Krónika, 1957 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1957-01-15 / 1. szám
2 “K R ó N I K A” 1957 január. annyira fel lehetne lobbantani a Hitet, amennyire az ördögi gyűlölet él bennünk, a Karácsony ünnepét soha többé nem árnyékolná be azon emberek miatti bánat és félelem, akik szervezetten követnek el irgalmatlan bűnöket embertársaik ellen, hogy rabszolgává tegyék őket és uralkodjanak rajtuk. Isten egyetlen embert sem teremtett arra, hogy rabszolga legyen és azt akarta, hogy az Isteni Mesteren kívül ne ismerjenek más mestert maguk felett, — és el fog jönni az idő, amikor a mai istentelen, bünterhelt győztesek a holnap legyőzöttjei lesznek! — Nem félnek a Szovjet-tankok katonái, amikor az akasztott magyar hazafiak árnyékában gyermekeket, mint rongybabákat dobnak a hidakról a folyó árjába, hogy talán saját gyermekük figyeli őket? Hogyan tüzelhetnek Szov-AZ 1957-ES ESZTENDŐRŐL sokfelé az a vélemény, hogy “veszedelmes” év lehet, részben a középkeleti nagy feszültség miatt, részben ha az európai rabországokban, kiváltkép Kelet Németországban a magyarországihoz hasonló forradalom üti fel a fejét. Az utóbbi hetekben a világsajtóban sűrűsödtek a hírek, amelyek arról vélnek tudni, hogy Lengyelországban, Kelet Németországban, sőt még Csehszlovákiában is nyugtalanság jelei mutatkoznak. Arról is vannak híresztelések a sajtóban, hogy magában Oroszországban is rendszer-ellenes hangok és jelenségek észlelhetők s az orosz népnek nemigen tetszik, hogy Magyarországon vérfürdővel biztosították a kommunizmus további uralmát. Nyílt kérdés, hogy a hírek bírnak e alappal és ha igen, nem e eltúlzottak azon propaganda céllal, hogy elleplezzék, hogy a Nyugat a magyar ügyben lényegileg nem csinált semmit és egyben azt a kétes látszatot keltsék a közhangulatban, hogy nincs is szükség a rabországok felszabadítására, hiszen ime, innen is, onnan is jelentik a zavargásokat és más rendszer ellenes jeleket, legbölcsebb tehát kivárni, mig a kommunista moszkvai hódoltság önmagától összeomlik a rabországokban, sőt mit lehet tudni, talán a Szovjetben is? A december eleji párisi NATO konferencián Brentano nyugatnémet külügyminiszter jelezte, hogy a Szovjetzónában mutatkoznak antikommunista rezgelődések és úgymond, a nyugat-németek ezt nem nézhetnék tétlenül, de a nyugatnémet kormány nem mulasztotta el, hogy óvja a zóna 17 millió lakosát, nehogy a magyarországihoz hasonló lépésre ragadtassák magukat, mert a Szovjet az ottani nagyszámú divízióival épp oly kegyetlenül leverné a szabadságharcot, mint Magyarországon tette. Ez emberséges figyelmeztetés volt Brentano részéről a keletnémet testvéreivel szemben. De kérdés, összeegyeztethető e a rabországok, közte Kelet Németország felszabadulása érdekével, a rabnéjet katonák gyermek-kórházakra, anélkül, hogy arra gondolnának, mi Volna ha saját gyermekeik is ott feküdnének? — Hogyan lőhetnek Szovjetkatonák gyermeküket karjukon hordó, védtelen anyák tömegébe, anélkül, hogy arra gondolnának, mi volna ha feleségüket és gyerekeiket ily hidegvérüen lőnek agyon, ha majd saját honfitársaik felkelnek ellenük? — Ki bizhat meg olyan emberben, aki Istent káromolja, hite a fegyveres erőszakon alapul, vallása a gyűlölet és élet-törvénye a kegyetlenség? Mi tette az embereket ragadozó fnevadakká? Csak azt mondhatom, amit magam gondolok: amikor megtagadták és kihívták Istent és törvényeikben hadat üzentek a vallásosságnak, maguk pecsételték meg végzetüpek felszabadulási vágya iránti szolidaritással? * * * HA KELET NÉMETOR SZAG talpra állna, a Nyugat akkor is megmaradna a