Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1954-09-15 / 9. szám
I 1954 szeptember. ‘ K R Ó N I K A” 7-ik OLDAL így történt... IV. KÁROLY KIRÁLYUNK BÚCSÚJA MAGYARORSZÁGTÓL Irta: vitéz JÁNOSY ÁRPÁD A KERSTEN-BIZOTTSÁG KIHALLGATÁSAI A rabországokban történt kommunista erőszakot kivizsgáló, kilenctagú képviselőházi bizottság, melynek élén Charles J. Kersten képviselő áll, több napon át magyarokat hallgatott ki a Magyarországon, a megszálló orosz haderő oltalma alatt történt, Moszkvából irányított erőszakról. A Washingtonban, New Yorkban és Clevelandon tartott kihallgatásokon Alvin Bentley képviselő, aki mint Kersten, a rabnépek félszabadulása ügyének igaz barátja, elnökök. A Magyarországon történt erőszak förtelmes és gyalázatos részletei közismertek s lényegileg újabbat a menekült tanuk sem mondhattak. A kihallgatások csak feltépték a szörnyű sebeket és elénk tárták a tragikus tény valóságot,% hogy Magyarország felszabadítása a politikai és világnézeti rabság e tizedik esztendejében még sehol sem tart. . . . A tényállás iránt semmi kétség nincs és most már a tényállás elleni cselekvések, szavak helyett tettek volnának sürgősek! KI VAN “PERCY KJSÍAIITH” MÖGÖTT? A N. Y. Herald Tribune-ban kéthasábos fejeimmel nyolcvan soros “Levél a szerkesztőhöz" jelent meg a Kersten bizottságban kihallgatott “Mrs. X” kapcsán, aki förtelmes részleteket mondott el a Magyarországon orosz katonáktól nők ellen elkövetett bestiális erőszakról. A magát Percy Knauthnak nevező levélíró részletesen fejtegeti, hogy szerinte a nők elleni erőszaknál sokkal fontosabb az az erőszak, amelyet az emberek agyán követnek el a kommunista mentalitás felkényszeritésével. De ez nyilvánvalóan csak antikommunista alibi akar lenni, mert a hangsúly azon van, hogy “Magyarország nem volt a kommunizmus áldozata 1944-ben, hanem Németország szövetségese". Egy másik passzus hiányolja, hogy erről a kihallgatásokon nem volt szó és Így hangzik: “A bizottság jelentése sehol sem emliti, hogy a háborúban Magyarország Németország szövetségese volt". De e rosszindulatú, alattomos beállításnál is jellemzőbb a levélíróra, hogy máshelyütt azt írja: “Az országokat leígázó erőszak később jött, sokkal ravaszabb és szörnyűbb formában, hiszen utóvégre az orosz katonák a nők elleni erőszakkal a hagyományos bosszút töltötték ki az atrocitásokért, amelyeket a németek, magyarok és Hitler más szövetségesei az orosz népen elkövettek. E bosszú n^m helyes, de a történelem igazi perspektívájából volna megítélendő, ami ez esetben egyáltalán nem történt meg”. Percy Knauth tehát azt mondja, kár izgulni a nők elleni erőszakért. Az ő nőrokonai nyilván nem laktak Magyarországon. . , . Ehhez több kritika nem is kell. Jellemző Knauthra, hogy igy ítéli meg a kérdést, de — mit is várhatnánk attól, aki azzal rágalmazza a magyarokat, hogy kegyetlenkedtek az orosz néppel? Ha jól emlékszünk, a második világháború alatt megjelent a N. Y. Timesben egy magyarellenes levél Percy Knauth aláírással, kétségtelenül annak bebiztosítása érdekében, hogy a háború után uj Trianont kapjon Magyarország. Akár jó az emlékezetünk, akár nem, vajmi kevés kétség lehet aziránt, hogy a mostani levelet is Magyarország elleni célzattal valamelyik lesben álló utódállami emigráns vagy emigráns szervezet helyezte el. Hiába szakadt a rabság tragédiája egyaránt