Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-06-15 / 6. szám
VOLUME IX. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y., 1952 JUNIUS. NO. 6. SZÁM. HALLJAD EURÓPA, HALLJAD DUNAVÖLGY! Ottó trónörökös, abban a kristályos tisztánlátásu németországi előadásában, melynek gondolatmenetét a Krónika múlt száma hozta, történelmi inspirációval és a küldetés-érzet lendületével vetette bele a keresztény népcsaládi testvériség vezéreszméjét a4 Európa jövőjének nagy végzet-kérdése körül kavargó eszme és hangzavarba. A Habsburg-dinasztiáról legelvakultabb ellenfelei sem tagadhatják, hogy minden időkben Európa legkeresztényibb uralkodóháza volt. Valami monumentális históriai logika és stilszerüség jelentkezik s a Történelem szárnysuhogását érezzük abban, hogy a lejtőre került Európában az első áldozatnák, a Habsburg-háznak feje, Károly martir-királynak hontalan emigráns fia az, aki belesüviti az esendő európai világba: vissza a kereszténységhez, az igazi isteni szándékok követéséhez! * * * Ottó trónörökös a közös halálveszedelem óráján figyelmezteti a még szabad világ népeit; a nemzeti önzés tultengése egyik főoka volt annak, hogy idáig jutott Európa. Emlékeznünk kell, hogy a cári pánszlávizmus hatalmi törtetése hívta ki az első világháborút és ugyancsak a keresztény népcsaládi testvériség isteni parancsának semmibevevése hozta létre az első világháború utáni imperialista békediktatumokat. Ottó trónörökös látja, hogy most is az európai népek egymás közti hatalmi ellentétei alkotják az összefogás belső nagy akadályát, holott most mindenekfeletti erkölcsi létérdekek forognak kockán, a Történelem legnagyobb válsága szakadt reájuk. Európa kétezeréves keresztény kultúrája és civilizációja az óriási tét, amelynek nem szabad veszendőbe menni. Európa nem lehet a kommunizmus zsákmánya — hirdeti -—, mert akkor elvész a világ kereszténysége. Meg kell menteni nemcsak Nyugateurópát, de Európának a pogány bolsevizmus rabszolga-jármában vergődő rabországi felét is. Kimondja a népszerűtlen, de gyógyító diagnózist, az igazságot, amelynek meglátására a Habsburgok hagyományos, ősi keresztény szellemisége ihlette. Kimondja, hogy a nagy európai összefogásnak miként kell történnie: “a nationalizmus csökkenésével, mindennemű hegemónia, mások feletti uralmi fensőbbség gondolatának elvetésével és annak szem előtt tartásával, hogy Európa határai a jelenleg Nyugat és Kelet közt fennálló határsorompókon túl fekszenek”. Egész Európa ügye, a keresztény nyugati államgondolatnak egész Európában való megmentése érdekében kívánja felrázni a lelkeket, — amikor Nyugateurópában még mindig más a fő-gond, még mindig kicsinyes, egymásközti tülekvések folynak, mindenki csak magára gondol és nem veszi eléggé komolyan sem a bolséviki veszélyt, a Moszkva-Peiping Vörös Tengely fenyegetését, sem a Vasfüggöny-országok iránti szolidaritás súlyos erkölcsi kötelességét. Kimondja a látnoki igét, hogy immár csak egy misszió, csak “a keresztény civilizáció Európája megmentésének missziója” van, amelyben “egyformán van érdekelve Budapest, mint Bécs, Prága, mint Aachen, Zágráb, mint Páris és Madrid.” És hozzáteszi, hogy “az egyes országok problémái csak ez általános, nemzetek feletti küldetés keretein belül oldhatók meg”. Sürgeti a “nemzetek-fölöttiség, Krisztus földi békéje ujjáteremtő szellemét”, a még szabad európai országok egységét s egyben “az európai civilizáció keleti határainak helyreállítását”, mert “ez az Abendland, a