Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)
1953-10-15 / 10. szám
1953 október "KRÓNIKA” 9-ik OLDAL "VERD MEG A PÁSZTORT.. A lengyelországi kommunista bábkormány sajtójában hetek Öta vad uszítás folyt dr. Stefan Vyszynski bíboros hercegprímás ellen, majd szeptember 25-én a politikai rendőrség kopói jeíentek meg a primási palotában, hajnalig tartó házkutatást tartottak és elhurcolták a hercegprímást. Elmozdították hivatásától és jelenleg már egy ismeretlen helyen lévő kolostorban van, amelyet nem hagyhat el, vagyis ugyanazon módszert alkalmazzák vele szemben, mint Berán prágai érsek ellen, akit szintén egy eldugott kolostorban internáltak. A lengyel kommunisták államellenes tevékenységgel vádolják a hercegprímást és nem csinálnak titkot abból, hogy erőszakot alkalmaztak vele szemben. Vádolják, hogy nem tartotta be az 1950-ben a kormánytól feltukmált, állam és egyház közti szerződést, amely a kommunizmussal való együttműködést követelt a papságtól. Hivatkoznak arra is, hogy egyik tárgyalási tanú valíomása szerint ellenforradalmi ügyekben összeköttetésben állott Kaczmarek kielcei püspökkel, akit a varsói katonai bíróság Amerika és a Vatikán számára való "kémkedés” vádja alatt szeptember 25-én 12 évi börtönre ítélt. [(Három más katolikus pap 6-12 évig terjedő börtönt kapott.) Vádpont ellene még, hogy a Kaczmarek-itélet után kijelentette: “Ma bűnösökről beszélünk, holnap a történelem szentekről fog beszélni.” A kommunisták e legújabb szentségtörő gaztette uj világfelháborodást váltott ki. Eisenhower elnök kijelentette a szeptember 30-iki sajtókonferenciáján, hogy Vyszynszki bíboros elmozdítása rontott a Szovjettel való megegyezés kilátásain. Vyszynski internálásával a kilencvenöt százalékban buzgó katolikus lengyel nép főpásztor nélkül maradt. Mint Mindszenty bíboros esetében, itt is az vezette a kommunistákat, hogy "verd meg a pásztort és elszéled a nyáj”. Ez a jelszó nem vált be Magyarországon, hol minden rabországok között legerőteljesebb a csendes ellenállás és szabotálás, a hétköznapok “szürke háborúja” és biztosan csődöt fog mondani Lengyelországban is. MA BŰNÖSÖK, HOLNAP SZENTEK Vyszynski kardinális e mondásában benne van mindazon kommunista pártbirósági perek méltó erkölcsi elbírálása, amelyek az utolsó nyolc esztendőben az emberi jogokért és szabadságért való szóemelésük miatt elitéit hazafiak ellen lefolytak. Csak ma “bűnösök” e vádlottak, csak a mai terror-rendszerek szemében, amelyek az orosz hadsereg jelenlevő erőire támaszkodva bitorolják a közhatalmat, nem a nép többségi bizalmából, hanem egylistás fascista-kommunista álválasztásokkaí jutottak hatalomba. Ma is csak a kommunisták és legfeljebb az azokat kiszolgáló elvtelen szolga-lelkek előtt bűnösek, de nem az ország szabadságvágyó népmilliói szemében, akik tudják, hogy az erőszakban fogantatott törvény nem törvény, mert mögötte csak az idegen szuronyok állnak, de nem a népakarat. I Tudják, hogy — miként a magyar nép nagy barátja, Spellman new yorki bíboros érsek mondotta Mindszenty bíboros letartóztatásakor a Szent Patrick székesegyház szószékéről, “szembeszállni a zsarnokkal, engedelmesség Istennek” — és érzik, hogy a zsarnokok "törvényeivel” szembeni vonakodás nem bűn, hanem tragikus dicsőség, a vonakodó nem bűnös, mert szándéka Istennek tetsző, szent. Ezért nem tudtunk sohasem hiánytalanul egyetérteni az olyan tudósitásokkal, cikkekkel, amelyek túllőve