Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-01-15 / 1. szám
1952 január. “KRÓNIK A” 5-1K OLDAL ' KÁROLY KIRÁLY DEMOKRATIKUS SZELLEMÉBEN! A véreskezü magyarországi kommunista kisebbségi bitorlókormány u. n. Elnöki Tanácsa február első napjának, mjnt a "szabad magyar sajtó ünnepének’’ megünneplését rendelte el nemcsak erre az esztendőre, hanem az örökkévalóság reményében a továbbiakra is, Hitlerhez hasonlóan legalább is ezer-években gondolkodva. . . Felesleges ismétlésekbe esnünk és részletesen indokolnunk,, hogy az uj kommunista ün- Vnep is egyike azoknak, amelyekhez a magyar népnek semmi köze és annak perfid és szemérmetlen, vasikos hazugságán csak keserű gunynyal nevet magában. Szabad sajtó és kommunizmus, — ég és föld; tudja ezt az a saját ősi földjén belső emigrációban élő magyar nép, mint a külföld szabad magyarsága és az egész világ. Nem lehet 'ilyen hangzatos félrevezetéssel megtéveszteni senkit és csak önmagukat kábítják a kommunista népbolonditók, osztálydiktátorok, amikor azt hiszik, hogy van még valaki a Teremtésben,, aki felül ennek az otromba komédiának és kész résztvenni a szabad sajtó, a gondolatszabadság azon ünnepén, amelyet a szabad sajtó, a gondolatszabadság legádázabb, gyilkos ellenségei rendeznek meg. A NKVD orosz politikai rendőrség magyarországi fiókjának és az Andrássy (Sztálin) ut 60- nak hóhérpallossal tömlöccel és deportálással való fenyegetése elhallcfattat ma Magyarországon minden szabad gondolatot. Mindszenty hercegprímás és Grősz érsek ügyében is a szabad gondolatra, a bukás-utáni restauráció reményteljes gondolatára csaptak le, mert semmiféle komoly fegyveres készülődésre nem tudtak alapot konstruálni és ily vád a 200 milliós Szovjet gépesített hordái óriási túlerejének jelenlétében önmagától megcáfolódó őrült képtelenség. Ma is még több mint 110000 főnyi orosz haderő védi ágyukkal, tankokkal, bombázókkal a kommunista összeesküvést; nem kellene félteni felkeléstől az irhájukat és mégsem engednek meg egyetlen szabad magyar gondolatot sem. Nem jelenhet meg egyetlen sor sem a még létező néhány sajtó-orgánumban, államosított sajtóban, amely ne felelne meg száz százalékig a bábkormány kommunista zsarnoki politikájának. Volt-e valaha is a sajtó szabadsága legkisebb rezdülésétől hitványabban félő, gyávább rendszer Magyarországon? Legázolták a szabad sajtó legelemibb lehetőségeit is, sorra szün tették be az amúgy is megfélemlítve kollaboráló "Hírlapot” “Világot", "Friss Újságot’1,, legutóbb pedig a “Kis Újságot”, a “Kisgazda’’-csatlóspárt napilapját, a múltakhoz képest elenyészően kevés napilapot, amelyeket engedélyeztek. S megszüntették a rend szert támogató hetilapok egész sorát, a Zsolt Bélától alapított “Haladást/ épp úgy mint később Balogh páter “Magyar Vasárnapját”. Az egyházüldözés kétségtelen bizonyságaként meg kellett halnia a nagymultu katolikus “Sziv-ujságnak,” a Jézus-társasági atyák kizárólag hitbuzgalmi célú hetilapjának is. Csak az “Uj Ember” katolikus hetilap maradt meg négy kis oldalra összezsugoritott tartalommal, amelyet Révai József "közművelődési miniszter” tart cenzúra-terrorja alatt s máig is kiderítetlen, hogy az “Uj Ember” egyik bátor meggyőződésű szerkesztőjével, Melocco Jánossal mi történt, mióta két év előtt átlépte az Andrássy ut 60 küszöbét. . . Más kevésbbé antikommunista felekezeti csoportok is csak egy-egy négyoldalas lapot adhatnak ki, teljesen kiszolgálva a rezsimet. Nem a szabad magyar sajtó ünnepe, hanem halotti tora az, amelyet február elsején fognak megülni azok, akik még a gondolatot is tömlöcfalak közé