Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1955-07-15 / 7. szám
VOLUME XII. ÉVFOLYAM. NO. 7. SZÁM. NEW YORK, N. Y., 1955 JULIUS. “Ha valóban hinni lehet a Kreml urainak.. A Hercegprímás “szabadlábon” A budapesti rádió julius 16-án este, másfél nappal a genfi konferencia kezdete előtt közölte, bogy Mindszenty József bíboros hercegprímás élethossziglani börtönbüntetését “egészségi helyzetére és életkorára való tekintettel” időlegesen félbeszakították és a hercegprímás egy kijelölendő egyházi épületben fog tartózkodni. Lapunk zártáig nem került nyilvánosságra, hová szállították a hercegprímást? A jelentések úgy szólnak, hogy egy klastromba, de annak helyét titkolják. Rómából érkező tudósítás jelenti, hogy XII. Piusz pápa különleges áldását küldte a magyar egyházfejedelemnek. A Szentszék lapja, az Osservatore Romano örömét fejezte ki az esemény felett, de a genfi konferenciához időzített akciónak tekinti azt. Mindszenty bíboros 1948 Karácsony másodnapján került a kommunista pribékek fogságába azon hamis vád alapján, hogy legitimista, resztaurációs összeesküvést szervezett a kommunista erőszakuralom megdöntésére, holott csupán annyi volt igaz, hogy tervezgetéseket folytatott arról, hogy ha az oroszok remélt kivonulása után megdől a magyar néptől oly idegen, kommunista rendszer, mi kövesse azt, hogy az ország annyi hánnyattatás, katasztrófa és tragédia után végre a nyugodt, békés fejlődés, virágzás útjára kerüljön? Nem öszszeesküvés, amely mögött nincs fegyverkezés. Semmiféle fegyveres előkészület nem volt és a hercegprímást csupán a kommunista rendszer elleni gondolkodásáért, keresztény és magyar világnézeti rendit» hetetlenségéért, bátorságáért hurcolták börtönrácsok mögé. Országszerte tartott szentbeszédei a vigasz, bátorítás és kitartás szavát jelentették minden öntudatos magyarnak számára és méltán rémitették meg a bitorlókat. Féltek tőle, rettegtek igazságaitól és ezért zárták el a benne felekezeti különbség nélkül a nemzet lelke önérzetének mégszólaltatóját, történelmi vezérét látó magyar néptől. Nem mertek “amnesztiát” adni neki, most is félnek tőle és kétségtelenül igaza van az Osservatore szerkesztőjének, hogy időzített propaganda célokból bocsájtották ki, hogy ezzel enyhítsék a genfi tárgyalások légkörét. Nem volt szivük emberi lelkiismeretük, amikor börtönbe vetették és nem volt, amikor képesek voltak hat és fél esztendeig, közel 2400 napig ott tartani a börtön lélekgyötrő és egészségromboló levegőjében. És most nem megtérés szándékával bocsájtották ki, feje fölött tartva az újbóli bebörtönzés lehetőségének Damokles kardját, hogy ha például Genfben nem érnek célt, újból kényszerithessék a félbeszakított “büntetés” további letöltésére. Nagyon érthető, hogy a nagy amerikai lapok “hoax”-nak, félrevezetésnek minősítik ezt a “szabadon-bocsájtást”! Egyébként sem jelentheti a hercegprímás szabadsága visszaadását, ha nem helyezik vissza egyházfejedelmi hivatása hiánytalan, teljes gyakorlásába, hanem mint Tito tette Jugoszláviában Stepinac horvát érsekkel, aki egy Zágráb melletti kis falu, Krasic plébániáján van elrekesztve az országbeli hívőktől, internálják egy kolostorba, további némaságra kényszerítik. És miért nem bocsájtják ki a börtön- 1 öl Grősz érseket, aki csak folytatója volt a prímás rendszerváltozás utánra szóló tervezgetéseinek, valamint mind a többi ártatlan egyházi és világi hőst, akiknek nem volt más bünük, mint hogy követelték azt a nemzeti és emberi szabadságot, amelyet a Nyugat nemzetközi egyezményekben kikötött és amelytől a Szovjet és magyarországi ügynökei fegyveres erőszakkal és csalással oly gonoszul megfosztották őket? A rab bíboros nem nyerte vissza igazi szabadságát! Úgy neki, mint a többi mártíroknak és magának, a mártír nemzetnek vissza kell azt kapnia hiány és maradék nélkül és addig nem lehet megállás, addig nem lehet béke, amíg a kommunizmus eltakarodásával ez elérve nincs! EISENHOWER elnök pénteken, julius 15-én este indult el repülőgépen a genfi konferenciára. Közvetlenül az indulás előtt országos- rádió-beszédet mondott, többi közt kijelentve, úgy egyezett meg a kongresszusi vezetőkkel, hogy julius 24-én, vasárnap ismét itthon lesz. — Nyilvánvaló, mondotta az elnök, a rövid idő alatt, mig módom van külföldön lenni, nem oldhatjuk meg azon számos probléma részleteit, amelyek ma a világot gyötrik. De természetesen nagyon komoly cél vezet bennünket utunkon. Társaimmal