Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1954-10-15 / 10. szám
1954 október. 'KRÓNIKA" 5-ik OLDAF NYUGAT ES KELET HARCA A NÉMETEKÉRT A Londonban szeptember 28-ától folyt kilenc-hatalmi konferencia október 3-án nyilatkozatot adott ki, mely szerint teljes megegyezés jött létre Nyugat-Németország katonai kérdésének megoldására. A konferencián az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Kanada, Nyugat- Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg külügyminiszterei vettek részt. A megegyezés szerint: 1. Dulles, Eden és Mendes France külügyminiszterek megállapodtak abban, hogy Nyugat-Németország megszállását 1955 márciusig befejezik. 2. Adenauer nyugatnémet kancellár hozzájárult, hogy a nyugati szövetségesek továbbra is bentmaradhatnak Nyugat Berlinben és a német egyesitésről tárgyalhatnak a Szovjettel. 3. Nyugat-Németországot és Olaszországot felveszik az 1949- ben kötött brüsszeli kölcsönös segitségi egyezménybe, melynek Anglia, Franciaország Olaszország és a Benelux-államok a tagjai. A hét ország együtt dönt, kinek mekkora hadserege lehet. Az uj katonai szövetkezés rövidített neve BRUTO lesz. 4. A nyugati szövetségesek hozzájárultak, hogy Nyugat-Németországot felveszik a NATO-ba, az Atlanti Egyezmény országai közös katonai szervezetébe, amely ellenőrzi majd, hogy melyik ország mennyi hadifelszerelést termelhet. 5. A nyugati szövetségesek törekedni fognak, hogy Németország újbóli egyesítését békés utón keresztülvigyék. A konferencia sikerét eldöntötte, hogy Eden angol külügyminiszter hozzájárult, hogy Anglia bizonytalan hosszú ideig (“a század végéig”) négy divíziót és repülőket fog a kontinensen tartani, amit különösen a franciák szorgalmaztak. Adenauer kancellár kötelezte magát, hogy Nyugat-Németország nem fog superbombákat gyártani és engedményeket tett a német hadiiparnak a franciáktól követelt korlátozása terén is. JVIendés France francia miniszterelnök hajlandó hozzájárulni, hogy I yugat-Németország tizenkét divíziót (500,000 katonát) állítson fel negfelelö légi erővel. v francia parlament október 12-én bizalmat szavazott Mendés Francer,.»k, ami a német fegyverkezés elvi jóváhagyását jelenti. « * ® Moszkva, mint előrelátható volt, mindent elkövet, hogy meghiúsítsa a londoni egyezményt. Molotov külügyminiszter beszédet mondott, melyben uj négyhatalmi konferenciát sürgetett a német egyesítés érdekében. Javasolta, hogy mind a négy hatalom ürítse ki a németországi megszállási zónáját és hajlandó arra is, hogy össznémet választások kerüljenek kiírásra. (A berlini konferencián, mint emlékezetes, Molotov olyan választásokat javasolt, amelyek lehetővé tennék, hogy a kommunisták aláaknázhassák az uj össznémet kormányt.) A Szovjet ragaszkodik Németország semlegességéhez. Molotov hangsúlyozta, hogy ha Nyugat-Németországnak a Nyugattal való szövetsége létrejön, ez egyrészről bizonytalan időre kitolja a német egyesítés?, másrészről növeli uj, nagy háború veszélyét. Washington és London szkepszissel fogadták Molotov ajánlatát és tisztán látják, hogy az sakkhuzás a nyugati védelem és a német fegyverkezés ellen. Diplomáciai megfigyelők kétlik, hogy sokáig lehetne előírni a németeknek, mekkora hadsereget tarthatnak és mennyi hadigépet állíthatnak elő. Adenauer fogadalmát, hogy Németország nem fog atomfegyvereket gyártani, legfeljebb Adenauer kancellársága idejére terjedően hajlandók értékelni. Félő, hogy a franciák által elszakított Saarvidék ügye, amelyről a németek voltakép sohasem hajlandók lemondani, is nehézségeket fog még okozni. (jelenben Románia), amelynek