Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1956-10-15 / 10. szám

2 “KRÓNIKA 1956 október. Mit akar Tito A PÁPA A KÁT. EGYHÁZ ÁLLÁSPONTJÁRÓL A TÁRSADALMI IRÁNYZATOK MAI HARCÁBAN. XII. Pius pápa szeptember 22-én az olasz “Szociális Hét” alkalmából levelet intézett Giuseppe Siri genuai érsekhez, a “Szociális Hét” elnökéhez. Kifejti, hogy a helyesen szervezett államgazdaság elismeri és tiszteletben tartja a magántulajdont, de nem szabad, hogy az kizárólag a kevesek korlátlan meggazdagodását szolgálja, hanem mindenki szükségleteinek kielégítését is elő kell segítenie. Az állam a közjó érdekében szabályozhatja a gazdasági tevékenységet, azon­ban súlyos tévedés volna, ha a gazdasági élet tervezését oly messze­menően intézné, hogy ezzel megfojtaná a magánvállalkozást. — A gazdasági életet, — írja, — úgy kell megszervezni, hogy minél jobban szolgálja végső célját, az emberiség szükségleteinek kie­légítését. Ez alapelv elismerése erkölcsi, de egyben gazdasági szük­ségesség is és felette áll azon kapitalista gazdaságnak, amely oly li­berális elveken alapszik, amelyek a vállalkozó maximális nyereségét a termelés csaknem kizárólagos céljának tekintik. Ez teljes ellentétben áll az emberi személyiség méltóságával, mert a lelki értékek tagadását foglalja magában, a munka embertelen kizsákmányolása és az ember alárendeltsége a géppel szemben. — Az Egyház, amely mindig védte a magántulajdon törvé­nyességét, nem kevesebb eréllyel hangoztatta szociális hivatását is, emlékeztetve annak szükségére, hogy az Istentől minden ember szá­mára adott javakból egyaránt jusson mindenkinek és hogy az embe­riségnek olyan gazdasági rendet kell elérnie, melyben minden ember számára megvan a tényleges lehetőség, hogy hacsak mérsékelt fokban is, állandó javakat biztosítson magának. E cél biztosítását nem lehet csupán a magángazdaságra és még kevésbbé, mint sokan kivánják, a gazdasági erők szabad játékára bizni. Ily felfogás az állam és az em­ber mibenlétének hamis fogalmazásán alapul és elkerülhetetlenül osz­tályharcra vezet 1 — Az államnak, mint a közjó előmozdítójának feladata, hogy az embereket szociális kötelességeikre figyelmeztesse és hogy — min­dig az igazság és méltányosság határain belül, — gazdasági tevékeny­ségüket a közjóval összehangban szabályozza. Szörnyű tévedés volna, ha az állam olyan mértékig akarná tervszerüsiteni a gazdasági életet, hogy kiirtaná a magánvállalkozást csupán azért, hogy az emberek közti egyenlőség valószerűtlen eszményét kövesse. »99 Az Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Spanyolországban és Franciaországban az egyetemeken tanuló ma­gyar diákok Rómában konferenciát tartottak és annak kezdetén kül­döttségben járultak XII. Piusz pápa elé. A kihallgatáson a Pápa meleg szeretettel emlékezett meg a szen­vedő magyar népről. “Áldásomat küldöm otthoni hozzátartozóitoknak és szeretteiteknek — mondotta. — Imádkozom értük, hogy erősek le­gyenek a katolikus hit szilárdságának megóvásában. Áldásomat kül­döm a kereszténység védelmezőinek, a börtönben sinylődőknek, az édesanyáknak és a fiataloknak, akik üldözések közepette bátrak voltak a hit megtartásában.” A kihallgatás után a magyar egyetemi hallgatók egy héten át folytatták le konferenciájukat, amelyen a nyugati szabad világ ifjúsá­gával való közelebbi kapcsolatok szükségéről és a nyugati közvéle­ménynek a magyar ügyről való felvilágosításáról tárgyaltak. Állást foglaltak az Óhazában felkényszeritett, kommunista rendszer ellen is és kiáltványt intéztek a magyarországi egyetemi ifjakhoz. 