Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1956-06-15 / 6. szám

2

“KRÓNIK A”

1956 junius.

Stalin alatt vörösök ellen elkövetett bűneit. Jobb élelmiszer ellátást és lakásokat is szabad sürgetni, de semmi jele, hogy bírálni szabadna a pártot vagy őszinte megjegyzést tenni a kommunista uralomra vagy orosz fennhatóságra. Nincs demokratikus értelemben vett sajtó- és rádiószabadság, szakszervezeti és politikai szabadság, mitöbb a diktátorok aggódnak. hogy a korlátozott destalinizáció tulmesszire megy el és mindegyikük figyelmeztetést adott ki, hogy szigorúan büntetik, ha valaki "visszaél” a bírálattal a kommunista uralom vagy a Szovjettel való kapcsolat aláaknázására-A propaganda, mely szerint a csatlósokat destalinizálták és a stalinista főnököket eltávolitották és úgynevezett kollektiv (együttes) felelősség került a helyükre, csak blöff. Senki kívülálló nem tudja, hogy a Kreml-ben tényleg mennyiben áll fenn együttes diktatúra és mennyivel “egyenlőbb” Kruscsev, mint társai a Stalin hatalmáért való vetélkedésben. De annyi kétségtelen — állapítja meg Denny, — hogy együttes felelősség nem létezhet semmiféle csatlós rezsimben, mert valamennyien teljességgel a Kreml bábjai. A hét Stalin csatlós közül csak két főnököt tisztogattak ki, egyiküket sem ideológiai okokból, (eszméi okból) s mindegyikük helyére pártjanicsár került, aki stalinista volt.

* • •

A második fejezetben Denny azt fejtegeti, teljesen valószínűtlen, hogy a rabországokban felkelés törne ki vagy hogy nemzeti kommunista (titóista) útra térnének. Szerinte nincs kézzelfogható alap Nyugat azon reményére, hogy a rabországi rendőrállami rendszerek enyhülése antikommunista forradalomra és végül titóista nemzeti kommunizmusra fog vezetni.

Ily forradalom, — irja — logikus volna, mert a lakosság 80-90 százaléka antikommunista és orosz ellenes s a keleteurópai népek századokon át nagy nacionalisták voltak és ma is azok, azonban szerencsétlenségre más hatalmas tényezők döntően hatnak. Mégcsak egy nagyobb forrongás kísérlete sem bir valószínűséggel. E kedvezőtlen tényezők közzé sorolandó: 1. A rabországok katonai megszálltsága s fennáll a Szovjet uralom a rendőrség felett is. 2. A nyugateuropai országok vonzódása a Szovjet gusztusa szerinti “békés együttlétezésre”, a rabnemzetek rovására. 3. félelem a németek revancsától (visszavágásától) különösen cseh- és lengyelországi vonatkozásban, mert a két ország a Szudeták. illetve a keletnémetországi elszakított területek tekintetében függőségben van a Szovjettől- 4. a forradalomra való kedv teljes hiánya, kivéve egyes keletnémet és lengyel szórványokat.

5. Hiány alkalmas antikommunista és antiorosz vezetőkben, — legtöbbjük halott vagy börtönben vagy száműzetésben van.

Denny hangsúlyozza, hogy a rabországokban az orosz katonai és politikai rendőrségi uralom a moszkvai ‘‘New Look” (uj politikai divat) dacára sem lazult.

“A NATO-országok semlegesítésére jó propaganda az irányított enyhülés és a rabnépekből is több termelést lehet kisajtolni a révén, de — hangoztatja Denny, — a Kreml sohasem menne az eredmények érdekében oly messzire, hogy miattuk a csatlósok elvesztését kockáztatná. És döntő jelentőségű tény az, hogy ha az enyhítés tulmesszire megy el, ahhoz képest ami a Kreml urainak megfelel, mindig megvan az akaratuk és módjuk, hogy azt megakadályozzák. akár milliók lemészárlása árán is, miként azt Oroszországban tették”.

