Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-15 / 1. szám

VOLUME XI. ÉVFOLYAM.

NEW YORK. N. Y., 1954 JANUAR.

NO. 1. SZAM.

EISENHOWER MISSZIÓJA

Eisenhower elnök január 7-én mondta el elsősorban Amerika népének szánt State of the Union”-beszédét, amely egyben az 1954. évre szóló programmja körvonalait is tartalmazta. Noha a beszédnek csak kisebb részét szentelte a külpolitika ügyének és kijelentései inkább csak általános keretben mozogtak, hangsúlyozta Amerika népe előtt, hogy a külpolitika “jelentőségben felülmúlja és befolyásolja a kormány minden más problémáját”.

Az elmúlt évben, úgymond, nagv stratéqiai változás történt a világban , mert “a kezdeményezés a mi kezünkbe került és politikánk többé nem szorítkozik a mások által kihívott válságokkal szembeni lépésekre, hanem a saját elhatározásaink szerint fejleszthető, úgy kifelé, mint befelé. Legyen az amerikai politika egyik főcélja, hogy az előttünk álló évben közös akarattal megtartsuk ezt a kezdeményezést és éljünk vele”.

— Amerika szabadsága, — folytatta az elnök — mindaddig veszélyeztetve van, amíg a kommunista világ-összeesküvés a mai arányaival, hatalmával és ellenségességével áll fenn. Amerika szabadsága szorosabban fügq össze más népek szabadságával, mint eddiq bármikor. A kommunista veszély háború nélküli csökkentésének legjobb kilátása a szabad világ egységében van. Ez egység fenntartása cs részei erősítése feladatának legfőbb felelőssége természetesen azokra hárul, akik, mint önmagunk, a legtöbb szabadsággal és erővel rendelkeznek. Ennélfogva folytatni fogjuk a szabadság ügyének előbbrevitelét a külföldi frontokon.

A január 25-iki berlini négyes külügyminiszteri konferencia küszöbén nyomatékos jelentőséggel bir Eisenhower újabb kijelentése, mely szerint a Nyugat katonai megerősítésének politikája szilárdan folytatódni fog:

— Politikánk Nyugateurópában szilárdan nyugszik az Északatlanti Egyezményen. Amennyire képesek vagyunk előrelátni, a jövőben; is azon fog alapozódni. Egy szabad és magabizó Európa

"Vöt a- Észak-flanti Egyezmény szervezetén belül életbevágóan fontos egy eqye: lt európai közösség építése, amely magában foglalja Franciaországot és Németországot. Ezt elő fogja segíteni a (megalakítandó) European Defense Community (a nyugateurópai közös hadsereg. Szerk.), amely az európai biztonság kezességét adja. Nyugateurópa egységének megvalósulásával, azon segítség hatékonysága, amelyet országunk Európa és a szabad világ biztonsága számára nyújtani képes, meg fog sokszorozódni.

A rabországok helyzetét a beszédnek e szakasza érintette:

— Egyes külföldi fejlemények felbátorjtóak. A Koreában megállított kommunista háborús támadás indokinai folytatása Franciaország és Indokina erélyes ellenállásával találkozik, országunk időszerű segítsége mellett. Nyugatnémetországban, Iránban és a világ más részeiben a szabadság és állandóság erői örvendetes politikai győzelmeket arattak. A szabad világ lassan, de biztosan nyer erőben. Közben a Vasfüggöny mögül jelek mutatkoznak, bogy a zsarnokság bajban van és szerkezete épp oly törékeny, amily kemény a külső felülete.

Eisenhower beszédéből kiviláglik, hogy a berlini konferencián szó sem lehet a Nyugat katonai és diplomáciai felkészülése folytatásának feladásáról és igy a Szovjet ezirányu törekvései minden jel szerint kudarcra vannak ítélve. Úgyszintén Eisenhower régebbi, mint mostani kijelentései szerint kétségtelen, hogy nem lehet szó a rabországok szabadságának elalkuvásáról sem.

