Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)
1953-12-15 / 12. szám
6-ik OLDAL "KRÓNIKA" 1953 december MÁRIA-ÉV Kit a próféták erősnek éneke Itek S lábai alatt elhalványult a Hold, — Tizenkét csillagból korona ragyogott: Üdvözlünk Mária, harmatos kikelet! hitünk völgyében tündöklő liliom! A kísértésben ragyogó csillagunk, — Kikötőnk, várunk, örök hajnalunk! A Mária-Évben: Te légy nagy oltalom! Tiszta vagy, mini a teremtői fény! Az apokalipszisz álma Benned él, ^ S mi árva ivadékok busán könyörgünk: Isten-Anyja, Mária nézz ma le ránk! Gyújts szent tüzeket az élet ormán, Hogy a létben Fényed fiai lehessünk! Carey, 1953. PSZY. most fel kell hívni arra, hogy a történelmi gondolkodású, hagyományaihoz és ősi alkotmányához hü magyarság igenis vállalja kötelességét, azt a feladatot, hogy a nagynémet eszmét, éppúgy, mint a nagyszláv eszmét a Duna-térségből kiszorítja, úgy mint századok előtt és vállalja a Dunatérség függetlenségének megvédelmezését is úgy a nyugati, mint a keleti expanzióval szemben. Természetesen ehhez az alapokat is igényeljük. Persze, ehhez nekünk kell először tanujelét adnunk ősi szervezőképességünk és a kb. egy százada elhomályosult dunai hivatástudatunk újjáéledésének. Bármilyen történelmi szerencsétlenségünket nem szabad másoknak felhánytorgatnunk, ha azzal a jövő helyes kifejlődése útjába dobunk csak egy kavicsot is. Ne azt várjuk, hogy a hibás politikát követett nagyhatalmak kövessenek meg bennünket — ami az összes szélsőséges lapok alaphangja, — hanem— akárhogyan történt is — ők lássanak bennünk kellő biztosítékot a jövőre nézve, ők a mi magatartásunknak az elbírálói és sorsunk eldöntői és nem mi az övéké. Pontosan ugyanaz a helyzet, amit a pángermán sajtó, követ, mintha a diák azt követelné: előbb adják meg neki a jelest, aztán majd ő is megmutatja, hogy mit tud. Nem, először nekünk kell megmutatni, hogy mit tudunk, illetve mire vagyunk képesek, aztán majd megkapjuk, amit megérdemlünk: a Duna-térség vezetőszerepét, vagy-37 -I---- -A nagyhatalmak tehát választ várnak tőlünk arra a nagyjelentőségű kérdésre, hogy tudunk-e szerepet vállalni a Duna-térség összefogásában, amely összetételénél, szilárdságánál és életerejénél fogva képes kiszorítani minden nagyhatalmi vetélkedést a Duna-térségből. Erre mi magyarok csak egy választ adhatunk: Tudunk és akarunk is! Egy szerencsétlen fogalomzavarból kifolyóan németbarátságnak minősítik a magyar történelmi hivatás helyettesítését a nagynémet eszmével. Mindig azt hallottuk: számolnunk kell Középeurópának e hatvanöt milliós országával és mindig mellébeszültünk, amikor konkrét állásfoglalás lett volna szükséges. A világesemények szinte egymásba torlódva vetik elénk a kérdést: mit akarnak a magyarok? A magyarok azt mondogatják: Németország barátai vagyunk. Németország közel van, hatalmas, stb. Lehet-e barátunk Németország? Az életben általában hasonszőrű, hasonló gondolkodású, kb. hasonló anyagi erejű emberek között alakulnak ki az igazi baráti viszonyok. Vagyis egyik sem maradhat semmiféle tekintetben sem a másik alatt. Szellemileg, vagy anyagilag túl nagy külömbség esetében nem tudja a gyengébb követni a másikat. Biztos, hogy az erősebb befolyása alá kerül a gyen gébb. Teljesen igy van ez a népek, országok viszonylataiban is. Vagy félelemből legyünk Németország barátai? És az barátság