a Dunavölgy népeire és hiába van annyi szó dunavölgyi federációról, testvériségről, az utódállami zugimperializmus ördöge ma sem alszik! Változatlanul résen kell lenni az utódállami intrikusokkal szemben! És még valamit nem lehet elhallgatni. Csodálkozunk, hogy a neves napilap a nők ellen történt erőszak ügyében helyet ad a Percy Knauth féle otromba felfogásnak. Furcsa gusztus! (E cikk írója, aki a Vaskórona-Rend lovagja, mint a cikkben említett ‘volt századparancsnok , akkori hivatalos beosztása folytán szemtanúja volt a nemzetre oly tragikus eseménynek. Szerk.) Csonka Bács-Bodrog vármegye észak-nyugati területe és székhelye — Baja thjf. város — 1921 Szent István napján szabadult fel a szerb megszállás alól. A bácskaiak határtalan örömmámorban úsztak, amikor az idegen megszálló csapatok a várost kiürítették, de senki sem sejtette, hogy ez a város pár hónap múlva*.egy nagyon szomorú történelmi esemény nek lesz még a színhelye. A város élete hamar fellendült, a vasúti- és hajóközlekedés az anyaországgal helyre állt, az emberek boldogan jártak és keltek, csak a hulló falevelek jelezték, hogy már közeledik az ősz. Mikor elérkezett Mindszentek napja, váratlanul bekövetkezett az a nagy esemény, amely minden magyar érző kebelben leírhatatlan mély szomorúságot váltott ki. A trianoni békeparancson a tollvonások még alig száradtak meg, amikor az entente hatalmak “bölcs” államférfiai újból ítélkeztek fölöttünk. Nem engedték meg, hogy koronás királyunk vissza térhessen hazánkba és újból elfoglalhassa Szent István királyunk évezredes ősi trónját. Az ítélet egy szóban összefoglalva igy hangzott: “SZÁMKIVETÉS.” Az előzményekről a város lakossága csak • futólagosán értesült a Budapesten megjelenő napilapok híradásaiból. Rádió hírszolgálat akkor még nem létezett. A fővárosi lapok rendszerint csak másnap jutottak el a városba és beszámolójuk erről az eseményről elég szűk keretek között mozgott. A lapok olvasóinak figyelmét a fejleményekre ilyen és hasonló, vastag betűkkel szedett feliratokban hívták fel: “A király és királynő visszatért az országba. A repülőgép .Szombathely mellett ért földet.” “A királyi pár gróf Mikes püspök palotájában szállt meg.” ‘ A király Sopronban. A helyőrség felesküdött a királyra.” “Báró Lehár altábornagy a királyi csapatok főparancsnoka.” "A királyi csapatok útban Budapest felé.” ‘A budaörsi csata.” “A kormány csapatai a királyi csapatok előnyomulását Budaörsnél feltartóztatták.” “A királyi csapatok fegyverszünetet kértek.” “A királyi párt Tatán az Eszterházy kastélyban őrizetben tartják.” "Cseh-Szlovákia és Jugoszlávia megszállással fenyeget.” “A királyi pár a tihanyi apátság kolostorában.” A helyzetről tiszta képet nehéz volt alkotni. A döntő fordulat október 31-én este állott be és egyben sor került az “ítélet” végrehajtására is. Budapest és Baja között élénk a táviró- és távbeszélő forgalom. A katonai és polgári hatóságokhoz egymás után érkeznek a külömböző — szigorúan bizalmas — jelzésű utasítások. Az utasítások lényegében igy szjóltak: “A helyőrség és rendőrség álljon készenlétben.” "Az éjjeli órákban egy különvonat fog Báttaszék irányából a pályaudvarra befutni. Az érkezés pontos ideje közölve lesz. A pályaudvar és környéke gondosan elzárandó. Innen az útvonal a hajóállomásig biztosítandó.” A hivatalokban megindul a találgatás. Kiről