Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1952-10-15 / 10. szám

MK OLDAL “KRÓNIKA” 1952 október. gyarország személyes megtestesítője és jövő nagyságunk egyedüli biz­tosítéka: A Király! Őszinte tiszteletünk a 85-ik életévében járó Horthy Miklósé. Tisztában vagyunk azzal, hogy a trianoni korszakot Ő is ránk kény­­szeritettnek és ideiglenesnek tekintette. Éppen ezért számítunk arra, hogy élére áll annak a mozgalomnak, amely a trianoni korszak előtti szabad és boldog Magyarországunk visszaállításáért, ősi alkotmá­nyunk teljességéért, röviden a királyi időkért küzd. Az ő magas kora — sajnos — már nem biztosíték arra, hogy ezt a harcot ő teljes ener­giával és végig vezethesse. Azért biztosak vagyunk benne, hogy a ki­rályim magyarság, de elsősorban Ottó örökös királyunk harcát min­denben támogatni fogja és felhívja az alkotmányosan gondolkozó ma­gyarságot követésére. A mai magyar emigráció a tanúja annak a heroikus küzdelem­nek, amelyet Ottó örökös királyunk viv a magyar nép megmentése és jövő nagysága érdekében. Az Ö tettereje, felkészültsége, fáradhatat­lansága, világszerte ismert neve és elismert tekintélye a zálog szá­munkra, hogy az ő harca nyomán ismerik meg a Duna-térség és né­peinek fontos szerepét a világ újbóli egyensúlyának és békéjének hely­reállítására és egy hosszú békekorszak biztositására.Üteppen ezért egyedül csak ő hivatott a magyarság és harcának vezetésére. Álljon mögéje minden magyar, akinek szivében ott él a régi, nagy és boldog Magyarország képe, hűséggel viseltetik ősi alkotmá­nyunk iránt, vessük el ennek a kornak esztelen téveszméit, hogy mél­tók lehessünk őseink ragyogó nevére és csorbítatlan örökségére! Gomboljuk csak a lajbinkat újból elölről! Majd meglátják a kétkedők, hogy utána a többit is jól fogjuk gombolni! AKIT KRISZTUS SZERETETE SERKENTETT... (A RÓMAI “ÉLET” EMLÉKCIKKE MSGR. DR. ZSÄMBOKY PÁLRÓL) Monsignor Zsámboky Pál, esz­tergomi egyházmegyei áldozópap. Ottó király első magyar nevelője, volt Budapest-Csillaghegy-i plé­bános, a National Catholic Wel­fare Conference — War Relief Service magyar osztályának veze­tője, 1952. julius 20-án, vasárnap. 58 éves korában hirtelenül az örök hazába távozott. Az utolsó napon még két szentmisét mondott, ami­kor zaklatott szive felmondta a szolgálatot. Teológiai doktorátusát az inns­brucki hires Canisianumban sze­rezte meg. Számos amerikai pap­pal kötött itt meleg barátságot, akik ma magas tisztséget töltenek be; több közöttük püspök. A velük való baráti szálakat melegen ápol­ta és az innsbruckiak évi találko­zójáról sohasem hiányzott. Az első kommunizmus idején (1919) a bu­dapesti érseki helynökség titkára, majd Ottó magyar nevelője és megosztotta boldog emlékű Ká­roly királlyal a számkivetés keserű kenyerét. A királyi családdal való bensőséges kapcsolata élete végé­ig megmaradt. Zita királynénak és gyermekeinek nem volt nála hűségesebb és odaadóbb barátja. Mikor 1950 decemberében az első súlyos szívrohamot kapta, Zita királyné sűrűn megjelent kórházi ágya mellett. Olvastam ott azt a hosszú és igen szép levelet, ame­lyet e szomorú alkalomból Ottó intézett hozzá Európából. Spell­man biboros három ápolónőt ren­delt melléje, akik 8 óránkint vál­tották egymást. Olvastam azt a szokatlanul meleg atyai levelet is, mit Stritch biboros küldött beteg­ágyához. Ő tette róla a legtalálóbb megállapítást: “Bízzék az isteni Mesterben, hiszen Ön annyi sok jót tett a szenvedőkért, akik leg­közelebb állanak Szent Szivéhez”. Betegágyát körülvette az imádsá­ga azoknak az ismeretleneknek — de akiket én jól ismerek, — akiket magával sodort emberszerető mun káihoz. A második, hasonlóan