közepét szeli át, soha sem védte meg és nem is fogja a jövőben sem megvédeni. Azt hiszem, ehhez nem kell sem stratégiai, sem pszichológiai magyarázatot fűznöm, hiszen kortárSaim valamenynyien bírálatot mondhatnak saját megfigyelésük és tapasztalataik alapján. A Kárpátok határvédő szerepét, vissza nem állítani tervezni: hiábavaló újabb vér- és éríékpocsékolás lesz, tartós békére való kilátás nélkül. Trianonban nemzeti határokat vontak meg, ugyanakkor a Csallóköz és a fölötte elterülő szinmagyar Kis Alföldet Csehszlovákiának juttatták a Duna stratégiai vonalára hivatkozással. Vagy lesznek egységes irányelvek az •egész világra és akkor a gyógyulás lassan be fog következni, vagy pedig a sorozatos igazságtalanságok és természetellenes elrendezések miatt rohan a pusztulásba. A Kárpátok védővonalának erőssége attól függ, hogy milyen mély a mögöttte lévő terület, amely a katonaanyagot szolgáltatja. Ha Szentgotthárdnál van a határ, akkor fele akkora erő vonul fel a Kárpátokra, mintha Bregeznél és Triesztnél végződik. Az első világháborúban már a Monarchia erejére volt szükség, hogy a gőzhengert a szorosokban feltartóztassák. És ha velünk együtt osztrákok, horvátok, bosnyákok is felvonulnak, akkor a kétszeres erőnyereségen felül még az a biztonságunk is elő áll, hogy más hatalmak ezeket a népeket nem játszák ki hátunk mögött politikai aspirációik megvalósítására és a holttestünkön való újbóli •osztozkodásra. A Kárpátok mögötti terület gazdasági és önvédelmi egység, függetlenül attól, hogy egyveretü, vagy több nemzet lakja és ezeknek érdeke a biztonság, a békés fejlődés, veszélyben az egyesült erővel való védekezés. Ezt pedig csak akkor fogjuk testvérnépeinkkel együtt elérni, ha a Kárpátoknak visszaadják országhatár szerepét, amelyet a mögötte élő népek szivvel-lélekkel meg is védenék. Erdély legnagyobb államférfia, Fráter György, még a közbeékelődő török hódoltsági terület dacára is az államegység mellett tett hitet, csak amikor azt látta, hogy elgondolása a török további terjeszkedését vonná maga után, annak elhárítására meg elegendő erő nincs, rendezte be Erdélyt önálló állami életre, de a Habsburg anyaországgal állandóan összeköttetést tartott: “Az uj fejedelemség területe nemcsak a középkori Erdélyből állott, hanem magában foglalta Kelet-Magyarországnak azokat a részeit is, amelynek az összeköttetése a török hódítás folytán a nyugati területtel megszakadt.” (Eckhart: Magyarország története.) 1940-ben a bécsi döntésben visszakapott területeket igy határozták meg: “A visszatért erdélyi és keleti részek.” Mindenki jól emlékezhet még rá. Ragaszkodjunk ősi elnevezéseinkhez és kifejezéseinkhez és ne tegyünk magunkévá semmit, amit ránk kényszeri tettek és ami számunkra történelmi katasztrófa, Erdély elszakadását attól a páratlan földrajzi és történelmi jellegű egységtől, amelybe a Teremtő helyezte, akkor is, ma is történelmi szerencsétlenségünk okozta, magyar ember tehát ne igyekezzék arra a pecsétet ráütni. A magyarság mindig ragaszkodott állami egységéhez és a török kiűzése után az ország nyugati részeivel való egyesülésig sérelemnek tekintette. Az 1848-as “Mit kíván a magyar nemzet” c. követelések egyik pontja volt: “Unió Erdélylyel”, amelyet Deák Ferenc bölcsessége 1867-ben meg is hozott. Már hét éve megalakult az “Erdélyi Szövetség” az erdélyiek érdekeinek védelmére. Azóta sok pontot szerkesztettek és sok szólam hangzott el, de egyetlen egy sem az ősi magyar államegység érdekében. A legtetszetősebb a “Keleti Svájc” terve. Ehhez csak azt szólhatom, hogy SVÁJC EGY VOLT ÉS EGY