Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-15 / 5. szám
10-ik OLDAL “KRÓNÍK A” 1954 május Aladár nyilvánosan azt állítja, hogy "az ellenjegyzés hiányát nem vették észre, vagy elsiklottak felette. . , Dr. Szemák Jenő azonban az ilyen megnyilatkozásokon úgy siklik tova, mint az 1944-es Országgyűlés az ellenjegyzés hiányán. . . Dr. Krüger Aladár nyilatkozatát mindenben megerősíti a Kormányzó, aki emlékirataiban a következőket írja: "Mivel dolgaim nem voltak velem, kértem, hogy a királyi Várba visszafordulhassak és ott a legszükségesebbeket becsomagolhassam. 1944 október 16-án este 6 órakor megjelent az SS szálláson Feine német követségi tanácsos, aki engem a királyi Várba kisért. Miközben a fürdőszobában állottam — ahová ugyancsak 3 géppisztolya SS katona kisért, — megjelent Lakatos miniszterelnök, aki Veesenmayer német követtel jött a királyi Várba. Lakatos átnyújtott egy iv papirt, amely német nyelven lemondásomat és Szálasi miniszterelnöki kinevezését tartalmaz ta. Átfutottam az Írógépeit papirt, amelyben a német szöveg alatt — ugyancsak gépírással írva — a következő szavak állottak: GÉZ. Horthy. Visszaadtam a papirt Lakatosnak és azt kérdeztem: Mi ez? Nekem alá kell ezt írnom? Lakatos megértette kérdésemet. Ekkor azt mondottam, hogy Ö jól tudja; miszerint Szálasi a mai napon kétszer kérte, hogy miniszterelnökké nevezzem ki, de mind a kétszer elutasítottam.” Abban a kérdésben tehát, hogy a nyilatkozat ellenjegyzéssel volt e ellátva, a Kormányzó félreérthetetlenül nyilatkozott, amidőn megállapította, hogy a német nyel vü gépírásos szövegen egyetlen aláírás sem volt. Igaz, hogy Lakatos a Kormány zó aláírása után is aláírhatta a nyilatkozatot, azonban eme kö, rülményt teljességgel kizárja az a tény, hogy Lakatos ellen a ‘‘demokráciában" semmiféle eljárás nem indult azért, mert a közhatalmat Szálasi kezére átjátszotta. Hatályos törvényeink értelmében az Állam hivatalos nyelve a magyar. Ä lemondó nyilatkozat tehát nem a magyar Országgyűlésnek, hanem Hitlernek szólt. Dr. Szemák Jenő feltevése szerint a törvényjavaslat előadója az ellenjegyzés hiányát az ülésen észrevételezte volna. Anélkül, hogy eme feltevésre bármilyen észrevételt is tennék, csupán annak megállapítására szó ritkozom, hogy a törvényjavaslat előadója dr. Nagy László ügyvéd, a Szálasi kormány igazságügyi államtitkára volt, akiről még azt sem állítom, hogy a Nyilaskeresztes Párt tagja volt. Azonban; ha a Szálasi kormányt koalíciós kormánynak minősítjük, ebből az is folyik, hogy az 1948 óta működő kormányok ugyancsak koalíciós kormányok. De ki vonja kétségbe, hogy Magyarországon 1948 óta nem kommunista kormányok uralkodnak és ki vonja kétségbe, hogy Ortutay Gyula, Dobi István, Bognár József nem kommunisták e annak ellenére, hogy a Kisgazdapárt tagjai. “A Kormányzó önként helyezte magát német védelem alá” írja dr. Szemák Jenő. A köztudomás szerint a Kormányzót a Verbőczy utcai 7. szám alatti Hatvani palotába, — az SS hadiszállásra hurcolták, ahol szabad mozgásában akadályozva volt. A Kormányzó drámai módon írja le elhurcoltatását és őrizetét. Leírása szerint nemcsak az SS hadiszállást vették körül őrszemekkel, hanem géppisztolyos őrszem tartózkodott állandóan szobájában is, sőt amikor a királyi Várba visszament, még borotválkozás közben is 3 géppisztolyos katona tartózkodott a fürdőszobában. Az efféle propagandisztikus sorok dr. Szemák Jenő cikkének komolyságát teljes mértékben, lerontják. Nem hiszem, hogy az emigrációban akadna bárki is, aki nagyobb megbecsüléssel viseltetne a magyar bírói karral szemben, mint én. A magyar biró 25 éven keresztül mostoha életkörülményei