Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-05-15 / 5. szám
1956 május. “KRÓNIK A” 7 Hunyadi János harcai a törökkel (MARKÓ ÁRPÁD MAGYARORSZÁG HADTÖRTÉNETE CIMÜ MÜVÉBŐL) Invokáció Krisztus vitézinek diadalát zengő szent déli harangszó szállj az ég felé. Légy győzelmi zászló, világ felett lengő s hirdesd, a selymedet vérünk szentelő. Kongasd a világba, zengd a lelkek mélyén Krisztus-Király ma is áldozatot vár, akarja ott legyünk a hősök miséjén, amelynek oltára Nándorfehérvár. Századok mélyéből győzelmi kürt harsog, bus rabok láncain törik meg a hang, keresztes zászlónkat szaggatja a balsors, szerte a világon vészt kong a harang. Sátán rohamában bástya vagyunk újra s mig a világ szüköl, időt mérlegel, Krisztus riadóját a magyar nép fújja s uj pogány rohamban ezrek hullnak el. Jézus testét köztük uj Kapisztrán osztja, kegyelmet népére börtönéből kér, hulló magyar vértől lesz piros az ostya, mire az Úristen trónusához ér. Jézusunk ne hagyd el árva magyar néped, törökverő kardját védd, mint azelőtt. Aki ezerévig nem hagyott el Téged, véres Golgotáján Te se hagyd el öt. Hunyadi kardjának erejét add vissza, Kapisztrán keresztje legyen fegyverünk, kard és kereszt harca ragyogó és tiszta s ebben a csatánkban maradj egy velünk. Kiint ahogy ott voltál Nándornak bástyáin, ahol ádáz harcát vívta a magyar s Mohamed gőgjének vérbe hullt hárfáin nem zenghetett újabb ozmán diadal. Szent déli harangszó, imádban remélünk, gyújtó riadó vagy, esdő Miatyánk, győzelemre vitted Hunyadi vezérünk, ma se hagyd elveszni szenvedő hazánk. Imádságos hangod az egekig érjen, a népek szivében gyújtson szent hitet, kérd, hogy a pogány is Istenhez térjen, mielőtt a földnek halált csendítesz. CSIGHY SÁNDOR. II. A VÁRNAI VERESÉG. Murad szultán a Balkánon és Ázsiában dúló zavarok miatt — főleg azért, hogy Skander bég albániai felkelését elfojtsa — előnyös békét ajánlott Ulászló királynak. A békét Szegeden megkötötték tiz évre s arra a király megesküdött. De már ebben az évben az a hir terjedt el, hogy a pápától küldött erős kereszteshad útban van és hogy a török birodalom egész hadierejét a kisázsiai zavarok fogják lekötni. Fel kellene tehát használni ezt a kedvező helyzetet a törökök végleges kiverésére Európából. Cesarini bíboros a királyt esküje alól feloldotta és Hunyadi a törökországi betörés megszervezéséhez fogott. Sajnos, azt kellett tapasztalnia, hogy Európa nem lelkesedik az újabb keresztesháboruért. A hatalmasnak hirdetett kereszteshad a valóságban alig 1000 főre zsugorodott össze, Hunyadi ismét csak megbízható erdélyi csapataira támaszkodhatott és alig 15,000 főnyi sereggel tudott elindulni a török ellen. Eredetileg Viddin felől Szófián, Philipopolison és Drinápolyon keresztül akart a Dardanellákig jutni, hogy ott találkozzék az állítólag odaérkező keresztény hajóhaddal. De visszaemlékezve előbbi hadjáratának szomorú tapasztalataira, úgy döntött, hogy seregét Viddinből Sistovón, Sumlán át Várnára, azután a Feketetenger partja mentén Konstantinápoly felé vezeti. A sereg 1444 szeptember végén elérte Viddint. Hunyadi az utbaeső török helységeket elfoglalva, Várnát is bevette. Oda érkezésükkor október utolsó napjaiban érkezett az a hir, hogy a szultán 50,000 főnyi seregével a Dardanellákon átkelt és a Balkánon át, Drinápolyból északra vonulva, a magyar sereg hátába került. Ilyen helyzetben Hunyadinak le kellett mondani a Konstantinápolyba való továbbvonulásáról. Nem maradt más hátra, mint visszafordulni és a jóval hatalmasabb török seregen keresztül utat vágni hazafelé. Az ilyen válságos helyzetből kialakult szerencsétlen várnai csata 1444 november 10-én reggel kezdődött. Talán ki lehetett volna kerülni, ha a magyar sereg Várnából gyorsan kivonul az északnyugatra fekvő magaslatokra és onnan igyekszik a török sereg odaérkező előcsapatain keresztül utat vágni, mielőtt a főcsapat odaérkezik. De- állítólag Ulászló király kívánságára a magyar sereg a város és a tengerpart közelében a devnai tótól félkörben a tengerpartig húzódó vonalban várta be az ellenség kibontakozását. A támadást a török lovasság kezdte. Az ellenük felvonuló magyar seregcsoportot az anatóliai lovasság oldalba kapta és széjjelverte. Hunyadi ekkor egy tartaléksereggel sietett a küzdelem színhelyére és az anatóliai lovasságot visszaszorította a magaslatokig. De támadása a török lovasság segítségére siető janicsárok közbelépése miatt meghiúsult. Hunyadi kénytelen volt harcosait visszavonni, mire az anatóliai lovasság is megfordult és a magyar sereg jobbszárnyát, az ott levő szekérvárat kezdte támadni. A balszárnyon a ruméliai lovasság harcolt