőbb előidézője a mostani vérontásnak. Vádolom Gerő Ernőt, aki a gazdasági élet vezetőjeként a romlás szélére sodorta az országot és Rákosi utódaként is a legutolsó pillanatig lassította, fékezte a demokratizálódás folyamatát. Vádolom a legfelsőbb vezetésbe befurakodott tehetségtelen, karrierista klikket, a személyi titkárokból, fejbólintó jánosokból kinevezett párt- és állami vezetőket, akik tudatlanságukkal, pöffeszkedő élet módjukkal, suhanó luxusautóikkal kihivták a dolgozó nép ellenszenvét. Ott voltam a nagy tüntetésben. Szilárd meggyőződésem, hogy ha kedden este 10 óráig Gerő Ernő félreáll és Nagy Imrét nevezik ki miniszterelnöknek, egyetlen puskalövés sem dördül el Magyarországon. De a sztálinista klikk fontosabbnak tartotta saját pozícióit, Nagy Imre-ellenes gyűlöletét az ország érdekeinél. Csak a tömegek nyomása tudta végül is megbuktatni. Nem vagyok hajlandó sem ellenforradalminak, sem reakciósnak, sem fasisztának nevezni az ország függetlenségéért, a nép jogaiért, a magyar szabadságért síkra szállt fiatalokat, munkásokat, honvédeket, még akkor sem, ha ilyen elemek is keveredtek közéjük. Ellenkezőleg: a magam tapasztalatai és a hozzám érkezett meg-Magyar Felkelők Főhadiszállása. bizható értesülések egyértelműen arra vallanak, hogy a tüntetők nagy többségben a hazáért, a népért, a szabadságért ment ki életét kockáztatva az utcára. Meg vagyok győződve, hogy Nagy Imre, aki nekünk, íróknak, művészeknek példaképünk volt a sztálinista elnyomás elleni harcban, ugyanúgy fogja értékelni a nagy népmegmozdulást, mint mi. Meg vagyok győződve, hogy Nagy Imre, aki és ezt jól kell látnunk, — á legnehezebb pillanatban a legsúlyosabb körülmények között került a kormány élére, megtisztítja a vezetést a Rákosiféle salaktól s olyan tisztakezü emberekkel veszi magát körül, akik felkarolják és valóra váltják a magyar nemzet szent követeléseit. Legutóbbi nyilatkozata a szovjet csapatok kivonásával, a kormány széles nemzeti alapokon való átalakításával, a megbékélés politikájával kapcsolatban erre enged következtetni. Magyarok, akik még az utcán vagytok, tüntettek, vagy fegyver van a kezetekben! Nem, nem arra akarlak felszólítani benneteket, hogy szüntessétek be a harcot, hiszen még hoszszu, nehéz harc áll előttünk. De annyit tiszta lelkiismerettel, a közös ügy, a közös érdekek nevében tanácsolhatok: az államvédelmi alakulatokkal, a szovjet egységekkel együtt haladéktalanul szüntessétek be a tüzelést, mindkét részről legyen vége a vérontásnak. Igazságos követeléseitek országvilág előtt döntő győzelmet arattak. A követelések pontos, alapos, következetes valóraváltása most már a békés munka, a tüzelés nélküli, de szívós harc dolga. A magyar írók, akik az első vonalban voltak a harc megindításakor, együtt lesznek veletek a további küzdelemben is. Nm fogjuk hagyni kijátszani, megtéveszteni vagy leszerelni magunkat. Kivívjuk a teljes szabadságot, a jobb életet, a boldog magyar jövőt. Bízunk bennetek — bízzatok bennünk! Méray Tibor. (Külpolitikai kommentár helyett) Mohón vettük kezünkbe a Szabad Nép szombati különkiadását, de mindjárt a második oldal olvasása után (az egész lap összesen két oldalból áll) csalódottan tettük félre. A Szabad Nép ugyanis közölte Sepilov szovjet külügyminiszter nyilatkozatát: ez a nyilatkozat bizonyos gyanakvást ébreszt bennünk a szovjet diplomácia értesüléseivel és állításaival szemben. Nehru, korunk egyik legnagyobb politikusa igen rövid idő alatt véleményt alkotott a magyar eseményekről. Nehru nem ismeri a magyar népet, de ismeri az elnyomott népek lelkét és erejét s az elnyomók szemrebbenés nélkül hangoztatott vádjainak hazugságát. Távoli barátunk, Nehru felismerte harcunk független, nemzeti jellégét s ezúttal rokonszenv nyilatkozatot tett mellettünk. Sepilov ellenben közölte az uj-Délelőtt sokan járnak az utcákon. Sietősen igyekeznek az emberek valamerre. A náluk lévő