Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1956-01-15 / 1. szám

2 “K R Ó N I K A” 1956 január. musnak természetét újra, meg újra HIVŐ RABMAGYAROK ÉNEKES KARÁCSONYI ÜZENETE A KRÓNIKÁHOZ félreértik. A kommunizmust túl gyakran tekintik kizárólag gazda­sági megújhodásnak vagy pedig politikai-forradalmi mozgalomnak. Túl gyakran vannak emberek, kik nagy szolgálatot tesznek a kommunizmusnak azzal, hogy munkásmozgalomnak minősitik. De mindez téves. A kommunizmus nem munkásmozgalom, hanem proletárok mozgalma. A munká­sok között vannak ugyan proletá­rok, de nagy többségük nem az. Ha megfigyeljük a kommunista vezetőréteget szerte a világon, észrevesszük, hogy ez szinte kizá­rólag a középosztályból származó bukott egyénekből áll, olyan em­berekből, kik hivatásukban nem feleltek meg, de túl jóknak tartot­ták magukat ahhoz, hogy saját ke­zük munkájából éljenek meg. így például Oroszországban kimon­dottan a munkásokkal szemben és a szakszervezetek akarata elle­nére jutott uralomra a kommuniz­mus. Mert a kommunizmus a való­ságban sokkal mülyrehatóbb és ezáltal sokkal veszélyesebb vala­mi. Aki valaha olvasta Lenin és Stalin müveit, csodálattal állapít­hatja meg, hogy az orosz diktáto­rok egy magában teljesen zárt böl­cseleti rendszert állítottak fel. Az anyagelvüség vallását hirdetik, az anyagot transcendentális jelleggel ruházzák fel és maguk számára az Ó-Szövetség profétáihoz hasonló Helyet igényelnek; az Istenhez ha­sonló anyag nevében óhajtanak szólni és hirdetői kívánnak lenni az uj “tudományos tízparancsolat­nak’’. Megteremtik az istentelen­ig % állását, olyan rendszert, mely a jelenkor minden kérdésére felelni akar, amely az isteni kinyi­latkoztatás emberi pótléka. Gyakorlati tapasztalatoknak re­ális megítélése és a kommunizmus valódi jellegének megismerése azt bizonyítják, hogy “a kommuniz­mus utegyengetője a szegénység”­­jelszava hamis és nem felel meg a tényeknek. Ezért csak végzetes eredménnyel járhat a politikának erre a jelszóra való felépítése és súlyos csalódásokat okoz majd mindazoknak, akik mégis lyen po­litikát folytatnak. A kommuniz­must nem lehet dollárokkal le­győzni; ehhez sokkal hatékonyabb fegyverek kellenek. E veszélyes jelszónak megcáfo­lása más okból is fontos; mert ha erre épül fel a szociálpolitika, ez más S2Óva, azt jeIent. hogy poi. tikai eseményektől való félelem legyében áll. Pedig a félelem rossz Me9 SOhaSem sikerült félelemből tartósat alkotni. Ilyen alapon nyugvó haladás homokra épült; amint félelem szülte szociál­politika csak tarthatatlan ideigle­nes kezdeményezés, mely az álla­mok és nemzetek egyetértése he­lyett a társadalmi békétlenséget szolgálja. a Ilyen megvilágitásban tartós si­kerrel csupán csak az a szociálpo­­'íi a jarhat, mely az igazságosság parancsszavát követi, mert csak ez becsüli meg mindenkinek a jo­gát. Mert igazságosság, az egye­sek jogai között fennálló összhang, akar sokan vannak e jog élvezői, } A/' ZU-l -Ccmts *- .1 52mjTs vz- ' nte--5 Jut rJLuut 3* 5 OW tüt/ Ez a karácsonyi dal, amely az Alföld tanyavilágának népe ajkán minden elnyomás ellenére az idén is felcsendült, hazulról, Rab-Ma­• éu 'ftMcA'nb «-> o <. 0-4-í 1 uím "Irt • gyarországból érkezett kerülő utón és békés egyetértésben a világ né a Krónikának, azzal a hő kíván­sággal, hogy “a szent Éj misztéri­uma forrassza össze szeretetben peit, az Ő szent Lelke adjon böl­csességet a népek vezetőinek és alakítsa át az emberiség lelkét". akár nem, akár gyengék, akár erő­sek! Az igazságosság alkalmazta tárgyilagos, közös mérték jogok, kötelességek és igények tekinteté­ben jelenti az Istentől rendelt ter­mészetjogot. Ennek általánosan érvényes, változhatatlan a zsinór­­mértéke, sem a politika, sem az idők változtatásai nem képesek befolyásolni és mindenki számára érvényes alapelveket állíthat fel. Ezért az európai szociálpoliti­kát, sőt általában a szociálpolitikát sohasem szabad félelemre építeni, hanem egyedül az igazságosságra. Téves lenne szociális politikát kö­vetelni “a kommunizmus legyőzé­sére”, viszont helyes, ha ezzel azt törekszünk elérni, hogy a közélet­ben valóban keresztény alapelvek érvényesüljenek. Ily értelemben dolgozzuk ki vi­lágosan a szociálpolitika célkitű­zéseit, melyek irányvonalait adják majd annak, amit gyakorlati mun­kával kell elérni. E célkitűzések­nek tárgyilagos elveken kell nyu­­godniok, de gyakorlati lehetősége­ket sem szabad sohasem szem elől téveszteniük. Nincs szociális poli­tika, mely képes lenne aranykort elővarázsolni. Minden probléma megoldását minden igazságtalan­ság végét, a szegénység felszámo­lását csak demagóg Ígérgetheti. Az államférfi legjobb esetben azt ígérheti, hogy az igazságosság ér­vényre juttatása érdekében min­den lehető meg fog