Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1956-08-15 / 8. szám

6

“K R Ó N I K A”

1956 augusztus.

EISENHOWER BULGANINHOZ: HOZZÁK HELYRE STALINNAK A NEMZETKÖZI TÉREN ELKÖVETETT BŰNEIT IS!

Eisenhower elnök augusztus 6-án válaszolt Bulganin orosz miniszterelnök junius 6-iki levelére, melyben a nyugati haderők leszállítását sürgette. Felhívta a Szovjetet, hogy nemzetközi téren is hozzahelyre a stalinizmus büntevéseit és folytassa azt a politikát, amely mellett annyit fogadkozott a genfi államfői konferencián.

Az elnök levele hangoztatja, hogy az Egyesült Államok örömmel látja “az erőfeszítéseket, amelyek egy előző korszak némely hibáinak eltüntetésére történnek” és hozzá teszi: “remélem, hogy ön és társai ez erőfeszitéseket nem korlátozzák csak az ön pártjában történt hibákra.”

“Ily hibák, — folytatja Eisenhower, — nemzetközi téren is történtek és ma is súlyos akadályt jelentenek azon ügyek megvalósításában, amelyekre nézve Genfben megegyeztünk, hogy azokat meg kell valósítani.”

Eisenhower, mint ilyen ügyet a német kérdést említi és emlékezteti Bulganint, hogy Genfben egyetértettek Németországnak szabad választásait utján való egyesítésében.

uytat'a Eisenhower:

“Megvallom, elképedve gondolok arra, miként tudhassunk építő módon együttdolgozni, ha nem lehet bízni olyan megegyezésekben, amelyeket a legmagasabb (államfői) szintén teljesen kimerítően letárgyaltunk.”

Stalinnak nemzetközi téren elkövetett és jóváteendő bűnei közül a legsulyosabbat és legnagyobbat, az európai rabországok ügyét a Szovjet ellenzése következtében nem tűzték napirendre Genfben. Ezzel magyarázzák, hogy arról nem történik említés a levélben.

szálló erői, ágyúi, gépfegyverei és tankjai, miként ott voltak Rákosi mögött is és ott volnának a szintén kommunista és Moszkvától függő Nagy Imre mögött is és ezek ellen nem lehet puszta kézzel, egymagában hadakoznia.

Nem osztjuk azt a véleményt sem, hogy ha a poznani felkelés több országban egyidejűleg ismétlődne meg, ha “az egész Vasfüggöny egyszerre mozdulna meg”, képes volna elsöpörni a feltukmált rabországi kommunista rendszereket. Poznanban hat óráig élt csak a felkelés és más lengyel városokra nem ragadt át. Az oroszok jelenlétében és a rendszer terrorja mellett technikailag is nehéz elképzelni, hogy futótűzként “egyszerre mozduljon meg az egész Vasfüggöny”. De meg fog mozdulni és tudni fogja, ki ellen forduljon, ha — megmozdul a Nyugat is!

Nyugati beavatkozás nélkül az emberéletek pocsékolása volna ily megmozdulás. Ki kételkedik benne, hogy a Szovjet és helytartói a tőlük megszokott szivtelenséggel kegyetlenül csapnának le az ellenforradalmi megmozdulásokra, ha azok egyidejűleg több országban is lobognának fel?

Nem igaz, hogy Poznan óta “a rabnépek nem játékai többé a Szovjetnek, hanem az egyik tényező, amely Europa és a világ sorsát formálja.” Nagy fegyveres hatalom nélkül senkisem tényező a Szovjettel szemben, amelyről anynyiszor állapították meg ugyanazok, akik az idézőjeles értelemben beszélnek és írnak, hogy “csak az erő imponál neki”, mégpedig nem az igazság, hanem a fegyverek fölényes ereje. . .

