Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-04-15 / 4. szám
1956 április. "KRÓNIK A” 7 Mindszenty ügy és a többi ténykedései kérdésében a világ tisztességes közvéleménye sohasem fogja rehabilitálni. Sok embert juttatott börtönbe, vagy hóhérkézre, akik kétségkívül sokkal ártatlanabbak voltak, még annyit sem tettek, mint ő a “titoista miniszterelnöksége” érdekében. Inkább áldozatait sajnáljuk, mint őt magát. Nem egy olyan magyart akasztottak a rendszer elleni öszszeesküvés és kémkedés igaztalan vádjával a kommunisták, aki embernek, magyarnak százszórta különbb volt a főrendőr Rajk Lászlónál! A magyar népen az sem segített volna, ha Rajknak sikerül titoista puccsal hatalomra jutnia. Egyrészt, mert a titoizmus is csak kommunizmus, másrészt Moszkva a puccsot mihamar játszva leverte volna a megszálló nagy túlerejével, bombázóival és tankjaival és csak megint magyar vér folyt volna hiába, ezúttal Rajk ambícióiért. . . . MOSZKVAI SZÓLÁSSZABADSÁG A moszkvai Pravda folytatja Stalin kommunista szempontból való bűneinek és hibáinak szellőztetését, ugyanakkor azonban 6000 szavas cikkben felcsattan a régi stalini terror hangja azon "romlott elemek” ellen, akik Stalin megtagadása akcióját arra próbálják kihasználni, hogy a kommunista párt politikáját támadják. Felhívja a párttagságot, hogy "mutasson igazi bolsevik engesztelhetetlenséget e párt-ellenes jelenségekkel szemben.” Ismertet az utóbbi napokból három moszkvai esetet, megnevezve a szereplőket is, amikor Stalin bírálatának örve alatt a párt politikáját támadták. “A párt — írja — nem engedheti meg, hogy a problémák megvitatásának szabadságát a marxizmus és leninizmus szellemével ellentétes propaganda szabadságára használják fel”. Szólásszabadság tehát továbbra is csak a kommunizmus Fejbólogató Jánosai számára van. Ez nem meglepetés. Emlékszünk Kruscsev kijelentésére, hogy a kommunizmust akkor adják fel, ha majd a srimpó-rák megtanul fütyülni. Egy percre sem hittük, hogy igazi változás történt. (MARKÓ ÁRPÁD MAGYARORSZÁG HADTÖRTÉNETE CÍMü MÜVÉBŐL) SZAKASITS ÉS MAROSÁN KISZABADULÁSA A szabad országok szociáldemokratái népfrontos parlamenti koalícióba csalogatásának moszkvai terve érdekében Magyarországon is kibocsájtották a börtönből a szociáldemokratákat. Köztük van Szakasits Árpád 1948-tól 1950-ig volt "köztársasági elnök” és Marosán György, volt “miniszter”. Szakasits tudvalévőén odaadóan támogatta Rákosi Mátyásnak a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesítését célzó akcióját. Ennek fejében a köztársasági elnöki széket Ígérte neki Rákosi s azt meg is kapta, de amikor az egyesülés már kerékvágásba jutott, Rákosi az elnöki székből a börtön mélyére dobatta. Ugyanígy járt Marosán miniszter elvtárs is, aki szintén buzgón korteskedett az egyesítés mellett. Amikor már nem volt szüksége reá, Rákosi lakat alá tétette. Mindketten hozzájárultak Magyarország bolsevistává és moszkvai gyarmattá sülyesztése tragédiájának megvalósulásához s Rákosi aztán kifizette őket. . . Most csendben meghúzódhatnak, kulloghatnak a fal mellett és ha nem nyitják ki a szájukat, talán nem kerülnek ismét börtönbe. Hát érdemes volt összejátszani a moszkvai kommunista imperializmussal és cselédjeivel, Rákosival? I. Magyarország hadászati és földrajzi helyzeténél fogva attól az időtől kezdve, amikor Törökország Magyarországgal határos lett, évszázadokon keresztül kénytelen volt