Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-09-15 / 9. szám
J ,1956 szeptember. “KRÓNIK A” 9 Montreali emlékek Irta: SOMSSICH LÁSZLÓ. NAGY IMRÉT VISSZAVETTÉK A PÁRTBA. A United Press bécsi jelentése szerint Nagy Imre volt miniszterelnököt újból felvették a kommunista pártba. Mint ismeretes, Nagy Imre a rövid miniszterelnöksége alatt némileg enyhítette a kommunista rendszer egyes kegyetlen terrorrendelkezéseit és egyes gazdasági erőszakosságait, noha Rákosi Mátyás és a “mély kommunisták” ellenezték ezt. Malenkov bukása után Nagy Imrének is mennie kellett és kizárták a pártból. — Amikor Stalin lefokozása után Rákosi helyzete kényessé vált, egyes kommunista írók és Ratal értelmiségiek az ő nevével és reaktiválása követelésével dolgoztak Rákosi ellen. Gerö Ernő, Rákosi utódo egy nyilatkozatban, amelyet John MacCormacknak, a N. Y. Times keletközép-europai tudósítójának adott és amely augusztus 15-én jelent meg a Times első oldalán, ezt mondotta Nagy Imréről: “Senkisem, lehet tagja a pártnak, ha továbbra is szemben áll a párt politikájával, de mindenki akit kizártak, folyamodhat felülvizsgálatért, ha elismeri tévedéseit és újból azonosítja magát a párt politikájával.” Megtette e ezt a Rákosival együtt Moszkvából jött Nagy Imre, eddig nem ismeretes. . . . TOVÁBBRA IS MOSZKVA SZOLGAI UTÁNZATA. A budapesti rádió szeptember elsején közölte a kommunista párt rendelkezését, amely szerint mindazon állami iparvállalatok és intézmények, amelyek életben lévő személyek neveit viselik, a személyi kultusz megszűnése következtében, kötelesek uj nevet felvenni. A Rákosi Mátyás Müveknek elkeresztelt, csepeli Weisz Manfréd gyár tehát ismét nevet fog cserélni, úgyszintén számos más intézmény is. így kívánja ezt az uj “kollektiv vezetés” moszkvai regulája, amelyhez a magyarországi kommunista csatlós kormány szolgaian alkalmazkodik, Gleichschaltolás vörösben, az utolsó lélekzetig! Emlékszünk még a budapesti rádió junius 4-i leadására, amelyben fennen hirdették, hogy “a magyar belpolitika ezután nem lesz a moszkvainak szolgái utánzata.” Már akkor tudtuk, hogy ez csak hazug népbolonditás! A BÜNTEVŐK UJ TÖRVÉNYKÖNYVEKET AKARNAK ÍRNI. Egyik nagy amerikai hírügynökség jelentése közli Molnár Erik magyarországi igazságügyminiszter kijelentését, mely szerint az év végéig “Stalin-ellenes” szellemben átalakítják a büntető és a polgári törvénykönyveket, valamint a választási törvényt. Stalin ellenesség vagy nem, akiknél az igazság a pártérdektől függ, akik nem ismerik el a személyi és tulajdoni jogrendet és csak olyan “választások” tartása mellett vannak, amelyek szabad pártalakitási lehetőség nélkül teljesen kommunista uralmi szempontok szerint jönnek létre, csak kommunista rendszerű törvénykönyveket írhatnak. Ez pedig nem kell a magyar népnek. Pártatlan igazságszolgáltatást, személyi és tulajdoni biztonságot, lelki, szellemi és gazdasági szabadságot és mindezek elérésére teljesen szabad választásokat akar és amig ezt el nem éri, nem nyugszik meg. Pusztuljon a Stalin által feltukmált kommunista rendszer minden pereputtyával együtt! Kanadai látogatásunkat már régóta terveztük. Amikor több mint hat évvel ezelőtt, Rómában, mi is jelen voltunk az első kanadai apáca, Marguerite Bourgeoys jboldoggá avatásán, amerikai kivándorlásunkhoz az Ő segítségét kértük. Megígértük neki, hogy