Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-07-15 / 7. szám
6-IK OLDAL "KRÓNIK A” 1952 július közre játszott abban az időben, de azt tagadom, hogy ennél az árulásnál ne lett volna más mód, lehetőség. . . Arról pedig csak halkan beszélek, hogy nem nyújtottak a királynak rangjához méltó megélhetést, amíg a szálláscsinálók’elő nem készítik az útját — vissza a trónhoz. Az igazi jogfolytonossághoz! Mindenki tudta, aki kezével hozzá nyúlt a politika ütőeréhez, hogy Károly király halálos betegségéhez a gyilkos kórt a pénztelenség bacillusa szolgáltatta. Pénz zel megválthatta volna az életét! Pedig az is tudott dolog volt, hogy ugyanakkor hatalmas összegekre rúgott az a nyugdíj, amit gavallérosan fizetgettek ki havonta a magyart sokszor gyűlölő német, cseh és osztrák tiszteknek. Szinte olvasatlanul küldték a pénzt idegenbe,, mert ezek az urak még arra sem érdemesítették az országot, hogy oda költözzenek és ott költsék el ezt a jólétüket biztositó "apanázst”. . . És közben felnőtt Ottó örököskirály. Telítve magyar szellemiséggel és kultúrával. És ezzel újból lángra kapott a király kérdés soha ki nem alvó tüze. A magyar nép ösztönösen megérezte, hogy olyan Valaki lépett a történelem színpadára, akinek a jogfolytonosságon kívül minden más adottsága és rátermettsége is meg van az uralkodásra, a magyarság vezetésére. Neve, rangja és munkássága robbantó erő, a magyarság kálváriás útját beragyogó napfény! Az ő agitációja nyomán lett a magyar nép királyvárásából egyszerre cső davárás is! Személye messze a magyar katasztrófa fölé magasodik és egyre jobban látja mindenki, hogy csak Ő jelölheti ki a Kedves Fiam! Nagy lelki örömmel olvastam vidám leveledet, melyben értesitsz, hogy egyik régi vágyód valósult meg ott messze Koreában, amikor egy eleven kiskutyát szereztél magadnak. Elővettem a régi fényképeket, megkerestem köztük a tanyai-házunk sárga keramit kockás verandáján, körülbelül tiz éve készült képet. Kis kölök vagy még ezeken a képeken. Előtted csücsül a két fehér gombóc, a két magyar komondor kölyök, Ergo meg a Morgó. Azután eszembe jut a kis sárga kutya, a Muki, gacsos lábaival, lelógó-füleivel, gondok ■ ba merült, ráncos homlokával és hűséges okos szemeivel. Ezek mind a Te kutyáid voltak, aki két szerettél és akik Téged hűségesen követtek. Aztán a nagy vihar, a szenynyes áradat minket elsodort hazulról, Muki, Ergo és Morgó otthon maradtak. Sodort a vihar bennünket. Hogy és mint, azt magunk sem tudtuk, Bajorországban voltunk napszámosok az uradalmi kertészetben. Dolmagyarság feltámadásra vezető útját! Az Ő királyságát óhajtja a magyar nép és a legszentebb , imádságként őrzik az almáriumokban, vagy a levendulával, mentával illatosított tulipántos ládikók mélyén azt a sok fogdosástól piszkosra kopott röplapocskákat, amit egy ismeretlen szerző juttatott el hozzájuk. Ezt dugdossák az avatatlan kéz és szem elől, mert ha rájönnek a mostani pribékek, börtön, vagy mártírhalál jár érte. De még ezt is vállalják! Mert ez a legdrágább ereklyéjük, az egyedül üdvözítő hitük a mai megpróbáltatásban, ami az életüket jelenti. Ez az uj király himnusz szövege: A királyra óh nagy Isten Nyutsd ki áldó jobbodat, Trónja bíborán övezze