Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-05-15 / 5. szám
6-IK OLDAL "K R Ó NIK A” 1952 május. A MAGYAR NÉPDAL ÚJRA EL Az ember tiszta érzéseit a lantos költemények fejezik ki legtermészetesebben. Ami izgalom, lelkesedés, hév, áhitat, fájdalom, esetleg harag lakozik az ember lelkében, kifejezésre talál a dalban, amely a vers és zene együttese. Három csoportra oszthatjuk a lantos költészetet: ezek pedig a dal, az óda és az elégia. És ha már a dalt tettük meg elsőnek, foglalkozzunk ezzel kissé bővebben, hiszen talán a dal a legerősebb kapocs, amely a világ minden tájára szétszórt magyarságot a különböző politikai elkülönítések dacára is egybekapcsolja. * Boldogemlékü Arany Sándor irodalomtanár szavait ismételve “a dal a tiszta, nemes érzés ütemes, rímekbe szedett megnyilvánitása.” Bizonyos keretekbe szorítja a szerzője, általában rövid szövegű és szerkezete olyan, hogy könnyen énekelhető. Ezek között a legeredetibb a népdal, amit maga a falusi nép költött. (Szerzője tehát, kevés kivétellel, ismeretlen). Hivatott és hivatásos verselőink is sok népdallal gazdagították a magyarságnak ezt a nagy szellemi kincsét (Döbrentey, Czuezor, Erdélyi, Petőfi, Arany, Szabolcska). A népdal tárgyát a szerelem, bánat, sóvárgás, a katonaélet, mulatozás, stb. adja. De a vallás is megihlettel a népdalköltőt, hiszen sok egyházi énekünk évszázados és szerzőik ismeretlenek (Boldogasszony Anyánk, Ah, hol vagy magyarok, stb.) * Körülbelül 10 éve annak, hogy befejeződött Magyarországon az a nagy munka, amely a már-már feledésbe merült magyar népdalokat összegyűjtötte. A közbejött második világháború és annak különösen a magyarságra szerencsétlen befejezése megakadályozta az amerikai magyarságot abban, hogy ezeket a felfedezett régi magyar népdalokat megismerhesse. A jelenlegi magyarországi kormány tüzzel-vassal irt ki mindent, ami a magyart a régi időkre emlékezteti és a magyarországi müdalköltők moszkvai utasítás szerint írják a népidemokrácia dalainak szövegét és zenéjét. Egy ilyen uj népdalt én is hallottam nemrég, valami zakatoló gyárról szólt, ahol a fiatal legény és leány egymásba szerettek. Jelenleg tehát szinte lehetetlen igazi magyar kottákat vásárolni és igy nagy szerencse, hogy az oroszok elől Ausztriába és Németországba menekült magyarok az akkori zavaros időkben sem feledkeztek meg arról, hogy egy-egy füzet vagy zenealbum révén a végpusztulásra Ítélt magyar népdalt megmentsék az utókor számára. Maga a kotta azonban élettelen, ha a dalnak nincs művelője. A kottához három dolog kell . . . hangszer ... énekes ... és közönség. Ekkor lesz belőle eleven érzés . . . szórakoztató, nevelő, lelkesítő eszköz. Az amerikai magyarság öregedési folyamata a régi magyar dalárdákat is utolérte. Alig maradt hírmondónak belőlük. Az újonnan érkezett magyarjaink azonban nemcsak az egyházi életbe hoztak uj pezsgést, hanem a népdal művelését is felvették uj életmódjukba. Örömmel közölhetem a Krónika olvasóival, hogy a New Jersey állambeli Woodbridge városban hónapok óta működik a Woodbridgei Amerikai Magyarok Kulturegyesületének Énekkara és hogy két esetben (Cartereten és Trentonban) nyilvánosan is szerepelt és a jövő hónapban a Disznóasztaltársaság Dayton, N. J.-i nyári ünnepélyére meg hívtak. így tehát egyelőre New Jersey magyarságának egy része abban a kivételes élményben részesült, hogy több, mint husztagu énekkar előadásában hallgathatott régen elfelejtett, vagy talán ismeretlen magyar népdalokat. * Budapesten, előbb a Bethlen uccában, azután a Hunyady téren volt, a “Csikós Vendéglő”. Idejártak vacsorázni és borozni szombatesténkint a fővárosba vetődött és ottragadt falusiak, akik kevés kivétellel állami alkalmazottak voltak (vasutasok, rendőrök, néhány kisiparos). Volt köztük dunántúli, alföldi, bácskai magyar. Természetesen az állami alkalmazottak csak akkor vettek részt az összejövetelen, ha éppen szabadnaposok voltak és ilyenkor civil ruhában jöttek a