Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-08-15 / 8. szám
2-IK OLDAL “KRÓNIKA” 1952 augusztus gári társadalom minden rendű és rangú népe együtt vett részt s igy a szent király ünnepe, minden magyarnak közös-boldog ünnepe volt! És ha tekintetünket, a dicső múltról a borzalmasan sivár jelenünkre fordítjuk —' mit látunk?! Csonka Magyarország népe s az elszakított területek magyarsága: horvátokkal, szlovákokkal, románokkal, szerbekkel, svábokkal és bunyevácokkal együtt, bolseviki rabigában szenved és sínylődik. Ide vezette a szentistváni Nagymagyarország népeit a megnemértés, az oktalan vetélkedés, a féktelen nemzetieskedés és az általános erkölcsi hanyatlás, ami az igazi keresztényi élet helyett, ösztönös-állati életformákat szabadított rá a népekre. Nagymagyarország népeinek ma nincsenek hazafias és vallásos ünnepeik, de nincsen szabadságjoguk, magántulajdonuk, félelemmentes életük és nyugalmuk, hanem kiszolgáltatott páriái a kommunista rabszolgaságnak. A kommunisták feloszlatták a szerzetesrendeket, bezárják és lebontják a templomokat, a katolikus egyház főpásztorát életfogytiglani börtönre Ítélték, megbénítják a vallásos életet s egy fogolytáborrá változtatták Magyarországot, honnan szabadulni nem lehet, mert aknákkal és drótkerítésekkel van körülzárva. Intelligenciánk kipusztitva, vagy szétkergetve a nagyvilágba, alkotmányunk és törvényes rendünk szétdulva, rend fenntartó szervezeteink tagjainak nagyrésze elpusztult a harcokban, katonaságunkat istentelen és hazafiatlan szellemben nevelik s gyermekeinket erkölcstelenségre tanítják. Népünk elszegényedve, kifosztva, idegileg tönkretéve a teljes megsemmisülés előtt áll, ha a segítés és felszabadítás idejében nem érkezik. Mélypontra jutottunk, honnan azonban, ha elpusztulni nem akarunk, ki kell vergődnünk, de hogyan?! E sorsdöntő nagy kérdésre feleletet Szent István király örökértékű útmutatásaiból és hagyományaiból kapunk, melyeket kitörölhetetlenül szivünkbe kell vésnünk és valóra is kell váltanunk s akkor lesz újra magyar feltámadás. Szent királyunk útmutatása azt tanítja és azt a tanulságot hordozza magában, hogy szüntessük meg azokat az okokat, melyek minket rettentő helyzetünkbe sodortak. És ha megszüntetjük az okokat, megszűnnek a bajok s egymásra találunk országunk építésében és felvirágoztatásában. A bajok okai, melyekben kölcsönösen hibásak vagyunk, a keresztényiden megnemértés, gyűlölet, bizalmatlanság, pártoskodás, önzés és erkölcstelenségben vannak, melyeket megértéssé, megbecsüléssé, bizalommá és szeretetté, vagyis IGAZI KERESZTÉNY SZELLEMISÉGGÉ kell átváltoztatnunk, úgy és olyan formában, ahogyan azt szent királyunk nekünk örökségképpen előírta és meghagyta. Egyszóval, ha boldogulni akarunk — vissza kell térnünk az igazi keresztény elveknek, tanításoknak és szellemiségnek útjára, ahol a külömböző nyelveket beszélő és külömböző szokásoknak hódoló emberek megértő szeretetben és békességben egymásra találnak. Vissza kell térnünk erkölcsi és alkotmányos törvényeinkhez, hogy a törvényes király vezetése alatt, keresztényi szellemben dolgozzunk és építsünk. Az érzelmi, hangzatos politikának véget kell vetni s helyette az észnek, értelemnek politikája kell felülkerekedjék, mely a kor igényeinek megfelelő demokratikus szellemet szolgálja anélkül azonban, hogy a szabadságot szabadossággá, a testvériséget párt, vagy fajtestvériséggé alacsonyitaná és az egyenlőséget az anyagi javak értelmében “egyenlőségében” hajszolná, hiszen már a nagy görög filozófusok tudták és hirdették, hogy az