elzarándokolunk hozzá Montrealba, ha Amerikába értünk. Bourgeoys nővér sírjánál, a “‘Notre Dame de Montrael” montreali anyaházában, a római boldoggá avatási ünnepre gondoltunk. Ahogy az óriási tömeg, száz- és százezer ember, a pápa szavaira 'térdreesett és az egyszerre beálló csendben az uj boldog közbenjárásáért imádkozni kezdett, minden mást felülmúló érzés volt. I * * * A boldoggá avatott nővér sírját, amely előtt örök mécses ég, fehér márvány szobor disziti Montrealiban. Az arc távoli, átszellemült bája, a szobor tiszta, elvont, törékeny szépsége annyira meglep, hogy csak a kisérő apáca csendes magyarázkodására tékünk magunkhoz. Boldog Bourgeoys 1653-ban jött ki Kanadába. Munkáját leínondás, sikertelenség és megnemertés kiséri nagyon sokáig. Ezt az jokos, rendkívül érzékeny, magával folyton elégedetlen nagy lelket Isten nap-nap után próbára teszi. Sokszor bénító fáradtságot érez magában. Amikor Franciaországból újabb jelölteket kíván magával hozni, felettes hatóságaitól nem kap rá engedélyt. A szegénységnek és a teljes lemondásnak (mégis egyre szivósabb harcosává Válik. Amikor az apácák egy ízben panaszkodnak neki, hogy az éléskamra már napok óta üres, csak Cnnyit válaszol nekik: “Maradjon mindenki nyugodt, végezze el munkáját és bízzon a Gondviselésben. Meglátják segíteni fog!” Hosszú szenvedés után — meditációiról állandóan naplót vezet i— 1700 január 12-én, 80 éves kotróban halt meg, miután életét egy másik nővér megmentéséért ajánlja fel. Halálát a csodák százai követik. Rendjének tagjai, több ezíen, ma a világ minden részében tanítanak és térítenek. ^ * * * f Bourgeoys nővér sírjától utunk & város francia negyedébe vezet ;el, az ottani jezsuita rendházba. 1A fogadó szobában, a csillogó, Vastag keretű szemüveg mögött mosolygó szemeivel, Pater B. a magyarországi jezsuiták volt tartományfőnöke fogad. Beszélgeté- ÍSünk a kanadai franciák hihetetlen mérvű terjeszkedésére terelődik. A Pátertől tudjuk meg, hogy az (egyik szomszédos kanadai városkának, melynek neve még angol, ma már csak franciául beszélő lakosai vannak. A francia családok majdnem mind katolikusok s a 110-12 gyermekesek gyakoriak közöttük — szívósan mtgőrzik francia életmódjukat s a fiatalságot Csak francia iskolákba és francia egyetemékre küldik. Papjukkal is franciául beszélnek, jegyzi meg mosolyogva a Pater. Derűvel és optimizmussal néz a jövő elé Páter B. Csak akkor komolyodik el, amikor megkérdem tőle, “mikor megyünk már haza, Pater?” Sokáig gondolkozik, majd fejét csóválja és egy kis sóhajjal csak ennyit válaszol: “nem tudom, de talán mégis csak nemsokára.” # * * Aznap este dr. Walter Emil, egyetemi tanárral, a montreali katolikus egyetem keleteurópai osztályának vezetőjével vacsorázunk a város szivében lévő kitűnő magyar étteremben. Egyik előadásán előzőleg vendégei vagyunk. Dr. Walter hét tárgyat ad elő; az egyik a magyar irodalom története és Madách Ember Tragédiája. Montrealban Madách klaszszikus szavait hallani — épp a londoni jelenetnél tartunk «— fenségesen boldogító érzés! A késő éjjeli órákig együtt maradunk a professzorral. A múlt emlékeit elevenítjük fel. Dr. Walter a professzorkodáson kívül a legfontosabb kanadai lapok diplomáciai munkatársa. Bucsuzáskor egy fényképpel ajándékoz meg. A régi magyar külügyi tisztviselők fényképének hátlapjára, neve mellé “a régi jó idők