keresztényi Európa belső gyógyulásának is egyik alapfeltétele.” A kereszténység legrégibb európai védelmezőinek ivadéka, a mi királyunk az, aki Európa szabad népeihez kiált: igazuljatok meg a keresztény népcsaládi testvériségben! Halljad Európa! Történelmi Küldött szól Hozzád, rangban és szellemben királyi férfiú, aki tudja, hogy az általa végszükségként hirdetett megigazulással, testvéri összefogással áll, vagy bukik nemcsak a Dunavölgynek, de egész Európának, a keresztény kultúra egykori bölcsőjének és ma újkori fellegvárának jövendője. Úgy lészen menekülésed, üdvösséged, miként megfogadod Krisztus szellemétől ihletett szavát és elkiáltod a harci Jézus-Máriát az “OrbiT Europaeus Christianusért”! * * * A mi királyunk most Németországban mutatta sokak számára az irányt, mely a keresztény Ut a menekvéshez, az Igazság és az Élet. A “Deutsche Presse Agentur” jelentése szerint városról városra járva “nagyszámú közönség előtt Ítélte el a strassburgi Európa- Tanács kis-európai tervét, amely nagy csalódás volna a Vasfüggöny mögötti országok, de minden szabadság szerető nyugati ember számára is és hangoztatta, hogy ma nincs semlegesség egyetlen ország számára sem, mindegyikre égő szükség van a bolsevizmus visszaszorításához, mindegyiknek földjén a keresztes hadjáratok szellemiségének kell lobognia a lelkekben”. Hiba volna titkolni, hogy Európa szabad részének politikusai közül számosán még nem jutottak el a történelmi veszély hordereje teljes felismeréséhez, a kisded érdekharcok lármájában még nem tudott a velőkig hatolni az európai kereszténység egyesülésre és szolidáris küzdelemre hivó vészkiáltása, S. O. S.-je. A Nyugat politikája sem mindenben segíti elő a nagy európai küzdő fallanx kialakulását, még mindig olyan közbenső érdek-kiváltságok állnak fenn egyesek javára, melyeket a közös veszély ismeretében, az angolszász világ segítő közreműködésével már régen el kellett volna távolítani a megértés utjából. . . Nem csoda igy, hogy nehezen érlelődik ki az európai sorsközösség szelleme, amelyen a nagy összefogásnak, keresztesvitézi egyesülésnek alapulnia, gyökeredzenie kellene. A sovén vetélkedések emlőin felnőtt politikusokban nem érett még be a fogékonyság erre az igazi keresztény szellemiségre és dacára a mérhetetlenül véres, gyilkos világkatasztrófáknak, amelyeket a keresztény népcsaládi testvériség parancsaitól való eltérés zúdított a világra, korunk európai nagy gondolkodói, irói, filozofiusai is kevés kivétellel, mélyen hallgatnak. Az írástudók árulása, helyezkedő spekulációja sohasem volt ennyire végzetes felelősséggel terhes. .. A mi királyunk, mint nagy őse Bouillon Gottfried lotharingiai herceg a tizenegyedik században, keresztes vitézi táborba hívja Európa még szabad népei fiait. Megkísérli történelmi hivatását az európai kereszténység védelmére s egész lelkét beleadja, minden erejét megfeszíti nagy céljának sikere, az európai egyesülés érdekében. Nem rajta fog múlni, ha apostoli fáradozását nem koronázza siker, — de oh jaj, mi lesz akkor Európával, az abendlandi keresztény világgal? Még akkor is ha nem volna hitünk Európa egyesülésében, hinni kell Európa szabad fele megmenekedésében és a rab félnek felszabadulásában, mert Isten szándéka ez, hiszen azért teremtette a népek családját, hogy egymással igazságos testvériségben, szabadon éljenek, méltányosan osztozzanak a földi ajándékai bőségén. Hinni kell benne, mert miként célunk Krisztus békéje, Krisztus szellemének