sú­lyos szívroham 1951 novemberé­ben érte. Ebből is felépülve. Zita királyné szerény villájában talált szerény szobácskára. Abban is kö­vette isteni Mesterét, hogy sehol sem volt állandó lakása, hol fejét pihenőre hajthatta volna. Nagy vigasztalására volt, hogy élete utolsó hónapjait az annyira szere­tett királyi család otthonában tölt­hette. Valóban jézus Szive szerint va­ló igaz pap volt. Megjegyzésre méltó, hogy ezt a lelkületet éppen a folyton rohanó amerikaiak be­csülték meg a legjobban. Már csil­laghegyi plébános korában a papi buzgóság olyan fokát mutatta, ami sehogy sem fért bele az akkori hamis biztonságban leledző egy­házi életbe. Megrázó áldozataiért azt kapta fizetségbe, amit a Mes­ter. Elküldték az országból, mesz­­sze az Operencián túlra. 1938-ban érkezett az USA-ba. Itt több he­lyen lelkipásztorkodott. A háború idején Stritch kardinális beküldöt­­te őt az NCWC-WRS new yorki irodájába, hogy ott közreműködjék a magyar segélyezésnél. Mikor a biborosi kalap átvételénél Stritch és Mindszenty , biboros találko­zott, indult el Magyarország felé is az amerikai katolikusok hatal­mas segítsége. Több. mint 500 va­gon ruha. élelem és gyógyszer tu­dott megérkezni. De e hivatalos segítségen túl Zsámboky magán­úton és a saját áldozataiból is je­lentős adományokat juttatott a magyar Ínségesek támogatására. Mikor 1948 elején orosz parancs­ra lehetetlenné vált a WRS mű­ködése Magyarországon, Zsám­boky egészen a maga erejéből foly tatta tovább a segítség küldését. Magáncimekre jelentős értékeket juttatott hazafelé. Minden idejét és erejét arra fordította most, hogy minél több csomag indulhasson MINDSZENTY, AZ Mindszenty biboros: két szó, de mennyi sokat jelent. Ez a név üze­net és küldetés a kereszténység számára. A legmélyebb és legtisz­tább keresztényhit embere, ki út­ját tövisek és megpróbáltatások között járta végig, de milliók és milliók figyeltek fel nemes életére és sorsára mikor szentséges mar­­tiriuma elindult. Neve világszenzá ció lett s a világsajtó és rádió oly sokat foglalkozott vele, hogy talán kevés emberrel annyit. Dicsőítet­ték és magasztalták keresztény oldalról és gyűlölettel támadták az istentelenek, pedig ő csak egy em­ber volt, a szó legigazabb és leg­nemesebb értelmében, aki hitéhez és Hazájához hűséges maradt mindenkor. , Mindszenty biboros papember, kinél a hivatás magasztossága és szentsége kiáradt egész embersé­gére úgy hogy nála a papot nem igen lehet elhatárolni, az embertől. Talán gyermekségében találhatjuk fel azt az embercsemetét, aki ké­sőbb olyan egyedülálló módon fejlődött Krisztus igaz és hűséges papjává. Igen, gyermekkoráról Magyarországra. Gondoskodásá­ba fogadta a németországi és ausztriai menekülteket is. ..Hogy minél olcsóbban juthasson dolgok­hoz, eljárt a posta árveréseire. A megvett holmikat, aztán több hű­séges segítője kimosta, kivasalta, becsomagolta és postázta. Szinte sohasem lehetett máskép látni, mint csomagokat hurcolva. Autót csak azért tartott, hogy minél gyor sabban mehessen egyik helyről a másikra ezekkel a csomagokkal. De azért is, hogy elcikkázhasson olyan helyekre, hol magyarok él­tek magyar lelkigondozás nélkül. Sohasem tudott pihenni. Vala­kinek a sorsa állandóan nyugta­lanította. Pontosan vonatkozik reá az írás szava: Krisztus szeretete noszogatta őt. Mikor Father Da­vid yonkersi plébániáján, a Fune­ral Home-ban mellette térdepel­tem. arcán olyan mennyei békes­ség honolt, mint soha életében. Megirigyeltem ezt a nem evilágról való nyugalmat. Temetése a yonkersi Árpádházi Szent Margit-templomból történt, hol oly sokat működött. A szer­tartáson végig ott volt Zita király­né és Rezső főherceg. A temetést Spellman biboros egyik s.