Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-15 / 1. szám
2 “K R Ó N I K A” 1956 január. musnak természetét újra, meg újra HIVŐ RABMAGYAROK ÉNEKES KARÁCSONYI ÜZENETE A KRÓNIKÁHOZ félreértik. A kommunizmust túl gyakran tekintik kizárólag gazdasági megújhodásnak vagy pedig politikai-forradalmi mozgalomnak. Túl gyakran vannak emberek, kik nagy szolgálatot tesznek a kommunizmusnak azzal, hogy munkásmozgalomnak minősitik. De mindez téves. A kommunizmus nem munkásmozgalom, hanem proletárok mozgalma. A munkások között vannak ugyan proletárok, de nagy többségük nem az. Ha megfigyeljük a kommunista vezetőréteget szerte a világon, észrevesszük, hogy ez szinte kizárólag a középosztályból származó bukott egyénekből áll, olyan emberekből, kik hivatásukban nem feleltek meg, de túl jóknak tartották magukat ahhoz, hogy saját kezük munkájából éljenek meg. így például Oroszországban kimondottan a munkásokkal szemben és a szakszervezetek akarata ellenére jutott uralomra a kommunizmus. Mert a kommunizmus a valóságban sokkal mülyrehatóbb és ezáltal sokkal veszélyesebb valami. Aki valaha olvasta Lenin és Stalin müveit, csodálattal állapíthatja meg, hogy az orosz diktátorok egy magában teljesen zárt bölcseleti rendszert állítottak fel. Az anyagelvüség vallását hirdetik, az anyagot transcendentális jelleggel ruházzák fel és maguk számára az Ó-Szövetség profétáihoz hasonló Helyet igényelnek; az Istenhez hasonló anyag nevében óhajtanak szólni és hirdetői kívánnak lenni az uj “tudományos tízparancsolatnak’’. Megteremtik az istentelenig % állását, olyan rendszert, mely a jelenkor minden kérdésére felelni akar, amely az isteni kinyilatkoztatás emberi pótléka. Gyakorlati tapasztalatoknak reális megítélése és a kommunizmus valódi jellegének megismerése azt bizonyítják, hogy “a kommunizmus utegyengetője a szegénység”jelszava hamis és nem felel meg a tényeknek. Ezért csak végzetes eredménnyel járhat a politikának erre a jelszóra való felépítése és súlyos csalódásokat okoz majd mindazoknak, akik mégis lyen politikát folytatnak. A kommunizmust nem lehet dollárokkal legyőzni; ehhez sokkal hatékonyabb fegyverek kellenek. E veszélyes jelszónak megcáfolása más okból is fontos; mert ha erre épül fel a szociálpolitika, ez más S2Óva, azt jeIent. hogy poi. tikai eseményektől való félelem legyében áll. Pedig a félelem rossz Me9 SOhaSem sikerült félelemből tartósat alkotni. Ilyen alapon nyugvó haladás homokra épült; amint félelem szülte szociálpolitika csak tarthatatlan ideiglenes kezdeményezés, mely az államok és nemzetek egyetértése helyett a társadalmi békétlenséget szolgálja. a Ilyen megvilágitásban tartós sikerrel csupán csak az a szociálpo'íi a jarhat, mely az igazságosság parancsszavát követi, mert csak ez becsüli meg mindenkinek a jogát. Mert igazságosság, az egyesek jogai között fennálló összhang, akar sokan vannak e jog élvezői, } A/' ZU-l -Ccmts *- .1 52mjTs vz- ' nte--5 Jut rJLuut 3* 5 OW tüt/ Ez a karácsonyi dal, amely az Alföld tanyavilágának népe ajkán minden elnyomás ellenére az idén is felcsendült, hazulról, Rab-Ma• éu 'ftMcA'nb «-> o <. 0-4-í 1 uím "Irt • gyarországból érkezett kerülő utón és békés egyetértésben a világ né a Krónikának, azzal a hő kívánsággal, hogy “a szent Éj misztériuma forrassza össze szeretetben peit, az Ő szent Lelke adjon bölcsességet a népek vezetőinek és alakítsa át az emberiség lelkét". akár nem, akár gyengék, akár erősek! Az igazságosság alkalmazta tárgyilagos, közös mérték jogok, kötelességek és igények tekintetében jelenti az Istentől rendelt természetjogot. Ennek általánosan érvényes, változhatatlan a zsinórmértéke, sem a politika, sem az idők változtatásai nem képesek befolyásolni és mindenki számára érvényes alapelveket állíthat fel. Ezért az európai szociálpolitikát, sőt általában a szociálpolitikát sohasem szabad félelemre építeni, hanem egyedül az igazságosságra. Téves lenne szociális politikát követelni “a kommunizmus legyőzésére”, viszont helyes, ha ezzel azt törekszünk elérni, hogy a közéletben valóban keresztény alapelvek érvényesüljenek. Ily értelemben dolgozzuk ki világosan a szociálpolitika célkitűzéseit, melyek irányvonalait adják majd annak, amit gyakorlati munkával kell elérni. E célkitűzéseknek tárgyilagos elveken kell nyugodniok, de gyakorlati lehetőségeket sem szabad sohasem szem elől téveszteniük. Nincs szociális politika, mely képes lenne aranykort elővarázsolni. Minden probléma megoldását minden igazságtalanság végét, a szegénység felszámolását csak demagóg Ígérgetheti. Az államférfi legjobb esetben azt ígérheti, hogy az igazságosság érvényre juttatása érdekében minden