lesz? Igaz, hogy a németek erősebbek a hatvanöt milliójukkal, mint mi a tizenkét millióval, azonban mi a Duna-térségben élünk, ennélfogva viszont mi az eszme súlyával vagyunk erősebbek a németeknél. És ha mi nem tudunk most a Duna-térség önállóságáért gerincesen sikraszállni és azt nyilvánítani merni, hát akkor mit csináljon a szegény Ausztria? Hogyan álljon ellen a német tömegvonzásnak, mikor felőlünk semmi biztatót nem kap, ellenkezőleg, azt látja, hogy mi is a németek mankóján akarunk sántikálni. És mit szóljanak ehhez a nagyhatalmak, akik keresik a megoldást a Duna-térség szilárd elrendezésére! Mit határozhat igy Ausztria? Ezt: Ha a magyarok szekeréhez kötöm az enyémet és ők úgyis behajtanak a Német Birodalomba, akkor jobb, ha én hajtok be magam és előbb.' így is lesz dunai rendezés, ne — nélkülünk és ellenünk. A királyhü magyarság, amely képviselője a magyar történelmi gondolatnak és alkotmányos szellemnek, vállalhatja egyedül ezt a nagy szerepet. Az ősi dunai önállóság hagyományai alapján áll és a magyarság elsöprő többségét képezi a-okkal az uj ideológiásokkal szemben, akik bevérezték kezüket, bemocskolták embertelenségeikkel hírnevüket, sutba dobták ősi magyar, szivünkhöz-lelkünkhöz nőtt királyságunkat, idegen országok internálótáboraiba hajszoltak százezreket és most magyarmentést hirdetnek. Mi azt mondjuk: Nem érdekes, hogy mit terveznek azok, akik már egyszer a gyakorlatban bemutatták, miként élnek a kezükbe jutott hatalommal! Az egyik nyilas ismerősöm azt mondta: Jelentse ki Ottó, hogy egy leendő Monarchiában a magyarság lesz a “primus intér pares". Értjük ezt a csizmadia politikát? Összekovácsolni egy sok népből álló birodalmat úgy, hogy egyiket még a kezdet előtt emelje a másik fölé. No nem testvérem! A király nem képes “primus inter pares" szerepet adományozni nekünk, de senkinek sem, sőt az Isten is csak akkor segít rajtunk, ha előbb magunk segítünk magunkon. Az elsőséi szerepet ki kell vívni, aztán majd Isten is, meg a király is rá fogja ütni a pecsétet. Ilyen gondolkodással azonban még lehetőségünk sem lesz kivívni semmit, legfeljebb egy "németbarátságot". Nekünk tehát demonstrálnunk kell, hogy élünk, nem mondunk le ősi dunai hivatásunkról, helyt fogunk állni úgy a rend megteremtésében, mint annak fenntartásában is. Akkor majd fel fog figyelni a világ, látni fogja, hogy a Dunai zűrzavart, amely csupán német érdek lehet, mi is felszámolni akarjuk és ezzel mindjárt ki is emelkedünk a Duna-térség népei közül, mert ők perifériális helyzetüknél fogva centripetális erőt nem képviselhetnek. így az ilyen magyar állásfoglalásnak meg lesz a világpolitikai jelentősége, egy háború megindításának és véghez vitelének meg lesz a reális értelme, mert előre tudják, hogy van egy biztos alap, — a magyarság nyílt és kemény kiállása a dunai önállóságért — van szilárd központ, amelyre ülepedni tudnak a szélen lévők és egy tartós békekorszaknak van már biztositéka, tehát érdemes az utolsó nagy áldozatot is meghozni. * * * Rögtön erejüket és hitelüket veszítik a népidemokrata republikás bizottmányosok, német mankóért esdeklő pángermán nyilasaink, mert ezeknek annyi hagyományuk sincs a Duna-térségében, mint egy tücsökciripelésnek, még kevesebb a szabadkirályválasztóknak, tekintve, hogy Magyarországon soha sem zajlott le királyválasztás még a vegyesházbeli