9 9 9 Az Odescalchi-családból származó XI. Ince pápa október 5-iki boldoggá avatásán a Pápa nagy beszédben méltatta megdicsőült előd­jének történelmi érdemeit. Az ünnepi szertartáson a kedvezőtlen idő­járás dacára több mint harmincezren vettek részt, köztük egy osztrák küldöttség Franz König bécsi érsek vezetésével és egy magyar mene­kültekből álló küldöttség, hogy hálával áldozzanak a nagy egyházfő emlékének, aki hatalmas szerepet játszott Magyarországnak a törö­köktől való megszabadítása megszervezésében. ban leszavazták Kruscsevet s hogy A SZOVJET ÉS TITÓ között uj ellentétek alakultak ki s ez sem­mikép sem meglepetés azok szá­mára, akik kezdettől jósolták, hogy a barátság nem lehet zavartalan, mert a Kruscsevtől a kibékülés al­kalmával hangoztatott uj ige, mely szerint ezentúl minden ország kommunista pártja önállóan, a he­lyi adottságai szerint épitheti a kommunizmust, veszedelmessé vál hat a Szovjetnek a rabországok fe­letti uralma szempontjából, ha Tito szorgalmazza, hogy érvényét a rabországokra is kiterjesszék. A Szovjetnek egyik főoka a ki­békülésre az volt, hogy Titót moz­gósítsa a Sztálin politikai végren­delete szerinti népfront-elgondolá­sok érdekében, hogy — miután a háború az atomfegyverek miatt tulkockázatos lehetne, — a kom­munisták a nyugateurópai szabad országokban, elsősorban Francia­­országban és Olaszországban par­lamenti koalíciók létrehozásával bejuthassanak a kormányba és végül magukhoz ragadhassák a hatalmat. E célra, a jelek szerint fel akarná használni Titót, hogy a különböző országbeli szociálde­mokratákból, szocialistákból és más baloldali elemekből esetleg egy uj Internationale! hozzon lét­re és ezzel “függetlenítse” Mosz­­, kvától a pártokat, ami “cáfolata volna” azon vádnak, hogy a nyu­gati kommunista pártok Moszkva ügynökségei és ötödik hadosz­­ii s megkönnyítené népfrontos -pár famenti koalíciók alakítását a szabad országokban. A Szovjet uj kommunista terjeszkedést, uj or­szágszerzéseket akar, — nem pe­dig lazítani a rabországok feletti uralmát. Az utóbbi szempontból azt re­mélte, hogy a Titóval való kibé­külés növelni fogja uralmi bizton­ságát, ebben azonban nyilván ala­posan csalódott, mert az orosz párt központi bizottságának elnöksége legutóbb bizalmas körlevelet kül­dött szét a rabországi kommunista pártvezetőségeknek, amelyben óv­ta őket Tito mesterkedéseitől és azt állította, hogy Tito nem igazi kommunista, sőt egyik nagy ame­rikai hírügynökségnek értesülé­se szerint a körlevél hangoztatja, hogy a Szovjet továbbra is a kom­munista világfront irányitó pártja kell maradjon, amelyhez a többi­eknek alkalmazkodniok kell. Ezt a körlevelet a jugoszláviai kommu­nisták háta mögött küldték szét, minden ország kommunista pártja megkapta, csak a jugoszláviai párt nem. Kruscsev szeptember közepén váratlanul Titóhoz utazott, akivel több napot töltött Brioni szigetén lévő villájában. Az utazást vaká­­ciós kirándulásnak tüntették fel, de a világ gyanúja csak növeke­dett, amikor Tito visszakisérte Kruscsevet a Szovjetbe, szintén va kációzás ürügye alatt. Az áldatlan emlékű Yaltában egy hétig folytak tárgyalások Tito, Kruscsev és Bulganin között. Tito találkozott ott Voroshilov tábornok, Szovjet­elnökkel is. A feszültséget csak fokozta, hogy amikor nem lehetett többé vakációzásnak feltüntetni a találkozást, nyilvánosságra került, hogy a tárgyalásokon Gerő Ernő a magyarországi uj diktátor is résztvesz, akiről ismeretes, hogy a régi stalinistákkal rokonszenvez, de mindenkor alkalmazkodik Mosz kva akaratához. * * * TITÓ még Yaltában volt, ami­kor a jugoszláviai kormány egyik főembere, Branko Draskovics saj­tókonferenciát tartott, amelyen célzást tett az orosz párt