* * »

Náluk vannak a fegyverek, — hangsúlyozza Denny, — minden fegyver a vörös rezsimeknél van, a nép kezében pedig semmi, de a rezsimek titkos rendőrségi rendszerrel is rendelkeznek, amely belát minden gyárba, irodába, farmba és úgyszólván minden lakásba. Az enyhülés nem gyengítette, hanem erősítette a belső kémrendszert a kritikusoknak látszólag adott szabadsággal”.

‘‘Másik tényező, a rabnépeknek a Nyugatba vetett bizalma csökkenése, ami növekvő fontossággal bir. Ez a bizalmatlanság akkor kezdődött, amikor a nyugati szövetségesek elmulasztották, hogy 1953 junius 17-én a keletnémetek hősi, fegyvertelen felkelését megsegitsák”.

"Az amerikaiak és szövetségeseik múlt nyári színlelt parolázása és barátkozása a Szovjet diktátorokkal a genfi csúcskonferencián, ár-ulásnak látszott az áldozat rabnépek szemében. Ugyancsak annak látszott Kruscsev és Bulganin londoni fogadtatása és a francia miniszterelnök és külügyminiszter májusi Moszkvába zarándoklása. S mindéhez hozzájárult a Szovjetnek a hidrogénbombával való kérkedése. noha e bombával Amerika is rendelkezik".

“Ugyanakkor Nyugat-Németország szemmel látható gazdasági fellendülése és újra nagyobb katonai hatalommá válásának lehetősége, úgyszintén a német nacionalizmus feléledése még az antiorosz Lengyelországot és Csehszlovákiát is abba az irányba szorítja, hogy ragaszkodjék a Szovjettel való kapcsolataihoz”.

"A rabnépek általában nagyon elégedetlenek, de forradalmi fellépést az orosz túlerő miatt időszerűtlennek tartanak. Az Oroszország elleni gyűlölet valószínűleg Magyarországon a legnagyobb. . . Csehszlovákia, Románia és Bulgária, feladták a harcot és lényegileg orosz gyarmatok”.

“Ez az engedékenység nemcsak a rendőrségi terrorban, de a gazdasági uralomban is találja okát. Amikor egy állás, egy lakás vagy élelem birtoka a rezsimmel való együttműködéstől függ, a legerősebb forradalmár is vagy emigrál vagy megtörik”.

“Egyetlen országban sincs jelentőséggel biró titóista mozgalom a vörös csatlóspártokban.

* * *

A harmadik fejezet cime: “A Szovjet csatlósok aláaknázzák a vallást, hogy biztosítsák maguknak a jövő nemzedéket”.

“A kommunizmusnak, mondja,

EISENHOWER ELNÖK BETEGSÉGE

Eisenhower elnök kénytelen volt orvosi műtétnek alávetni magát. Betegsége ezúttal nem áll a szívvel összefüggésben, de nagyobb operációra volt szükség.

A hir világszerte őszinte sajnálatot és együttérzést keltett. XIL Piusz pápa meleghangú táviratot küldött és külön imádkozott az elnök szerencsés felépüléséért. Államfők és más magasállásu személyiségek a világ minden részéből jókívánságokat kábelezték. Az Egyesült Államokban, mint más országokban is a nép széles rétegei izgalommal és aggodalommal fogadták a betegség hírét, imádkoztak a kommunizmus elleni világ-küzdelem első harcosa egészségéért, majd pedig nagy örömmel és megkönnyebbüléssel értesültek az emberileg oly rokonszenves elnökön végrehajtott műtét szerencsés kimeneteléről. Az elnök a biztos gyógyulás reményteljes utján van.

Pártállásra való tekintet nélkül, mindenki szeretettel kiván zavartalan, gyors felépülést az elnöknek, hogy mielőbb ismét elfoglalhassa helyét az antibolsevista front élén!

A MAGYAR SAAR VIDÉKEK

Több éves bonyodalmak után a nyersanyagban és iparban oly gazdag Saarvidéket újra visszacsatolják Németországhoz.Guy Mollet francia miniszterelnök és Adenauer nyugatnémet kancellár május végén Luxemburgban tartott konferenciájukon megegyeztek erre nézve.

Remélni kell, hogy az egyezmény keresztülmegy a francia parlamentben és ezzel lezáródik a kínos saarvidéki epizód. . . A Saarvidék zömében német lakossága huszonöt év alatt kétizben is óriási többséggel a Németországhoz való visszatérés mellett nyilvánította akaratát a népszavazáson és az önrendelkezési jognak ez az érvényesülése annál örvendetesebb, mert Németország igényét történelmi jogok is támogatják.

