Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)
1953-12-15 / 12. szám
1953 december KRÓNIKA” 5-jJk OLDAL Harmadik Trianont, vagy Duna-Monarchiát? Irta: SZENTGYÖRGYI FERENC (Argentina) Most öt éve, 1948 december 26-án: MINDSZENTY JÓZSEF, ESZTERGOMI ÉRSEKET, MAGYARORSZÁG BÍBOROS - HERCEGPRÍMÁSÁT, A KOMMUNISTA ÁLLAMRENDÖRSÉG LETARTÓZTATTA. KÉT DOKUMENTUM A Magyar Kát. Püspöki Kar 1948 november 3-án kiadott pász torle veiében a következőket irta: "... A Magyar Kát. Püspöki Kar a felbecsülhetetlen apostoli munkáért hálás köszönetét fejezi ki Őeminenciájának. Ugyanakkor annál nagyobb megütközéssel és szomorúsággal látja a katolikus hívek tömegeivel együtt azokat a méltatlan támadásokat, amelyek őt — különösen újabban sajtóban, rádióban, gyűléseken rendszerességgel érik. Amikor a Magyar Kát. Püspöki Kar a vallás- és szabadságjogok nevében is felemeli szavát e támadások ellen, biztosítja őeminenciáját bizalmáról, együttérzéséről s az Egyház, a Haza és a magyar népünk ügyéért folytatott munkájában teljes egységbe összeforrva, vele azonosítja magát. A hiveket pedig arra kérjük, imádkozzanak velünk együtt Anyaszentegyházunkért, annak Istentől rendelt vezetőjéért, hogy egyek legyünk a hitben, szeretetben és az állhatatosság kegyelmében”. Mindszenty biboros-hercegprimás 1948 november 18-án papjai számára kiadott körlevelében a következőket irta: ", . . nyugodtan nézem a mesterségesen felkorbácsolt hullámokat. Azon a helyen, ahol nem pártok, de az Apostoli Szentszék kegyéből, bizalmából őrt állok, a tajtékozó hullámok nem szokatlanok, a történelem változatos. Két elődöm a harctéren esett el, kettőt összes javaitól konfiskálással megfosztottak. Vitéz Jánost fogságba vetették. Martinuzzi a hatalmasoktól felfogadott orgyilkosok kezétől esett el. Pázmányt, a legnagyobbat, száműzték. Károly Ambrus a betegek látogatása, gondozása közepette a pusztító ragály áldozata lett. Elődeim közül senki sem állott ennyire eszközök hijjával, mint én. Annyi célzatosan megszőtt, szászor megcáfolt, de konokul hirdetett valótlanság nem tajtékzott mind a 78 elődöm körül együttvéve sem, mint körülöttem. Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rójja rám a földön legárvább népem történelmi szolgálata* Nemzetem szenvedése mellett a manam sorsa nem fontos.______ . . . imádkozom az igazság és szeretet világáért: azokért is, akik Mesterem szava szerint, nem tudják, mit cselekszenek. Szívből megbocsátok nekik”. A magyar Sión hegyén még ott ékeskedik a kereszt. A börtön ajtaja nem nyílt meg. Az ország első főpapja elsőnek hordja Krisztus Királyi jelvényét. A bibort letépték róla, de Mesterének szerelmébe és a vértanuság piros palástjába öltözve imádkozik a jobb jövőért, a jog és igazság diadaláért, a magyar felszabadulásért "a földön legárvább népe” szolgálatában. Évszázadunk első felében lezajlott két világháború előzményeiből és következményeiből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy háborúkat sikerült mindig felidézni valamikor magasra tartott célok elérése érdekében, a háborúk végére azonban úgy elsikkadtak a kitűzött célok, hogy a felelősek maguk sem tudták, hogy miért is vívták meg a rettenetes vér- és anyagi áldozatot követelt háborúkat. A békediktátumok rendelkezéseiből legalább is ez látszott. Azt is leszűrhetjük ezek után tapasztalatként, hogy a háborúk