a célon, úgy kezelték a vádakat és vallomásokat, mintha azok valóságuk esetén szégyent jelentenének s mintha a vádlottak igazában nagyon is respektálnák a bitorló kommunisták zugtörvényeit és dehogy is volnának hajlandók a legcsekélyebben is iilojálisok lenni a rendszerhez. A vádak természetesen eltúlzottak és túlméretezettek voltak, mert az “összeesküvések” mögött lényegében nem állt egyéb, mint a fővádlottnak és néhány társának bátor, rettenthetetlen lelkisége, ami azonban tudvalévőén nem elég az orosz hordákkal, gépfegyvereikkel és tankjaikkal szemben. De túlzók voltak azon tudósitások és szemlélődések is, amelyek a vádlottakat merőben “ártatlannak,” a kommunista rendszerhez lojálisnak tüntették fel, mintha nem is volnának ellenforradalmár érzületüek. Azok voltak és azok a mai börtönszenvedéseik között is és ezen nincsen semmi leplezni, tussolni való. Minden retusálás jószándéku, de céltalan aláméretezés volt az amúgy is előre kész ítélettel szemben. Ellenforradalmiságukat nem leplezni, hanem felmutatni kell, mint történelmi jelentőségű, nagy erkölcsi aktívumot a jövőre, meglobogtatni, mint annak drámai ígéretét, hogy a szabadságvágy túl fog élni minden zsarnokságot, mert a legnagyobb zsarnokság idején is vannak bátor, tántorithatí'an meggyőződésű férfiak, akiket nem lehet betörni, meghódolásra birni. Vyszynski bíboros ezt tette, amikor a pribékek minden terrorjával szemben, “bűneikért” nyíltan a jövő szentjeinek vallotta őket s ezzel világgá kiáltotta, hogy büszke reájuk, az ellenforradalmiságukra Isten, az emberiség és a történelem előtt. Maga is mártirsággal fizet az igazság e felmutatásáért, maga is bevonul a mai “bűnösök,” holnapi szentek fenkölt, dicső galériájába, — és mennyivel inkább hangoztathatjuk magatartásuknak már ma is szent voltát mi, akik ily veszélytől mentesen, a szabad világban élünk?! Öröm helyett üröm Magyarországról érkező hírek szerint ott nagyarányú akció folyik, hogy a kolchozokban lévő földműveseket elriasszák a kolchozokból október végén esedékes kilépéstől. ..A lapok tele vannak a kolchozban való megmaradást propagáló cikkekkel, ami negativ formában- mutatja, mily erős a kilépési áramlat, — aminthogy nem is lehet ez másként, hiszen a magyar földműves világéletében a maga gazdája szeretett lenni, a saját földje volt az ő kis világa. A “népnevelők” és más kommunista pártközegek felkeresik, akiről megtudják, hogy kilépni készül és “lelkére beszélnek”, hogy ne tegye, mert “szégyent hoz vele magára és a családjára” és miegyéb. De természetesen a szép szavak közti terror-fenyegetésben sincs hiány. John McCormac, a N. Y. Times dunavölgvi tudósitója Bécsből két cikkben is megerösiti, hogy Nagy Imre ígérgető kormánya most mindent elkövet, hogy minél kevesebben kérjék tőle számon az ígéret betartását és ezért mindenféle anyagi követelésekkel állnak elő, a kilépni szándékozóval szemben. Többi közt azt is követelik, hogy a kolchoz begyűjtési hátralékából, az államtól kapott hitelekből és segélyekből reá eső részt fizesse ki készpénzben, vagy azonnal vagy rövid időn. belül. Egyéb mindenféle nehézsége is van a kilépésnek s emellett már most jelzik, hogy nem biztos a kilépők a saját földjüket kapnák e vissza, mert ez “felborítaná a kolchoz rendjét”, hanem parlagon fekvő, (nyilván silány minőségű) állami földekből adhatnak pótlást. A kormány sebtiben kiadott egy rendeletet, amely szerint olyan uj alapszabályokat