egyenlőségnek keresztül erőszakolása lehetetlen, mert legnagyobb egyenlőtlenség volna, amit el lehet képzelni. Vagyis keresztény értelemben vett és értelmezett igazi szabadságot, egyenlőséget és testvériséget kell munkálni és megvalósítani, mert ezek az eszményiségek szent királyunknak hagyatékaiban és államvezető művészetében mindegyszálig bentfoglaltatnak. Nagy nyomorúságunkban, elhagyatottságunkban és szenvedésünkben István király halhatatlan nagy szelleme int felénk és követeli, hogy Őt ne csak fennhangon, szóval ünnepeljük, hanem kövessük azt az utat, mit számunkra örökérvényüleg kijelölt. Meg kell hát minden értelmesen gondolkozó, magyar szívvel érző embernek értenie, hogy a szentistváni hagyományokból és hagyományokon éltünk mostanáig és csak azokra alapozhatjuk jövőnket, mert más lehetőségünk és választásunk nincsen! -DR. DOBOLYI LAJOS. SZENT ISTVÁN TÖRVÉNYEI A magyar nemzet első királya bölcsességének elévülhetetlen bizonyítéka azok a törvények és intézkedések, melyekkel népe vallási, erkölcsi és politikai életének fejlődését és biztosítását célozta. Azt óhajtotta, hogy a keresztény eszmék a nép lelkében mély gyökeret verjenek és életükben megtestesüljenek. A frank capitularek és a zsinati határozatok hatása alatt hozott törvényeiben megköveteli, hogy ünnep és vasárnap a munka szüneteljen és a nép az istentiszteleten résztvegyen. Akit a mise és pap vagy ispán vasárnap munkában talált, a munkából elűzték. Ha ökrével dolgozott a mezőn, azt elvették tőle és a katonáknak adták, levágták és megették. Aki lóval dolgozott, lovát megválthatta ökörrel és a katonák ökörhushoz jutottak. (Őseink tehát nem ettek lóhust). Felsőbb utasításra a falusi biró ügyelt arra, hogy vasárnap a falu örege, apraja, férfi és asszony a szentegyházba menjen, kivétel alá csak a házi tűzhely őrzői estek. Aki mise alatt suttogott, fecsegett, másokat nyugtalanított, vagy a szentolvasmányra nem figyelt, ha előkelő volt megdorgálták és szégyen szemre a templomból kikergették, ha közönséges ember volt, megkötözték, megostorozták vagy a haját levágták. A nemzet erkölcsi életének gondozásában egyetlen mozzanat sem kerülte el figyelmét. Felismerte, hogy a magyar társadalom erőssége az erkölcsi alapokon nyugvó családi életben van. Törvényei szerint nem lehetett erőszakkal lányt rabolni, még házasság céljából sem. Ha valamelyik katonája lányt rabolt, hogy feleségül vegye, anélkül, hogy a szülők beleegyeztek volna a házasságba, a legényt megbüntették, a lányt visszavitték. (Nem lehetett tehát abban az időben “elope”-olni, mint manapság). A vitéz büntetése 10 tinó vagy annak ára volt, polgárember csak öt tinót fizetett. A katonaság erkölcsi mértéke tehát magasabb volt. A még mindig harcias nemzeti nyereség ellen erélyesen védték Szent István törvényei az emberi életet és vagyont. Aki haragból ölt, egyházi törvény szerint böjtök és vérdijul száztíz pénzt fizetett. Aki véletlenül vagy gondatlanságból ölt, böjtök és tizenkét aranypénzt fizetett büntetésül. Ha ispán, tehát nagy ur abban az időben is, más házára tört, hogy az illetőt megölje, vagy jószágát elpusztítsa vagy eltulajdonítsa és ha a ház urát megölte a küzdelemben, a támadót kard által fosztották meg életétől. Ha a támadó ispán esett el, a megtámadottat, — miután önvédelemből ölt — felmentették. Ha katona tört más házára, tiz tinót, közrangu ember öt tinó büntetésdijat fizetett. (Tehát az erőszakos behatolás, jogtalan házkutatás, vagy betörés esetében). Aki mást karddal ölt meg, annak kard által kellett elvesznie. A külföldi