Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1954-09-15 / 9. szám
4-ik OLDAL "KRÓNIKA" 1954 szeptember. különösen piszkálja őket. A bevonulás után volt is baja a katonai hatóságokkal. Hogy hívják a papot — vetettem közbe a kérdést. Várady Kovách-nak — feleli a jegyző. Mintha- szivén ütöttek volna. Káprázni kezdett előttem a világ. Dehát megváltoztathatta volna a nevét, ha olyan nagy románnak érzi magát, névelemzés is volt itt, úgy tudom, valami “u” betűt hozzáragasztottak volna szívesen a nevéhez. Ó, dehogy kérem — mondja a jegyző — éppen anynyira büszke a nevére, mint román mivoltára. Innen az alföldi perem-vidékre vezényeltek térképezési munkálatokra. Nagyszalonta és Nagyvárad közötti visszatért területen dolgoztam három hónapot. Itt ismertem meg a radványi sötét erdőt is, ahol halva találták Bárczy Benőt. Lovas kocsit fogadtam, mert a terep megengedte a kocsi közlekedést, ami a sok hegymászás után nem esett rosszul. Uj falumnak egy temploma volt. S mivel már eddigi tapasztalataimnál fogva fel voltam csigázva a sok zűrzavaros nemzetiségi, vallási kérdéssel, első kérdésem volt a községházán milyen templom ez ? Román templom — volt a lakonikus válasz. Furcsa egy világ és felfogás uralkodik itt, nekem nagyon szokatlan volt. Az egyik román ‘ Török” neve létére, pedig úgy beszél magyarul, mint én, mert gör. kath. a vallása, a másikat “Muresán”-nak hívják, de róm. kath. vallása magyarnak kötelezi le. Jó lovakat, jó kocsit kaptam. A kocsisom bőbeszédű ember volt, útközben meghánytuk-vetettük a világ sorsát. A munka végeztével, kértem a nevét a fizetési jegyzékbe való felvétel miatt. Budai István, feleli kocsisom. Azt mondják, hogy az egész község román lakosságú — szóltam oda. Az a kérem. Dehát ha egy magyar ember él a faluban, akkor már nem az egész falu román, nem úgy van? — kérdeztem Budaitól. Ki az, kérem? Hát talán Budai István csak magyar, mi lehetne más? Nem szólt semmit, csak a pipája tüzét nyomkodta és nagyobbakat szippantott, mint azelőtt. Jól tudtam, mit jelent ez? Ilyen szépen beszélni magyarul még én sem tudok —adtam alá a lovat. Nem válaszolt. No, de most már azért is kiveszek belőled valamit, gondoltam magamban, ha te is megkötöd magadat, majd én is. Milyen a vallásod? A görög szertartáson vagyok — kérem. Katolikus, vagy keleti? a katolikuson vagyok — kérem, meg az egész falu. No hát, attól még lehet magyar, ha görögkatólikus is a vallása: nemzetisége magyar, vallása gör. katolikus — magyaráztam neki. Itt úgy van — kérem, hogy aki a görög szertartáson van, az román. Magamban, tudom én jól. De vannak román nevű családok is a községben, ugy-e? Akad néhány — mondja gondolkozva és vontatottan. Sorsom a következő évben Kolozsváron túlra a Szamos völgyébe vetett. Kolozs községtől északra a Szamos völgyét ismertem meg Szamosujvárig töviről-hegyire és az e vonaltól keletre eső területet kb. 50 kilométer mélységben nyugat felé. Különös véletlennek tartottam, hogy uj állomáshelyemen a csendőrőrs parancsnoka ismét román papnál készített szállást. Tiszta, uj ház volt. A gör. keleti román pap és felesége igen szívesen fogadtak. Meglepett, hogy milyen szépen beszél magyarul. Kis szakállat viselt, nem volt több 35 évesnél. Néhány nap múlva a szokásos néhány udvariassági szón kívül beszélgetésbe elegyedtünk. Az asszony meg süteményeket, vagy valami román specialitást csempészett be az asztalomra, amikor nem voltam otthon. Tíz perc sem telt el, rátért élettörténet elbeszélésére. Kiderült, hogy apja Újpesten volt asztalosmester és ő gyermekéveit az újpesti aszfalton futkozta le. így természetesen jó ismerője volt ról-házra a hiveinél. Megnézte a házatáját, az állatállományt, tanácsolt, javasolt. Jól emlékszem rá, egy hive felhívta egyszer Szamusujvárról telefonon, elpanaszolta, hogy becsapták a vásáron és kérte a segítségét. A pap nyomban öltözött és indult Szamosujvárra, amely kb. negyven kilométerre volt oda. Kiállt a. kapuba és a legelsőnek jött autóra felkéredzkedett, amely Szamosujvár felé