Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1952-10-15 / 10. szám

1952 október.

“KRÓNIKA”

9-IK OLDAC

VITA-FÓRUM

HOZZÁ SZÓLÁSOK

i A JOGFOLYTONOSSÁG KÜLSŐ BEAVATKOZÁSSAL 1918 ÓTA MEGSZAKÍTOTT RENDJE HELYREÁLLÍTÁSÁNAK KÉRDÉSÉHEZ.

TOTÁLIS HAJCSÁROK...

A Moszkvában sok évi szünet után most lefolyt orosz kommunista pártkongresszuson Malenkov, Sztálin bizalmasa és a híresztelések szerint, reménybeli utóda mondotta a nagy beszámoló beszédet. Kiderült belőle, hogy hát mégsem olyan tejjel-mézzel folyó munkás- Kanaán az a Szovjet-Oroszország, mint azt a bolsevik agitátorok a külföldön szóban és írásban prédikálgatják. Beismerte Malenkov, hogy nagy a lakáshiány és a vezetők nem törődnek azzal, van-e rendes lakása a munkásnak, még a régi házakat sem javíttatják ki. Bajok, nehézségek vannak a rossz közlekedéssel is, de főként a gyárak teljesítőképességével nem volt megelégedve és sürgette az általános munkaellenőrzés megszigorítását. Sopánkodott, hogy az üzemvezetők nem szorítják nagyobb termelési eredmények elérésére a munkásokat, megelégszenek közepes eredményekkel is és abban is sok a selejt. Kiszámította, hogy évente közel öt billió rubel a kár, amelyet az okoz, hogy a munkások nem dolgoznak eleget s emiatt az állami szakszervezetek vezetőit is felelőssé tette.

Malenkov, a moszkvai bolsevik népapostol nem tud egyebet, csak korholni és hajszolni a munkást, hogy nem dolgozik eleget. Az államkapitalizmus hajcsárjai még követelődzöbbek, mint némely magánkapitalista, mert nincs kitől félniök, a szakszervezetek nem függetlenek, hanem az ő házi szerveik. A munkás sehol sincs annyira kiszolgáltatva, mint abban a rendszerben, mely a “minden a mienk” hazug jelszavával akarja kipréselni belőle munkaereje utolsó cseppjét is. A rendszer nemcsak a politikai és emberi jogok elrablása, de a munkás-kizsákmányolás terén is totalitarizmusra tör.

Legjellemzőbb, hogy Malenkov azzal mentegette hajcsárkodását, hogy el kell érni az Egyesült Államok munkásai életszínvonalát. A rendszer kudarcának ennél beszédesebb bevallását elképzelni sem lehet, Szinte el sem hinnők, hogy Malenkov ily elsőrendű bakklövésnek beillő kijelentést tett, ha a moszkvai tudósítás nem származna megbízható amerikai sajtóforrásból. Az amerikai munkás a maga független szervezetein keresztül a legtöbbet kínálónak adja el a munkaerejét, szaktudását, a lehető legjobb munka-feltételek mellett. Van autója, központi fűtése, villamos jégszekrénye, televíziója, polgári élete, öreg napjaira a tisztes bér feleslegéből gyűjtött bankbetétje és a gyárban nem hajszolja, nem hajszolhatja senki. . . Amerikában a munkások függetlensége és a munkaadók emberi méltányossága legyőzte Marxot és Lenint.

* * *

Ha majd a magyar munkásság felszabadul Malenkovjaitól, vérszopó hajcsárjaitól, ez a munkást a polgári életviszonyok közé felemelő politika, a munkáskérdés amerikai megoldása kell meghonosodjék a remélhetőleg lélekben is megújuló Magyarországon. Osztályharc, önzés, kapzsiság helyett osztálytestvériség, az emberséges méltányosság társadalmi harmóniája. Soha semmiféle osztályuralmat többé a jövő Magyarországán!

“A népek önrendelkezési jogának” hamis és hazug jelszavával 1918-ban széjjeldarabolták az Osztrák Magyar Monarchiát, amely Európa legtökéletesebb gaz dasági és politikai egysége volt. A Monarchia széjjeldarabolásának reánk nézve az a tragikus következménye lett, hogy a szentistváni imagyar birodalom évezredes birtokállományának kétharmad része idegen fennhatóság alá került.