Kelet és Nyugat ellen sokszor egy időben hadat viselni. Ez a magyarázata annak, hogy a magyar hadügy nem fejlődhetett olyan egyenes és csakis egyirányú szervezést, felszerelést és harcmodort biztosító módon, mint Európa nyugati államai. A magyar hadsereget állandón kétféleképen kellett felfegyverezni és azzal más harceljárás szerint hadakozni Keleten, mint Nyugaton. A magyar hadművészet s hadi mesterség Zsigmond halála után ebbe a nehéz helyzetbe került, amelyből a kivezető utat egy olyan nagyméretű hadvezéri egyéniség találta meg, mint Hunyadi János. Zsigmond király halála után a Rendek vejét, Albert osztrák herceget választották magyar királylyá. Két év múlva 1439-ben bekövetkezett halála után az ország újból pártütések, belső torzsalkodások színhelye lett. Felesége a magyar trónt négy hónappal férje halála után született László fiának' akarta biztosítani. Az ország azonban e válságos időkben amikor a török veszély mindég fenyegetőbbé vált, Ulászló lengyel királyt választotta, hogy a török ellen Lengyelország támogatását is megnyerje. A két ellenkirály pártja között fegyveres összetűzésre került a sor. A Bátaszék vidékén bekövetkezett harcban Hunyadi János Szörényi bán az Ulászló ellen hadrakelt sereget leverte s ezzel magára vonta Ulászló király figyelmét. A király Hunyadit Temesvár grófjává, Erdély vajdájává nevezte ki s rábizta Dél-Magyarország védelmét. Magyarország legválságosabb korszakában ilymódon jutott az arra legméltóbb ember és hadvezér 48 éves korában az ország egyik legelső méltóságába. HUNYADI HADSEREGE ÉS HARCMODORA Az a hadsereg, amellyel Hunyadi János a török elleni háborúit megkezdte, az a Haderő volt, amelyet ő mint Szörényi bán, erdélyi vajda, majd főkapitány saját bandériumaiból és nagykiterjedésü birtokainak jövedelmeiből fel tudott állítani. Ezeket kiegészítette zsoldos csapatokkal s e hadsereghez csatlakoztak időről-időre az ország távolabbi részeiből küldött bandériumok, nemesi zászlóaljak, idegen segédcsapatok és Nándorfehérvár ostrománál keresztes hadak is. Mindezeknek a csapatoknak szervezete, felszerelése, öltözete, lényegében azonos volt az előbbi évtizedek lovagi hadseregeivel. A legfontosabb fegyvernem Hunyadi János harcaiban is még a nehéz páncélos lovasság volt, de e nehéz és a könnyű, tehát portyázásokra, felderítésekre használt lovasság között az ő harcaiban jelentős szerep jutott a zárt rendben harcoló közép-nehéz fegyverzetű lovasságnak. Hunyadi a gyalogságot biztonsági, erődítési szolgálatokra használta fel és a tüzérség védelmére. Hunyadi, bár a tüzérség jelentőségét felismerte, a könnyebb fajtájú mozsarakat, ágyukat kedvelte, mert ezek könnyebben tudták követni a támadó hadjárataira induló sereget. A magyar hadvezéri tehetségnek valóban ösztönös megnyilvánulását kell Hunyadi Jánosban tisztelnünk. Rendes hadsereg megteremtésére az országnak pénze nem volt. Hunyadinak meg kellett tehát elégedni szerény eszközökkel. Hogy ez mennyire sikerült neki, azt bizonyítja hogy túlerővel szem ben helyét mindenkor meg tudta állani. Nehézfegyverzetü lovastömegeit könnyűszerrel tudta mozgatni hegyeken, vizeken át, seregével messze ellenséges területre behatolt. A husziták harcaiból megismerte a szekérvárak használhatóságát a tömör gyalogsági ércfal ellen. A szárnyakra helyezte könnyű lovasságát, a harcvonal közepére pedig elsősorban szekérgyalogságát és mögéje a nehéz lovasságot. Mihelyt