Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1954-12-15 / 12. szám
6-ik OLDAL "KRÓNIKA" 1954 december. A jászoly előtt... Nézlek: égi vagy, mint estcsillag a fán! Az éjt hordozod arcodon, de ez az éj Két nagy gyémánt, titokzatos újvilág! Csodás gyümölcs a Jesse-fán, örökké szép! Látom: a két lázas ajkad is virít! Ha fohászért titkod-fátylát lebontod, — Mint ős-nagyvihar, ha néha átsüvit A völgyön, — bűnösök álma is, itt boldog! Viharok közt élsz, könyörgök réve vagy! Rám mosolygó, édes Szűz Anya az éjben. . . Hány könnyes szivet szeretsz: Egek Szerelme? Azt is tudom, hogy néha Magad maradsz! Szeretetre vágysz, véres tusák után ... Mikor titkos rózsáid’ bánatok takarják! P. SZELÉNYL Titokzatos éjben... ó Tiráda zug, harsog, felgyullad a város, Csak a csendes békét, sehol nem találom: Santa Claus karában! így magamban járok, kinos, zajos utcán! Ez a nagy-rivalda, tudom, hogy lefitymál. . . Szivem bánatában! De az égbolt csillog lelkemben valahol, Mikor még pásztorok daloltak egykoron: Szegény magyar háznál! Világit a jászoly, bennem gyújt még éltet! Aranydió, alma illatát is érzem: Messze idegenben! Lelkem, már ottjár a dunamenti házban, — Kicsi lángok között Jézuskával játszom: Szivem mosolyában! Zugnak a harangok, felharssan az ének! Az égi pányvákból hullanak a fények: Gyötört magyarokra! Megbékélten járok: titokzatos éjben, S régi Karácsonyok izzanak szememben: Messze idegenben! P. SZELÉNYI. szett Árpád apánk, hogy olyan gangoson üli a lovat, de Szél ángyó elpittyesztette a száját : — Csekélylöm. <— Kicsodát? — Az Árpád királt. — Mért csekélyli, Szél ángyó? — Azért, mer nem királnak való. ~ Hogyhogy? ~ Mert aki királ, annak gyalog is magosabbnak káli lönni, mint a népeknek lóháton. Szél ángyó azzal hátat is fordított a magyar előidőknek, Pista bácsi pedig sietett lojálisán alkalmazkodni. Persze nem Munkácsyhoz, hanem Szél ángyához. ~ Jól mondi. az asszony. — bólogatott nagy megértéssel. — Magam is azt tartom, hogy Árpád apánknak a kisujja vastagabb vót, mint egy mostani huszárkapitánynak a dereka. Persze az régen volt, mikor a szent korona tanát igy értelmezték Szél ángyóék, azóta még jobban elvékonyodtak a királyok és mindnyájunkat meggázolt egy kicsit az idő. Szél ángyó összetöpörödött, mint a fáján felejtett alma, Pista bácsiból meg olyan hasbavállas, térdberogygyant öreg ember lett, aki már csak lefelé tud menni a létrán. Inkább csak a szavukról ismertem rájuk, ahogy tegnap becsoszogtak hozzám hetipiac után. —- Kérdezze no, mi járatban vagyunk? •— kezdte Pista bácsi a kint való illemtan elő paragrafusa szerint. Úgy feleli em, ahogy a kódex előírja: — Majd megmondják, ha akarják. , ~Hát majd anyó mögmondi, — igyekezett háttérbe vonulni öreg barátom. Szél ángyó mingyárt a tárgyra tért. Előszedett a kosárból egy zacskó aszaltalmát, egy bögrécske tejfölt, meg három tojást. — Hoztam egy kis béllegre valót. <— Bélyegre valót? No? Tán hir érkezett a Paliról? Pali a fogadott gyerekük volt Szél ángyóéknak. Mióta összekerültek, mindig volt nekik egy fogadott gyerekük, aki libát őrzött, birkát legeltetett a ház körül, még föl nem nőtt, aztán kiházasitották és kerestek más fogadott gyereket. Pali volt az • utolsó, valami sokgyerekes kapásnak a fia, de azt már nem házasították ki. Bekivánta a király, a háborúba, aztán sose eresztette többé vissza. — Nem, nem a Pali, — rázta meg csöndesen a fejét Szél ángyó és a szeméhez emelte a fejkendője csücskét. — Legációba kellene levelet írni. — Miféle legációba? — értetlenkedtem. *— Hát ahun a királ gyérőkéi vannak. A tekintetes ur levelezi őket, ugy-e? <—• Nem én, lepődtem meg nagyon őszintén. Közelebb se levelezek, nemhogy olyan meszszire leveleznék. ~ Nézze, nekünk mögmondhassa, — hajolt közelebb hozzám Szél ángyó. — Mink úgyis tudjuk, hogy maga be van üsmerkedve