Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-08-15 / 8. szám
8 •KRÓNIKA” 1956 augusztus. A kommunizmus története Irta: TARCZ SÁNDOR. VLADIMIR ILYICH ULYANOV . . . ALIAS NIKOLAI LENIN. A Volga partján fekvő Simbirsk városban született 1870-ben. Apja iskolamester volt, anyja német orvos leánya. Tehát nem tartozott az úgynevezett proletár osztályhoz. A kazáni egyetemen fejezte be jogi tanulmányait és 1891-ben, tehát 21 éves korában az orosz fővárosban, Szent Péterváron ügyvéddé avatták. Rövid ideig Samaraban gyakorolta hivatását, idejének nagyrészét azonban a marxizmus tanulmányozásának szentelte. Idősebb fivére (hat testvére volt) résztvett III. Sándor cár elleni merényletben és az orosz bíróság halálra ítélte. Fivérének kivégzése csinált belőle forradalmárt. Első forradalmi cselekedetéért 1896-ban Szibériába száműzték. Büntetésének kitöltése után résztvett az 1898-ban alakult Szociáldemokrata Munkáspárt mozgalmaiban és marxista elvtársaival elinditotta az ISKRA nevű orosznyelvü forradalmi újságot. Eleinte Németországban nyomták, onnan csempészték Oroszországba, amíg lehetett. Lenin forradalmi tevékenységét az orosz cári titkosrendőrség (OKHRANA) figyelemmel kisérte és valahányszor visszatért a fővárosba, elfogták. A marxista mozgalmat az orosz rendőrség nem tekintette komolynak (veszedelmesebbnek tartották az anarchistákat) és igy Lenin kisebb büntetéseket kapott, majd újból Szibériába száműzték, ahol a cári kincstár lakást és megélhetési költséget utalt ki neki. Hogy nem volt nagyon rossz dolga, azt maga Lenin felesége bizonyította, amikor naplójában megemlíti, hogy cselédjükkel bajuk volt. Ne felejtsük el, hogy Lenin politikai bűncselekményért került Szibériába és más bánásmódban részesült, mint a közönséges gonosztevők. Az orosz szociáldemokraták második kongresszusát Londonban tartották a menekült vezérek, ahol a párt kettészakadt. A mérsékeltek képezték a kisebbséget (m'ensevik . . . orosz szó . . . kisebbséget jelent), akik parlamentáris utón követeltek jogot és védelmet a munkásnépnek. A párt többsége (bolsevik . . . többséget jelent) forradalmi útra terelte a mozgalmat. Ugyanebben az évben alakult meg Oroszországban az uj Alkotmányos Demokrata Párt (a kialakuló polgári középosztály pártja) a politikai szabadságjogok és társadalmi reformok kiterjesztése érdekében. A mensevikiek és az alkotmányos demokraták közösen dolgoztak, mig a bolsevikiek egyre messzebb távolodtak tőlük. Meg kell még említenünk, hogy a Szocialista Forradalmárok Pártja, amely 1902-ben alakult, csak azt követelte, hogy a cár adja át hatalmát az alkotmányos nemzetgyűlésnek, amelyet a nép szabadon és titkosan választ. Ez a párt elvetette a marxista proletárdiktatúra tanát. Ennélfogva a bolsevikiek gyűlölték a pártot és a munkásnép árulójának bélyegezték. Lenin többet ült börtönben, a szibériai számüzöttek táborában, több időt töltött külföldön, mint szabadlábon. De minden idejét a forradalom előkészítésének áldozta. Cikkeket irt, szónokolt, izgatott, szervezte pártját és munkatársakat gyűjtött maga köré, akikkel személyesen és titkos levelezés utján érintkezett. Forradalmi gárdájához tartozott Bukharin, Ghicherin, Radek, Litvinov, Stalin, Trotski, Kamenev, Kalinin, Zinoviev, stb., csaknem mind olyan név, amelyek viselői azután szégyenteljes halállal fejezték be életüket. Az 1904-ben kezdődött és csúfos kudarccal végződött oroszjapán háború robbantotta ki az első forradalmat 1905-ben. A lázadást a szentpétervári helyőrség vérbefolytotta. Egyik forradalmi vezért, akinek álneve Leon Trotski volt, száműzték Szibériába, ahonnan megszökött és noha