Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-08-15 / 8. szám
1956 augusztus. "KRÓNIKA" 5 A magyar helyzet 1956 Szentistvánján RÁKOSI Mátyás lemondott a magyarországi kommunista párt diktátori hatalmat jelentő első titkári állásáról és mint előreláttuk, dr. Gerő Ernő miniszterelnökhelyettes lett az utóda. A magyar nép eben gubát cserélt, mondhatnánk, ha a magyar népen múlna mostanában, hogy ki gyakorol hatalmat fölötte. Ez 1945 óta kizárólag Moszkván múlik és Moszkva Gerő Ernőt jelölte ki Rákosi helyére, Rákosi legközelebbi munkatársát, úgyszólván alter-egoját, második énjét, politikai ikertestvérét. Gerő nemcsak teljesen egyhuron pendül vele, de talán még szenvedélyesebb elméleti kommunista, mint ő. Teljesen a régi moszkvai iskola neveltje és miként a nagy amerikai lapok is megállapítják, kinevezése nem jelent változást a magyarországi kommunizmus irányán. Mi ezt nem is vártuk. Még azon esetre se, ha Nagy Imrére esett volna Moszkva választása. Nagy Imre is Moszkvából jött kommunista, ő is Moszkva járszalagján volna. Csak odáig mehetne el, ameddig Moszkva engedné, vagyis a kommunista diktatúra lényegén misem változna. Gerő, mint Rákosi utóda csak azoknak jelent meglepetést, akik azt hiszik, hogy Moszkva mást is adna, mint ami lényege és hogy a kommunizmust demokratizálni, a kört négyszögesiteni, fából vaskarikát csinálni lehet. Kruscsev és társai ilyesmit nem is akarnak komolyan megpróbálni, nem akarnak a stalini birodalom felosztásán elnökölni és a “kapitalistáknak” visszaadni a Stalin által kommunistává tett országokat. Tudják, hogy kommunizmust csak diktatúrával lehet fenntartani, mert különben nem kell a rabnépeknek, beleértve az oroszt is. A keresztülvitt kommunizálásokat és az egypártrendszert nem hajlandók feladni, nem hajlandók uj életerőhöz juttatni a rabországi szociáldemokratákat és polgári pártokat, nem hajlandók kockáztatni, ami már a markukban van. Azt erősen kézben tartani, nem pedig a kézből kicsuszás veszélyének kitenni akar ják. Nem adni, hanem további országokat szerezni, kapni akarnak. Akik még most sem tanulták meg, hogy Moszkvával s magyarországi cselédeivel nem lehet egy tálból cseresznyézni, velük megalkudni, azt hitték, hogy Rákosi elmegy s aztán jön Nagy Imre és utána majd egy még enyhébb Nagy Imre és az évek múltával megismétlődik a — szalámi taktika visszafelé, amig csak valamennyi szalámi szelet vissza nem nő a szalámi megmaradt parányi csücskére. Nem ismerik Moszkvát, a kommunisták megrögzöttségét, akik erről ábrándoznak! Egyik szabadvilági, elterjedt “polgári” lap első oldalán például ezt olvashattuk julius 21-én: “Mint a bécsi, párisi és londoni rádiók jelentik, Magyarország örömmámorban úszik. Bizonyosra veszik, hogy Gerő sem marad sokáig uralmon, mert szintén “a régi gárdához” tartozik, amely Rákosival pendült egyhuron és Stalinhoz zarándokolt hódolni. A nemzeti elemek most majd szóhoz jutnak a parlamentben és ha Tito barátságát elnyerik, szabadabban lélegezhet a magyar nép, mint Rákosi alatt, amikor munkájának eredményét oroszok vitték el.” Engedtessék meg nekünk, hogy kételkedésünket fejezzük ki, ami az örömmámorban úszást illeti. Megérzésünk szerint Magyarország népe csöbörből vödörbe jutottnak érzi magát a párt főtitkári, helyesebben moszkvai helytartói szerepben beállott személyi változással és örömmámorban csak akkor úszna, ha a Nyugat végre a yaltai szerződés