kell elfogadni, hogy ami élőállat és szekér a kolchozban van, köztulajdon és nem adható vissza. Kivétel csak úgy történhetik, ha az illető teljes árat fizet érte, visszavásárolja — a magáét. Az ígéret tehát a valóságban úgy fest, hogy érthető, számosán csalódottan haboznak kilépni, mert érzik, túlsók teher szakadna a nyakukba, nem volna mivel folytatniok az uj gazdálkodást és hátrányaik volnának a vetőmag KRÓNIKÁS A Az idő, hogy eljár. Már 35 éve annak, hogy a minden harctéren győzedelmeskedett osztrák-magyar hadsereg, a bolgár front öszszeomlása és a központi hatalmak fegyverszünet-kérése nyomán, mintha valami súlyos lelki ragálynak esett volna áldozatul az úgynevezett októberi, őszirózsás forradalom elhányta magától dicsőséggel övezett fegyvereit és részben az olaszoknak adták meg magukat ellenállás nélkül, akik olcsón szerzett első igazi nagy diadalukkal még ma is dicsekednek. A többiek rohantak haza felé, állítólag azért, hogy a magyar habeszerzésnél és minden másban, tetejében pedig nyilvánvaló, hogy a kormány és helyi emberei kimondottan illojális cselekménynek tekintenék a kilépést. Az örömből kezd üröm lenni. . . Másrészről a kormány mindenféle uj kedvezésekkel kecsegteti a kolchozokat, hogy ne oszoljanak fel és a tagok továbbra is bentmaradjanak, De vannak sokan, akik tudják, hogy ezek csak időleges csalétkek s utána még rosszabb helyzet jönne. E tisztánlátók azt sem bánják, ha fekete listára kerülnek, de nem akarnak többé a kolchozt dirigáló, szakértelem nélküli párt-basák cselédei lenni. Mindenkép újra önálló gazdák vágynak lenni. Ezek nehezen volnának megfékezhetők, ha az Ígéret felvizezését és elcsúfítását végül annak be nem tartása követné. . . Tájékozott informátorok szerint ezt Moszkva és csatlósai nem is merik majd megtenni, de abban reménykednek, hogy a legtöbb kilépni szándékozót sikerül elterrorizálni a szándéka kivitelétől. Moszkvának egyik főszempontja az is, hogy ha a rabországokban uralkodó állapotokról szó kerül a Nyugattal esetleg folytatandó tárgyalásokon, hivatkozhassanak ezekre az “engedményekre,” mint annak jelére, hogy a mezőgazdasági országokban respektálják a földművesek tulajdonjogát. (A de portálások részbeni megszüntetése is ily tárgyalások esetére történik. Arról persze nem beszélnének a tárgyalásokon, hogy a deportáltak, ha el is engedték őket, nem jutnak keresethez, sem lakáshoz a városokban és kivált az idősebbek, a régi exisztenciájuktól megfoszva, a pusztulásnak vannak kitéve.) Ez informátorok azt Is jósolják, hogy az “engedmények” korszaka csak a Nyugattal való tárgyalások idejére szól s ha Nyugat bedőlne a porhintésnek, utána a földtulajdon legradikálisabb bolsevizálása következne. Csak az egész rendszer távozása biztosíthatja a magyar földműves és a magyar társadalom többi munkás rétegei emberi és tulajdoni jogait, boldogulásuk és gyarapodásuk előfeltételeit! KRÓNIKÁNAK tárokat megvédjék, egyrészüknek kétségtelenül az is volt a szándéka, de e helyett odahaza csak a zűrzavart növelték még nagyobbra. Harmincöt év távlatából, a pillanat szülte elfogultságtól, önérdek által diktált állításoktól menten, a legnagyobb tárgyilagosság mellett is meg lehet, meg kell állapítani még azoknak is, akik ennek a forradalomnak a vezető tényezői voltak, hogy az 1918-as októberi háborús összeomlás a magyarságra nagyobb csapást jelentett, mint a tatárjárás, vagy mint Mohács és ennek a borzalmas