szombatesti daloláshoz. Mert az volt a főcél és nem az evés-ivás. Katonaviselt ember volt valamennyi, szép bajuszos emberek, harminc-ötven év közöttiek, nem volt hiány tehát katonanótákban sem. Az egyik ilyen nótáskedvü ‘‘dalár”-hoz szorosabb családi kötelékek fűztek és miután diákkoromban iskolám énekkarának tagja voltam, hivatásbeli kötelezettségemre hivatkozva, engedélyt kaptam, hogy egy üveg szódavíz mellett a sarokasztalnál meghúzódva, annyi időt tölthessek a helyiségben, hogy még kapuzárás, tehát tiz óra előtt hazaérhessek. A dalárok nyolc óra előtt már elfogyasztották vacsorájukat, feloldották azt és nyelvüket egy-két pohár borral és pont nyolc órakor hozzáfogtak a nótázáshoz. Mindenki jegyzeteit nézte és a karnagy utasítása szerint énekelt. Tíz-tizenöt perces éneklés után szünet következett, amikor Csikós vendéglős vagy a pincér ételt-italt szolgált fel a többi vendégeknek is. Énekközben nem volt kiszolgálás, ami ellen nem is tiltakoztak a nemdaloló vendégek. Egy ilyen alkalommal tért be a vendéglőbe Péterffy Tamás erdélyi iró, aki az ötperces pihenés alatt összeismerkedett és összeölelkezett a dalárokkal. Ö lévén az egyetlen erdélyi, barátságosan ingerkedett a dalárokkal, hogy az erdélyi és a székely népdalok nemcsak szebbek, de öregebbek is, mint a magyarországiak. Mutatóba ő is énekelt nehányat, de amikor a dalárda belefogott az általuk legszebbnek tartott nótába, elérzékenyülten hallgatott. És méltán, mert annak a dalnak úgy a szövege, mint zenéje szerény vé-Rákosi Mátyás nemrég ünnepelte hatvanadik születésnapját és ez alkalomból általános talpnyalási mozgósítás volt a szerencsétlen magyar népen élősködő kommunista bitorlók részéről. A rendszer kreatúrái egymást múlták felül Moszkva helytartójának komikusán dagályos dicsőítésében. Az ömlengésnek, ditirambusnak nem volt határa, kiöntötték az összes frázis-árvizek, csak épen a tömértelen szenvedésről, bitófákról, börtönökről, deportálásokról, kényszermunka-táborokról, Rákosi “népdemokráciája” árnyékoldaláról nem beszéltek a rendszer haszonélvezői, fizetett szónokai és dalnokai. A külföldi testvérpártok is elküldték a szokásos üdvözlő táviratokat és még Mao Tze Tung kínai diktátor is személyes sürgönyben gratulált. Az Operaházban nagy ünnepség volt kirendelt publikummal, a legjobb tapsoncok kai, fényes dísz-kivilágítással és minden ünneplést megkapott Rákosi, amit csak megszerezhetett — a Szovjet megszálló csapatainak óriási gépesített túlereje jelenlétében. . . Csak egy gratulációra várt hiába, — a Sztálinéra, amely után legforróbban e p e d e t t, amely fontosabb lett volna számára az összes többinél. Érthetetlen rejtély ként meredt az emberek elé a kérdés, miért nem gratulált Sztálin? Csak nem lehetséges, hogy nincs megelégedve Rákosival, aki oly alaposan kiszolgálta, hogy külömbet igazán nem lehet kívánni? Még bíborost és érseket is börtönbe vetett, egész társadalmi osztályokat, amelyek a kommunizmus szempontjából aggodalmasak, gazdaságilag megsemmisített, a politikai “életből” kiirtott minden nyílt ellenzéki lehetőséget: jelentleményem szerint is a legszebb, amit az igazi magyar népdalköltészet alkotott. íme a szöveg: Kalapom szememre vágom, Mellette hervad virágom, Sírva nézem. így múlik el ifjúságom, Ma holnap oda világom, Oh be’ érzem. Fogd meg pajtás a vasvesszőt, Verd meg véle a temetőt, Mert nem kedvez semmi szépnek, Semmi épnek. Oh ne bántsd pajtás azokat, A mohosuk sirhantokat Vas vesszővel. Keress inkább az ut mellett Kettőnek egy nyugvóhelyet S majd idővel Tűzz mellé egy száraz ágat, Hadd példázza a világot, Melyet ketten kinevettünk, Föl sem vettünk. Sajnos, a dalnak csak szövege, a dallamnak néhány foszlánya maradt meg emlékezetemben. De legalább a szöveget átadom az utókornak, mert a Csikós vendéglő dalárai bizonyára elhallgattak valamennyien, talán már nyugosznak is, dúló csaták után. hette Sztálinnak, hogy Magyarország lábainál fekszik és odafeküdt maga is. