Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1956-10-15 / 10. szám

1956 október.

“KRÓNIK A”

3

SZOVJET VÉTÓ A SUEZ-ÜGYBEN.

Az Egyesült Nemzetek biztonsági tanácsában október hó 9-én Dulles külügyminiszter szólt hozzá a Suez-csatorna ügyéhez és olyan megoldást kívánt, amely mellett “a csatorna ne legyen egyetlen ország nemzeti politikájának eszközéül felhasználható”. Ezután három napon át bizalmas zártkörű tárgyalások folytak Hammarskjöld E. N. főtitkár hivatali termében a nyolc külügyminiszter részvételével.

A főtitkár közvetítésével Anglia, Franciaország és Egyptom hat alapelvben egyeztek meg: 1. A Suez csatornát minden ország használhatja, miként azt az 1888 évi egyezmény előírja, 2. Egyptom szuverénitása (önhatalmusága) tiszteletben tartandó, 3. A csatorna üzemvezetését egyetlen ország politikája sem befolyásolhatja, 4. A csatorna használati dijait Egyptom és a csatornát használók együtt állapítják meg, 5. A dijak egyrésze a csatorna fejlesztésére fordítandó, 6. A régi csatorna-részvénytársaság és Egyptom közti anyagi követelések, ha megegyezés nem jön létre, döntőbiróság utján nyerjenek elintézést.

Október 12-én és 13-án ismét nyílt üléseket tartottak. A hat alapelv megvalósítása módjáról benyújtott újabb angol-francia javaslat ellen Egyptom kifogásokat emelt, Shepilow orosz külügyminiszter azonban Egyptomnál is egyptomibbnak mutatkozott és a hat pont kivételével mindent megvétózott. Ez előrelátható volt. A Szovjetnek nem érdeke, hogy Egyptom és a Nyugat megegyezzenek. Az Egyesült Nemzetekben fennálló vétójog ellen újabb hangok hallatszanak a nyugati közvéleményben. , . .

Az angolok és franciák engedményeket tettek a csatorna nemzetközi ellenőrzése terén, de nem oly mérvüeket, hogy semmi beszólásuk ne lehessen a csatorna szabad használata ügyébe. Jugoszlávia a Szovjettel szavazott. A külföldi külügyminiszterek hazautaztak. Dulles úgy nyilatkozott, hogy a SCUA, a csatorna- használó országok szervezete, amelynek az angol-francia javaslat szerint szerepe jutott volna a csatorna üzeme ellenőrzésében, továbbműködik és uj megoldási módozatokat fognak keresni a hat pont alapján.

E'isenhower elnök elrendelte száz uj tankhajó építését, amelyekre az olajszállítások gyorsabb lebonyolítására volna szükség, ha annak a Suez-csatorna megkerülésével kellene megtörténnie.

Eden angol miniszterelnök kijelentette egy beszédében, hogy a nemzetközi ellenőrzés ügyében Egyptom makacssága miatt változatlanul nagy nézeteltérések állnak fenn és Anglia “még nem mondott le teljesen a fegyveres erő használatáról”.

gáció jön látogatóba Titóhoz. Ugyanakkor a belgrádi “Borba” napilap szót emelt Nagy Imre reaktiválása mellett.

A jugoszláviai kormány több napi hallgatás után hivatalosan közölte, hogy Jugoszlávia és a Szovjet viszonyában nem történt változás, amit világszerte úgy értelmeznek, hogy Tito nem engedett azon álláspontjából, hogy ragaszkodik a külföldi kommunista pártoknak Moszkvától való függetlenségéhez, önállóságához.

A közlést Brankovics tette október 12-én, négy nappal azelőtt, hogy Eisenhower elnöknek a kongresszus határozat értelmében döntenie kell, hogy továbbra is folyósítják e Jugoszláviának az amerikai segélyt, amely az utolsó hat évben, pénzben és élelemben mintegy 600 millió dollárt tett ki, nem számítva a jókora repülőgéphadianyag- és fegyversegélyt, ami sokban hozzájárult Tito gazdasági nehézségekkel küzködő kommunista rezsimjének megtámasztásához és haderejének növeléséhez. Washingtoni, okt. 13-iki jelentés szerint a State Department a segély folytatását ajánlja Eisenhower elnöknek. (A kongresszus élesen ellenezte a további segélyt, de végül úgy határozott, hogy Eisenhower megítélésére bízza a kérdés eldöntését.)

Eisenhower úgy döntött, hogy egyelőre, amig Tito nem ad kellő felvilágosítást a yaltai tárgyalásról, csak gazdasági és némi katonai segélyt folyósítanak, de nem küldik el az Ígért 200 yet-repülőgépet.

* * *

MI TÖRTÉNT Yaltában, még mindig nem látszik tisztán. A jugoszláviai kormány és Moszkva már megtörték a csendet. Beszélnek, de nem sokat mondanak és még rejtélyesebbé teszik hallgatásukat.

Az október 12-iki Borba hangsúlyozta, hogy ‘semmiféle változás nem történt Jugoszlávia világpolitikai helyezkedésében, úgyszintén Jugoszlávia és a Szovjet viszonyában.” Állította, hogy a jövőben többé nem fog előfordulni, hogy az orosz kommunista párt elnöksége körleveleket küld ki a jugoszláviai párt (Tito) háta mögött. Azon körlevél ügye, amelyet Tito haragosan kifogásolt, írja a lap, Yaltában “tisztázódott” és “Tito biztosítékokat kapott Kruscsevtől, hogy ilyesmi többé nem fog előfordulni”.

Gerő, amikor e sorokat írjuk, útban van Belgrádba, hogy barátkozzék Titóval és Moszkva utasításai szerint esetleg egyben-másban közeledjék is kívánalmaihoz. Beéri e Tito ezzel, már kérdés. Az október elején Belgrádban járt bolgár küldöttséget fölötte barátságtalanul fogadták. Újból felvették a diplomáciai kapcsolatot, de, írja a N. Y. Times, kijelentették Zhivkovnak, a delegációt vezető bolgár első párttitkárnak, hogy “amimost jön, csak próbaidő” és nem csináltak titkot azon gyanújukból, hogy a Tito kívánságára elcsapott Cservenkov miniszterelnök utódja, Yugov mögött a háttérből továbbra is Cservenkov intézi a kormányzást. Ha Gerőnek, aki Magyarország gazdasági diktátora

volt Rákosi alatt, Tito kívánságára le kellene mondania és helyét Nagy Imrének vagy más olyannak kellene átadnia, akihez Tiíónak több bizalma van, erősítené Molotovot és társait Kruscsevvel szemben és tovább-mérgesitené a helyzetet.

Gerő látogatása talán némi újabb világosságot hoz a yaltai rejtélyekbe. Ez a zarándoklat és más rabországi és nyugateuropai kommunista pártküldöttségek mos tani belgrádi bucsujárása arra mutat, hogy az ellentétek ügye még korántsincs lezárva és jelentős fejlemények várhatók. Dulles külügyminiszter reméli, hogy Tito a rabországok számára “nagyobb szabadságot” igyekszik elérni. Legutóbbi nyilatkozatában kijelentette, hogy a yaltai tárgyalások “igen komoly kérdéseket érintettek a Szovjetnek és az orosz kommunistáknak a csatlósokhoz való viszonyában”.

* * *

“JUGOSZLÁVIAI kormányemberek, írja Elie Abel belgrádi tudósító az okt. 8-iki N. Y. Timesben, az utóbbi napokban gondosan eltitkolni igyekeztek, hogy Belgrád és Moszkva egymást keresztező utakon járnak, de Belgrádban most már nem tagadják, hogy a régóta fennálló eszmei ellentétek élesebbé váltak”. Abel tudni véli azt is, hogy “jugoszláv források közlése szerint Kruscsev Yaltában először “szorosabb együttműködést” sürgetett Belgrád és Moszkva között, de Tito, aki még emlékezett a legutóbb feloszlatott Kominformtól szenvedett keserűségeire, nyílt haraggal utasította el ezt az eszmét. A Szovjet vezetők, noha békét kötöttek Titóval, nyilvánvalóan bomlasztó befolyást tulajdonítanak neki. A külföldi kommunista delegációk belgrádi jövés-menése aggasztóan hat Moszkvára, de eddig nem sikerült oltószert feltalálni Tito befolyása ellen”.