eddig a menseviki táborhoz tartozott, vagy a két szocialista árnyalat közepén semleges álláspontot képviselt, külföldön Leninhez csatlakozott és hűséges elvtársa maradt. Leninnek egy másik lojális elvbarátját Zinovievnek hívták. Svájcban, Angliában, Németországban, stb. várták az alkalmas időt, amikor visszatérhetnek hazájukba és a Hatalmat magukhoz ragadhatják. Időközben Trotski Bécsben, Franciaországban, majd Spanyolországban talált menedéket, de mindenütt csak ideiglenesen, mert a rendőrség kiutasította. Végül az Egyesült Államokban, New Yorkban kapott ideiglenes letelepedési engedélyt. Itt találta őt az első, Kerensky nevéhez fűződő forradalom, amelynek hírére hajóra ült és Angliába érve, (ahol néhány hétig internálták) Finnországon keresztült Szent-Pétervárra érkezett. Időközben a Svájcban tartózkodó Lenin és Zinoviev engedélyt kért és kapott a svájci német követségtől, hogy hazájába visszatérjen. A háború a nyugati fronton még erősen folyt, a keleti (orosz) harctéren egyelőre csend volt, mert a német hadvezetőségnek kedvezett az orosz helyzet és azt remélte, hogy Kerensky kormánya különbékét fog kötni. Amikor a német hadvezetőség tudomásul vette, hogy az oroszok az entente nyomására folytatni akarják a harcot, a Svájcból Németországba érkezett Lenint, Zinovievet és kíséretét zárt vonaton a svéd határra szállította, abban a reményben (bizonyára Lenin ígéretében bízva), hogy a Kerensky-kormány megbuktatásával befejezi az orosz-német háborút és minden erejét a francia-angol seregek ellen vetheti harcba. (Ekkor még nem lehetett szó az amerikai csapatokról, hiszen az amerikai hadüzenet csak pár napos volt és a német hadvezetőség ekkor nem is számolt ezzel a lehetőséggel.) 1917 tavaszán tehát a két bolseviki vezér, Lenin és Trotski Szent-Péterváron találkozott. A cár már lemondott, az ideiglenes kormány élén George Lvov herceg állt, az igazságügyminiszter Kerensky, lett, majd később miniszterelnök. A kormány első lépése volt az amnesztia kihirdetése, a szólás, sajtó- és általános szabadságjogok helyreállítása, továbbá az az Ígérete, hogy rövid időn belül általános és titkos választás utján törvényhozó testületet létesít. A háború befejezését azonban nem ígérte. Elképzelheő, hogy az a tisztikar és katonaság, amely a cárnak tett hüségesküt, tanácstalanul állt ebben az időben. Oroszország nagy részét a központi hatalmak tartották megszállva. A forradalom miatt a hadsereg szükségleteit nem lehetett kellőképen ellátni. Azután a hadsereg szellemét is rontották azok a hírek, amik a front mögül érkeztek, jobbára az agitátorok túlzásaiban. Kornilov tábornok a züllésnek indult orosz hadseregbe a szigorú fegyelem visszaállításával uj életet akart önteni. Kerensky ezt ellenezte, attól tartván, hogy Kornilov a kormány megbuktatására törekszik és ezért őt mint ellenforradalmárí megbélyegezte. Kornilov csapataival el akarta foglalni Szent- Pétervárt és Kerensky, az ügyvéd, aki a forradalmi szocialistákhoz tartozott, (tehát a bolsevikiek őt a munkásosztály árulójának tartották), eltűrte, hogy a főváros védelmében a bolsevikiek is résztvegyenek, a kormányhü csapatokkal barátkozzanak. Kornilov katonai akciója nem sikerült, ugyanakkor a bolsevikiek tekintélye a főváros fenyegetett lakossága előtt emelkedetett. Az októberi választások (még mindig 1917-et írunk) a Szent- Péterváron megnyíló nemzetgyűlésre 410 forradalmi szocialista képviselőt (Kerensky pártjából), csupán 175 bolseviki képviselőt (Lenin pártjából) 16 menseviki képviselőt, 17 szabadelvű honatyát és 86 külömböző nemzetiségi (tatár, georgiai, stb.) képviselőt küldtek. A kormánypárt