történni; lelki­ismerete tiltja, hogy ennél többet mondjon. Minden szociálpolitika első irányelve az emberi életjog bizto­sítása legyen! A jogok között, me­lyekkel a Teremtő az embert böl­csőjében megajándékozza, ez a leglényegesebb; első és legjelen­tékenyebb joga az embernek, ok­vetlenül előbbrevaló, mint a tulaj­donjog. Helyesen értelmezve, ez az életjog nemcsak arra való igényt jelent, hogy az egyén megfelelő munkával az életfenntartáshoz szükséges minimális jövedelemhez juthasson, de egyúttal jogot jelent családalapításra és társadalmi ál­lásának megfelelő gyermekneve­lésre is. Ez a pont különösen fon­tos a munkabérpolitika és a csa­ládi pótlékok szempontjából, va­lamint elsősorban a család felada­tát képező nevelési kérdések miatt is. Az életjogból levezethető a munkára való jog is. Szükség ese­tén az állam feladata a munkanél­küliség és kenyérhiány veszélye ellen küzdeni; e vonatkozásban válság idején a közmunkaszerző Programm többet ér a közvetlen pénzben juttatott munkanélküli segélynél. Munkanélküliség, tehát számos ember életjogának veszély­ben forgása idején, az állam szá­vübb, mint olyan állam, ahol az anyagi függetlenség kivételes eset, ahol nincstelenek nagy töme­ge áll szemben nagy vagyonú ki­sebbséggel, vagy, ahol — ami még veszélyesebb, — a nincstelen nép függ tartósan a felelőtlen bürok­ráciától. A szabad birtokos, akinek nem kell létéért reszketnie, sokkal kevésbé veti alá magát a bürokrá­cia vagy egy törvénysértő kor­mára meg kellene adni annak le- mány parancsainak, mint az anya hetőségét, hogy beavatkozhassék gilag függő személy a helyzetnek megfelelő mértékben a tulajdonjogi viszonyokba. Töre­kedjünk, hogy a független és sza­bad exisztenciák száma mindin­kább szaporodjék, mert másodsor­ban lényegében ezen alapul a hosszú távra szóló egészséges szo­ciálpolitika. Ebben rejlik a marxis­ta szociálpolitika legnagyobb gyengéje, mely sajnos nagymér­tékben lerontja egyéb részleteiben kétségtelenül fennálló érdemeit; mert amig egyrészt a lakosság vagy egyes rétegeinek anyagi életszintjét ismételten emelték, másrészt ugyanazokat a személye­ket egyúttal függőség állapotában tartották, lehetetlenné téve szá­mukra teljesen független exiszten­­cia megszerzését. Ez a politika lo­gikus volt, amennyiben a marx­izmus szükségszerűen az egyéni szabadság megszüntetését is je­lenti, a független élet reményének megszűnése pedig megölője a va­lódi haladásra való törekvésnek. A szabadság megszűntével tartós elégedetlenség keletkezik és ezzel szemben a kormány csak rendőr­hatalmával képes fellépni. Ugyan­ez gyenge oldala a monopolkapi­talizmusnak is, mely a marxizmus­hoz hasonló módon zsákutcába kerül: mindaketten végeredmény­ben totalitarizmusba torkollanak. Egészséges és konstruktiv szociál­politikának, e két veszély között arra kell törekednie, hogy a ma­gántulajdon körét mindjobban ki­terjessze és mindenkiben azt a jo­gos reményt keltse, hogy saját szorgalmával valamikor önállósít­hatja magát. Az ilyen szociálpoli­tika áldásosán fog hatni az általá­nos politika terén is: mert olyan állam, ahol sok a magántulajdo­nos, önmagától sokkal szabadel-Az egészséges szociálpolitika harmadik lényeges alapfeltétele a szegényebb néposztályok élet­szintjének emelésére irányuló tö­rekvés. Ezt nem a jobbmóduak életszintjének leszállításával, ha­nem csakis a szegényebb osztá­lyok életszintjének lehetöség-sze­­rint való emelésével lehet elérni. Az egészséges szociálpolitika eb­ben is eltér a politikai demagógiá­tól. Semmi sem könnyebb az em­beri irigység felkeltésénél és sem­mi sem csalókább ennek az ösztön­nek kielégítésénél; pedig rombolás még sohasem oldott meg problé­mát; bár nehezebb, de csak az épí­tés lesz tartósan áldásos. A törté­nelem megtanít arra, hogy a jobb­móduak elkobzásszerü megadózta­tása még egy esetben sem vált a szegényebb rétegek javára; sőt, ép kárára vált. Valódi felemelkedés lehetősége csak akkor volt meg, ha észszerű szociális politika kap­csolódott ahhoz a gondolathoz, hogy minden osztályt, de különö­sen a legszegényebbeket is része­sítsék a gazdasági fellendülés ál­dásaiban. Az államvezetésnek ál­landóan arra kell ügyelni, hogy az életszint emelésére irányuló tö­rekvések ne váljanak jobban szer­vezett csoportok külön érdekeinek monopóliumaivá, azok kárára, kik sok esetben épp annyira, sőt talán még inkább támaszthatnának jo­gosult igényeket, de nem tudnak elég hangosan felszólalni. Európa politikáját ebben a meg­világitásban kell megítélni. Sikere vagy sikertelensége célkitűzések teljesítéséből vagy nemteljesitésé­­ből lesz felismerhető. Az európai szociálpolitikának s jövendő szük­ségleteinek megítélésénél óvakod­nunk kell tisztára amerikai szem-

Next

/
Thumbnails
Contents