váltakozó szerencsével. Amikor Hunyadi látta, hogy a török vonalat a jobbszárnyon nem tudja keresztültörni, a tartalékcsapattal a balszárny felé vágtatott. Bár azok sorait itt sem tudta áttörni, de legalább visszaszorította. A támadás mindkét szárnyon ilymódon kátyúba jutott. A harc e mozzanatában történt azután, hogy a fiatal, bátor, de meggondolatlan Ulászló király, — nem hallgatva Hunyadi tanácsára — a környezetében levő kis lovassereggel a török hadállás közepén álló és szokás szerint sürü cölöpgát mögött harcra fejlődött janicsártömegre rohant. Az egyenlőtlen küzdelemben ekkor a török lovasság oldalról és most már hátulról is beleavatkozott. Rövid küzdelem után a király csapata megsemmisült és ő is elesett. A csata elveszett. A magyar sereg késő estig elkeseredett közelharcot vivQtt a mind nagyobb tömegekben reászakadó törökökkel. Az éj homályában csupán a magyar lovasság kisebb osztagainak sikerült a török harcvonalakon keresztülcsuszni. Egy ilyen kis lovascsoporttal maga Hunyadi is megmenekült. Másnap, november 11-én a törökök a szekérvárba zárkózott magyar gyalogságot körülfogták és teljesen megsemmisítették. A RIGÓMEZEI CSATA. Ulászló halála után az 1154-i országgyűlés követséget küldött Frigyes német császárhoz, hogy Albert király fiát, az utóbb született Lászlót, az Esztergomból elvitt Szent István koronájával együtt, küldje vissza Magyarországba. Az ország hajlandó őt királynak elismerni, az ország kormányzását pedig kiskorúsága alatt hét főkapitányra bizta. Ezek egyike Hunyadi János volt. Amikor III. Frigyes ezt a kérést nem akarta teljesíteni, sőt párthiveivel, Ciliéi Frigyessel és Ulrikkal együtt Kőszeget, sőt Győrt elfoglalta, azután Horvátországba is betört, Hunyadi 15,000 főnyi seregével ellenük indult. A Cilleiek és párthivek seregét Pettau közelében, majd Csáktornyánál és Kaproncánál széjjelverte. E hadjáratból visszatérve az 1446-i országgyűlés Hunyadi Jánost az egész országra kiterjedő hatalommal Magyarország kormányzójává választotta és felruházta az államfő hatalmával mindaddig, amíg a magyar trón törvényes örökösét és Szent István koronáját, akár békéé, akár (fegyveres utón, nem tudják hazahozni. Frigyes még mindig ellenkezett, mire Hunyadi betört Bécsújhelyig, azután Bécs alá vonult. Frigyes kénytelen volt 1447-ben békét kötni. A király és korona kiadása függőben maradt, mert Hunyadi és fenyegető újabb veszélyek miatt kénytelen volt minden figyelmét a déli végek felé forditani. Murad szultán 1447 és 48-ban eredménytelenül harcolt Albániában Skander bég ellen. Hunyadi fel akarta használni ezt a kedvező hadi helyzetet, hogy Skander béggel szövetségben kezd je meg a török elleni újabb háborút. Az volt a reménye, hogy Skander bég, mint eddig, tovább is szívós védekezéssel köti le az őt Kroja városában ostromló török fősereget. Körülbelül 30,000 főnyi seregével indult 1448-ban a Balkánra. A Nisava torkolata vidékén csatlakozott hozzá Dán román vajda pár ezer emberrel. A Morava völgyéből azután a Prepolatz hegyi hágón átkelve, a történelmi nevezetességű Rigómezőn szállt táborba, hogy néhány nap múlva Pristina környékén csatlakozzék a Skander bégnek Kroja felől várt csapataihoz. De Hunyadi reményében csalatkozott, a várt albán sereg helyett Murad szultán serege jelent meg váratlanul Hunyadi serege mögött. Most már nem volt idő arra, hogy Skander béget bevárja. Október 18-án reggel egy patak mentén csatarendbe állította seregét. Aztán, hogy a felvonuló török hadsereget megelőzze, ő kezdte meg a támadást. A magyar lovasság váltakozó szerencsével vívott harcot a török gyalogsággal és lovassággal. Murad szultán erős rohammal át akarta törni a magyar hadrend közepét, de ez nem sikerült. Hunyadi egész napig tartó szívós küzdelem után a törököket az est beálltával viszszaszoritotta a Lab-patak mögé. De a csata ezzel még nem dőlt el. Másnap reggel Hunyadi mindkét szárnyának lovasságát újból támadásra vezette és áttörte a janicsárok vonalát. De támadása a második vonalban álló Sinan bég lovasainak ellenállásán megakadt. A balszárnyon ez alatt egy erős török lovascsoport Turkan bég vezetésével ügyesen vezetett átkaroló támadással hátbatámadta Hunyadi balszárnyát. Az itt keletkezett harc láttára a ruméliai levasság, mely a harcvonal más pontján harcolt, ott abbahagyta a küzdelmet és a magyar balszárny felé vágtatva, azt két tűz közé szorította. E szárny veresége okoz ta azután Hunyadi harcvonalainak felbomlását. A magyar sereg szívósan harcolt ugyan még a második napon is, de estére kénytelen volt szekérvárába visszahúzódni. 20-án hajnalban azután Hunyadi onnan seregének maradványával.