táska, zsák, kosár elárulja, hogy a család asztalára keresnek ennivalót, vagy a kályhába tüzelőt. Ugyan ki gondol most a már talán egy hete "megtárgyalt" vasárnapi ebédre. Az anyák most nem főzhetik meg a megígért kedvenc ételeket. Az arcokon gond és aggodalom, az emberek éveket öregedtek napok alatt. Ezer átok száll azokra, akik 11 évvel a háború után önkényükkel, bűneikkel, vakságukkal idáig vitték az országot. Egy-egy távoli ágyuzőrejre, vagy géppuskasorozat hangjára még összerezzenünk, de már hozzáedződtünk ehhez is. Az utcák előtt hosszú sorok állnak. Sok helyütt kötéllel, spárgával igazítják a sorokat. Egy Közért üzletből a szomszédos ház lépcsőházába, a III. emeletig kanyarodnak fel a vásárlók. Néhány üzlet személyzete kivonul árujával az utcára, igy gyorsabban lehet kiszolgálni a tejet, burgonyát, almát, cigarettát. — Mindenki mélységes szeretettel és megbecsüléssel beszél azokról, akik a rendkívüli helyzetben gyak ran testi épségüket is kockára teszik és szállítják, szétosztják az élelmet. / Hírek repkednek az utcán és megfigyelhető, hogy az emberek nem hisznek el mindent egykönynyen. Józanul “lemérik” azt, amit hallanak. Most sokkal inkább a "prózai” hírek váltanak ki érdeklődést: hol lehet ezt vagy amazt kapni. — Főznek már a Kéményseprővendéglőben! — ez a Szondi utca környékének délelőtti szenzációja. Jó hir, valahogyan derűsebbek, bizakodóbbak lesznek az arcok. ságirókkal, hogy Magyarországon “ellenforradalmán elemek” "incidenseket provokáltak”. A provokációkról beszélhetnénk. Arról, hogy ki kit provokált és miért? Az egyetemisták és a munkások bizonyára addig idegesitették a szegény védtelen ávósokat, mig azok ■kénytelenek voltak kilőni az ablakon. A provokáció úgy kezdődött, hogy a rend s béke őrei viszszalőttek. Sepilov szerint valószínűleg az is kész provokáció, hogy Magyarország közvetlenül a Szovjetunió mellett fekszik és lakosságának többsége mégis magyar. Mi az egyenjogúság alapján álló magyar-szovjet barátságot akarunk. De nem türjük, hogy bárki is lepocskondiázza, befeketitse a magyarság nemzeti felkelését. Azt hiszem, Sepilov ezúttal igen rossz szolgálatot tett a magyar-szovjet barátságnak. Nehruról viszont megtudtuk, hogy tiszta ember és jól politizál. Mert az igazságnál nincs jobb politika. Sok ember elmerészkedik vasár- ' nap délben kissé távolabbi tájakra is, a Belvárosba, a Körútra. ■— Megrendítő kép, a szörnyű harcok nyoma. Ijesztően fest a sok megviselt ház, kiégett üzlet, ablaktalan emelet, sőt néha egy egész környék. Vastag üvegcserép szőnyegen kell járni, hevenyészett barikádokat, felborított villamoskocsikat kell kikerülni. De már láthatóan más a helyzet, mint volt egy-két napja. Egyes házak előtt már tiszta a járda, az üveg és tégla-törmelék kupacokban várja elszállítását. Az egyik nagykörúti ház ablakainál dolgozó emberek, felhetőleg a lakók, figyelmet kérnek a járókelőktől: leseprik, ledobálják a meglazult, kiálló téglákat, fadarabokat, nehogy később valakiben kárt tegyenek. A budaiak és a pestiek, akik napokkal ezelőtt a Duna "másik” partján rekedtek, vasárnap végre hazajuthattak. A Lánchídon és az Alaguton át igen nagy volt a forgalom. Ha ismerősök találkoznak, végre-hossza nincs a megható jeleneteknek, no és a kérdezősködéseknek. Szomjuhoznak az emberek a hírekre. Két óra felé a Lánchíd budai hídfőjénél egy elvtársnő a Szabad Nép vasárnapi számát kezdte szétosztogatni. Pillanatok alatt elkapkodták tőle, rögtön olvasni kezdték a lapot. — Már nincs több? — kérdezte csalódottan egy fiatalember, aki akkor érkezett oda, amikor a Szabad Nép már elfogyott. — Pedig haza akartam vinni. A család már hat napja nem mozdul a rádió mellől. Vasárnap délután a Városligetben járok. Talán egyedül taposom a sárga faleveleket. De mégsem! Egy öreg néni jön a liget szélén, óvatoskodva pillantgat jobbra-Vasárnapi képek a budapesti utcáról Szabad Nép, 1956. október 29.
