Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-08-15 / 8. szám
1956 augusztus. KRÓNIKA” 9 Moszkva középkeleti játszmája Naszer egyptomi diktátor afeletti haragjában, hogy a Nyugat nem hajlandó finanszírozni a milliós kiadásokkal járó Asham-gát épitését, kommunizálta a Suez csatornát, amely egy nemzetközi részvénytársaság tulajdona s amelytől Anglia az egyptomi kormány követelésére, néhány hét előtt végleg visszavonta az azt őrző katonáit. A Suez csatorna Anglia főösszekötő vonala a Középkelettel s azon keresztül kereskedelmet, olcsó szál litásSal olaj- és más fontos nyersanyagbeszerzést bonyolít le. A részvényesek legtöbbje angol és francia és az igazgatók is. A részvénytársaságnak Egyptommal fennálló szerződése értelmében az il 868-ban épült csatorna 100 év múlva, 1968-ban Egyptom tulajdonába meirt volna át, de Naszer az elkobzással otthoni népszerűségét akarta növelni és ujjat akar húzni a Nyugattal. Éles nyilatkozatban támadta az Egyesült Államokat is s azt mondja, hogy a csatorna jövedelméből fogja felépíteni az Asham gátat. A részvények 44 százaléka angol tulajdonban van. A csatorna a múlt évben, főként vámokból 99 millió dollárt hozott. Évi forgalma [102 millió tonna, kétszer annyi, mint a Panama csatornáé. Negyvenkét ország hajói közlekednek rajta, legtöbbjük angol és amerikai. Washington és London, azért léptek vissza az Asham-gát finanszírozásától, mert Naszer az oroszokkal áll összeköttetésben s mint ismeretes nagy fegyverszállításokat is kapott tőlük. Az arab prszágok vezére akar lenni és Száműzni akarja a nyugati gazdasági és politikai befolyást az arab Világból. Washington és London Szabad kezet adtak Naszernek, hogy próbálja meg moszkvai barátaival finanszíroztatni a gátépítést, de Shepilov, orosz külügyminiszter, aki legutóbb Egyptomban járt, kijelentette, hogy a Szovjetnek ez jelenleg nincsen szándékában. Naszer kárpótlást ígér a részvényeseknek, ha átengedik összes részvényeiket, A csatorna zónájában kihirdette az ostromállapotot és a csatorna angol alkalmazottai Csak engedéllyel hagyhatják el otthonukat. Azzal fenyegetődzik, hogy idegen beavatkozás esetén leállítja a csatorna forgalmát. Dulles külügyminiszter augusztus első hetében Londonban Eden angol miniszterelnökkel és Pineau francia külügyminiszterrel tanácskozott a Suez csatorna kisajátítása ellen teendő lépésekről, Angol és különösen francia részről igen harcias volt a konferencia hangulata, de Dulles mérsékletre törekedett és végül elhatározták, hogy augusztus 16-ára nemzetközi konferenciát hívnak össze Londonba, amelyre 24 országot hívnak meg, köztük Egyptomot és a Szovjetet is. Hazatérve Dulles rádióbeszédben hangoztatta, hogy a Suez csatorna nemzetközi jellegét meg kell óvni, de ennek békés eszközökkel kell megtörténnie. Bízik abban, hogy a konferencián az erkölcsi erők fognak győzni. Eden angol miniszterelnök augusztus 8-án kijelentette, hogy Anglia végső esetben nem fog visszariadni az erő alkalmazásától sem, hogy megakadályozza egyetlen ember, Naszer fascista diktátor önkényét, mert “a csatorna használata élethalál-kérdés a kereskedelemmel foglalkozó nemzetek számára.” Eisenhower elnök augusztus hó 8-án úgy nyilatkozott, reméli, hogy a csatorna ügye a harctér helyett a tárgyaló asztalnál fog megoldást nyerni. Nem hagyott azonban kétséget aziránt, hogy ha olyan helyzet áll elő, hogy melyben erőhatalmi fellépés válna szükségessé, az Egyesült Államok nem hagyná cserben angol és francia szövetségeseit. Naszer egyptomi elnök augusztus 12-én úgy nyilatkozott, hogy nem vesz részt a konferencián, mert az összehívásra azon országokat tartja illetékesnek, amelyek aláírták az 1888. évi konstantinápolyi egyezményt, amely a csatorna használatának kérdését szabályozta. Későbbi időpontban hajlandó résztvenni egy kairói konferencián, amelyre még több országot, számszerint 45-öt tart meg hivandónak. Azt állította, hogy jogosan vette köztulajdonba a csatornát, mert a birtokló részvénytársaság szerinte az egyptomi törvények joghatálya alá tartozik. Azt is állította, hogy a Világbank egy>billió dollár kölcsönt ajánlott fel a Nilus folyó csatornázása fejlesztésére (Asham-gát), de ő ezt elutasította. A Szovjet szintén elhalasztást kívánt és a csatlóskormányait, köztük a magyart is meghivatni kívánja, de elfogadta a meghívást Londonba és Shepilov résztvesz a konferencián, ahol Naszer kívánságát, egy szélesebbkörü konferencia összehívását támogatja. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország azt javasolják a konferencián, hogy állítsanak fel ellenőrző hatóságot a csatorna nemzetközi szabad forgalmának biztosítására. Amerikai, angol és francia hadihajók a Földközi Tenger keleti részén cirkálnak és Anglia megerősítette az Egyptom közelében lévő katonai erőit, Naszer L50 ezer főnyi ‘‘felszabadító hadsereg” felállítását hirdette meg. A SZOVJET FELBUJTÓK TAPSOLNAK. Kruscsev orosz pártfőtitkár beszédet mondott, melyben helyeselte Naszer egyptomi államfő eljárását és hangoztatta, hogy mivel az egyptomi kormány, kijelentette. hogy minden ország továbbra is használhatja a csatornát, nem lát okot izgalomra. Általános nyugati benyomás szerint sok körülmény szól amellett, hogy a Szovjet bujtotta fel Naszert a csatorna elkommunizálására. Célja, hogy megerősítse befolyását az arab országokban s nyomást akar gyakorolni azon irányba, hogy a Földközi Tengerre kivezető Dardanellák, a Panama csatorna és Gibraltár nemzetközivé tétele napirendre kerüljön, ami egyaránt elősegítené világuralmi célkitűzései politikáját. A Szovjet nemcsak megszegi a szerződéseit, de már másokat is szerződésszegésre bujtogat a Nyugat ellen. Békés együttlétezés, oh! Fifth Ave. Public Service Bureau 3F0 SEVENTH AVE. NEW YORK 1, N. Y. (Room 224) 3 TELEFON MURRAY HILL 4-1818 CH 4-3518 ' IKKA VÁMMENTES CSOMAGOK MAGYARORSZÁGBA. Szeretettel szolgáljuk a magyarságot vámmentes- csomagküldésre Magyarországba. Vámmentesitő jegyek szintén kaphatók, valamint jcsomagküldés Europa minden országába. Világhírű CARE ajánl a [Vasfüggöny mögötti országokba való csomagküldésre. American Express hivatalos képviselői pénzküldésre egész Európába. Nyilváncx gépirási és fordítási iroda. Telefon szolgálat. (Telephone Service), Magyar földrajzi nevek sumir és akkad eredete Copyright 1956 by MRS. SUZANNE KOVÁCS TELEKI. Gordon Childe megállapítja, hogy már a történelemelőtti neolithikus korban, Kr. előtt körülbelül a harmadik évezredtől kezdődőleg, Magyarország területén igen jelentős és jellegzetes kultúra van az úgynevezett "Duna I.” 1. Mezőgazdaság, háziállat tenyésztése, festett edények és finomabb, simított kőeszközök használata, lakóházak építése jellemzi. Az edények alján Írásjelek vannak, azonban sajnos megfejtésükről nem tudunk. Ez a dunai neolithikus kultúra terjed fel a Rajna vidékére és onnan Brittaniába. Mig Europa különböző hatásoknak van kitéve ebben a korban, a magyar Duna és Erdély vidékeinek uralkodó jellemvonása az Anyaistennő kultusza, mint azt számtalan agyagszobrocska mutatja a leletek között. Ez a jellemvonás, más adatokkal egybevetve, SUMIR-MEZOPOTAMIAI eredetet mutat és Magyarország területére Kisázsia és Trója közvetítésével jutott. 2. íme az első kapcsolat Sumeria és az Ezeréves Magyarország között Kr. előtt a harmadik évezredtől kezdődőleg. E megállapítással eljutottunk oda, hogy a magyar területi földrajzi nevek legnagyobb részének eredő helyére reámutassunk: Mezopotámiára. Itt kapcsolódik egybe a történelemelőtti kor régészete a földrajzi nevek kutatásával. Rendkívüli fontosságú G. Childe megállapítása, hogy már Kr. előtt 3,000 évvel Magyarország, Erdély és Sumeria isten, — jobban mondva anyaistennő tisztelete azonos. Mintegy 2,000-2,400 évvel később, a görög irodalmi müvekben a magyar területekre vonatkozó legelső földrajzi utalások is ugyanezt a tényt bizonyítják. A mezopotámiai vallás, mythologia, istenségek neve fennmaradt a magyarországi folyók és hegyek, hegységek nevében: Ister, Tisza, Temes, Ssamos, Túr, Latorca, Bába, Zazar, Máramarosi, — Gyalui Havasok, Gurgulyáta (Hunyad m.), 4, — vagy talán 5,000 éven át őrizták meg az eredeti ősi vallási nevet. Folyó, — hegy és helységneveinket külön fejezetekben fogjuk tárgyalni. % 1. G. Childe "The Danube in Prehistory” 47. lap. 2. Megjegyezzük, hogy G. Childe müvében nem ókori, hanem mai földrajzi neveket sorol fel, ahol az ásatásokat folytatták, vagy ahol a leleteket találták. FOLYÓNEVEK. A DUNA NEVEI. A mai Dunának az ókori müvekben háromféle elnevezése van: "Ister”, "Danubius” (vagy Danuvius, Danuujos) és “Matoas”. Különkülön kell vizsgálnunk e neveket. AZ "ISTER” NÉV. A mezopotámiai mythologiában a legfontosabb intenség, az Anyaistennő neve "ISTHAR”. A magyar terület s vele Közép- Europa legnagyobb folyója, a mai Duna, az ősidőkben ezt a nevet viselte. Mai tudásunk szerint a legelső Írott adat az ISTER folyóról a Homerosi költeményekben van. Leírásuknak az ideje a Kr. előtti 7-6 századra tehető, de a szájhagyomány révén a Kr. előtti 1200-as évekből, vagy egyes adatok még annál is régebbről származnak: bizonyára az Ister neve is. A későbbi, történelmileg meghatározott időben élő görög irók müveiben is mindenütt ugyanezt a nevet találjuk. Az "ISTER” elnevezés egybenhangzó tanúsága annak a ténynek, amit G. Childe müvében megállapított, hogy a "Duna I.” korszakban Magyarország területén a mezopotámiai anyaistennőt tisztelték. Az