becstelen megszegése jóvátételének ügyében a sarkára állna és erélylyel lépne fel a 90 milliónyi keresztény európai rabnépek felszabadítása érdekében, legalább olyan erélylyel, mint a Quemoi és Matsu aprócska exotikus Pacific szigetek ügyében tette. Az örömmámorbein úszás a cikkíró fantáziájának csapongásánál nem egyéb s hogy e fantázia mily irányban működik, elárulja, hogy Tito barátságától várja a magyar nemzeti elemek szóhozjutását, — persze kommunista alapon, lévén Tito büszke arra, hogy még Stalin sem tudta kikezdeni kommunista voltát. » A magyar nemzeti elemek nem kommunisták és egyebek között tudják, hogy Titonak nincs komolyan összehasonlítható fegyveres ereje, ha szembekerülnének Moszkvával, nem is szólva arról, hogy Tito “barátsága” kritikus pillanatban épp oly megbízhatatlannak bizonyulna, mint Mussolinié 1938 márciusában, Ausztria hitleri lerohanása idején Schuschnigg és Starhemberg iránt. . . A magyar nemzeti elemeknek az a meggyőződésük, hogy kommunista rendszer nélkül, a társadalmi osztályok közötti kölcsönös megértéssel és méltányossággal, emberségességgel a szabadság napfényében — mint Amerikában, — megvalósítható a jó bérek azon rendszere, amely megoldja a társadalmi kérdést és elavulttá tesz minden lennista-marxjsta-stalinista-titoista teóriát, mert minden dolgozó ember számára egyaránt biztosítja a tisztességes polgári életszínvonalat, jó megélhetést. De ettől eltekintve egyelőre csak azt lehet megfigyelni, hogy Tito sehol nem éli ki a rabországoknak még “nemzeti kommunista” alapon Moszkvától való függetlenitése érdekében sem. Nehru indiai miniszterelnökkel és Naszer egyptomi katonai diktátorral júliusban, Brioni szigetén “semlegességi” konferenciát tartottak s MINDSZENTY NÉPE NEM ALKUSZIK! Mint már annyi esztendő óta, a magyar nemzet ez évben sem ülheti meg méltó módon Szent István napját, legnagyobb nemzeti ünnepét. Idegen túlerő fegyvereire támaszkodó kommunista zsarnokai ezúttal sem engedik, hogy azzal a hagyományos fénnyel és áhitattal ülje meg az ünnepet, miként azt történelmének századai során mindenkor szokta. Első szentistváni zászlós ura, a hercegprímás nem vezet Szentjobb-körmenetet Budavára főutcáin, hanem immár nyolcadik éve kommunista pogányok foglya, mert nem hajlandó térdet hajtani a Kreml kényurai előtt. A kényurak és honi cselédeik a dicső történelmi emléknapot előbb a kenyér, aztán az 1948 Szent István napján felparancsolt, bolsevik alkotmány ünnepévé próbálták átformálni, de nem értek el vele semmit. Sőt azzal is több lett a rováson, hogy minden jog és szabadság elkobzása tetejébe, még a nemzet ősi jogát is elrabolták, hogy országalapitó szent királya emlékének hódolthasson. Újólag csak arról vizsgáztak, mennyire csupán a maguk elvont papir-elméleteibe, téveszméikbe begubódzott vakok, mennyire nem ismerik annak a nemzetnek lelkét, amelyet uralni akarnak. . . . A magyar nép tizenegy éve szemben áll az orosz hódoltsággal és kommunista cselédeivel. Gerő Ernő, az uj diktátor nyilatkozik az augusztus 15-iki N. Y. Timesben és tagadja, hogy Mindszenty bíborosnak szabadságot ajánlottak fel. Őrizet alatt tartják ma is. Ez újabb bizonyság, hogy a hercegprímás rendületlenül szemben áll a rendszerrel. Gerő azt mondotta, hogy jobb viszonyt akar Amerikával, azt tételezi fel tehát, hogy Amerika hajlandó volna kiegyezni eröszakrezsimje fennmaradásában. Amerika erre nem hajlandó s nem