MARAD. Egy Svájc, amely nem keleti és nem nyugati, hanem egyszerűen csak Svájc. Arra is jól emlékezhet még a mi nemzedékünk, hogy az első világháború után Ausztria is egy második Svájcnak tervezte magát; nem volt képes Svájc-cá lenni, pedig idegen forgalmi berendezkedésre mennyivel fölötte áll Erdélyének és a látogatóknak, akiket úgyszólván csak nyugatról lehet várni, mennyivel közelebb is esik. Aki Svájcot akar látni, az elmegy Svájcba., Ausztria pedig megmaradt továbbra is a küszködő, vergődő Ausztriának, mígnem — nagyon természetesen — Hitler zsákmánya lett. Az egyik erdélyi szövetséges ismerősöm, aki dagadt mellel máris “Siebenbürger”-nek becézi magát, az önálló Erdélyért való lelkesedésében arra a gondolatra jutott, hogy Erdély határát ki kellene tolni a Tiszáig, mert akkor a magyarság biztosan többségbe jut. A kis imperialisták! No nézd csak! — gondoltam magamban, de ezt feleltem: “Nekem ennél sokkal jobb ötletem van. Erdély határát toljuk ki Dévényig és Szentgotthárdig, a magyar többség még biztosabban meg lesz. Azt sem bánom, ha az egészet aztán Erdélynek nevezzük. Elvégre taíán csak jogunk van a saját hazánkat úgy elnevezni, ahogy nekünk tetszik.” No, nem szükséges nekünk ilyen trükkökhöz folyamodni, bár ennek a megvalósítása sem lehetetlen, mert Erdély és a Keleti részek néprajzi statisztikáját nem látom a nyugati magyarság álláspontjának alátámasztására olyan tragikusnak, mint ahogy azt az Erdélyi Szövetség látja. Mert nézzük csak: Előttem lévő 1920. évi statisztika szerint Romániához csatoltak 2.800.000 románt és 2.400 ezer egyéb nemzetiségűt, összesen tehát 5.200.000 lelket. Azóta szaporodott ugyan a Romániához csatolt részek lakossága, de azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha a második világháború emberpusztitása, elhurcolások, elmenekülés, stb. következtében a lakosság most is e körül a számkcrül tarthat. Százalékban kiszámítva ez azt jelenti, hogy a Romániához csatolt lakosság 53.5%-a román, mig 46.5 % -a magyar, német, örmény, zsidó, bulgár. Az 53.5%-ban természetesen benne van Szatmár, Bihar, Szilágy, Szol nok-Doboka, Kolozs és Beszterce- Naszód túlnyomórészt magyar nevű és vérü, többségében magyarul is kifogástalanul beszélő lakossága, akik csak azért vallják magukat románoknak, mert vallásuk görög szertartásu. Délerdélyről azért nem beszélek, mert onnan nincsenek személyes tapasztalataim. A románoknak történelmi, földrajzi, stratégiai joguk nincs Erdélyhez egy unciányi sem, természetes, hogy ők kizárólag népi többségükre hivatkoznak, semmi másra. De ha hivatkoznak, csak a román nemzetiségre hivatkozhatnak, mert mi jogon követelhetnék Erdély és a Részek, német, bulgár, stb. népeit is maguknak! Azoknak a magyar királyok adtak földet és minden kiváltságot már több mint hét évszázaddal ezelőtt, hogy nyelvüket és külön nemzeti létüket megőrizhessék. Vallásuk, kultúrájuk a nyugathoz utalja őket ós nem az ortodox kultúrához. Tehát nem az 1.800.000 magyart kell szembeállítani a többi összessel, hanem a 2.800.000 románt a nyugati kultúrához tartozókkal! És akkor hol van a döntő súly a románok javára? +3.5% egyáltalán nem olyan döntő súly, amiért Erdélyt Romániának, vagy törpeállamiságra kellene Ítélni bármilyen és bárkinek a tárgyilagos megfontolása szerint is, amikor a 46.5% mellett szól száz százalékban a történelmi földrajzi, politikai, gazdasági és önvédelmi jog, amely utóbbi nemcsak az Erdélyiek ügye, hanem magyaroké, szlovákoké, horvátoké és osztrákoké, sőt egész Nyugat-Európáé is, ugyanis az, hogy jogunk vaa hozzászólni, vájjon a Kárpátok