* * *

NEM MONDJUK, hogy a magyar nép nem örül Rákosi távozásán, hiszen Moszkva legszolgaibb helytartója volt és tulbuzgalmával meghaladta az összes többi rabországok vezetőit, Tito haragját is azzal zúdította magára, hogy szinte stalinabb akart lenni Stalinnál, annyira felbőszült azon, hogy Tito kivonja magát Moszkva, mint a kommunizmus anyaországa iránti feltétlen engedelmesség évtizedek óta fenntartott pártdogmája alól. Lehet, hogy mint hithü, elméleti kommunista, őszintén felháborodott Tito ez eretneksége felett, valószínűbb azonban, hogy a Stalin által kivégzett “elhajlók”, Zinovjev, Bucharin, Kamenev, Kun Béla és mások balsorsán okulva, Moszkva leghűségesebb, legmegbízhatóbb cselédje szerepét ambicionálta. Hajszálpontossággal hajtotta végre a gaz moszkvai parancsokat, csak hogy minél biztosabban üljön a székén. De ugyanezt fogja tenni Gerő is és igy az annyit szenvedett, elgyötört magyar nép még igen távol van attól, hogy igazán örülhessen. Diktátor-csere helyett a diktatúra halálát, a szabadság hajnalát várja, sóvárogja. . .

Már ma is kétségtelen, hogy Gerő kinevezése és az a tény, hogy Nagy Imrét az intellektuelek sürgetésére sem vették vissza a pártba, a moszkvai taktikának Poznan “tanulságai” alapján való szigorítására mutat és Rákosi “távozott” ugyan, de módszerei túlélik diktatorságát. A kommunizmus nem tudja magát terror nélkül viz felett tartani és Moszkva talán azért is váltatta le Rákosit, mert azt hiszi, hogy mint világviszonylatban Stalin megtagadásával, úgy magyar viszonylatban Rákosi menesztésével letörli a múltak tábláját és most egy uj diktátor a “közös vezetés” subája alatt uj korszakot kezdhet, melyben már kevésbbé lesz terrorra szükség, mert börtönnel és bitóval már elfojtottak minden nyílt ellenszegülést. A múltak tábláját szonban nem lehet személycserével letörölni, a töméntelen véres bűnért és általános szegénységért, melyet Moszkva hozott Europa rab részére és benne a magyar népre, egyszer számolni kell!

A világsajtó megállapította, hogy Mikoyan azért járt Rákosi lemondása napjaiban Budapesten, hogy Nagy Imre és a neki tulajdonított titoizmus és enyhébb irány ne juthasson nyeregbe, hanem Gerő személyében folytatódjék Rákosi száz százalékos Moszkvacseléd irányzata, Magyarország Kremlhódolísága. De azért Moszkva továbbra is arról regél, hogy Magyarország és társai szabad országok, nem rabországok, hanem “szövetségesek”. . . Nemcsak imperializmusa, de szemérmetlensége sem változott a mosolypolitikával! * * *

RÁKOSI, balszerencséje az volt, hogy az uj moszkvai taktika fel akarja használni a maga tervei és céljai számára Titot és bizonnyal éleiének egyik legrosszabb napja volt, amikor 1955 júniusában Kruscsev és Bulganin megjelentek Belgrádban, hogy bocsánatot kérjenek Titóíól. Aligha találkozott tetszésével a Szovjetvezeíők és Tito májusi közös moszkvai nyilatkozatának azon mondata, amely ben a Szovjet tudomásul veszi, hogy Tito a maga módja szerint építheti a kommunizmust Jugoszláviában. Az uj taktika, amely fejtetejére állított oly sok mindent, aminek hitében ő évtizedekig ágált és mentesítette a büntetéstől azt, amit ő mindig a legnagyobb bűnnek tartott, a Moszkvának való subordináció megtagadását, a Rajk-per többé életre nem hívható kivégzettjei révén egyelőre lehetetlen helyzetet teremtett számára, még a kommunisták előtt is.

A Rajk-perről tett beismerő kijelentései kétségtelenül szintén moszkvai parancsra történtek és nem voltak őszinték. Biztos, hogy Moszkva hozzájárulásával tétette el láb alól Rajk Lászlót, vádolta meg titoizmussal mind népszerűbbé való ellenfelét, aki nem volt moszkvai jövevény, hanem otthon vészelte át a háborús éveket. Rajk a tárgyaláson adatokat sorolva fel, beismerte, hogy gondolt arra, hogy Titoval szövetkezzék Moszkva ellen és egytől egyig ugyancsak beismerő vallomást tettek a többi “bűntársai” is. Lehetséges, hogy őket is kínzásokkal és kábító szerekkel vagy pedig “agymosással” bírták rá e beismerő vallomásokra? Rajk László a tetejébe, maga kérte a halálos Ítéletet, hogy megbünhődjék “bűnéért” és nem hihető, hogy ezt tette volna, ha a vád valóban teljesen ujjbólszopott lett volna. . .

