Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)
1953-12-15 / 12. szám
4-ik OLDAU ‘'KRÓNIKA" 1953 december zal kezdtük, hogy a nehéz próbákon keresztülmenti magyarságnak óceánon innen és óceánon túl már negyven esztendeje nem volt igazi békés boldog karácsonya. Negyven esztendő nagy idő. Egy egész emberöltő! A Biblia tanítása szerint negyven esztendeig bujdosott a zsidó nép a pusztában, amíg az ígéret földjének határát elérte. Mi magyarok ünnepeljünk azzal a hittel, hogy negyven észténdő sok küzdelme után a magyarság jobb idők igéretföldjének határához érkezik. Legyen mélységes meggyőződésünk, hogy közel van az az idő, amikor a budavári Mátyás templomban fölcsendülnek az ünnepi harangok, mert Ottó Őfelsége koronázására készül a felszabadult magyar nemzet és vele együtt a testvérnépek serege! AZ UJ GORDIUSI CSOMÓ A Szovjet meggondolta magát és mégis hajlandó négyes külügyi konferenciára, anélkül, hogy miként azt előző, november 3-iki mérges hangú jegyzékében követelte, ötös konferencia előzze meg azt, amelyen a kínai kommunisták is résztvennének. A konferencia színhelyéül Berlint ajánlja. A taktikai fordulat nem meglepő. Egyrészt az egyesítést sóvárgó németek s csakúgy a békét és a fegyverkezési kiadások, adók csökkenését áhitó franciák és angolok sürgették a tárgyalásokat és a Szovjet szempontjából kedvezőtlen hatást tett volna, ha elgáncsolja a megegyezés reményét. Másrészt nem is tagadott célja a Szovjetnek, hogy meghiúsítsa a nyugateurópai hadsereg létrejöttét. Márpedig, ha elmarad a konferencia, ez csak könnyítette volna a helyzetet az amerikai külpolitika számára, amely előbb a közös n”’«oateurópai hadsereget és az Atlanti Egyezmény tagjainak közös védelmi szervezetét, beleértve a világ minden részén épült, épülő vagy tervezett tengerészeti és repülő-bázisokat, akarja megvalósítani és majd az ekként teljesen megerősödött helyzetében vél eredményesen tárgyalni a Szovjettel. Mivel a Szovjetnek az a lehetőség kínálkozik, hogy egy ilyen konferencián hónapokig el lehet vitatkozni, érthető, hogy végül változtat álláspontján és beleegyezik a konferenciába. Közben — véli, — a nyugateurópai közös hadsereg ügye megakad, mert kivált a franciák idegenkednek ily hadsereg gondolatától. Sokan közülük tudni sem akarnak arról, hogy francia fiuk ugyanegy hadseregben szolgáljanak a gyűlölt német ellenség fiaival és a francia baka, a “poilu” egy porosz tisztnek legyen kénytelen, mint fellebbvalónak, tisztelegni. Ellenzik a közös hadsereget azért is, mert országuk külpoli—c. -L «fe&gának feladását jelentené. Ezenkívül van egy csoport Franciaországban, amely azt hiszi, hogy külön utakon lehet járni és el lehet “mélyíteni” a szövetségi szerződést, amelyet még De Gaulle tábornok, mint akkori köztársasági elnök kötött a Szovjettel 1944 végén. A közös hadsereg egyezményt eddig Nyugat-Németországon kivül csak Hollandia és november végén Belgium parlamentje hagyta jóvá, a franciák azonban most várni fognak, nem történik e olyan egyezmény a januári berlini külügyminiszteri konferencián, amely megszabadítja őket ennek a számukra oly kevéssé rokonszenves tervnek a gondjától. Az olaszok sem nagyon lelkesednek a tervért s most ők is azt lesik majd, mit hoznak a berlini tárgyalások. A berlini konferencia egy évig is elhúzódhat és ugylehet, a Szovjet elérheti a terv megvalósulásának kitolódását, de fölötte kétséges, sikerül-e azt végleg meghiúsítania. Páris és London örömmel fogadta az oroszoknak a konferencia megtartásába való beleegyezése hírét, de Washington nem csinál titkot abból, hogy ezt a beleegyezést csak az európai hadsereg megteremtése elleni manővernek tartja. Jobban örült volna, ha a Szovjet megmarad az elutasítás mellett, mert a jelenlegi időpontban nem sok reményt lát a megegyezésre. # * * * Mennyire indokolt Washingtonnak a konferencia eredményessége iránti pesszimizmusa, kitűnik az orosz jegyzékből is, amely ismét az Amerika által létesített bázisok ügyét és a németek felfegyverkezésének kérdését feszegeti igen élesen. Azt állítja, hogy a környező kisebb népek nagy aggodalommal fogadnák Németországnak egy közös hadsereg keretében való újbóli fegyverkezését és hogy a nyugateurópai védelmi összefogásra semmi szükség nincsen. Persze a Szovjet védtelen Nyugateurópát akar, hogy nagy francia és olasz ötödik hadosztályai alkalmas időpontban könnyebben ragadhassák magukhoz a hatalmat vagy pedig ha szükség van az ő fegyveres támogatására, az ne találkozzék nagy ellentállással. A Szovjet-jegyzék hosszú