királyok idejében sem, hanem a magyarság mindig minden fenntartás nélkül elismerte az utolsó király fiát, vagy oldalági rokonságból a legközelebb álló férfiút. Az egyetlen volt Mátyás, akinek semmiféle rokoni kapcsolata nem volt az előző királyokkal, azonban ő sem választás, hanem tömegtüntetés által jutott a trónra. Bocsánat, a köztársaságnak még inkább van valami alapja: Károlyi Mihály, Tildy Zoltán, Szakasits Árpád, a cigány Rónai, stb. Levonhatjuk azt a végkövetkeztetést, hogy egy erős, központi összetartó erővel is biró, a külső és belső bomlasztásnak is legjobban ellenálló hatalmat csak történelmi és hagyományi alapon lehet elképzelni, ez pedig csak egyedül a monarchikus federációnak van, mig a nyilas és népidemokrata uralom csak borzalmat és rettenetét hagyott a Duna-térség népeinek lelkében. A magyar történelmi gondolat hanyatlásának okait lehetetlen kimeríteni egy újságcikk keretében, kötetek volnának szükségesek ahhoz, hogy részleteiben és alaposan megvilágíthassuk az idegen befolyás romboló hatását, amely olyan vakságot okozott különösen középosztályunkban, hogy olyan hatalmat tart barátunknak és kívánja további barátságát is, amely nek expanziós törekvései voltak és lesznek felénk és ellenségnek azokat, amelyek már csak földrajzi elhelyezkedésüknél fogva sem gondolhatnak expanzióra irányunkban. Különösen, ha már kilépünk konkrét tervekkel a Duna-térség elrendezését illetően, akkor azokat olyan előre felállított kristálytiszta elvekre kell építenünk, amelyek állják a helyüket minden irányban és e ponton még a szabály erősítése kedvéért sem tehetünk kivételt. Tehát adva van a feladat: A Duna-térség elrendezése úgy, hogy az önmagában is megállja a helyét az idegen befolyásokkal szemben, összerejével is kiszorítja onnan az expanziót előkészitő eszmeáramlatokat vagyis öncélú legyen. Akkor majd őszinte barátságot tudunk tartani — tartósat is — nyugati és keleti szomszédainkkal egyaránt, mert egyenlőnek érezzük magunkat velük szemben és nem kell óvatosságból, félelemből hangsúlyoznunk állandóan, hogy jó barátok vagyunk és a barátságot kis engedékenység, meghunyászkodás árán tartanunk. Ha kicsik vagyunk, az sem szégyen, inkább kellemetlen; de ne legyünk kicsik, amikor következik a történelmi alkalom arra, hogy egyenlőek.is lehetünk és egyenes, nyílt, férfias barátsággal is élhetünk egymás szomszédságában szépen. A bolsevizmus ráterpeszkedése most a félvilágra csak azt jelenti, hogy a pánszlávizmus köpönyege most vörösszinü, alatta a lényeg ugyanaz, ami volt Nagy Katalin, vagy a Miklósok korában: expanzió a tengeri kijárók felé, a kisebb szláv népek bekapcsolása, Ázsia felihasználása a pánszláv célok elérése érdekében, amely ma már a Lübeck-Trieszt vonalig jutott el, egyszóval a pánszláv térfoglalás. Ugyanez folyt Nagy Frigyestől kezdve Hitlerig, a lényeg, a cél mindig ugyanaz volt, csak másmás köpönyeget öltve magára: a pángermanizmus. Ez is jogos alapnak tartotta azt, hogy a német szórványok örve alatt, amelyek elhúzódtak egészen a Volgáig, ötvenszer annyi embert öleljen fel a Déldunántulon, Bácskán, Bánáton, Délerdélyen át húzódó “Schwäbische Türkei" és Ukrajnában, mint amennyi német valóban élt ezekben a szórványokban. Vegyen bárki ceruzát a kezébe és Európa térképén húzzon egyenes vonalat Moszkva és Fiume, valamint Berlin és a Dardanellák