Eisenhower a kampány kezdetétől világ-átfogó (globális) veszedelemnek fogta fel a kommunista imperializmus terjeszkedési törekvéseit és egész sor beszédben és nyilatkozatban kötötte le magát a rabnépek ügye mellett. A felszabaditási politika ígéretes szavával jött és egész egyénisége, jelleme biztosíték szavának megbízhatósága, szinarany-volta mellett.

Ä berlini konferencia köteles kísérlet lesz arra, lehet e tárgyalási utón igazságot kapni a Szovjettől, — amelynek nem a világszabadság. de a világrabszolgaság a prófétáitól diktált érdeke és célja...

Nem titok, hogy Eisenhower a jelenlegi viszonyok között nem fűz nagy várakozásokat e tárgyalásokhoz és a nyugati felkészülés még további nagyarányú kiépítését tartja szükségesnek, mielőtt kellő erőpozícióból beszélhet a Szovjettel. Vannak, akik aggódnak, hogy közben a Szovjet-blokk sem tétlen, hanem szintén katonai erőgyarapitásra használja fel az időt, de ők sem vonják kétségbe, hogy Amerika repülő és tengerészeti bázis-hálózata, valamint különösen Nyugateurópa katonai megszervezése még további fejlesztést igényel. Mindenekelőtt pedig bíznak Eisenhower elnök abszolut jóhiszeműségében, férfias egyenességében és a kommunizmus elleni eltökéltségében.

E megfigyelők tisztában vannak azzal is, hogy Eisenhower, épp úgy tudja, mint ők, hogy a rabországok csendes belső ellentállása, passzív rezisztenciás “szürke háborúja”, amelynek terén Magyarország áll első helyen, egymagában nem elég a kommunista rendszer megbuktatására, a moszkvai csatlósok lerázására, a felszabadulás kivivására. Nagy a bizalmuk Eisenhower becsületességében, igaz szándékaiban és hajlandók benne azt a világtörténelmi férfiút látni, aki azért lépett újra a színre eqy dicsőséges, nagy hadvezéri teljesítmény utáni nyugalmából és vállalta az elnökséget, hogy az önzetlen áldozatosságában annyira megcsufolt Amerika és a kinszenvedő emberiség szolgálatában, mint élete végső nagy célját, hadvezéri müve elégtételét, megnyerje a világqyőzelem elvesztett békéjét, elérje a kommunizmus erőszakos erőinek katonai és politikai visszavonulását és ország-ragadozásainak helyrehozatalát: szabadságot cs iqazsáqos békét teremtsen a világban.

Akik hiszünk Eisenhower e gigászi, hatalmas missziójában, nenl méricskéljük egyes napi-politikai kijelentéseit, hanem bizalommal tekintünk a nyilatkozatok szerint a Szovjettől elragadott kezdeményezés eljövendő akciói, tettei elé. A világtörténelemnek talán legnehezebb feladata hárul reá, de az egész emberiség, a hosszú iga alól felszabaduló rabnépek és a bolsevizmus rémének lidércnyomása alatt gyötrődő, szabad népek örök hálája s a legnagyobb históriai elismerés lesz osztályrésze, ha ez a viláqmissziója odaadó, emberfeletti küzdelemmel végül sikerülni fog. Adjon ehhez a Mindenható további tisztánlátást, ihletet, erőt, szívós, rendületlen kiildetéstudatot számára, — dicsőségéül a Mennyeknek és megmentő, boldogságos üdvéül az emberséges emberiségnek, a kereszténység világának!

Ottó király útmutatása az uj év küszöbén

Irta: TAUBINGER M. LÁSZLÓ.

Az utóbbi időkben egyre inkább mutatkoznak a defaitizmus jelei az öreg kontinens politikai életében, mintha a felelős európai államférfiak elkábultak volna Malenkov békeszólamaitól. Főleg Franciaország tanúsít már hosszabb idő óta olyan kétes értékű magatartást, mely nem egészen illik a "Grande Nation”-hoz, s amellyel a szabad világ védelmének megszervezését meggátolja abban a naiv hitben, hogy ezzel a strucc-politihával megmentheti a békét és saját szabadságát. Pedig régi igazság: si vis pacem para bellum, ha békét akarsz, készülj háborúra.