fejtegetésekbe bocsájtkozik, amelyek teljesen feleslegesnek és nevetségesnek látszanak annak tudatában, hogy a Szovjet nem békét, hanem kommunista Európát akar és igy nyilvánvaló, hogy a Szabad Világ számára éppen annak az ellenkezője ajánlatos, amit a Szovjet buzgón tanácsol. Moszkva is hajlandó volna önálló hadsereget engedélyezni Németországnak, tehát azon érvelése, hogy uj német hadsereg aggályos és veszedelmes volna a franciák és a kisebb szomszédnépek számára, nem egyéb képmutatásnál. Azt akarja, hogy a német hadsereg létszámát ő szabhassa meg s hogy az ne kösse le magát a Szabad Világ védelmére, hanem tartsa meg függetlenségét, — legalább is addig, Karácsonyi tilinkózás Terelgetem álmom magyar szivek mélyén, Minden könnyes lélek nagy-vágyai szélén: Karácsonyi éjben! Magyar szivek mélyén ősi dallam szólal, Muzsikál a lelkünk régi emlék-húrral: Pásztorok dalával! A dallam világa s ezeréves bánat. . . Szép-emlék zsongása s messzeszálló vágya: Mind, e fára szállnak! Rászállnak a fényre, lobogó gyertyákra, «—< Angyalhaján csillog a szemünk sugára; Édes boldogságban! Megnyílnak az egek csillagok honában, Áldás ömlik földre s az életmunkára: Karácsonyi éjben! Eltűnnek a bajok, gyötrő kínok vészben, Öleljük át egymást karácsonyi fényben: Jézus mosolyában! _ Legyen édes az est: békében, jóságban! Kívánjunk ünnepet lelkek otthonában: Emberi jósággal! Imáink szálljanak messze-messze tájra; Hogy a Fenyőfákra, jó Isten vigyázna: Vértanuk honában! Terelgetem álmom magyar szivek mélyén, Minden hivő lélek nagy-álmai szélén, Ősi tilinkómmal: Karácsonyi fényben, —• Isten közelébe! Carey, 1953. PSZY. amíg vele nem köt szoros katonai szövetséget. A Szovjet arra spekulál, hogy idővel sikerülne a maga oldalára édesgetni a németeket és az “önálló" független német hadsereggel ennek lehetősége számára kíván utat épiteni. Mondani sem kell, hogy a németek tisztában vannak a Szovjettel való barátság közkeletű tapasztalatokon nyugvó veszélyeivel és akár lesz közös hadsereg, akár önálló hadsereg felállítására nyernek lehetőséget, nem kívánják eljátszani azt a példátlan, nagy történelmi alkalmat, hogy fegyveres konfliktus esetén ezúttal Amerika oldalán lehetnek. * # * Washington átlát a szitán és nem fogja engedni, hogy a Szovjet végnélküli tárgyalásokkal, obstrukciós huzavonával akadályozza az európai védelem kiépítését. Emlékezzünk az 1947 decemberi, utolsó, négyes külügyi konferenciára, amelyen Marshall amerikai külügyminiszter Molotov nagy megrökönyödésére váratlanul felállt és egyoldalúan befejezte a konferenciát. Megírtuk akkor, hogy ezzel lezárult egy történelmi fejezet, felbomlott egy történelmi szövetkezés. Lehet, hogy Amerika külügyminisztere ezúttal is hirtelen megelégeli a reménytelen szóharcot, hiszen annyi a Szovjet-jegyzékekből kétségtelen, hogy Malenkov semmit sem akar visszaadni, hanem uj lehetőségek alapjait akarja lefektetni a kommunizmus világuralmi imperialista céljai számára. Magyarország és a többi rabország szempontjából nagyjelentőségű, hogy Dulles külügyminiszter kijelentette a Kersten-féle kongresszusi bizottság előtt történt kihallgatásán, hogy “a rabországok szabadsága nem lehet alkutárgy” s azt Amerika “sohasem fogja becserélni hamis békelátszatokra”, vagyis szó sem lehet arról, hogy a német egyesítés és az osztrák béke, az oroszoknak Kelet-Németország ból és Ausztriából való kivonulása fejében Amerika belenyugodna a rabországok mai tragikus sorsa véglegességébe. Politikai és katonai adottságoknál fogva az Elbán túli Rab-Európa ügyét nem lehet országonként, egyenként, helyesen, becsületesen, a népek szabadságjogához híven megoldani. Kelet-Németország, Ausztria, Magyarország és a többi rabország ügye egyetlen gordiusi csomó, amelyet nem lehet apránként kigobozni. Dulles nyilatkozata csak megerősítette ezt a felfogást, mert a rabországok feláldozása nélkül a Szovjet soha még csak foglalkozni sem fog a gondolattal, hogy az Elbáig, Európa szivéig előretolt hadállásait régi perempozicióiba vonja vissza. Sőt nagy kérdés, megtenné-e ezt a rabországok feláldozása esetén, ha Németország a Nyugat oldalán fegyverkezne?... Az utóbbiról Amerika semmikép sem hajlandó lemondani s lehet, hogy tovább fog folyni a mostani helyzet, a hidegháborús feszültség s a gordiusi csomó még sokáig gordiusi csomó marad, —- feltéve, hogy a Szovjet belenyugszik Nyugatnémetországnak a Szabad Világ oldalán leendő fegyverkezésébe és abba, hogy az amerikai atomrepülő bázisok mind szorosabb gyűrűvel zárják körül. . .