zárják, ha nem egyezik az övékkel. * * * Ebben a helyzetben külön nagy történelmi misszió hárul a külföldi szabad magyar sajtóra és újságíróira, iró-politikusaira. Hirdetniük és bizonyitaniok kell, hogy nem igazak a vádak, amelyeket a kommunista bitorlók és külföldi, többi közt Amerikában megjelenő orgánumaik s a külömböző társutas vagy nyiltkommunista ügynökeik kürtőinek világgá. Nem igaz, hogy a külföldön élő vagy a háború után külföldre menekült magyarok feudális, reakciós, fascista Magyarországot akarnak! Legutóbb a bitorlók egy “Fehér Könyv” oimü 322 oldálas angol könyvet adtak közre, amelyben azzal vádolják Amerikát, hogy "feudális, reakciós, fascista” ellenforradalmi mozgalmakat támogat a külföldön. Ennek a könyvnek a magyar nyelvű kiadása most jelent meg egy budapesti államosított nyomdában és sokkal bővebb tartalmú, mint az angol kiadás. Hir szerint tele van a külföldön , megjelenő szélsőséges magyar lapokból vett idézetekkel, bizonyságát kívánva adni annak, hogy ezek a lapok most 1951-ben ugyanúgy írnak, ugyanúgy antidemokratikus, egész vagy félfascista vagy feudális és reakciós tendenciákat szolgálnak, ily jellegű Magyarországért harcolnak, mint a század harmadik évtizedében és a negyediknek elején. Senkisem illetéktelenebb, hogy elbírálja, demokratikus, fascista, feudális vagy reakciós-e valamely külföldön megjelenő magyar lap és cikke,, mint a kommunisták, akik eltiportak minden demokratikus szabadságjogot, fascisták vörösben, a múltak minden vagyon-koncentrációját felülmúló pártfeudalizmust, állam feudalizmust valósítottak meg és államkapitalizmusuk a legreakciósabb, mert visszatérést jelent a történelmi előidőkben fennállott törzsközösségi rendszerhez. De nem lehet szó nélkül elmenni az ártalmas vádak mellett, amikor idézetekkel próbálják elhitetni, hogy a külföldön élő magyarság zöme feudális, reakciós vagy fascista Magyarországot áhit. Nem lehet szemethunyni azok hibái felett., akik ily cikkek közreadásával “ziccert” adnak a bitorlóknak, hogy általánositó módszerrel a felületesen Ítélkezők előtt adatszerűén bizonyítsák a maguk hazugsága igaz voltát. Odáig megy egyes emigrációs szélsőségesek cikkeinek és egyéb megnyilatkozásainak, nyilatkozatainak, stb. ez a kihasználása, hogy a kommunisták, miként előttünk már rrtások is figyelmeztettek és nekünk biztos tudomásunk van, — a munkások, tisztviselők és más kisemberek között ezek külön-lenyomatainak terjesztésével csinálnak maguknak propagandát, mondván, “ lássátok mi volna, ha mi megbuknánk; visszajönne a feudalizmus, a reakció, utánunk a fascizmus következne”, stb. Kétségtelen az is, Htogy a magyarnyelvű Fehér Könyvet is azzal a céllal adták ki, hogy elterjesztve, az otthoniak között elrettentő propagandául szolgáljon. A Krónika most lép kilencedik évfolyamába és úgy halljuk, de nem öndicséretképen mondjuk, hogy sem a Fehér Könyvben, sem a kommunisták más idézetpropagandájában nem szerepel egyetlen cikke sem. Mi valóban nem vagyunk sem feudálisak, sem reakciósok, sem fascisták, mi belőlünk nem lehet idézni! Ma is Károly király nyomdokaiban járunk, aki az általános titkos választójog megvalósításával és az akkor még Bethlen István befolyásától mentes Nagyatádi Szabó István földmivelési miniszterré való kinevezésével distancirozta magát a reakciótól. Károly király az idejét múlt feudalizmus megszüntetésére készült és megvalósította volna, ha ebben az első világháború katasztrófája és a külföldtől megrendelt trón-döntő forradalom meg nem akadályozza. Most is csupán folytatói vagyunk Károly király nagy és