Rákosi a hatalom megtartásáért hajlandó volt ártatlannak nyilvánítani Rajkot, hajlandó volt minden keserű labdacsot lenyelni. Tito azonban ugylátszik a Kremllel való együttműködése egyik feltételeként ragaszkodott menesztéséhez s Moszkva szem előtt tartva azt a magasabb taktikai szempontot is, hogy az egyes rabországok vérengző kis Stalinjai idővel kiélték használhatóságukat, mert túlsók rémtett terhe fűződik nevükhöz, engedett Tito kívánságának.

Rákosi egyelőre a Krímben, a Szovjet Riviéráján piheni ki tiz éves pribéksége fáradalmait.

Valószínű azonban, hogy nimbusza nem csökkent Moszkvában, mint mindenkor engedelmes csatlósé és félő, hogy még mindig nem gördült le a függöny véres szörnyfigurája mögött. Többi párttisztségeit meghagyták és a magyarországi kommunista pártnak az a határozata, amely elfogadja lemondását, tele van Rákosi dicséretével és köszönetét fejez ki “történelmi érdemeiért”, ugyanakkor pedig nyíltan rosszalást nyilvánít Rákosi ellenfeleivel, a Nagy Imre reaktiválását követelő elemekkel szemben és az egység és fegyelem megóvására hiv fel. Határozatot hoztak arról is, hogy Farkas Mihály volt hadügyminisztert, aki Rákositól Nagy Imre rövid miniszterelnöksége alatt átpártolt Nagy Imréhez, kizárják a pártból és megfosztják tábornoki rangjától.

Rákosi a párthoz intézett lemondó levelében előrehaladott korára (65 éves), gyengült egészségére és elkövetett hibáira hivatkozik és érzelgősen azzal fejezi be, hogy mint múltjával, úgy most lemondásával is a párt céljait kívánja szolgálni. Gerőt Hegedűs András miniszterelnök javaslatára “választották meg”. Jól ismerik Moszkvában, hiszen a két háború közti időben ott élt és külföldi küldetésekben szolgálta a pártot: 1940 után pedig Rákosival csaknem egyenrangúnak tekintették a

magyar ügyekben.

* * *

GERŐ 57 éves, rideg pártgondolkodásu, abszolút pártember, alig van magánélete. Voltakép Rákositól legfeljebb annyiban különbözik, hogy külsőségekre jóval kevesebbet ad. Olyan ember benyomását igyekszik kelteni, mint akit csak tudományos gazdasági kérdések foglalkoztatnak, egyébként azonban csaknem személytelen. Az orosz invázió után azzal akarták népszerűsíteni, hokgy neki köszönhető Budapest és az ország aránylag gyors ujraépülése, holott ez a magyar nép elpusztíthatatlan életerejének volt a bizonysága.

Gerő a főtitkárságot elfogadó beszédében hangsúlyozta, hogy a magyarországi kommunizmusnak “még mindig vannak ellenségei, de itt nem lesz második Poznan”. Rákosi, úgymond Gerő, nem tudott beilleszkedni a Stalin halála utáni helyzetbe s ez nehezítette a közös (kollektiv) vezetés megvalósítását Magyarországon. Közös vezetést és a pártban vasfegyelmet hirdetett programjául. Kifejezte sajnálatát a Jugoszláviával fennállott ellentétek felett, (amelyek ügyében épp oly némán asszisztált, mint Kruscsev Sztálinnak) és ígérte, hogy politikai és gazdasági jóviszonyra fog törekedni Tito országával.

Meg lehetne kérdezni, miért kell kollektiv diktatúrára áttérni Magyarországon is, ha mint oly buzgón szokták hangoztatni, Magyar ország Moszkvától teljesen független ország és csupán szövetségese Moszkvának? Továbbá azt is, hogyan viszonylik ez a magyar rádió julius 4-iki adásához, mely szerint “a magyar belpolitika a jövőben nem lesz többé a Szovjet módszerek szolgai utánzata?” De mi értelme volna vitatkozni azokkal, akiknek a gépfegyver, a tank és a bombázó gép a legfőbb érvük?!

« » *

EGYIDEJŰLEG négy uj tagot választottak a párt központi bi-