-püspö­ke, Stephen A. Donahue, végezte. Végig jelen volt, még a temetőben is. nagyon elfoglalt főnöke, Mon­signor Swanstrom. Elköltözéséről megemlékezett mind a 28 egyház­­megyei lap. Valamennyi hozta róla azt a képet, amely Mindszen­ty bíborossal együtt ábrázolja őt. Mikor ugyanis a Biboros Ottavá­­ból hazamenet meglátogatta az USA magyar plébániáit, Spellman biboros Zsámbokyt bocsájtotta kalauzként rendelkezésére. Szokás mondani, hogy mi ma­gyarok szépen tudunk temetni. Zsámboky temetését azonban nem magyarok rendezték. Felemelő volt látni azt az elismerést, ame­lyet éppen a hatalmas USA kato­likusai fejeztek ki egy szegény kis haza elkergetett fia iránt. R. i. p. MIHALOVICS ZSIGMOND. EMBER ÉS A PAP tudjuk, hogy törekvő, jófelfogásu, komoly gyermek volt, ki szives­­örömest járt iskolába és szüleinek már kis korában reménysége és büszkesége volt. A négy elemi­osztály végzése után, a két ismét­lőosztályt is elvégezte, mert még szülei nem tudtak dönteni, hogy gimnáziumba adják-e, vagy pedig otthon marad édesatyja mellett. Apja ugyanis arra számított, hogy fia mellette marad, folytatja az ő egyszerű falusi életét. Édesanyja azonban addig környékezte, míg­nem elhatározták, hogy gimnázi­umba adják, azon reményben, hogy a szükséges pénzt kirendeli valahogyan a jó Isten. Közben az eszmét felkarolta a község papja és tanítója, kik kilátásba helyez­ték, hogy összeköttetéseik által mindent elkövetnek a gyermek ér­dekében. így indult el Mindszen­­tynek gimnáziumi pályafutása, a zalaegerszegi gimnáziumban. A kis Mindszenty, amilyen ko­moly egyszerűséggel és tudás­vággyal forgatta könyveit és sze­degette magába a tudnivalókat, ugyanolyan hűséggel végezte a mezei munkát, vagy az állatokkal való foglalkozást. Egészséges, erős szervezete, az iskolai év alatt nem petyhüdt el, mert szeretett tor­nászni, sportolni s a nemes testi és lelki vetélkedésnek igazi, ma­gyaros lelkesedéssel mindig hive volt. 1909-ben öltötte magára a papiruhát, hogy a szombathelyi papi szemináriumban kezdetét ve­gye, gyönyörű hivatására való előkészülete. A szeminárium igazgatója: Ro­­gács Ferenc teológiai tanár, szi­gorú felfogású, de melegszívű elöljáró volt, kit Mindszenty ha­marosan megszeretett és vallásos buzgalmát, lelkiismeretes köteles­­ségteljesitését, valamint nemes szigorát önmagával és másokkal szemben, követendő példának te­kintette. A fenkölt egyéniségű ta­nárnak lenyűgöző egyénisége nem korlátozott a tanítvány bámulatá­ra és szeretetére, hanem kölcsö­nössé vált és az maradt minden­kor. Ezt bizonyítja, hogy Mind­­szentynek pappá szentelése után gyóntatóatyja lett, kinek értékes tanácsait élete későbbi szakaszá­ban is mindenkor kikérte és meg­hallgatta. Ennélfogva, a Rogács hatás Mindszentynek egész egyé­niségén és életmegnyilvánulásán maradandó és jellegzetes vonás­ként vonult végig. Viszont Ro­­gácsnak kiváló egyénisége és nagyszerű papifelkészültsége Pro­­hászka Ottokár iskolájában ková­­csolódott remekbe, kinek nemcsak tanítványa, hanem mindenkor lel­kes hive volt. így Mindszenty egyénisége közvetve bár, de Pró­­hászka püspök mesteri vésője alól került ki. Prohászka Ottokár, mint fel­szentelt pap, a liberális korszak kellős közepén öt évig látogatta a római egyetem theologiai és filo­zófiai fakultásait, ahol a katolikus világ minden részéből egybesereg­­lett papok társaságában, nemcsak sok és értékes kapcsolatot szerzett magának, hanem szent Ágoston, szent Ignác, szent Bernát és szent Tamás örök érvényű tanításaiból akkora mennyiséget gyűjtött, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents