Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1955-08-15 / 8. szám
2 “KRÓNIKA 1955 augusztus Szent István, 1955 Szent István napján Árva ősi népnek, magyarnak hazája, rád borult a bánat sötét éjszakája, csillag sincs egeden. Szent Istvánnak népe, sorsodul van Írva, hogy érette kiálts fájdalomtól sírva, hogy el ne feledjen. Könyörögjön érted, hogy virradjon neked és ne teljen többé könnyel a két szemed. Sírtál már eleget. Küldje hő fohászát, ég Ura elébe, hogy a nagy rabságból szabadulj fel végre. Ne kapj már több se bet. Kérje Isten kegyét, hogy kettős keresztjét, a hármas halomra újra vissza tegyék, hogy ragyogjon fénye. A szép Szent Korona újra haza térjen. Szent Istvánnak népe békességben éljen, már csak öröm érje. A szabadság napja jöjjön fel egére, rabbilincset oldjon melegítő fénye. A megváltás jöjjön. Hajnal hasadjon már, szabadság hajnala. Újra ünnep legyen a Szent István napja, a szép magyar földön. Újra zúgjanak fel a templom harangok, Szent István ünnepet hirdessen a hongjok. Az egész világnak. Ősi dicsőségnek tündöklő világa, lobogjon fel újra mint óriás fáklya, világ magyarjának. Akik szerte széjjel vagytok a világban, jobb sorsban vagy pedig küzdő bujdosásban, várjátok már a fényt! Szentistváni hittel küzdjetek meg érte, hogy rab testvéreink szenvedéses élte, kapjon már jó reményt. Szent István napjának fenséges ünnepén, esdő könny gyűljön ma minden magyar szemén, ajka mondjon imát. Nagy hatalmú Isten, légy irgalmas velünk, a mi szép Hazánkat oh add vissza nekünk, Szentistváni Hazát! Hollandia. KÉKY BARNA« A magyarországi Szovjet- zsarnokság e tizenegyedik Szent István napján a csüggedést nem ismerő kitartás és törhetetlen remény üzenetét küldjük a szülőhaza kinszenvedő népének és a szaba<J földön szétszórt magyarságának. Még sok küzdelem van hátra Szent István országa szabadságának kivivására, de a magyar nemzet ügye tagadhatatlanul előrehalad. A julius 18-án kezdődött és hat napig tartott genfi konferencia megnyitó beszédében Eisenhower elnök Amerika egyik határozott követeléseként állította fel a rabnemzetek szabadsága helyreállításának szükségét s ezzel a rabnemzetek ügye végre a világpolitika aktuális problémáinak napirendjére került. Hiába próbálja a Szovjet a sátáni tagadás taktikájával leszorítani onnan, minden hátráltatás és más nehézség dacára, most már ott is marad a napirenden, migcsak megoldása be nem következik! Mint Eisenhower és a többi nyugati vezetők előzetes nyilatkozatai és a konferenciát megelőző fejlemények után előrelátható volt, a kormányfői találkozó csak bevezető aktusa volt az érdemleges tárgyalásoknak, amelyek október 27-én kezdődnek az egykori négy szövetségesnek külügyminiszterei között ugyancsak Genfben. Csak személyes bemutatkozás volt, egymásnak és a problémákról egymás felfogásának egyéni megismerése, közvetlen benyomások szerzése és majdnem fontosabb volt, mit tárgyaltak a magánbeszélgetésekben, mint a nagy négyszögű asztal körül. . . Eisenhower ismételten hosszabb beszélgetést folytatott az egyes Szovjet-vezetőkkel, köztük Zsukov tábornagy, hadügyminiszterrel is és mint a hazatérése utáni beszámoló beszédében mondotta, e magánbeszélgetésekben szó volt a rabnemzetek ügyéről is.. . A genfi záróbeszédben kijelentette Eisenhower: — Ez történelmi tanácskozás volt. Csak a történelem lesz képes majd megállapítani tanácskozásaink igazi értékét és jelentőségét. Nem azért jöttünk ide, hogy végső megoldásokat találjunk, hanem hogy megtaláljuk az utat, amely megoldáshoz vezet és növeli a világbéke lehetőségének kilátásait. Tanácskozásaink ez utolsó óráiban csak azt mondhatom, hogy a becsületes békének az igazsággal, jóléttel és nagyobb szabadsággal együtti kilátásai növekedtek és az újkori háború mindenekfölötti tragédiájának veszélyei csökkentek. Itthoni beszámoló beszédében pedig hozzátette: — A találkozó célja az volt, hogy az ily konferenciák eddigi szelleme megváltozzék s az októberi külügyminiszteri konferencia lesz az igazi próbája, hogy ez a változás bekövetkezett-e? Az elnök e kijelentése nyilvánvalóan a Szovjet magatartásának megváltozása kérdésére vonatkozott, amely felől méltán lehetnek kétségei, hiszen eddig csak a hangot és modort változtatta meg, de nem az érdemleges kívánságait, nem mutatta azokban azt a belátó, megértő közeledést, a jóvátételnek azt az őszinte hajlamát, amely szükséges ahhoz, hogy