és miről lehet itt szó? Csak nem a királyról? Hajnalban egy újabb távirat érkezik. “A különvonat reggel 5 óra körül fog megérkezni és a töltésen, a hídfő bajai oldalán áll majd meg. Onnan az útvonal a hajóállomásig biztosítandó és a közönségtől elzárandó.” Az izgalom egyre nő. A hivatott személyek, a főispán, polgármester, katonai állomásparancsnok és a rendőrség vezetője kocsiba ülnek és kihajtanak a Dunára. Ott a parton nagy meglepetésükre két angol őrnaszádat látnak horgonyozni. A födélzeten lázas munka folyik. A matrózok sürögnekforognak. A Dunapart egyébként üres, egy-két hajómunkás kivételével. A köd lassan felszáll és kezd már hajnalodni. Nemsokára a túloldalról, a pörbölyi erdőből, egy vonat dübörgése hallatszik. A vonat lassan közeledik a hídhoz. Szinte lépésben halad át a hídon, majd a vasúti őrház közelében a töltésen megáll. Az ócska mozdony türelmetlenül pöfékel. Utána három öreg, selejtes személykocsi van kapcsolva. A következő kocsik a “40 fő vagy 6 ló” feliratot viselik. Ez a jelzett “különvonat.” Elsőnek Siménfalvy vk. ezredes — a szállítmány parancsnoka — száll le a vonatról néhány tiszttel. A töltésen utasitásokat ad a tiszteknek. Vezényszavak hangzanak el és a kocsikból egy század katona ugrál le. A század a töltésen sorakozik. Újabb vezényszó hallatszik s a század elindul a 10 méter magas töltésről a partra levezető igen keskeny, meredek lépcsőn. A parton a század újból felsorakozik. Itt Siménfalvy ezredes újabb utasítást ad a század parancsnokának, mire a század a töltéstől a két őrnaszádig vezető kb. 500 méter hosszú útvonalon kettős sorfalat alkot. Az ezredes azután vissza megy a töltésre. Közben kiszállnak a többi utasok is. Monsignore Shioppa pápai nuncius, Selby angol, Ilnaux francia és Antoni olasz ezredesek, gróf Eszterhézy és Boroviczenyi, végül több külföldi újságíró. Utolsónak KÁROLY király és ZITA királyné hagyják el a kocsijukat. Siménfalvy # ezredes levezeti őket a lépcsőn. Most már a parton álló hatósági képviselők előtt is világos, hogy milyen esemény megy itt végbe. A király: "FOGOLY!” Királyunk szürke tábori egyenruhát visel, a királynén egyszerű sötét utazó ruha. Lassan és óvatosan jönnek le a meredek lépcsőn. Azután a felállított két sorfal között haladnak tovább a “Glowworm” őrnaszádik. Komoly arcukon meglátszanak az utóbbi napok izgalmai és a fárasztó éjszakai utazás nyomai. Felszállnak a “Glowwormra”. A födélzeten a hajó parancsnoka tisztelegve fogadja a királyi párt és bevezeti őket az egyik fedélzeti fülkébe. A vonattal érkezett kiséret tagjai isTelmennek a fedélzetre. A hajó parancsnokával folytatnak beszélgetést. Csak a pápai nuncius nem csatlakozik hozzájuk, hanem bemegy a fülkébe a királyi párhoz. Közben a külföldi újságírók jegyzeteket és felvételeket készítenek. Nemsokára kinyílik a fülke ajtaja. A pápai nuncius távozik. Az ajtó nyitva marad. Ä nuncius mégegyszer vissza fordul, kezét áldásra emeli fel, a KIRÁLY és KIRÁLYNÉ az ajtó előtt letérdelnek és igy fogadják az apostoli áldást, majd utána megcsókolják a nuncius püspöki gyűrűjét. Ez a jelenet ■— a mély vallási érzés spontán megnyilatkozása — oly megható volt, hogy a jelenlévőkön kívül még a külföldi újságírók sem tudták palástolni megindulásukat. A kisérők elhagyják a “Glowwormat”. Csak gróf Eszterhézy és Boroviczenyi maradnak vissza.