Nekünk ennek a trianoni területrablás 36-ik gyászos évfordulója havában bekövetkezett igazságtévő akciónak kapcsán a népszavazás nélkül feldarabolt Magyarország felvidéki, déli és erdélyi területrészeinek sorsa jut eszünkbe. Az ő számukra, a magyar Saarvidékek számára és a most nemzeti önrendelkezésétől szintén megfosztott, talpalatnyi földjében sem szabad csonka Anyaország számára mikor virrad fel az Igazság napja?!

nem sikerült megnyernie a rabnépeket, de lassan megnyeri gyermekeiket. Ha a Szovjet diktatúrának módja jut további tizévre rabságá* ban tartani a Vasfüggönyországokat az uj nemzedék többsége valószínűleg egyetértőén fogja elfogadni rabláncait”.

“Az ifjúság leikéért a harc egyrészről a kommunista rendőrállam, másrészről a szülők és egyházaik közt folyik. Mindkét oldal tisztában van azzal, hogy a középkoruakat, akiknek 80-90%-a gyűlöli a rendszert, mert alá kell vetniök magukat, lelki lényegükben nem lehet megváltoztatni. S mindkét oldal tudja, hogy a nem távoli jövőt az ifjúság dönti el”.

“A csatlós kormányok a kezdeti bakklövések után most általában hatásos ravaszsággal dolgoznak. Kevesebb mártírt csinálnak. A legtöbb rabországban kompromisszumot (alkut) keresnek az egyházakkal. Külszín szerintimegtévesztő vallási “szabadságot” ajánlanak az egyházaknak a rezsim elfogadása fejében. Törekvésük nem annyira az egyházak megölése, mint foglyul ejtése. Oroszország sikere, amellyel szolgájává tette az egyházat, csak Romániában és Bulgáriában ismétlődött meg, ahol, mint Oroszországban, a keleti ortodox egyház van többségben. De Magyarorországon, Csehszlovákiában, Lengyelországban és a többi katolikus országokban, úgyszintén a protestáns Kelet Németországban a rend szernek nem sikerült átvenni az egyházakat. Ez a kudarc is nagyban hozzájárult, hogy a kommunisták a fiatalság megnyerésére vetették magukat. Eszközeik között szerepel a vallásoktatásnak

közvetlen vagy közvetett formában való gátlása és a vallásellenes propaganda fokozása".

“Mint Hitler Németországábán és a kommunista Oroszországban, az ifjúsági szervezetek vezető pártügynökségek. Parádéktól állásokig minden csalétket felhasználnak, hogy magukhoz édesgessék a fiatal fiukat és leányokat s aztán mindenféle kedvezésekkel tartják őket karmaikban- Ebben kezükre játszik az is, hogy az uj nemzedék jelentős részét nem érdeklik a politikai ügyek s mi szolgálhatja remekebbül a diktátor érdekeit, mint a szabad polgárjogok iránti közöny?”

“Az egyházak legerősebbek a vidéki körzetekben s leggyengébbek a városokban és újonnan alapított ipari központokban”.

A továbbiakban Denny adatokat közöl a vallásoktatásra járók számának csökkenéséről s utal arra, hogy számosán azért nem jelentkeznek vallásoktatásra, mert félnek a kommunista terrortól, hogy hátrányos lehet nekik vagy szüleiknek exisztenciális ügyekben.

Denny igy folytatja: ‘‘A felnőttek között mindenütt sokkal vigasztalóbb a kép. A vallásüldözés megnövelte a templomba járást. Ez részben politikai tüntetés a rendszer ellen, a kevés könnyű tiltakozási módok egyike”.

“A diktátorok jelenlegi enyhébb módszerei dacára, az egyházak a legtöbb rabországban súlyos anyagi és szervezeti kárt szenvedtek. Egyházi birtokokat, tulajdonokat, jótékony szervezeteket és kiadó vállalatokat államosítottak. Az egyházi vezetők (hierarchia) és az egyházközségek és a család közti