Trianont a nemzetiségek nacionalizmusának centrifugális ereje szülte s a nemzetiségek sovinizmusának volt az eredménye országunk megcsonkítása,, ami maga után vonta nemcsak három millió törzsökös magyarnak, hanem a magyar Szent Koronához egy évezred óta hűséggel viseltető nemzetiségeinknek elszakitását is.

Ma már nincsen olyan nyugati államférfi, aki ne vallaná, hogy a Monarchia széjjel darabolása és a második világháború között a kauzális nexus fennáll, mert csupán az Osztrák Magyar Monarchia lett volna képes gátat vetni annak a Kelet felé irányuló német terjeszkedésnek, amelyet Bismarck óta Németország nemcsak állandóan hirdetett, hanem következetesen megvalósítani is törekedett.

Több mint száz évvel ezelőtt Kossuth Lajos harcba hívta a nemzetiségeket nemcsupán a Habsburg ház ellen, de Ausztria ellen is. Trianont és Hazánk feldarabolását, majd Országunk teljes elvesztését és fajtánk leírhatatlan szenvedését a Monarchia és a Habsburg ház elleni lázitásával Kossuth készítette elő: egyrészt, mert a nemzetiségekben felébresztette a nacionalizmust — annak minden káros következményével; — másrészt pedig azért, mert a Monarchia feldarabolásával megszűnt az a gazdasági, politikai és katonai egység, amely a hitleri Németország imperialista törekvéseit megakadályozhatta volna. Kossuth talán nem is fondolt arra, hogy nemzetiségeink fellázitásával azokat arra ösztökélte, hogy ne csak a Habsburg háztól és Ausztriától, hanem Magyarországtól is Szakadjanak el. Kossuth 1948-ban ja Monarchiát akarta felszabadítani a Habsburg "elnyomás” alól, Magyarországot pedig Ausztriától elszakítani igyekezett, de ugyanakkor amidőn a Habsburg ház ellen és a szeparatista törekvések érdekében harcolt, voltaképen akarva-akaratlan a magyarság ellen hívta harcba a nemzetiségeket. < A mgyar tragédia első felvonása 1848-ban kezdődött, a második felvonás 1918 óta játszódott le s ez a tragédia 1945 óta teljessé lett.

Kossuth nagy eszményiségekért lelkesedett s ezeknek az eszményiségeknek különösen ma van óriási jelentősége, midőn az ország már elveszett, népünk pedig rabszolgasorsban küzd a puszta életéért.

A Kossuth által hirdetett szabad Ságért és hazám függetlenségéért nemcsak lelkesedek, hanem azokét lelkem minden erejével harcoltam és harcolok, de lelkesedésem Széchenyié., a legnagyobb és legbölcsebb magyaré.

* * *

A Krónika 1952 júniusi számában "Jogfolytonosság” cím alatt közzétett cikkemben azon jogi felfogásomnak adtam kifejezést, hogy nem az 1921. évi XIV. t. c., hanem az 1920. évi I. t. c. a trónfosztó törvény.

Minthogy a törvény szószerinti szövege szerint a trónfosztó törvény az 1921. évi XIV. t. c., szükségesnek mutatkozik azon jogi álláspontnak megindokolása, amely az ezzel ellentétes felfogást vallja.

Előrebocsájtom és nyomatékosan hangsúlyozom, hogy Magyar ország volt kormányzójával szemben a legmélyebb tisztelettel és legnagyobb megbecsüléssel viseltetem ma is — amidőn már nem államfő -— s ha személyét és államfői ténykedéseit érinteni leszek kénytelen, ezt kizárólag jogi szempontból teszem. De emellett ne vádoljon senki elfogultsággal azért,, mert törvénykönnyvvel a kezemben harcolok a keresztény jog, törvényesség és alkotmányosság uralmáért és ezzel árva nemzetem érdekeiért.

* * *

Az 1919. évi proletárdiktatúra bukása és a mezítlábas román hadsereg kivonulása után Magyarországon a politikai hatalom a "szegedi klikk” kezébe került, amelynek egyik legbefolyásosabb személyisége a szabadkirályválasztó “dacos téglahordó,” a későbbi Berlin-Róma tengely építője volt.