nemes, rendszerváltoztató, népbarát szándékainak és tudjuk, hogy Ottó örökös király is teljesen e nyomdokokon kíván haladni, mikor elfoglalja törvényes örökét. Tudjuk, hogy a két háború közti rendszer ahelyett, hogy Károly király demokratikus örökségét igyekezett volna megvalósítani, a feudalizmusnak és jogkorlátozásnak merev módszerü, rövidlátó politikusoktól amúgy is túlságosan hosszúra nyújtott korszakát még két évtizeddel megnyujtotta. Ez is egyik ok, hogy a Krónika hasábjairól sohasem lehetett és ma sem lehet idézni e korszak feudális,, reakciós politikusainak visszavágyó tömjénezését, aminthogy megalkuvás nélkül bíráló szavunk mindig szembenállt nemcsak a, korhadt maradisággal, de minden szélsőséggel, bármely oldalról jelentkezett is. Mi az osztály- Harccal szemben a kölcsönös méltányosság osztálybékéje, a középút, a keresztény^mérséklet, az Istentől nyert emberi jogok, a polgári közszabadságok, a magántulajdoni jogrendnek keretén belüli demokratikus és szociális haladás, a társadalmi igazságtalanságokat nivelláló szellem harcosai vagyunk. Célunk, ellentétben minden szélsőséggel, a belpolitikában a nyugodt békés fejlődés, vagyis szemben a kommunizmussal, amely minden polgárt elszegényít, proletarizál, az államtól függősségi helyzetben lévő rabszolgává, kiszolgáltatottá alacsonyit, minél szélesebb rétegeket felemelni a polgári jogok és polgári jólét magasába. Célunk mindenkiben tisztelni az embert és mindenkit emberi értékei, képességei szerint megítélni, aminek Amerika nagyságát köszönheti és eltüntetni a származás véletleneinek jogtalan kiváltságait. A külpolitikában pedig, gőzfej helyett, előrelátóan számolva a reális adottságokkal, a magyar erő aránylag kicsiny voltával, a “többet észszel, mint erővel” politikájával előbbre vinni a magyar nép érdekeit. Ezek a mi régi és mai elveink, program-kitűzéseink és ezeknek az alapvető keresztényi eszményeknek ügyében nem ismerünk kompromisszum-lehetőséget semmiféle kérész,ténytelen irányzattal, bármennyire harsányan, mindenkit túllicitálva és mindenkit letorkolva hirdeti is a maga monopolszabadalmi kereszténységét és hazafiasságát. . . * # * Bizonyos az is, hogy ez a program az, amelytől a kommunista erőszak-uralom s a . feudalizmus,, reakció és fascizmus jobban fél, mint bármiféle más irányzattól, mert tudja, hogy a magyar népnek már elege volt a feudalizmusból, éppúgy mint az erőszakból, uborkafás diktátorokból, kótyagos szélsőségek tragikus lejtőiből és arra a kiegyensúlyozott, békés haladásra vágyik, amelyet a demokratikus és szociális királyság, a restauráció hozna meg végre számára. Fájlaljuk, hogy vannak laptársaink, emigráns irók, újságírók, politikusok, akik Írásaikkal, cselekedeteikkel alkalmat adnak a kom munjstáknak, hogy azokat a saját propagandájuk számára kiaknázzák. Szeretnénk mégegyszer óvni e hasábokon és Isten látja lelkünket, nem örülünk, hanem bosszankodunk azon, hogy önkéntelenül is nekik segítenek és ártalmára vannak a szabad magyarság harcosai demokratikus hírnevének, munkájának, célkitűzéseinek s egyben annak, hogy elkövetkezzék az igazi felszabadulás és vele a magyar sajtó szabadságának igazi ünnepe, melyek után a sajtó minden erkölcsös, tisztalelkü munkása, de minden igaz magyar ember szive legforróbb vágyával eped és értük odaadóan dolgozik. A felszabadulás müve döntő részben az amerikai fegyverek feladata lesz. A mi fő feladatunk, hogy* a múlt maradványai közül mindazt ami elavult vagy kótyagosan erkölcstelen volt, különválasszuk az igazi értékes és üdvös hagyományoktól, hogy a felszabadult országba egy lelkileg meg-