körleve­lére. Elismerte, hogy Tito és Moszkva között eszmeköri eltéré­sek állanak fenn és sokatmondóan hozzátette, hogy “Jugoszlávia nem szokott meghátrálni Moszkva előtt”. Sydney Gruson, a N. Y. Times varsói levelezője pattantotta ki először a hirt, hogy a régi stali­­nista öreg gárda, a külügyektől a népmüvelődési ügyek élére került Molotov és társai között aggoda­lom és elégedetlenség mutatkozik Kruscsev politikájával szemben, különösen a poznani lázadás óta. Többi közt ezt irta: “A Szovjet központi bizottságának levele, amely “újból értékeli” a jugoszlá­viai kommunizmust, állítólag rá­mutatott az eseményekre, melyek Lengyelországban lejátszódnak, a “demokratizálásra”, amely túlsá­gosan előrehaladt és példája an­nak, hogy ez az irányzat mily ká­rokat okozott a Szovjetnek a ke­­leteuropai országokkal való vi­szonyában. Céloz arra, hogy a ju­goszláv példa az oka annak, hogy Lengyelország és a Szovjet kap­csolata a lazulás jeleit mutatja”. Gruson a stalini öreg gárda Kruscsev elleni másik vezéreként Mikhail A. Suslovot említi, aki a központi bizottság elnökségében a keleteuropai ügyek szakértője volt és, mint emlékezetes, Rákosi Má­tyás helyzetének megingása idején Budapesten járt. Akkor az a hir jött, hogy Rákosinak sikerült Sus­lovot meggyőznie, hogy neki he­lyén kell maradnia és tény, hogy Rákosi leváltása csak később, Mikoyan budapesti látogatása al­kalmával történt meg. Gruson úgy tudja, hogy Suslov Molotovhoz hasonlóan szintén a leninizmus szempontjából kedvezőtlen véle­ményt nyilvánított Titóról és a jugoszláviai kommunista pártról. Elie Abel, a Times belgrádi tu­dósítója irja október 2-án: “Ju­goszláv politikusok meg vannak győződve, hogy Kruscsev hóna­pok óta elszigetelten áll a Szov­jetet uraló csoportokban és kevés megbízható szövetségese van a pártelnökségben. A jugoszlávok úgy látják, hogy a poznani lázadás óta a Kremlben az a csoport került felül, amely attól fél, hogy a libe­ralizálás szétbomlaszthatja a Ke­­leteurópa feletti orosz uralmat. Ez a csoport, — igy hiszik Belgrád­­ban, — Lazar Kaganovichot (he­lyettes miniszterelnök, Sztálin só­gora), Mikhail A. Suslovot, Mik­hail G. Peruvkhint, Molotovot és Malenkovot is magában foglalja. Ezzel szemben Tito erősen hisz abban, hogy a Kruscsev — Bul­ganin rezsim által hozott változá­sok igaziak és nem csinálhatok vissza. Neki tehát gyökeres érde­ke fűződik ahhoz, hogy Kruscsev ne bukjék meg. Vájjon Tito, aki annyi évig Moszkva ellensége volt, képes e sok befolyást gyako­rolni a többi Szovjet vezetőkre, legalább is kétes kérdés. De a belgrádi diplomaták mindenkép nagy jelentőséget tulajdonítanak a krimeai eszmecserének”. Tito yaltai kíséretében volt Rankovics belügyminiszter, aki ré­gi vezető antistalinistaként ismere­tes és Gyúró Puskar, a boszniai kommunisták vezetője, a jugoszláv Pulitbüró tagja. A londoni és nyugateuropai la­pok is tele vannak híresztelések­kel. Többi közt tudni vékk, hogy Molotovék a központi bizottság­ez azért sietett Titóhoz, hogy a körlevél miatti haragját lecsillapít­sa és politikája megváltoztatására birja. Ugyanily találgatások sze­rint Titót azért vitte magával a Szovjetbe, hogy ott személyes megnyugtatásokat adjon, de nincs hir arról, hogy Tito az öreg gárda valamely vezető tagjával beszélt volna. A tárgyalások egyik részé­nél állítólag jelen volt Mikoyan is, de őt Kruscsev és az öreg gárda között semlegesnek tekintik. A tárgyalások végeztével Tito visszautazott Belgrádba, ahol nyil­vánossága hozták, hogy október 15-én Gerő, Hegedűs András mi­niszterelnök és még három vezető magyar kommunistából álló dele-

Next

/
Thumbnails
Contents