Hir, dicsőség, hódolat ... S mig pajzsként ráborulva Lelked rajta nyugtatod, Szivén hintse szét világát, Égi hét ajándokod. . . Ref: A királyra óh nagy Isten Nyújtsd ki áldó jobbodat, Trónja bíborán övezze Hir, dicsőség, hódolat. . . Az idő kereke kezd meggyorsulni! A királyt váró csodavárás egyre jobban élő valóság lesz. A magyarság letöri a rabság bilincseit. A történelmi statiszták szerepe lejárt. A vatta-talpakon surranókat elnyeli a tég és az idő iszapja. S akkor újból visszatér az igazi jogfolytonosság s vele az emberi élet. . . Kanada, 1952 julius. MOHÁCSI PÉTER. goztunk szorgalmasan, de ha egy kutya bevetődött a kertbe, az a Te barátod lett. Ha láttál útközben egy kivert kutyát, ahhoz volt egypár jó szavad és simogató cirógatásod. Es akkor egyszer azt kérdeztem Tőled: “Apukám! Mikor lesz nekem újra egy kis kutyám?” Aztán tovább sodort bennünket a sátáni vihar. Amerikába kerültünk, nagy városba, ahol kutyát dehogy is tudtunk tartani. Egy két cica járt utának, meg a mókusok lesték jövésedet, menésedet. És most, hogy a harmadik világrészbe sodort a vihar, beteljesedett vágyakozásod és van egy eleven kiskutyád, akit a first sergeant is szeret, kedvence a századnak. Miért csak most, ennyi szenvedés, ennyi vágyódás után van neked kis kutyád? Én nem tudom. Azt csak az Úristen tudja. Elvitted magaddal az Ujtestamentumot, abból tudod, hogy Krisztus az Ut, az Igazság és az Elet. Ego sum via, veritas et vita. Es ha az Úristen úgy akarja, haza vezet még bennünket sugár nyárfákkal szegélyezett tanyánk ra azon az utón, amit O mutat, amin eddig is vezetett, azzal az igazsággal, amit Ö hirdet, arra az életre, mit O rendel nekünk. Talán meg van még az évszázados nagy vadkörtefa ott a kistanya mellett, annak az árnyékában leheveredünk majd a vadvirágos réten. Es majd akkor a hullámzó buzatengerből előtrappol gacsos lábával Muki, a kistanya felöl pedig a kukorica tábla mellett az utón lógó nyelvvel baktat felénk Ergo meg a Morgó. Aztán ők is leheverednek mellénk és elmondják, hogy mi történt odahaza az elmúlt hét év alatt. Muki bölcs, öreg kutya lett, szemében lehet olvasni azt a sok szenvedést, könnyet, halál hörgést, amit hallott és látott azóta, hogy elváltunk. Ergo és Morgó nem beszélnek, ők nem olyan okos kutyák, mint Muki, de hatalmas izmaik feszülnek, szemük vérben forog és fogvicsorgatva várják a parancsot, A magyar jogfolytonosság híveinek tábora nem hangoskodik, nem vesz részt az emigrációs politika kisded harcaiban, nem személyeskedik. A mi célunk nem apró "hatalmi poziciók” elnyerése nem a tömegek előtti népszerűség vadászása. Azon biztos meggyőződés tudatában, hogy a történelmi igazság ereje áll mögöttünk, nyugodtan várunk addig az időpontig, amíg a világpolitikai események oda fejlődnek, hogy a bolsevista rabszolgaság alatt sínylődő népek számára ütni fog a szabadulás órája s a feltámadt magyar nemzet nagy mártírjai Mindszenty bíboros és Grősz érsek iránymutatását követve, a szenvedések árán megérett politikai öntudattal érezni fogja, hogy más megoldás nincs számára, mint visszaállítani a Dunavölgy nagy közösségét az uralkodóház igazságos vezetése alatt. Legrávolabb áll azonban tőlünk az a mohó vágy, amivel