azután a gyalogságnak sikerült éket verni a török tömegében, akkor vetette harc ba minden legázoló páncélos lovasságát. Hunyadi János hadseregében nevezetes szerephez jutott a dunai hajóhad is. Ez természetes is, hiszen hadműveleteinek kiinduló vonala és alapja legtöbbször a Duna vidéke volt. A dunai hajóhadat azonban nem csupán szállítóeszköznek tekintette, hanem például Nándorfehérvár 1456. évi ostrománál mint harcászati tényezőt is számításba vette. Haditervében mindig az ellenség legalább egyik szárnyának vagy mindkettőnek átkarolására törekedett. Ösztönösen ismerte fel a pillanatnyi helyzetet és különös tehetsége volt minden mozzanat kihasználására. Hadvezetését egyáltalában rendkívül nagy mozgékonyság és rugalmasság jellemezte. Pontosan nem igen tudjuk megállapítani, hogy Hunyadi és magyar katonasága hány csatában, ütközetben vett részt. De az bizonyos, hogy Hunyadi 17 éves hadvezéri pályafutása alatt összesen 14 hadjáratot vezetett. ELSŐ TÖRÖK HARCOK Hunyadi János első nevezetesebb akciója Belgrád alatt zajlott le 1440 április havában. Murad szultán beszorította Belgrádba Thallóczy János vranai perjel hadseregét és a várat ostromolni kezdte. Thallóczynak sikerült minden támadást visszaverni, a szultán elvonult a vár alól. I. Ulászló király a törökök hátrálása után Hunyadira bizta Belgrád és a Délvidék védelmét. Izsák szendrői török pasa 1441-ben többször próbálta Belgrádot elfoglalni, de sikertelenül. Ősszel azután Hunyadi döntően megverte őt. A következő évben két egymással összefüggő hadjáratot vezetett Mezid és Sehabeddin bégek seregei ellen. Mezid 1442 tavaszán Erdélyi fedulására betört. Olyan váratlanul, hogy Hunyadinak csak az éppen kezeügyében levő jóval gyengébb haddal lehetett ellene vonulni. Marosszentimrénél március 18-án a 16.000 főnyi török sereg Hunyadi seregét széjjelverte. De ez Hunyadit nem félemlitette meg. Gyulőafehérvárról azonnal hadbahivta a környék férfilakosságát, azután a-zsákmánnyal hazatérő Mezid bég után rohant. Március 25-ike körül Nagyszeben közelében utolérte. Mivel megtudták azt, hogy Mezid parancsára a törökök legelőször Hunyadit igyekeznek megölni vagy elfogni, a fővezért egy önfeláldozó vitéze, Kemény Simon rábeszélte arra, hogy vele ruhát, fegyvert és lovat cseréljen. A hadicsel sikerült. A törökök mindjárt a harc elején arra a szárnyra vetették magukat, ahol a Hunyadinak vélt Kemény Simont látták. Ezalatt Hunyadi a hevesen viaskodó törökök hátába került s bár önfeláldozó vitézét a hősi haláltól már nem tudta megmenteni, Mezid bég seregét teljesen széjjelverte. A szultán Mezid bég vereségének és halálának hírére Sehabeddin ruméliai beglerbéget küldte Erdélybe hatalmas sereggel. Hunyadi szeptember 2-ika és 6-ika között pontosan meg nem állapítható helyen, valószínűleg a Vaskapu-szoros tájékán győzelmet aratott fölötte. A török 9000 halott és sebesült hátrahagyásával kénytelen volt menekülni. Hunyadi ezután egy nagyobbszabásu támadó hadjáratra szánta el magát. Maga akarta a törököt a Balkánon, az akkori európai Törökország belsejében felkeresni és megverni. 1443-ban elindult úgynevezett "hosszú hadjáratára”. Ez a megjelölés nem a hadjárat időtartamára vonatkozik, hiszen az csak négy és fél hónapig tartott, hanem arra a hihetetlen nagy távolságra, amelyet Hunyadi seregével az ellenség földjén, ilyen rövid idő alatt bekalandozott. A Balkán-4iegységen átkelve Driná-