A Pravda az október 7-iki számában azt állítja, hogy a Szovjet népe “őszinte, szoros és barátságos együttműködést várhat Jugoszlávia és a Szovjetblokk országai között az egyenlőség és a más ország belügyeibe való be nem avatkozás alapján”. Ugyanakkor azonban nyíltan hozzáteszi, hogy a blokk egyes országainak az ottani adottságok szerinti fejlődése a kommunizmus felé, nem jelenti azt, hogy a Szovjetunió feladná vezető szerepét a blokk többi országai sorsának irányításában. Mintául a cikk azonnal hosszú idézetet hoz Kovács Istvánnak, a magyarországi kommunista párt egyik titkárának, a magyar Politbüro tagjának egyik beszédéből, amelyben Kovács hangoztatja, hogy a jugoszláv-magyar viszony Rákosi bukása és Gerő vezetése következtében “további, határozott javulást” ért el. A Pravda helyeslőén emeli ki, hogy Kovács a beszédében kijelentette, hogy a kommunizmusnak az egyes országokban való független fejlődése nem gyengítené, hanem ellenkezőleg, erősítenie kell a barátság szálait a szocialista tábor (a csatlóskormányok. Szerk) és vezető hatalma, a Szovetunió között.

Ez a hang az, amely kedves

Moszkva fülének. Legutóbb a Pravda egyik régebbi vezércikkéből és Kruscsev és Bulganin egyes júliusi beszédeiből vett idézetek alapján azt irtuk, Moszkva a Nyugat és a népfrontba csábítani remélt szocialisták megtévesztésére olyan politikát folytat, hogy a szabadvilági kommunistákat suba alatt továbbra is megtartsa ötödik hadosztályaiul, a rabországiakat pedig csak addig a mértékig akarja "liberalizálni”, amig uralmi fennhatósága és a kommunista rendszer biztonságát nem veszélyezteti, vagyis, irtuk, a kecske is jól lakjék és a káposzta is megmaradjon. A Pravda uj cikke és a Kovács-idézet is e felfogást támogatja és józanitólag kellene hasson azon szabadföldi kisebb magyarcsoportokra, melyek abban a hitben ringatódznak, hogy Amerika erélyes fellépése nélkül, csupán fokozatos belső jobbratolódás révén is bekövetkezhet a nemzeti és emberi szabadság helyreállítása... * * *

A NYUGATI SAJTÓ szemlélődései a következőkben összegeződnek: 1. A Kremlben uj egyenetlenség és aggodalom uralkodik. 2. A destalinizáló programra gyengiti a Szovjet uralmát a rabországokban. 3. E kérdés körül nézeteltérések vannak a központi bizottsági elnökségben a kollektiv vezetés keretein belül. 4. Kruscsev szorosabbá akarja fűzni a Szovjet-uralom bilincseit a rabországokban vagy közelebb akarja hozni a Kremlben eltérő véleményeket, nehogy maga is elvesztse hatalmát. 5. Eddig a Kremlnek semmi haszna nem volt abból,

hogy Kruscsev kezdeményezésére újból keblükre ölelték Titót.

Diplomáciai megfigyelők benyomása az, hogy rabországi vonatkozásban a Szovjet törököt fogott a Titóval való kibéküléssel, de el akarja kerülni az újabb szakítást és olyan tojástáncos politikára kényszerül, amely a rabországok közhatalmát gyakorló kommunista pártok vezetőinek, a helytartóknak hűségében bizva, látszólag függetlenséget ad e pártoknak, ugyanakkor azonban el akarja riasztani őket a titoizmustól, függetlenkedő hajlamtól, — anélkül, hogy ezzel Titót újból maga ellen ingerelné és ezzel elősegítené, hogy Tito felbőszülve, komolyan beleélje magát a rabországi pártok igazi függetlensége kiharcolásának gondolatába és közeledjék a Nyugathoz.

* # *

EGYELŐRE tehát nemigen várható, hogy kenyértörésre kerüljön a dolog a Szovjet és Tito között és Tito is aligha fogja túlfeszíteni a hurt, mert a Szovjettől, mint Amerikától kapott segély egyaránt jól jön neki. Aligha van szándékában abbahagyni a mostani, oly haszondus hintapolitikáját, amely olyan unikumként, melynek párját keresni kell a világtörténelemben, lehetővé teszi számára, hogy kétfelé zsarolhat egyszerre, a világ két legnagyobb hatalma között játszhatja a nevető és bezsebelő harmadik szerepét, Nyu gat felé a szabadság úttörőjének, Kelet felé a kommunizmus bajnokának tüntetve fel magát. A Nyugatnál táplálja az általa nem osztott reményt, hogy a kommu-