lehető meg fog történni; lelkiismerete tiltja, hogy ennél többet mondjon. Minden szociálpolitika első irányelve az emberi életjog biztosítása legyen! A jogok között, melyekkel a Teremtő az embert bölcsőjében megajándékozza, ez a leglényegesebb; első és legjelentékenyebb joga az embernek, okvetlenül előbbrevaló, mint a tulajdonjog. Helyesen értelmezve, ez az életjog nemcsak arra való igényt jelent, hogy az egyén megfelelő munkával az életfenntartáshoz szükséges minimális jövedelemhez juthasson, de egyúttal jogot jelent családalapításra és társadalmi állásának megfelelő gyermeknevelésre is. Ez a pont különösen fontos a munkabérpolitika és a családi pótlékok szempontjából, valamint elsősorban a család feladatát képező nevelési kérdések miatt is. Az életjogból levezethető a munkára való jog is. Szükség esetén az állam feladata a munkanélküliség és kenyérhiány veszélye ellen küzdeni; e vonatkozásban válság idején a közmunkaszerző Programm többet ér a közvetlen pénzben juttatott munkanélküli segélynél. Munkanélküliség, tehát számos ember életjogának veszélyben forgása idején, az állam szávübb, mint olyan állam, ahol az anyagi függetlenség kivételes eset, ahol nincstelenek nagy tömege áll szemben nagy vagyonú kisebbséggel, vagy, ahol — ami még veszélyesebb, — a nincstelen nép függ tartósan a felelőtlen bürokráciától. A szabad birtokos, akinek nem kell létéért reszketnie, sokkal kevésbé veti alá magát a bürokrácia vagy egy törvénysértő kormára meg kellene adni annak le- mány parancsainak, mint az anya hetőségét, hogy beavatkozhassék gilag függő személy a helyzetnek megfelelő mértékben a tulajdonjogi viszonyokba. Törekedjünk, hogy a független és szabad exisztenciák száma mindinkább szaporodjék, mert másodsorban lényegében ezen alapul a hosszú távra szóló egészséges szociálpolitika. Ebben rejlik a marxista szociálpolitika legnagyobb gyengéje, mely sajnos nagymértékben lerontja egyéb részleteiben kétségtelenül fennálló érdemeit; mert amig egyrészt a lakosság vagy egyes rétegeinek anyagi életszintjét ismételten emelték, másrészt ugyanazokat a személyeket egyúttal függőség állapotában tartották, lehetetlenné téve számukra teljesen független exisztencia megszerzését. Ez a politika logikus volt, amennyiben a marxizmus szükségszerűen az egyéni szabadság megszüntetését is jelenti, a független élet reményének megszűnése pedig megölője a valódi haladásra való törekvésnek. A szabadság megszűntével tartós elégedetlenség keletkezik és ezzel szemben a kormány csak rendőrhatalmával képes fellépni. Ugyanez gyenge oldala a monopolkapitalizmusnak is, mely a marxizmushoz hasonló módon zsákutcába kerül: mindaketten végeredményben totalitarizmusba torkollanak. Egészséges és konstruktiv szociálpolitikának, e két veszély között arra kell törekednie, hogy a magántulajdon körét mindjobban kiterjessze és mindenkiben azt a jogos reményt keltse, hogy saját szorgalmával valamikor önállósíthatja magát. Az ilyen szociálpolitika áldásosán fog hatni az általános politika terén is: mert olyan állam, ahol sok a magántulajdonos, önmagától sokkal szabadel-Az egészséges szociálpolitika harmadik lényeges alapfeltétele a szegényebb néposztályok életszintjének emelésére irányuló törekvés. Ezt nem a jobbmóduak életszintjének leszállításával, hanem csakis a szegényebb osztályok életszintjének lehetöség-szerint való emelésével lehet elérni. Az egészséges szociálpolitika ebben is eltér a politikai demagógiától. Semmi sem könnyebb az emberi irigység felkeltésénél és semmi sem csalókább ennek az ösztönnek kielégítésénél; pedig rombolás még sohasem oldott meg problémát; bár nehezebb, de csak az építés lesz tartósan áldásos. A történelem megtanít arra, hogy a jobbmóduak elkobzásszerü megadóztatása még egy esetben sem vált a szegényebb rétegek javára; sőt, ép kárára vált. Valódi felemelkedés lehetősége csak akkor volt meg, ha észszerű szociális politika kapcsolódott ahhoz a gondolathoz, hogy minden osztályt, de különösen a legszegényebbeket is részesítsék a gazdasági fellendülés áldásaiban. Az államvezetésnek állandóan arra kell ügyelni, hogy az életszint emelésére irányuló törekvések ne váljanak jobban szervezett csoportok külön érdekeinek monopóliumaivá, azok kárára, kik sok esetben épp annyira, sőt talán még inkább támaszthatnának jogosult igényeket, de nem tudnak elég hangosan felszólalni. Európa politikáját ebben a megvilágitásban kell megítélni. Sikere vagy sikertelensége célkitűzések teljesítéséből vagy nemteljesitéséből lesz felismerhető. Az európai szociálpolitikának s jövendő szükségleteinek megítélésénél óvakodnunk kell tisztára amerikai szem-