sikerülnek, — győztesnek, legyőzöttnek egyaránt rosszul — a békék eddig még sehogy sem sikerültek senkinek sem. Bármi volt a hirdetett ok fennhangon, a valódi ok egy volt: Meg kaparintani a Habsburg birodalmi örökségből amennyit csak lehet és az csak természetes, hogy az egymásra féltékeny pángermánizmus és pánszlávizmus e gazdátlan és erőt összefogni képtelen terület és népeinek birtoklásáért összeütközött. Furcsán hangzik, de igaz, hogy a háborúk a béke érdekében keletkeznek és főcélkitüzésük egy tartós béke elrendezése.. A béke azonban csak tökéletes egyensúlyi alapon nyugodhat. Ha a szomszédom tízszer olyan erős, mint én. akkor — tetszik, nem tetszik — belenyugvás a sorsom olyan dolgokba, amelyekbe egyáltalán nem nyugodnék bele, ha legalább olyan erős volnék, mint ő, vagy legalább is megközelítően olyan erős, mert az esetleg hiányzó erőt jó taktikával is pótolni lehet. Bevezetőül rá szeretnék még mutatni arra is, hogy az emigráns magyar sajtó, főleg a szélsőséges, másokat okol a mi sorsunkért, pedig ebben a legcsekélyebb igazság sincs. A mi jó vagy balsorsunkért senki más nem felelős, csak mi magunk, illetve az általunk választott, „vagy megtűrt vezetés. A németség hatalmas második világháborús katasztrófájáért például egyáltalán nem Roosevelt, vagy Churchill a felelős, hanem Hitler és társai, mert Roosevelt, vagy Churchill csak az ő népük érdekében kötelesek gondolkozni és cselekedni és nem a németség érdekében. Ennek megfelelően csak népüknek is tartoznak felelősséggel. A kis országokra bizonyos korlátozással érvényesek megállapításaim, mert a világpolitikában, a világerők játékában csak figurák szerepét játszhatják, röviden: nem függetlenek. Ennek következtében sorsuk kockázatosabb is és bizony a kis országok politikai vezetése sokkal-nagyobb politikai zseniket is kíván me, mint a nagyoké, akik, amit nem bírnak diplomáciával, pótolják a hadosztályok, vagy repülőgépek számával. . '. * # #. Mi a jövőnkért nem vethetünk be hadosztályokat s most ennek megfelelően sokkal több taktikával kellene dolgoznunk. Amit némely, a márkákon bolondgomba módra szaporodó magyar nyelvű pángermán sajtóban olvashatunk, egyenesen megdöbbentő! Hogyan fogják fel ezek a magyarság érdekeit?! Vagy egyáltalában azt akarják-e felfogni? Mert nem hiszem, hogy az amerikai és brit politika, valamint államférfiaik nyílt ócsárlása és gyalázása, — miután mégis csak alighanem sok szavuk lesz Európa és benne a mi sorsunk elrendezésénél, — okos, főleg taktikus dolog volna. Ha tőlük van várni valónk, legalább hagyjuk a múlt hibáit, biztosan tudják ők is, hogy hol hibáztak. Most a jövő helyes kialakítására vessük minden figyelmünket és azt szolgáljuk minden idegszálunkkal és ragasszuk le a nyelvünket, ha kell, bármennyire is szeretnénk valamit kimondani, vagy éppen a hibázónak szemére vetni. Ezekkel várjunk majd arra az időre, amikor mi is leszünk olyan erősek, mint ők és nem szorulunk az ő szolgálatukra. Tipikusan Hitler Kroll-operai hangja ez, amely mindent kikiabál, nyíltan ömleng, átkoz, vagy fenyegetőzik, csak egy nincs benne: önfegyelem, türtöztetés addig legalább, ameddig a cél elérése érdekében szükséges. Emlékezzünk csak, amikor Hitler a Kroll-operából kérte az angolokat, hogy mondják meg, hol akarnak partra szállani, onnan kivonja csapatait. Churchillt olyan szavakkal gyalázta az éteren át, amely