Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1955-09-15 / 9. szám
1955 szeptember •KRÓNIKA’' 3 nül szükséges a kereszténység szellemisége. Az, ami Szent István örökségében elévülhetetlen: A KERESZTÉNY UNIVERZALIZMUS KIFELÉ ÉS A SACRA HUNGÁRIA BEFELÉ. Szent István király jelentősége ezért haladja túl Magyarország határait és válik minden nép tanítójává, útkereső korunk útmutatójává. Tanítása azonban természetesen hozzánk szól elsősorban. Hirdessük és ismerjük meg az igazi Szent Istvánt és kövessük az életszenfségben. Ünneplése csak akkor igazi, ha minden felvonulást, ünnepi beszédet és ünnepi vacsorát követ lelkiségének mindennapos utánzása: “Hadd legyünk mi is tiszták, hősök, szentek, Hazánkat igy mentsd meg!” DR. MIHÁLYI GILBERT O. PRAEty Amerika fenntartja a rabnépek szabadsága követelését Eisenhower elnök aűgusztus 24 én fontos külpolitikai beszédet tartott az ügyvédi kamarák filadelfiai gyűlésén. Megjelölte azokat a kívánságokat, amelyek alapján Amerika részt fog venni a Genfben október 27-én kezdődő négyes külügyminiszteri konferencián: 1. Németország egyesítése, 2. A rabországok függetlensége, 3. A kommunista világösszeesküvők, nemzetközi aknamunkájának beszüntetése. A beszédet 36 nyelven továbbították rádión, többi közt magyarul is és remélni kell, hogy a magyarság és a többi rabnépek lelkében megedzette a kitartást és erősítette a reménységet. A beszéd lényeges része igy hangzott: “Az emberiség akarja a békét, mert a békének sokfajta, gazdag gyümölcse van, különösen ez atomkorszakban és mert a háború kiirthatná az emberiség legbensöbb reményeit, az atomháború az emberiség öngyilkossága lehet. “Az amerikai delegáció azzal ment Genfbe, hogy ezt a szellemet mindig követjük, de nem lehet igazi béke, amely oly statusquo (eddigi helyzet) fenntartását foglalja magában, a melyben azt találjuk, hogy számos nemzet igazságtalanságot szenved, emberi lények óriási számban elnyomatás alatt vannak és sokfelé a félelem megbénítja az építő törekvéseket. Genf szelleme, ha azt akarjuk, hogy egészséges légkört teremtsen a béke-célok részére, igazi és nem hamis kell legyen, mindenkit az igazságtalanságok helyrehozatalára, az emberi jogok tiszteletére és a világviszony latban megszervezett felforgatás megszüntetésére kell ihlessen. A jövő fogja megmutatni, hogy ez a szellem hatja e át az emberek együttes értelmét és megértését vagy pedig megtörik némelyek kapzsiságán és irgalmatlanságán! Genfben arra törekedtünk, hogy e szellemet megteremteni segítsünk. ’Genf nem stag nációt (megállást) jelentett Amerika szempontjából, hanem alkalmat a magunk népe és a többi népek számára, hogy jogos kívánságaik előbbre vitessenek. A háború elkerülése vágyának mohósága olyan nyílt vagy hallgatólagos megegyezésre vezethet, melynek következtében a jelenlegi igazságtalanságok és ártalmak állandósulhatnak a jövőben. Ily hamis egyezményekben nem szabad résztvennünk. Mert ha ezt tennők, meggyaláznánk lelkiismeretünket és az igazságtalanságot szenvedők szemében elnyomóik társaivá lennénk. A történelem Ítélete előtt úgy állnánk, mint akik egy levesért eladták az ember szabadságát. Mitöbb magunk segitenők elő további konfliktusok biztos bekövetkezését. Németország megosztottsága nem indokolható olyan érvvel, amely határ-, nyelvi vagy faji kérdésen alapszik. A rabországok feletti uralom nem igazolható továbbra is azon címen,’ hogy erre biztonsági okokból szükség van. Egy nemzetközi politikai gépezet ténye, amely önhatalmú nemzetek határain belül e nemzetek politikai és ideológiai (eszmeköri) felforgatása céljából működik, nem üthető el olyan magyarázattal, hogy az kulturmozgalom. Nagyon valószínű, hogy e sérelmeknek és az emberek és nemzetek más sérelmeinek oka a gyanakvások és félelmek keverékében keresendő. Ez magyarázat, de nem mentség. Mások és önmagunk iránti igazságosságból ez ártalmakat sohasem hagy hatjuk jóvá, mint annak a békének részeit, melyre vágyunk és melyet elérni törekszünk. ‘ Erősnek, de barátságosnak kell lennünk. Türelmesek kell legyünk, de nem önelégültek. Gyorsaknak kell lennünk mások nézetének tisztességes megértésében. E)e sohasem szabad elfogadnunk az igazságtalanságot a gyengék, a balsorsuak, a jogtalanok kárára, jól tudván, hogy ha elfogadjuk a mindenki igazságra való egyenlő joga elvének lerombolását, magunk számára sem követelhetünk többé jogszerűen igazságot. “A béke, melyet kívánunk, a népek közti megértés, egyetértés és jog terméke kell legyen, az igazság és biztonság tartós, nemzetközi viszonylatában. Felvilágosult önérdekünket fogja szolgálni. Elő f ogja mozdítani az egyéni és szervezett emberi erő egyesítését az emberiség anyagi értelmi és lelki élete minden terén való előrehaladás érdekében. Elérhetünk ilyfajta békét? Hiszem, hogy igen! Olykor reménytelennek és emberfelettinek látszhat. De volt e az emberiségnek egyetlen olyan nagy történelmi eredménye, melyhez a siker