hajlandó maga a magyar nép sem. Szabad pártalakitással szabad választások és utána alkotmányozó nemzetgyűlés, amely a nép többségi akaratából a történelem szemétdombjára veti s sarló-kalapácsos alkotmányt: ez a minimum- Hiszünk abban, hogy a magyar népnek Mindszenty példáján kiedzett, néma ellentállása, “szürke háborúja” végül mél tánylásra talál a Nyugatnál és virrad még boldog Szent István-ünnep a magyarra! A LEGÚJABB PORHINTÉS A magyarországi kommunista kormány megengedte, hogy az úgynevezett parlamentjében az úgynevezett képviselők, ahogy a szabad világ törvényhozásaiban évszázadok óta szokás és ahogy szokás volt a magyar parlamentekben is, kérdéseket, interpellációkat intézzenek a miniszterelnökhöz vagy szakminiszterekhez s azokra azok válaszolnak is. Mondani sem kell, hogy csupán a kormánytól előzetesen megrendelt interpellációkról lehet szó és az egész nem egyéb, mint porhintés a jogfosztott magyar nép és a külföld szemébe. Vájjon, ha akadna az egylistás alapon "beválasztott” képviselők között egy elszánt legény, aki megkérdezné, miért nem távoznak a békeszerződés értelmében távozni köteles orosz megszállók, miért tartják erőszakuralom alatt a magyar népet és miért nem imák ki szabad választásokat szabad pártalakitással, mint arra moszkvai gazdáik Yaltában és Potsramban elkötelezték magukat, — hány esztendei börtönt kapna az interpellációs joggal valóban élni merő, szerencsétlen flótás?! a kiadott 13 pontos, hosszú bulletinben szó van mindenről, csak az európai rabországok szabadságáról nincsen. Ellenben sürgetik a kommunista Kinának az Egyesült Nemzetekbe való befogadását, holott épp úgy erőszakkal jutott uralomra, mint az európai rabországok bitorló kommunista kormányai. Nehru egy néhány nappal előbbi nyilatkozatában szót emelt ugyan a rabországokért, de csak annál visszatetszőbb, hogy aláírását adta olyan közös nyilatkozathoz, amely ügyükről tudomást sem vesz. Nehru előző nyilatkozata után csak Titon múlt volna, hogy állást foglaljanak e nagy kérdésben, de Titonak fontosabb, hogy ne rontsa a Szovjettel csak imént helyreállított barátságát, mint a rabnépek felszabadulása a moszkvai igából. .. Akik Titótól várnak e téren valamit, felejtik, hogy a “nemzeti kommunizmus” épp oly kevéssé kell a magyar és a többi rabnépnek, mint a moszkvai és' csak leleplezik rokonszenvüket a belgrádi vörös szerencselovag iráni. Leleplezik naivitásukat is, azt tételezve fel, hogy Moszkva egyebek között azért is békült ki Titoval, hogy Tito — segíthesse a rabországok függetlenülését. Nem gondolják, hogy inkább azért, hogy ne segítse? Nem is szólva arról, hogy Tito is befolyást kívánna a rabországokban s a titoista támogatással megkísérelt függetlenség nemcsak álfüggetlenség volna, nemcsak nem tudná tartani magát Moszkva óriási, gépesített túlerejével szemben, de szégyenletes is volna. Utóvégre a moszkvai járom a mai kiszolgáltatottságban olyan kényszerűség a magyar nép számára, amelylyel az adott erőviszonyok közt nem képes szembeszállni, de Tito sokkal kisebb, sokkal piszlicsárabb legény, semhogy a magyar nép ne érezze magához méltatlannak, hogy “védelme alá helyezze” magát. . . * * * NEM KÉTSÉGES, hogy Gerő épp úgy nem kell a magyar népnek, mint nem kellett Rákosi és nem elégítené ki a Nagy Imrék legenyhébbike sem, mert az egész moszkvai uralom és kommunizmus eltakarodását áhitja. De Gerő mögött ott vannak Moszkva meg-