a világ békéje valóban megteremtődjék. Nem is szólva bővebben az évek hosszú során át folyt borzalmas szörnytettekről, amelyekkel egész országokat elbitoroltak, egész osztályokat, társadalmi kategóriákat gazdaságilag, politikailag, sőt nagyrészt fizikailag is megsemmisítettek és nem is szólva arról, hogy Amerikát és mindenkit, aki nem volt hajlandó szekerüket tolni, rágalmaztak, gyaláztak, hadd emlékeztessünk itt csak Molotovnak februárban a Legfőbb Szovjetek ülésén mondott beszédére, melyben atomháború esetére, elpusztítással fenyegette meg a szabad világot, kijelentve, hogy “nem lesz kár érte, mert úgyis teljesen romlott”. A nyájaskodó szavak nem elegendők, tettek, a megigazulás tettei kellenek! Mondani sem kell, hogy a közeledés, jóvátételi hajlam tekintetében a rabországok ügye: próbakő! Csak ha a Szovjet hajlandó szabadságuk teljes visszaadására, lehetne gondolni arra, politikája valóban megváltozott-e, feladta-e világuralmi szándékait ragadozó törekvéseit és a TISZTESSÉGES együttlétezésre, a MINDENKI JOGÁT TISZTELŐ, ÖNZETLEN IGAZSÁGOS SÁG, KORREKT BECSÜLETESSÉG koexisztenciájára tért-e át? Különben a Nyugatra is rossz fényt vetne, hogy szemethunyva, országrabló betyárokkal, nemzetközi haramiákkal hajlandó együttélni. . . Amig a Szovjet nem hozza hiány és maradék nélkül helyre a rabnépek elleni bűneit és nem vonul teljesen vissza Europa, különösen pedig a rabnépek ügyeibe való beavatkozástól, nem vagyunk hajlandók azok divatját követni, akik mostanában oly rózsaszínű szemüvegen át nézik a báránybőrben ágáló farkasokat és lángoló együttérzésünk, a szabadulásuk óráját oly szivrepesve váró mártirnépeké, elismerésünk, szeretetünk, szivünk legforróbb dobbanása a hősies magyar népé, amely oly szívósan folytatja néma ellentállását a reátukmált zsarnokság és idegen életrendszer konszolidálódási kísérleteivel szemben. Ebben az ellentállásban, ha a megszálló fegyveres túlerővel szemben nem is képes nyílt lázadásra, több erő van, mint Moszkva és cselédei hiszik. A Kreml uralma és bolsevizmusa nem tud biztos gazdasági és lelki gyökereket ereszteni, nem állandósulhat, mert a magyar lelkeket sohasem tudja meghódítani. Azokat Isten törvénye, Szent István hagyományainak élő szellemisége uralja ma is, minden moszkvai rendelet dacára, amellyel megtiltották Szent István napjának még a megünneplését is és amelylyel ki akarják tépni belőlük a Szent István emlékéhez és eszményeihez való ragaszkodást. Isten törvénye a nemzet és az ember méltósága, a szabadság és igazság s a nemzetnek és embernek azokra való elidegenithetlen joga. Hiába ülnek a megszállók már tizenegyedik éve a szuronyok hegyén, a nemzet csendes elleniállása, “szürke háborúja” továbbmegy és minden próbálkozás, amellyel a Kreml cselédei meg akarjpk nyerni együttműködését, csődöt mond, megreked a csendes szabotálás zátonyain. Genfben októberben hosszú tárgyalás indul és nem tudni, lesz e eredménye a rabnépek javára, de a magyar nép nem lankadó ellentállása, kitartása a bizonyság, hogy a Kreml gonosz, kényuri törekvése, hogy véglegesítse rabságát annyiban máris hajótörést szenvedett, hogy soha nem fog sikerülni a magyar népet behódolásra, a sorsába való engedelmes beletörődésre, a rendszer létét biztositó, támogató együttműködésre kényszeriteniök. Ez az ellentállás halhatatlan és túl fogja élni a zsarnokok erőszakos uralmát. Lehervasztja reményeiket, hogy a magyar népet valaha is arra bírhatják, hogy teljesen alárendelje magát nekik. Hiába a megszállók minden fegyvere, ha nem hat semmiféle csábítás, ha elkopik minden hamis ige és csütörtököt mond minden csábitó kísérlet, “korbács és cukor”módszer, mert a nép sohasem fogadja el a hódoltságot és rabszolga-rendszert! Szent István országa sohasem lesz a pogányság és szolgaság országa, Szent István népe sohasem lesz szolganép, Isten törvényének, Isten erkölcsének végül győznie kell, meg kell hoznia a “mindnyájan egyazon csónakban vagyunk” világátfogó felismerésnek, a szabad népek legnagyobb szolidaritásának csodáit is. . . Ennek tudatában és hitében hirdetjük a csüggedést nem ismerő kitartást és törhetetlen reményt. Lesz még ünnep, igazi boldogságos Szent István ünnep a világon, Szent István szabad, örök Magyarországán! A NEWYORKI SZT. PATRICK székesegyházban augusztus 14-én tartott, fényes Szent István ünnepi szentmiséről jövő számunkban közlünk tudósítást.