teljes bizonyosságával fogott hozzá? ’. ® * * Hiába mondja Moszkva, hogy hallani sem akar a rabnemzetek ügyéről, Amerika nem tágít és fenntartja követelését. Több mint hetven millió ember forró reménysége fordul a Nyugat, elsősorban Amerika felé, hogy továbbrnenve azon eddigi negatívumon, mely szerint nem ir alá semmiféle olyan “békét ', amely rabságuk állandósulását jelentené, a sarkára fog állni, hogy pozitívumot érjen el, elérje a hosszú bizonytalanság, a páriasors Kálváriájának végét, a felszabadulást. Hisszük, hogy a rabországok ügyében e pozitív politikának beérlelődőben van az ideje, bármikép végződjék is a külügyminiszterek genfi tárgyalóMINDENT VISSZA! Az ügy, amelyhez ezúttal hozzászólni kívánunk, nem éppen maikeletü ugyan, de azért semmi okunk sincs napirendretérni fölötte. Mint ismeretes, a Szovjet tizesztendei következetes “njet” után egyszerre következetlenül igen-t mondott az osztrák kérdésben. Hajlandó kivonni a csapatait Ausztriából, ha a többi megszálló hatalmak is ugyanezt teszik, hajlandó visszaadni az osztrák állam elkobzott javait, nevezetesen az olajforrásokat és a dunai hajóflottát, ha nem is minden ellenszolgáltatás nélkül és mindezzel szemben csak az az egy kikötése van, hogy Ausztria minden körülmények között semleges maradjon, minden Anschlussról és mindenféle néven nevezhető katonai természetű paktálásról lemondjon. A Szovjetnek ezt a váratlan és meglepő pálfordulását a világsajtó minden elképzelhető szempontból kimerítő részletességgel és alapossággal meghányta vetette. Kézenfekvőnek látszott mindenekelőtt a feltevés, — és a világsajtó első helyen erre a körülményre sietett rámutatni, — hogy a Szovjet voltaképpen kényszerhelyzetben cselekedett s Ausztria szabadságának visszaadására főként az a tény késztette, hogy Nyugatnémetország ujrafelfegyverkezésének megakadályozására, valamint a nyugateurópai bolsevistaellenes egységfront megbontására nem állt más ütőkártya rendelkezésére, mint meghozni ezt az áldozatot. Némi tulzássál tehát akár azt is mondhatnánk, hogy az osztrákok állami szuverénitásuk visszanyerését végső következésben senki másnak nem köszönhetik, mint a nyugati bolsévistaellenes hatalmakkal paktáló — Adenauernak s ha következetesen akarnának viselkedni, minden okuk meg lenne arra, hogy egy küldöttségük kézcsókra járuljon hozzá. Rámutatott a világsajtó arra a körülményre is, hogy ez a Nyugatnémetorsfágnak szánt csalétek egyben kitűnő stratégiai sakkhuzás is, amennyiben ugyanis egy semlegesített Ausztria mint valami ék választaná el Olaszországot az európai kontinenstől és vágná el egy háború esetén az utánpótlási vonalakat Olaszország és a nyugati hatalmak között. Hogy mindezek az okoskodások és kombinációk valóban fedik és kimeritik-e a tulajdonképpeni tényállást, az más kérdés. A mi felfogásunk ebben a tekintetben röviden összefoglalva a következő: 1. Ausztria semlegesítésének értéke abban az értelemben, ahogyan azt a világsajtó általában kommentálja, a nullával egyenlő. Példa erre a második világháború, (amelyből pedig az oroszok is sokat tanultak,) amikor egyes államok semlegessége semmiféle stratégiai hátrányt sem jelentett a német haderő számára, ha — a stratégiai érdekek is úgy kívánták, így pl. a németek egy pillanatig sem haboztak lerohanni és megszállni a “semleges” Dániát, Hollandiát és Norvégiát, mig ezzel szemben Svájc és Svédország semlegességi politikáját mindöszsze az a körülmény “igazolja”, hogy ezen államok megszállása a német haderő számára nem volt életbevágóan stratégiai fontosságú. A hadviselő államok mindig machiavellisták és adott esetben mi sem áll távolabb tőlük, mint egyes államok semlegességének tiszteletbentartása. 2. De éppen ezek a tanulságok világitanak rá a Szovjet e sakkhuzásának tulajdonképpeni hátterére. Tapasztalati tény, hogy egy állig felfegyverkezett, ragadozó természetű nagyhatalom számára a legelőnyösebb stratégiai pozíció az, ha minél több felfegyverkezetlen semleges állammal áll szemben. Kérdezzük: miféle stratégia hátrányt jelentene háború esetén egy felfegyverkezetlen Németország a szovjet haderő útjában? Ugyanolyat, mint amilyet annakidején a német haderő útjában a felfegyverkezetlen és semleges Dánia vagy Hollandia jelentett. A szovjet-haderő néhány nap alatt egyszerűen keresztülsétálhatna rajta s emellett még arra is' számíthatna, hogy a németekkel hajthatatlanul ellenszenvező franciák már csak akkor tanúsítanának ellenállást, ha a szovjetcsapatok közvetlenül francia érdekterületeket veszélyeztetnének. Mindezek alapján kézenfekvő a feltevés, hogy a Szovjet csak azért hajlandó Németország semlegesítése ellenében az általa megszállva tartott német keleti zónát — az osztrák példához hasonló módon — kiüríteni és a német egység helyreállításához hozzájárulni, mert arra spekulál, hogy háború esetén az EGÉSZ Németország könnyű zsákmányként hullana az ölébe. Hogy ugyanez vonatkozik a "semleges”