szögénykékkel. Olvastuk a világujságlapba, ehol-e. Előveszi a kebeléből a szépen összehajtogatott képesujságot, amelyikben meg van írva, hogy az az ábécéskönyv, amelyikbe én is belesegitettem, elkerült a király árváihoz is. — Jaj, lelkem Szél ángyó, — mosolygom el magam, — a könyv csak olyan, mint a muzsikaszó. Messzire elhallatszik, de azért a muzsikást nem mindenki ismeri ám, aki a muzsikáját hallja. Ángyó szemmelláthatólag elszomorodik. Pista bácsi hol őrá néz, hol énrám, tűnődik, merjen-e szólni, ne-e de mégis csak megszólal: — Az atrecukat azért tudja tán? •—' Azt megtudhassuk. '—' No leiköm, akkor nincs hiba, — vidámodik föl az ángyó szeme. —- Mögkéröm igön szépen, írja mög a Zitának, hogy minálunk lönne legjobb helye annak a szögény gyeröknek. — Melyik gyereknek? — felejtkezek rá ángyóra. — Hát akármelyiköt adná nekünk, mink vállalnánk szívesen. Pista bácsi bizonytalanul szusszant egyet. — Mán mégis csak a legöregebbet. Az a legtöhetősebb, mög abbul lösszé leghamarább embör. Azt még mink is mögérnénk. Angyó a szeme sarkával elhallgattatja Pista bácsit és megint ő veszi át a szót. i— Nézze, nekünk se kicsi, se nagy, oszt mióta a Pali elveszett, mink mán csak olyanok vagyunk, mint a szödött szőlő. Hát mondom ennek az embörnek, lögyünk jó szívvel ahhoz a szögény asszonyhoz, ha mán úgy átvötötte az élet a vállán, vállaljuk örökbe valamölyik gyerökit. <—• A nevemre iratom, — készségeskedik Pista bácsi. — A nevünkre, — igazítja helyre Szél ángyó. — Ráíratunk tanyát, szőlőt, földet, mindönt. Olyan várakozva néz rám mind a két öreg ember, hogy le kell sütnöm a szememet. — Nehéz lesz az, ángyó. i—Mér lönne? —' döccen előre Pista bácsi. ,—■ Vót mán nekünk sok nevelt gyerökünk mind embör lőtt abbul. Angyó azt hiszi, eltalálta a gondolatom. — Hogy a gy erők nagy nőmből való, mink mög csak olyan parasztok vagyunk? teszi a kezét a kezemre. — A tisztaszobába hálatnám, -nézze. Hiszön maga mondta, mikor nálunk vót, hogy abba a király is ellakhatna. . >—> Nem azért, ángyó, ,—< rázom a fejem. — Más hiba van. Ugy-e, a kis királyfinak is legeltetni kellene? — 0, leiköm, csak olyankor, mikor a nap süt. Esőben az öreg is eltotyogna a birkák után. •—* Igen ám, ángyó, csakhogy a királyfiaknak az a törvényük, hogy ők csak aranybárányt legeltetnek. — Ez a törvény? t— halkul el az ángyó szava. <— Törvény.* Aztán egy kicsinyég hallgatunk mind hárman, ángyó szorosabban köti az álla alatt a kendőt és megindul kifelé. Egy kicsit elgörbül a szája széle, mikor elköszön. Istennek ajánlom, tekintetös ur. Én jót akartam. <— Meghigyje, jót akart, fog velem kezet Pista bácsi. Meghiszem, leikeim, hogyne hinném, — nézek eltűnődve utánuk. Jó is volna az, ha úgy lehetne, hogy Tilalmas Nagy István és Szél ángyó örökbe fogadnák a magyar királyfit és kivinnék öomaszékre és felnőne úgy, hogy politikust nem látna s megtanulná azt, hogy szegény ember fából csinálja a villámhárítót és hogy a királynak gyalog is magasabbnak kell lenni, mint másnak lóháton. . . UJ FOLYÓIRAT. Sao Pauloban (Brazília) magas színvonalú uj magyar tudományos, irodalmi és művészi folyóirat indul Magyar Szemle címen dr. Ecsődi János és dr. Patka Frigyes szerkesztésében. Mutatványszámot készséggel küldenek. Cim A. N. Patka, A1 Nothmann, 1149, 9, 93, C. P. 3444, Sao Paulo, Brazil. I Legolcsóbban vásárolhat az f emigrációs magyarság legnagyobb könyvkereske- | désében. Z B. N. PRESSS SERVICE. I FOREIGN BOOK EXPORT-IMPORT. 4 EARLHAM STREET, I LONDON W. C. 2. ENGLAND. I Árjegyzékeinket, melyek ha- f vonta megjelennek, dijmen- ¥ tesen küldjük az érdeklődők- % nek. Magyarországról min- X dennemü könyvszükségletét f beszerezzük. Raktáron szép- j> irodalmi, tudományos és f és műszaki müvek. Bizalom- | mai keressen fel bennünket ¥ soraival, melyre 24 órán be- ¥ lül- légipostán válaszolunk. % ANTIKVÁRIUM.