megkíséreljük, hogy megváltoztassuk azon szellemet, amely az elmúlt tiz évben jellemezte a kormányok» közti érintkezést. Gondolkozzunk egy pillanatra e célról. Vegyünk sorra néhányat a problémákból, amelyek most a világot gyötrik. Ilyen a fegyverkezések kérdése, a terhek, amelyeket a népek viselni kényszerülnek a fegyverkezések szüksége miatt. Ilyen a rab-államok problémája, amaz egykor büszke népeké, amelyeknek nem engedik meg, hogy maguk, szabadon választhassák meg azon kormányformát és azon személyeket, amely és akik alatt élni kívánnak. Ilyen a kettéosztott országok problémája, népeké, amelyeket a vérség és rokonság köt egybe és amelyeket fegyveres erőszak oszt két táborba azon céllal, hogy ellenségesen álljanak szemben egymással. A fegyverkezési verseny, a rabországok és a kettéosztott országok (Németország, Korea, Indokina ) ügyének ily emlitése után az elnök az egyes országok kormányai ellen kívülről irányított aknamunka megszűnése szükségéről beszélt anélkül, hogy megnevezte volna Moszkvát és a nemzetközi kommunizmust. Majd rámutatva a háború utáni konferenciák meddőségére, arra, hogy azok gyakran csak propaganda szószéket nyújtottak a kommunistáknak, igy folytatta: — Ha erre emlékezünk, felmerül a kérdés, minek megint egy uj konferencia, hol a remény a sikerre? Az első válaszom ez: Semmit sem akarunk csinálni? Tétlenül akarunk üldögélni a fegyveres versengés és a növekvő feszültség közben, az elkerülhetetlen végre várva? — Békét akarunk. Nem ítélhetjük meg a mai helyzetet anélkül, hogy elsősorban is tisztába jöjjünk azzal, hogy a pesszimizmus még sohasem nyert csatát, akár békében, akár háborúban. Aztán meg kell értenünk, hogy az előző konferenciáknál hiányzott egy kellék, — a becsületes szándék a megbékélésre, megértésre, türelmességségre, arra, hogy megpróbáljuk a másik ember álláspontját épp úgy nézni, mint a magunkét. Kijelentem, hogy ha meg tudjuk változtatni azt a szellemet, amelyben e konferenciák lefolytak, a legnagyobb lépést tettük meg a béke, a jövő prosperitás és nyugalom felé, amely valaha is megtétetett az emberiség történelmében. Bulganin orosz miniszterelnök ugyanezen napon tett nyilatkozatára kijelentette itt az elnök: — Minden szó, amelyet Bulganin miniszterelnök ma Moszkvában mondott, ugyanazon vonalat követte, mint mostani szavaim, Ő is megbékélésről, megértésről és türelemről beszélt. Azt mondom önöknek és mondom az egész világnak: ha szavai valóban azt fejezték ki, ami a Kreml urainak szivében és elméjében lakozik, amiként, különbséget téve kormány és nép között, nem kételkedünk abban, hogy az orosz népnek és a világ minden népének szivében és elméjében ez érzelmek lakoznak, akkor nem lesz viszály az orosz delegáció és a mienk között ezen a konferencián. — Beszélnem kell egy másik dologról is, amely ez ügyben szintén fontos. A szabad világot Vasfüggöny választja el a kommunista világtól. A szabad világ országai egy nagy tényezőben közösek: bennünket nem az erőszak tart össze, hanem ez a nagy tényező: az, hogy az egyik vagy a másik valláshoz tartozva, egyaránt hiszünk az Isteni Gondviselésben, egy legfelsőbb lényben. Ez, barátaim, nagy erő most a megbékélésre, mert mindegyik istenhivő vallásban, ha más-más szavakkal is, megtalálható azon alap-parancsolat, amely ugyanazt mondja, mint a mi aranyszabályunk: amit nem akarsz magadnak, ne tedd másnak! — Azt jelenti ez, hogy a szabad világ népeinek gondolkodása a jog az igazság, a kölcsönös önmérséklet és mások iránti méltányosság érzésein alapul. És jelenti a békét, mert e fogalmak csak békében érvényesülhetnek. Jelenti, hogy a világ szabad népei gyűlölik a háborút és teljes odaadással akarják a békét. — Ez az ország, mint a többi, fegyverben van. Hadi formációkat és legmodernebb fegyvereket tartunk fenn. Miért? Mert muszáj. Amig az eddigi szellem áll fenn a világban, nem tehetjük ki jogainkat, kiváltságainkat, otthonunkat, hitvesünket és gyermekeinket a kockázatoknak, amelyeket egy felfegyverzetlen ország jelent. De nem kívánunk kétséget fennhagyni aziránt, hogy ez a felfegyverzettség nem az a mód, ahogy mi élni kívánunk, hanem csupán az a forma, amely alatt a jelenlegi körülmények között élnünk muszáj. Az elnök aztán a konferencia sikeréért való imákra hívta fel Amerika népét és igy fejezte be beszédét: — Megbékélésre hajlók leszünk, mert országunk nem akar hódítást, nem akarja mások tulajdonát. Türelmesek leszünk, mert ez az or-