Ennek az “erős kéz” és határozottság politikájának szükségességére hívja fel Őfelsége, a Király, a “Nouvelle Revue de 1’ Economie Contemporaine” cimü, előkelő francia folyóirat október-novemberi számában az illetékes körök figyelmét egy nagy feltűnést keltett cikkben. Mivel a Király részletesen kitér az elnyomott országok problémáira, szükséges, hogy ezzel a cikkel közelebbről foglalkozzunk. Annál is inkább fontos ez, mert emigrációnkban is egyre több olyan jelenség ütötte fel a közelmúltban fejét, melyek azok szemében, akik az eseményeket pártérdekek fölé emelkedve nézik, jogosan váltottak ki aggodalmat.

Cikke elején Őfelsége határozott állást foglal az amerikai külpolitika irányvonala mellett és nagy elismeréssel emlékszik meg Dulles külügyminiszternek az Egyesült Nemzetek szeptemberi közgyűlése előtt elhangzott világfeltünést keltő beszédéről, melyben az amerikai külpolitika körvonalait ismét leszegezte. A Király azon nézetének ad kifejezést, hogy a szovjet békeoffenziva, a keletnémetországi felkelések, a megszállt országokban beállott krízisek, Adenauer kancellár nagy választási győzelme és az iráni helyzetben beállott kedvező fordulat, mind ennek a határozott amerikai külpolitikának helyességét igazolják. “Az eseményeknek az utóbbi hónapokban beállott fejlődése eklatánsán bizonyítja, hogy az energikus politika távolról sem növeli a háborús veszélyt, hanem épen ellenkezőleg ... a viláqbéke egyetlen reménye.” Ez a politika megszilárdítja az elnyomott országok lakosságának ellenállási erejét és egyre inkább nagyobb problémák elé állítja a hatalombitorlókat és a Kreml urait.

Ezek után rátér Őfelsége a Nyugat és Kelet viszonyára. Helyteleníti, hogy bizonyos nyugati államok pillanatnyi előnyök érdekében a keleteurópai kommunista rezsimeket elismerték, sőt velük gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat szeretnének kiépíteni.

Majd kitér a Király arra, hogy a felszabaditási politikának nem sza bad egyedül a felszabadításra korlátozódnia. Ha nem akarjuk elkövetni ugyanazokat a hibákat, melyeket a győzők 1945-ben követtek el és amelyek a mai helyzet okozói, úgy már most, időben fel kell készülnünk “olyan konstruktív elvek kidolgozására, melyek lehetővé teszik majd azon alapok megteremtését, melyekre a kontinens tartós békéjét felépíthetjük.”

Ez előkészületeknél fontos szerep vár a szovjet által megszállt országok emigrációjára. A cikknek ez és az ezt követő része közvetlenül érint bennünket, magyarokat is és ezért hasznunkra válna, ba a benne kifejtett nagyon is megszívlelendő igazságokon komolyan elgondolkoznánk.

Őfelsége abból indul itt ki. Hogy a különböző országok emigrációja a második világháború után sokkal nagyobb, mint a múlt emigrációi. így magától értetődően sok párt, mozgalom és komiíé alakult ki a menekültek között, akik sajnos külön-külön egyedül érzik magukat hivatottnak arra, hogy nemcsak a saját, de országaik érdekeit is képviseljék. “Ezek a komiték és mozgalmak hasznos munkát fejthetnének ki és tekintélyes szolgálatot tehetnének a közös ügynek azon kifejezett feltétel betartása esetében, hogy megszűnnek a felszabadítandó országok belpolitikai kérdéseivel foglalkozni. Határozottan és energikusan kell ezt leszegezni, mert nagyon gyakran elfelejtik, hogy egy ország belső kérdéseit csak az otthoni földön