jelenlegi passzív “békepolitikánál”, amely az atomháború veszélyével takaródzva, eltűri a Szovjet leggazabb önkényét is? Egyszer már megtette, 1953 júniusában, hogy hagyta leverni a keletnémetek felkelését, de megtenné e újból, ha a forradalom sokai nagyobb arányuan országosan törne ki és a nyugatnémetek, mint Brentano féli, beavatkoznának, sőt^nás rabállamok is csatlakoznának? Arra, hogy valamennyi rabállam egyszerre keljen fel a Szovjet gyarmati uralom és kommunizmus ellen, mint most kiderült, bajosan lehet számítani, mert közrejátszanak a nemzeti ellentétek is, amelyek nem szűntek meg a közös tragédiával sem. Lengyelországnak Németországgal, Csehszlovákiának és Romániának Magyarországgal vannak igen érzékeny területi diferenciáik, sajátos imperialista érdekeik, amelyeket a Szovjet igen előrelátóan igyekezett tovább fenntartani Az 1946-os párisi békekonferencián az oroszok talpalattnyit sem voltak hajlandók visszaadni Magyarországnak Erdélyből, a Délvagy a Felvidékből, sőt minden erővel pártolták a csehek igényét a rajkai szögletre, hogy a Dunántúlon is megvethessék a lábukat s eggyel több legyen az elválasztó ellentét, amely az “Osszd meg őket és uralkodj rajtuk” taktika jegyében fenntartja a régi differenciákat azok között, akik pedig most egyaránt a világ legsúlyosabb gyarmati balsorsa, az orosz kommunista kolonializmus jármában nyögnek. Az Amerikától alapított Assembly of Captive Nationsban megférnek egymással az európai rabnépek menekült politikusai, elhalkulnak az érdek-ellentétek, sőt épen e napokban az ACN két értékes deklarációt adott ki a közös legfőbb cél, a felszabadulás érdekében. Hasonló egyöntetűségre volna szükség bent a rabországokban is! A lengyelek azonban reszketnek a második világháborúban szerzett és máig is vitás német területeik, a csehek a Szudeták és a Felvidék, a románok Erdély miatt, mindhárman pedig fáznának egy keletnémet felkeléstől, mert siker esetén meghozná Németország egyesítését, egy uj erős Németország kialakulását, amely aztán vissza követelné területeit a lengyelektől, a Szudetákat a csehektől, sőt talán, mint a második világháborúban tette, politikai céljai érdekében támogatná a magyar békereviziós igényeket is. * # * ÉRTHETŐ, hogy az egyes rabországok óvakodnak attól, hogy óriási túlerővel szemben ugyanoly szörnyű tragédiába keveredjenek, mint Magyarország, kivált, hogy a magyar eset megmutatta, hogy a Nyugatra nem lehet számítani. De az együttes cselekvés esetleg uj lendületet adna a történelemnek. . . Feszélyező, innen, az Óceánon túlról előállni a kívánsággal, hogy félretéve az egyelőre időszerűtlen ellentéteket és csupán azt érezve, hogy mindnyájan egyazon, sülyedésre Ítélt hajón vannak, mint mindenekfeletti első célért (“First things come first”) fogjanak össze egyidejű, hatalmas szabadságharcos megmozdulásra, legyen az Elbától az orosz határig a szivek egyetlen lángtengere a rabnépek világa. De tény, hogy egyenként, mint “Einzelreisenderek”, külön-utasok aligha fognak valaha is felszabadulni s nagy kérdés, nem e volna érdemes ily uj helyzetet teremteni a Nyugat felrázására? Utóvégre 91 milliónyi európai népekről van szó, akik erkölcsi és kulturértékben, szerényen mérve, legalább oly becsesek az emberiség szempontjából, mint ama középkeleti népek, amelyeknek a Szovjet-uralomtól való megóvására, igen nyomatékos, elszánt hangú deklarációk tanúsága szerint, a mérvadó nyugati helyek poltikája sokkal nagyobb, messzebbmenő súlyt látszik fektetni. . . # # * A RABNÉPEK Szovjet-ellenes vulkanizálódására, a Vasfüggöny harcos döngetésére