az emigrációba kényszeritett magyarság némely tagjai már most akarják a maguk számára biztosítani az elkövetkezendő hatalomnak pozícióit. Ma, amikor még azt sem tudhatják, meg fogják-e érhetni a felszabadulás napját, kormányokban, miniszteri tárcákban és politikai pártokban gondolkodnak, illetve féltékenyen vigyáznak arra, hogy senkinek se jusson eszébe őket képzelt hatalmi polcukról leütni és mást abba beültetni. Ha az emigráció ténye nem volna önmagában véve oly tragikusan szomorú, úgy mosolyogni kellene ezeken a nagyon időelőtti ambíciókon. . . Legyünk tisztában azzal, hogy a közelmúlt eseményein következtetében emigrációba szorult magyarok száma nem haladja meg a kétszázezret, tehát nem adja az összmagyarságnak két százalékát. A szabad Nyugat országaiba kivándorolt és ott örök időre letelepedett magyarság száma is csal néhány százezerre tehető. Tehá, semmiképen sem lehetünk feljogohogy Hajrá ! Muki elmondja, hol feküdtek a halottak, hogyan vonszolták hajuknál fogva az asszonyokat, leányokat, hogy hajtották el az embereket az állatokkal együtt, hogyan hordták ki a házból a könyveket, írásokat, hogyan gyújtották fel, hogyan lett kongó üres a tele magtár, istálló, hogyan lett romhalmaz a meszelt falu tanya. Aztán majd mi is mesélni kezdünk. Elmondjuk, hogy mit láttunk és hallottunk a nagyvilágban, amit bejártunk. Mesélünk majd az emberi jogokról, kis népek szabadságáról, népek önrendelkezési jogáról. Es Muki, Ergo meg Morgó mindent megértenek, amit a Krisztusról elrugaszkodott, sátán fajzatai által félrevezetett EMBER megérteni nem tud, nem akar. . . Ölel, csókol és hazavár Édesapád, sitva arra, hogy a 12 milliós, rabságban görnyedő magyar nemzet hivatott képviselőinek tekintsük magunkat. Igenis súlyos kötelességeink vannak népünkkel szemben abból a tényből kifolyólag, hogy szabad földön élünk. Nem tekinthetjük magunkat kiváltságos magyaroknak csak azért, mert a jó Isten kegyelme folytán sikerült a vörös pokolból kimenekülnünk. Abból a biztos tudatból kell kiindulnunk, hogy az otthonmaradottak ha hallgatásra is vannak kényszerülve, javarészt legalább is oly jó magyarok, tiszta lelkű hazafiak mint mi, itt kint az emigrációban. És ha néhányan talán megtántorodtak, a nemzet nem tévelyedett meg, sőt ellenkezőleg, a vörös pokolnak rémuralma csak fokozottabb mértékben váltotta ki leikéből a szabadság, a nemes értelemben vett demokrácia, de ugyanakkor a tradíciók becsbentartása utáni vágyat. Ezt otthon a rabbilincsek között sokkalta tisztábban, nemesebben érzik és tudják mint mi, itt kint az emigrációban, ahol a kicsinyes politikai torzsalkodások a külömböző zavaros idők zavaros percemberkéinek hangoskodása sokszor bizony megzavarja némelyek látása tisztaságát. De ugylátszik, az a tény, hogy a mi táborunk nem vesz részt az emigrációs napipolitika sokszor —valljuk be — erősen utszéli csetepatéiban, váltotta ki egyesekben azt, hogy támadásaik célpontjául bennünket szemeltek ki. Sok formában és módon röppentek már felénk e támadás' nyilai és mi legtöbbször nem : gyeltünk fel rájuk. Mo^ azért foglalkorepitett zonyitbölcs bird AJ LEVÉL EGY KOREÁBAN HARCOLÓ, UJAMERIKÄS MAGYAR KATONÁHOZ. AZ ÖREG HUSZÁR. LÁSSUNK TISZTÁN!