között is a törvénynek és törvényes rendnek éber őre s az igazságnak hűséges védelmezője volt. Elévülhetetlen érdeme, hogy 1920 után a jogrend megszilárdult és 1944-ig fennmaradt. Közintézményeink és köztestületeink között a legmagasabb erkölcsi színvonalat bíróságaink képviselték. De amint Egyházunknak is voltak megtévedt pásztorai (Kun páter. Balog István, Beresztócy, Horváth Richárd) éppenugy a bírói karban is találunk olyan magasrangú bírákat, akik a politika sikamló területén nagyot, nagyon nagyot csúsztak. A jó birákból rossz politikusok lettek. Jakab Mihály a bírói karnak köztiszteletben álló tagja volt, aki azonban politikai működésével az Országnak súlyos kárt okozott és nem érdemelte ki a belé helyezett bizalmat. Amidőn pedig Jakab Mihállyal szemben mindezt megállapítom, eme megállapításomban a bírói kar egyetemével szemben csak dr. Szemák Jenő fedezhet fel sértést. Dr. Szemák Jenő elismeri, hogy a Kormányzó fiának letartóztatása személyi és jogi túlkapás volt. A Kormányzó fiának elrablásában azonban a magyarság sokkal többet lát. mint egyszerű túlkapást. mert ez a cselekmény a magyar állami szuverenitás egyik legfőbb hordozója ellen irányult. A németek a fegyverszünetről tudomást szereztek és minden esz. közzel megakadályozni igyekeztek. A Kormányzó fiát is azért rabolták el, hogy zsarolási kísérleteiknél a Kormányzóval szemben felhasználják. Nem kétséges, ha a Kormányzó — fia életének feláldozása árán — nem mond le az államfői tisztről, a németek egyéb eszközökkel kényszeritették volna a lemondásra. A németeknek olyan államvezetőre volt szükségük, aki őket maradéktalanul kiszolgálja s a fegyverszünetet kérő Kormányzó nem volt a német érdekeknek hűséges szolgálója. Ha a Kormányzó nem mond le, sorsa jobb esetben ugyanaz lett volna, mint a legnagyobb német hadvezérnek, — Rommel vezértábornagynak, vagy Nemzetünk másik nagy mártyrjának — gróf Teleki Pálnak. Ezzel azonban nem kívánom érzékeltetni az emigrációban terjesztett ama képtelenséget, mintha Teleki Pált a németek gyilkolták volna meg. A Kormányzó a német fegyveres hatalommal szemben védtelen és tehetetlen volt s eszközök hijján nem állott módjában a német páncélosok. által támogatott önkényuralmat megakadályozni. Ez az önkényuralom — dr. Szemák Jenő megállapítása szerint is — éppenugy a német páncélosokra támaszkodott, mintahogy az 1945- ben é'letre hivott magyar "demokrácia” is az orosz szuronyokra alapozza létét, fennállását s fennmaradását. NenTfelel meg a tényeknek, hogy a Nemzet védereje a nemzeti szerencsétlenséget hozó hadparancsra villámszerűén reagált. Nem kétséges, hogy a fegyver, szünettel a Nemzet sorsa beteljesedett, azonban a vesztés méretei csak csökkentek volna. A háború 1914 október 15-én már menthetetlenül elveszett s a vesztett háború tovább folytatása csak mérhetetlen áldozatot és szenvedést hozhatott a Nemzetnek. Nemcsak felelős katonai személyek, hanem az Ország prominens tényezői is felhívták a politikai vezetők figyelmét, hogy a reménytelen küzdelem a teljes pusztulással jár. Mindszenty József veszprémi Püspök — amidőn Szőllősi miniszterelnök-helyettesnek átnyújtotta a dunántúli püspököknek a háború tovább folytatása ellen tiltakozó elaborátumát — a miniszterelnök-helyettes csodafegyverekben reménykedő szavaira azt felelte, hogy: "Csak korlátolt ember mondhatja, hogy Magyarország legyőzheti Oroszországot, Amerikát és Angliát”. De Szőllősi miniszterelnök-helyettes éppúgy nem hallgatta meg figyelmeztető szavait, mint Nagy Ferenc. Az eredmény nem is maradt el. Sem a nyilas uralom alatt, sem a demokráciában. Pedig Mindszenty József legalább