addig ismeretlen volt. Eredmény: Hitler valahol a földben, Churchill pedig ma is szívja hagyományos szivarjait. Ez a hangnem, ez a türelmetlen, mindenkit okoló felelősségrevonó hitler-ribbentropi hangnem az évszázadok alatt kifinomult magyar politikai érzéknek szinte elviselhetetlen. Ez nem diplomatikus hangnem, főleg nem a mostani helyzetünkben. Ez valahonnan a Kroll-opera környékéről való, talán Nürnbergből, vagy esetleg még a régi Teutoburgból. A legelső és legfontosabb feladatunk, hogy a magyarságot felszabadítsuk ez alól a mindinkább elparlagiasodó, csupán a nyers erőre — de hol van az? — támaszkodó, de még ott is ostobaságnak beillő hányaveti, felelősségrevonó politikai szellem alól, amely feltétlenül csak egy újabb Trianont hozhat számunkra. Tehát olyasmi alól szabadítsuk fel magunkat, ami hatalmunkban áll és ne kérkedjünk olyan felszabadítással, amelyre a világhatalmak összes erejére lesz szükség. De pótolhatjuk taktikával, mert a magyar politikai szellem hatalmas hagyományai révén bevethetünk akár százszázalékos erőt is, — nyerset jelenleg alig valamit. A sakktáblán a kisebb figura is kiütheti a jóval erősebbet, ha ügyesen helyezkedik: rossz helyezkedésnél biztosan a nagyobb üti ki a kisebbet. Tehát igenis, lehetünk nyertesei a következő háború utáni elrendezésnek, ha ügyesen Helyezkedünk, ami egyáltalán nem szégyen, mint ahogyan a magyar nyelvű pángermán sajtó beállitja; mi inkább azt szégyelnénk, ha fejjel mennénk a falnak s a mi fejünk törne be, a fal viszont meg sem mozdulna. Mint kezdtem, nem a háború a nagyobb fejtörés, hanem a cél elérése, amelyet kitűzünk. Tehát amikor ma a nyugati diplomácia töri a fejét, belátjuk, van miért. A háborúval el lesz-e érve a cél, egy tartós béke, amelynek alkotó eleme az egyensúly, politikai, katonai és gazdasági téren egyaránt? Olyan elrendezést létrehozni, amely a jó egyensúly mindhárom alkotórészét kielégiti, nevezetesen a pángermán és pánszláv törekvések útjába olyan dunai rendet állítani, amely előtt mindegyiknek meg kell állania. * * * Ki vállalja az uj dunai rendben a vezető szerepet, ha a magyarság nem vállalja? Senki! A magyarság dunai hivatástudatának kellene lenni annak a vonzásnak, amely köré tömörülnének a dunai perifériális népek és ők ezt várják is. De hogyan tömörüljenek körénk, amikor azt látják, hogy magunk is német mankókon akarunk járni?! Már pedig ne tartsuk őket anynyira ostobáknak, hogy azért tömörüljenek körénk, hogy végül magunkkal együtt eladjuk őket a pángermánizmusnak. Szinte magunk akarunk ugródeszkát készíteni a nagynémet eszmének, ahelyett, hogy mi állanánk ki a gátra és hívni a többi dunai népeket. Először tehát a történelmi magyar szellemet kell felszabadítani a német-bámulat alól, hogy ősi Dunarendező hivatástudatára ébredjen. Hogy lássák már most Európa jövő elrendezői, hogy a magyarságra számíthatnak, hogy a dunai rendet szilárd alapra rakják, ha azt a magyarságra bizzák. Ha azonban azt látják, hogy mi csak a németekért sóhajtozunk, akkor szépen ki fognak minket ütni az európai sakktábláról és egy újabb Trianon lesz megérdemelt osztályrészünk, esetleg még rosszabb is. A magyar nyelvű pángermán sajtóból pedig csak a német és Hitler-imádatot olvashatjuk ki. Ennek a sajtónak a magyarsághoz csak annyi köze van, hogy nyelvét használja •— érdekei ellen. A nagyhatalmak figyelmét már