tehát fényes győzelmet aratott, ellenben az orosz nép minden politikai pártja (a monarchisták kivételével) szóhoz jutott a parlamentben. Lenin és társai a választások eredményében nem nyugodtak meg. Október 23-án a Kommunista Központi Bizottság (a bolsevikiek magukat kommunistáknak kezdték nevezni) elhatározta a fegyveres lázadást. Katonáknak békét, parasztoknak földet, munkásoknak kenyeret és jogot ígérve, a kronstadti matrózokkal, vörös gárdistákkal (szökött katonákból álló katonaság) megszállták a középületeket, a parlamentet. November 7-én kihirdették, hogy az ország ügyét a népbiztosok tanácsa fogja intézni és az ország kommunista állam lesz. A katonai forradalom vezére Trotski volt, aki mint a katonai bizottság népbiztosa, napiparancsban értesítette a hadsereg tisztikarát és legénységét, hogy “az uj kormány azonnali demokratikus békét akar, a nagybirtokosok földjét kiosztja a parasztok között és összehívja az alkotmányos törvényhozást.” Néhány héttel a puccs után, az összehívott nemzetgyűlést feloszlatták, a polgári forradalom összes vívmányait megsemmisítették, márciusban a németekkel külön békét kötöttek, titkos rendőrségük a CHEKA felállításával megkezdték az arisztokrata, nagytőkés, földbirtokos osztály, a tisztikar és klérus fizikai kiirtását és egy olyan politikai rendszer kiépítését, amelyhez foghatót nem ismert a világ. Ezekben a napokban irta Maxim Gorky, aki maga is forradalmi érzelmű volt, ". . . csaknem száz év óta az orosz nép szine-java az alkotmányos nemzetgyűlést tekintette annak a szervezetnek, amely képes lesz alkalmat adni az orosz demokrácia részére, hogy szabad akaratát kifejezze. . . . Vérpatakok folytak ezért az eszméért. És most, amikor a célt elértük és a demokrácia megvalósult, a népbiztosok gyilkolásra adnak parancsot. Kérdezem a népbiztosoktól, akik között bizonyára vannak okos és becsületes emberek, meg tudják-e érteni, hogy ezzel elpusztítják az orosz demokráciát és a forradalom sikerét?” (Folyt, köv.) MÁSOD-GENERÁCIÓS MAGYAR LEVELE. Idecsatolok két dollár előfizetést. Én itt születtem Clevelandban. Mi magunkba vettük az amerikai gazdasági, politikai és kulturális szellemet, de nem felejtjük el szüléink hazáját. Szüléinkben az otthontól való távoliét csak megerősítette a hon megbecsülését. Ők, amikor idejöttek, ideiglenesnek tartották ittlétüket, de az első világháború megakadályozta Magyarországra való visszamenetelüket s később a második világháború és az azt követő idők talán örökre lezárták visszamenetelük lehetőségét. így történt, hogy mintegy 300 ezer második generációs magyar nem vehet majd részt a szabad magyar jövendő épitésében. Félő, ugyanezen helyzet következhet be az újonnan jött magyarok között is. Nagy részük ideiglenesnek tekinti ittlétét, de kétséges, nem e fognak ők is úgy járni, mint mi. mert a Nyugat elsősorban a saját érdekét nézi és valami csodának kell történnie, hogy a kívánatos nagy változás beálljon az európai helyzetben. Bizzunk Istenben, hogy ez mégis bekövetkezik. Ha sokáig elhúzódik az újonnan jött magyarok hazameneteli lehetősége, vagy ha akaratuk ellenére ittrekednének, már ezekben az időkben is úgy szolgálhatják hatásosan a magyar érdeket, ha itt Amerikában olyan intézményeket létesítenek, amelyek életben tartanák, ápolnák a magyar nyelvet s olyan fiakat nevelnének, akik folytatni fogják a magyarság it-' teni összetartását, mint a régi amerikai magyarok tették és teszik és azon dolgoznának, hogy jóakaratot, becsületet szerezve a magyar népnek, elősegítsék az igazságos magyar célok iránti megértést. Tisztelettel Cleveland, Ohio, 1956 jul. 21. JOHN PALASITS. \