kalandok idején a magántulajdon iránti tisztelet érzéke eltompult. Ezért rendelte el Szent István, hogy ha szabad ember vagy udvarnok (állami alkalmazott) első ízben lopott, tettét megválthatta vagy eladták szolgának. Ha ispán sikkasztott a királyi jövedelemből, köteles volt azt visszatéríteni és az összegnek még kétszeresét birság kép jaegfizetiy Ha asszony lopott, férje első és másodízben megválthatta, ellenkező esetben eladták szolgálónak, csakúgy mint_a harmadszori lopás után. Ha szolga lopott, első ízben csak a lopott jószágot kellett viszszaadni és öt tinót fizetni, ha nem volt miből, levágták az orrát. Ha újra lopott, fülét vágták le, ha nem tudta öt tinóval megváltani. Ha harmadszor is lopott, kivégezték. Aki más épületét felgyújtotta, köteles volt az épületet helyrehozni és az elégett ingóságokat is megtéríteni. Ezenfelül tizenhat tinót fizetett birságul. A rágalmazás, becsületsértés, lázadás, stb. bűnök ellen hozott törvényei ezek voltak: Ha valakire rábizonyítják, hogy valamely ispánnak vagy hü embernek (állami alkalmazottnak) ezt mondta: hallottam a királyt vesztedre szólni, vesszék el. Az igaz törvényt se valakinek hazugsága, hamis tanúsága, hitszegés, vagy jutalom meg ne vesztegesse. Ha katona azt mondta, hogy valamit tőle erőszakkal elvettek, noha jószántából adta oda, azt nem kaphatja vissza, de birságul ugyanazt fizeti. Aki másokat rágalmazott és kérte hallgatóit, hogy hallgassanak a dologról, hogy igy egymás ellenségeivé tegye őket, hamis nyelvének váltságát kétszeresen fizette meg. Aki valakit megrágalmazott alaptalanul, nyelvét kivágták. Aki a tehetősebbek közül hamisan esküdött, vagy esküjét megszegte, kezét levágták, ha nem tudta ötven tinóval megváltani. Közönséges ember ugyanezért a bűnért kézvesztésre ítéltetett, de váltságdíja csak tizenkét tinó volt és bőjtölnie kellett. Tanú az ilyen perekben csak feleséges és családos ember lehetett, aki mentes volt minden gyalázattól és Krisztust követte. Szent István megkövetelte alattvalóitól a hüséflet a. Jkixálv és haza iránt. (Gömbös Gyula egykori kortársai úgy látszik sohasem tanulták meg, vagy elfelejtették ezt a törvényt). Aki a király életére tört, az országot elárulta (Rákosi Mátyás és társai) vagy külföldre szökött, fejét és birtokát vesztette. ÁRTATLAN FIAINAK AZONBAN NEM ESETT BÁNTÓDÁSUK. Aki a király vagy ország ellen pártot ütött, a templomba nem menekülhetett. Aki a király élete vagy méltósága ellen esküdött össze, vagy ezt megkísérelte, vagy a merénylővel egyetértett, egyházi átok alá esett és a hívek közösségéből kizáratott. Akinek ilyenről tudomása volt és nem jelentette be, ugyanilyen büntetés alá esett. Mivel Istenhez méltó dolog és igen jó az embernek, ha mindenki a maga szabadságában töltheti életét, Szent István elrendelte, hogy az ispánok, vagy katonák közül senki se merjen szabad embert szolgaságra vetni. Sőt ennél tovább ment a szent király és szívesen közreműködött a szolgák felszabadítása ügyében. Törvénybe iktatta, hogy ha valaki saját szolgáját, vagy szolgálólányát csupa emberszeretetből (tehát nem váltságdíj fejében) még életében felszabadítja, halála után senki se merészelje azokat ismét szolgaságra vetni. Nagy-Boldogasszony napján ajánlotta országát, nemzetét és koronáját a Boldogságos Szűz pártfogásába. Ezen a napon, augusztus 15-én hunyta le szemét örökre Magyarország első apostoli törvényhozó királya. * * * Mai szemmel nézve némelyik szentistváni törvény tulerős. Rákosi Mátyás és társai bűneinek mérlegelésé^3'” a törvények tulsán'------rr— T.