ment. Körülbelül egy hónap múlva, amikor már a környéken jól körülnéztem és a papnak is egészen a bizalmába férkőztem, vettem elő a témámat. A környéken mindenfelé nagyon sok magyar nevű, vagy nyilvánvalóan magyarból elrománositott nevű családokat találtam. Egyszer aztán egy esti tül a papjuk nem jött. De ha pár román család volt a faluban, ami majdnem mindenhol volt mint uradalmi cselédek és módosabb parasztgazdáknál is, azok közül egyik értelmesebbet a román püspök kijelölte papnak, főleg, ha irni-olvasni tudott valamit. Nem kellett akkor teológia. A téli öt hónap alatt sok minden történt. A halottakat el kellett temetni, nem volt katolikus, vagy református pap, felkérték a román papot. Ha sürgős volt az újszülöttet megkeresztelni, azt is megkeresztelte. Később aztán szokássá vált, hogy jól van az igy is, Isten csak egy van, stb. jelige alatt lassanként a román pap átvette az egész falu lelki vezetését. Mindjárt beszaladt az irodájába és kihozott néhány 150-200 év CSONKA-V Magyarok es nemetek ól-. tat 60, t/agy magasabb Románok altat 60, //agy ( magasabb szaza/ékban lakott te ^ rütet. 6o> v?9y magasabb szaza^ lek ban magyar eredetű, es magyar nevű, görög szertartást! rojnai katholikus románok; akik a magyar nyelvet is egyaránt jól beszélik t9to- ben Becsben megvont határvonal. •>nemcsak a magyar viszonyoknak, hanem a történelemnek is. Később visszakerültek Erdélybe, ahol a papi pályára lépett. Volt e községben görög katolikus pap, sőt a lakosság nagyobb része a görög szertartásu római katolikus valláshoz tartozott. Három hónapig laktam a házában, igy módomban volt megismerni alaposan a román pap működését. A román pap nemcsak egyházi, lelki vezetője híveinek, hanem minden tekintetben tanácsadója, védelmezője is. Május, junius, julius hónapokat töltöttem nála. Esténként öt-hat hive kereste fel és az udvaron csoportban beszélgettek, tanácskoztak. Ő adott tanácsot nekik, hogy melyik földjükre mit vessenek, melyik borjut adják el, vagy tartsák meg, szóval minden apró-cseprő, ügyesbajos dolgukat a pappal beszélték meg. Anélkül nem cselekedtek. Az asszonyok jöttek a papnéhoz. A gyermekneveléstől a csirkeügyekig mind vele beszélték meg. A pap naponta pár órát járt házbeszélgetés alkalmával feltettem az első kérdést: Érdekes, — Főtisztelendő Ur — mennyi magyar nevű családot találtam a környéken?! Ó, kérem, — mondja ő — ez a környék és maga a falu is ősi magyar település volt. Itt a falu alatt van egy Árpádok-korabeli magyar temető. A temetőből szép leietek is kerültek felszínre. Az itteni lakosság ősei kilencven százalékban még magyarok voltak kétszáz év előtt is. Valóban!? Adtam a csodálkozót, mintha meglepett volna és hogy történhetett ilyen mértékben az elrománosodás — kérdeztem. — Egyszerű a magyarázat, — kérem — kezdi készségesen és őszintén a pap: a vallással! Igen, ezt már gondoltam én is, de hogy folyt le az elrománosodás? — Kérem, abban az időben hétnyolc falunak volt egy római katholikus, vagy református papja. És ha november elején beállt az esős idő, akkor itt a tengelyig érő sárban áprilisig közlekedni nem lehetett. Öt hónapon kereszelőtti anyakönyvet (matrikulát). Ó-román írással volt irva, hasonló a cyrill íráshoz. Nekem mutatta, de nem tudtam olvasni. Ö azonban lefordított néhányat. Pl. egy születés bejegyzés: Keresztneve: Nicola (Miklós), családi neve: Rekeczán, apja neve: Rákóczi. Ilyeneket felolvasott vagy ötvenet hirtelenében. Vagyis az apa nevét a pap már lefordította románra. * * # Hová lett Erdély ősmagyarsága? A románok a 11-ik században kezdenek beszivárogni az embertelen bojár-uralom elől, jobb életlehetőségeket keresve, amit mégis találtak. Mindezek ellenére Mátyás uralkodása idején még hetven százalékos a magyar többség. Az akkori néprajzi állapotot ábrázoló néprajzi térkép szerint tiszta magyar volt Észak-Erdély, a mezőség, a völgyek mindenhol, román beszüremlések már láthatók a déli hegyeken és környékén. A tatárok keresztül száguldottak Erdélyen is, a pusztulás azon-