annyira szerette Hazáját, mint azok, akik csak buzdítottak, ielkesitettek, de a veszély órájában — elmenekültek. . . Dr. Szemák Jenő azon állításával, hogy a Honvédség villámszerűén reagált a fegyverszüneti hadparancsra, önmagával is ellentétbe kerül, mert beismerése szerint a Nyilaskeresztesek és a KABSZ. német katonai segítséggel "erőbehatással” ragadták magukhoz a közhatalmat. A Honvédségnek “az erőbehatásnál” semmi szerepe nem volt s egy-két gyengébb egység “villámszerű reagálásán” kívül a Honvédség lábhoz tett fegyverrel várakozott. Ilyen "villámszerűén reagált” Mészáros alezredes a Kormányzó ezredének — a szegedi Horthy Miklós ezrednek •— tisztje, akit 1944 október 14-én vezényeltek egy zászlóaljjal Budapestre, — a Kormányzó személyes védelmére. Az alezredes ur valóban "villámszerűén reagált”, mert a hatalomátvétel napján árpádsávos karszalaggal menetelt zászlóaljával Budapest utcáin. Meg is kapta hűségéért jutalmát. Ezredesi rendfokozattal Szálasi parancsőrtisztje lett. Ezt a hűséges katonát ajánlom minden Államfőnek, aki arra vágyik, hogy elárulják. Igaz, hogy József kir. herceg 1944 oktéber 17-én rádióbeszédben hívta fel a Nemzetet a harc hogy Őfenségét 1918-ban is ott tovább folytatására, de igaz az is, láttuk, amint érces hangon tette le az esküt Károlyi Mihály Nemzeti Tanácsának, hogy Alcsuth József neve alatt tisztes polgára legyen a második magyar Köztársaságnak. Őfenségét azonban itt látjuk Regensburgban is, amint éppen Josef Schilzonggal (álnéven a Hídverők Alföldi Gézája) beszéli meg honmentő terveit. Őfenségét — úgy látszik — minden politikai rendszerben fel lehet mint reklámbábut használni,'azonban az Ő rádióbeszéde egyáltalán nem zavarta a Honvédséget magatartásában. Dr. Szemák Jenő bölcsen tette volna, ha Őfenségét nem sorolja fel az 1944. évi nagy “lelkesitők” között. Ennél nagyobb és a bírótól megkövetelhető bölcsesség csak az lett volna, ha saját álláspontjának vélelmezett alátámasztására fedhetetlen múltú katonákat — így Nádas Lajos ezredest — katonai becsületében nem támad meg és a nagy nyilvánosság előtt nem diskreditál. A Honvédség nem volt hűtlen Hadurához és a törvényes rendhez. Dicséret illeti, hogy az 1944. évi októberi lázadásban semmi szerepe nem volt. Ez a bölcs mértéktartás eredményezte, hogy a barnáktól, vörösöktől, zöldektől, nemkülömben a földalatti és földfeletti “ellenállóktól” szorongatott és fenyegetet Országban nem robbant ki történelmünk legvéresebb polgárháborúja. De arról is legyen meggyőződve dr. Szemák Jenő, hogy engem is jól eső érzéssel töltött el, miszerint a buzgó katolikus Adenauer Németországában a Soldatenbund ünnepélyes összejövetelén a magyar Honvédség előtt is meghajtották az elismerés és kegyelet zászlaját. De álljanak itt örök momentoul HANS FRIESSNER német szkv. vezérezredes szavai, aki a német és magyar csapatok hadművelete., inek közös vezetője volt. "Én, aki Főparancsnoka voltam a déli Hadseregcsoportnak, ezek között három magyar Hadseregnek, nyugodtan állíthatom, hogy nehéz és hősi harcok kapcsolták a két nép katonáit össze, — közös fegyverbarátságban. Végig néztem a két nép katonáinak hihetetlen teljesítményét. A szabadság és honszeretet érzésétől vezérelvé, otthonaik és a nyugati kultúra megmentése érdekében teUék ezt. Mikor Budapest sorsáról volt szó, elleneztem e remek, gyönyörű városnak erőddé szervezését s így kénytelen voltam megválni a vezetéstől, mert annak védelme teljesen reménytelen, bár valóban hősi önfeláldozás példátlan tette volt.” E sorok a katona lelkiismeretének szavai! A magyarságnak örökre szivébe kell zárni ezt a nagy német hadvezért, aki jobban