szüksége volna a szabadságharcos lelkületében nem, de akció-lehetőségeiben megcsökkent magyar forradalomnak. A munkások alig dolgoznak, a termelés példátlan arányú szabotálása tovább folyik a többi néprétegek elszánt együttműködésével. A tank-kormány elleni lelki ellenállás a teljes gazdasági öszszeomlás felé sodorja a véreskezü bitorlók és moszkvai gazdáik neosztalinista uralmát, de Moszkva máris igyekszik kölcsönökkel lehetővé tenni Kádár rendszere eltengődését. . . . Kruscsev Budapesten járt és az újjáéledő stalinizmusnak megfelelő utasításai szerint Kádár január 6-án kiadta programmját, amely orosz kivonulás, semlegesség és szabad választások helyett uj proletárdiktatúrát hirdet meg s ezzel csak olaj a nemzeti ellenállás tüzére. A magyar szabadságharcnak a Nyugat valami nagy lelki megújulása kellene! De lehet e erre számítani, amig mereven ragaszkodik ahhoz, hogy csak az Egyesült Nemzetekben, ezen, az orosz vétójoggal és más hátrányokkal megvert “világ-intézményen” keresztül határoz minden mostani bajok dolgában? Sajnos, arra, hogy az Egyesült Nemzetek Moszkva yaltai szerződésszegése és az ezt követő tizenegy év gazságai után még a mostani szörnyű népirtás esetében sem állt a sarkára, nincs erkölcsi mentség. Nem mentség az atombomba sem, mert a Nyugatnak legalább annyi atombombája és hidrogén bombája van, mint a Szovjetnek és a Szovjet sokkal szorosabban van körülzárva a NATO repülőbázisaival, mint Amerika. Nem először Írjuk, hogy miként a második világháborúban egyik fél sem alkalmazott gáz hadviselést, úgy most, a tulnagy és a vezetőket is személyükben veszélyeztető pusztítások elkerülésére, mindkét fél óvakodna az atom- és hidrogénbomba használatától. Az orosz nép legalább annyira fél az atomfegyverektől, mint az amerikai és a Kremlben ezt jól tudják. A Szov jet egy atom rakéta háború fenyegetésével kicsikarta a Nasser egyptomi diktátor szerződésszegése elleni, jogos háború azonnali beszüntetését, de a Nyugat nem nyúlt valóban erélyes módszerekhez a Szovjet magyarországi vérfürdői, e legjogtalanabb aggresszió ellen, amely a yaltai szerződésszegés legbestiálisabb megtetézése, betetőzése volt! A Nyugat nemcsak Magyarországnak, de önmagának is tartozott volna azzal, hogy sarkára álljon, mert mindaz, ami most történt, a yaltai szerződésszegés elleni határozott fellépés enyhén szólva, önmaga előtt is restelni való elmulasztásának tragikus, borzalmas következménye volt! Az Egyesült Nemzetek alapokmányában bent van, hogy célja a béke megóvása. De milyen áron? A béke nem lehet nagyobb, szentebb cél, mint a szabadság és az igazság. Az alapokmány sohasem követeli feláldozásukat a béke kedvéért. Ma az Egyesült Nemzetek, nem az igazi béke eszköze, hanem a szabadság és igazság érvényesülésének eltorlaszólója, akadálya. Krisztus a Béke Hercege volt. Senki soha, nála igazabb apostola nem volt a békének. De korbácscsal verte ki a kufárokat a templomból! * * * VALAMI VÉGZETES hiba van1 azok politikájában, akik mai összetételében nagyratartják az E. N.-t és tüzön-vizen át ragaszkodnak mostani szerepéhez. A szabadságszerető népeknek a Szovjet förtelmes magyarországi aggressziója jó alkalmul kellene szolgáljon, hogy véget vessenek a mai fonák helyzetnek, melyben a Szovjet jelenléte és vétójoga megbéníthat minden tisztes igazságtevő szándékot. Ha kiközösítik a Szovjetet és csatlóskormányait, az Egyesült Nemzetek azoknak lehet cselekvőképes táboruk, akik egyet akarnak, lélekben, jószándékokban egységesek. Csak igy lehet az emberiségre valóban áldásos az két! 1957 - a sorsdöntő esztendő?