emlékére” Írja. Ugyancsak Montrealban találkozunk Dr. Baráth Tibor profeszszorral is. Budapestről; szegedi és kolozsvári katedrájáról beszélgetünk. A professzor visszavonultan él. Politikáról nem esik szó közöttünk, de szavaiból mintha csalódást éreznék ki. » # * Kanadai utunknak sok kedves élménye van. A montreali magyarok kézről kézre adnak. Egy volt magyar repülőtisztnek feleségének és Családjának vendégszeretete az egyik ilyen élmény. A gyerekek, Ilona, Ádám és Gabi visszavezetnek abba az egyre távolodóbb gyermekkorba, ahol nem volt egyedüllét és hazavágyás; anyátlanság és apátlanság, hontalanság. Az ő kacajuk és a szülők anyáskodó vendégszeretete, ahogy mindent megmutatnak, ami Montrealban látnivaló van s ahogy a magyar süteményekből nem fogyunk ki, felejthetetlen emlék lesz. Egy másik ilyen élményünk Montreal környékén gazdálkodó barátaink — odahaza a külügyminisztériumban töltött be fontos munkakört — meglátogatása. A legnagyobb örömöt itt is a gyerekek szerzik: kilenc szebbnél szebb csemete pajtáskodó ragaszkodása, nevetése, játékos derűje, ugyancsak meghat. Házigazdánk és feleségének, a legapróbb részletekig kiterjedő gondos vendégszeretete egy boldog magyar szigetté varázsolja házukat. A környező hegyek földi szeder és pirosló málna bokrain torkoskodunk és egy nagy fenyőerdőben, egy magányos tóban olyan fürdőzéseket csapunk, hogy nem fogyunk ki belőle. * * * A New York felé rohanó vonat egyhangú zakatolása ringat álomba. Somogyi búzamezők és tölgyerdők sóhaját fújja felénk a szél. Valahonnan mintha magyar nótát hallanánk. . . De egyszerre csak gyereksirás ébreszt fel. Egy talán hat éves, szőkehaju, kékszemü kis lány keservesen felsír mellettünk. Amikor anyja eredménytelenül csititja, odahajolunk és félálomban magyarul gügyögünk neki. És az édes kis csöppség egyszerre csak nevetni kezd. A kék szemekből eltűnnek a könnyek s aranyló mosoly tölti be őket. New Yorkba értünk. Itthon vagyunk. CSERÉPI LÁSZLÓ HALÁLA. A kanadai Torontóból Írják: Cserépi László filmrendező, a CBC filmosztályának vezetője 49 éves korában augusztus 1-én váratlanul elhunyt. Cserépy László művészi pályáját a budapesti Nemzeti Színházban kezdte, majd Berlinbe az UFA-hoz került, ahol a filmszakmában továbbképezte magát. Visszatérve Magyarországra több nagysikerű filmet rendezett. Nevéhez fűződnek a II. világháború előtti filmszínházaknak annyira népszerű müsorszámai: a rövid kulturfilmek. Alkotásaival jelentősen hozzájárult a magyar film európai színvonalához. A film világversenyben, a Velencei Biennálén 1938-ban ’’Szent István” című filmje első dijat nyert. A kommunisták börtönéből Nyugatra menekült, 1949-ben Kanadába vándorolt. Itt küzdelmes kezdés után sikerült ismét szakmájában elhelyezkednie, ahol szakképességeit hamar felismerték és rövid idő alatt vezető pozícióhoz jutott. A torontói televíziónál nagy ra értékelték munkásságát és csak nemrég nevezték ki “Chief editor”-rá. Hitvese és három gyermeke gyászolja. A koporsónál Nt. Rúzsa Jenő hamiltoni ref. lelkész mondott gyászbeszédet és a Magyar Helikon nevében Koroknay Imre búcsúztatta. Nagyszámú barátai a Himnusz hangjai mellett búcsúz- ' tak tőle. Mindenfajta jó hurka, kolbász, sonka, — HAZAI szalámi, — friss hús, stb., igazi HAZAI MÓDI — KAPHATÓ: MERTL JÓZSEF magyar hentesnél RHinelander 4-8292 1508 Second Ave. New York