Az 1918. évi felfordulás után

IV. Károly apostoli király nem az

ország közhangulata, hanem az utódállamok fenyegetései következtében nem térhetett vissza a magyar földre, azonban a magyar trónról soha le nem mondott, sőt ellenkezőleg kétszeri visszatérési szándékával nyíltan kifejezésre juttatta, hogy uralkodói jogait gya korolni és a nemzettel szemben vállalt kötelezettségeit teljesíteni kívánja.

Az utódállamok közül különösen a csehek félelemmel eltelve viseltettek gyűlölettel a magyar apostoli király iránt,, amely gyűlöletüknek és félelmüknek indoka az volt, hogy IV. Károly király a magyar trónon felélesztheti a Monarchiát s ezzel a történelem legtermészetellenesebb tákolmánya a Kis Entente, önmagától dőlne össze. Ennék a félelemmel vegyes gyűlöletnek következménye volt, hogy az Entente 1919 augusztus 20-ik napján (Szent István Király napján) jegyzékben tiltakozott a magyar kormánynál az ellen, hogy a Habsburg háznak bármelyik tagja bármilyen minőségben Magyarországon államfői méltóságot betöltsön.

Az Entente tilalmát a szegedi klikk kedvezően használta ki a maga javára. Részint és kisebb részben a dacos téglahordó vezetése alatt álló szegedi klikk, részint és főrészt pedig az Entente tilalma folytán megszületett az 1920. évi I. t. c., amelynek megszületésébe belesüvitett a különítmények hangorkánja is. Az 1920. évi I. t. c. születésénél mindenki ott volt, csak éppen a legilletékesebb faktor: a magyar nemzet hiányzott.

Az-1920 óta hozott törvények törvényszerkesztésileg olyannyira hiányosak, hézagosak, pongyolák, hogy a m. kir. Kurfö az utóbbi 3 évtized alatt több jogegységi határozatot volt kénytelen hozni, mint fennállása alatt összesen. De ezen törvények között is messze kimagaslik hézagosságával, pongyoláságával, sőt ellentmondásával az 1920. évi I. t. c., amelyből a ■ törvényhozó szándékát csupán magyarázni lehet.

Az 1920. évi I. t.c. Horthy Miklós ellentengernagyot az államfői teendők ideiglenes ellátására kormányzóul választotta meg anélkül, hogy meghatározta volna azon időtartamot, amelyre megválasztása szól. Viszont abból a tényből, hogy Horthy Miklós ideiglenes államfővé választatott, okszerűen következik, hogy a törvényhozóknak nem állott szándékában megválasztásával végleges jogi helyzetet teremteni. Emellett szól az a körülmény is, hogy a törvény a királyság intézményét fenntartotta államforma gyanánt, amivel kifejezésre juttatta, hogy az ezeréves tradiciókhoz ragaszkodik.

A törvény szabályozza a kormányzó jogállását s a királyi jogkört lényegesen szűkítette, mert pld. nem illette meg a kormányzót a törvényszentesités, a nemesi cim adományozás, a bíráskodás joga, stb. (A királyi trón betöltéséig "Őfelsége a Király Nevében, az 1920. évi ló t. c. után hosszú ideig a Köztársaság alatt meghonosított "Magyar Állam nevében,” majd a "Magyar Szent Korona” nevében hozták bíróságaink ítéleteiket. Tehát a bíráskodást a király gyakorolta, mig a kormányzót ilyen jog nem illette meg.)

Istennek hála, nem intézkedett a törvény a főkegyúri jogról sem, minélfogva ez a jog az Apostoli Szentszéket illeti, aminek nemzetünk mai szerencsétlen helyzetében óriási jogi jelentősége van.

Az 1920. évi 1.1. c. említést sem tesz arról, hogy Magyarországnak az ősi alkotmány szerinti királya van, de nem tesz említést arról sem, hogy a Habsburg ház és a nemzet között érvényes szerződések állanak fenn.

A törvény a törvényhozó hatalom által alkotmányszabta forrná-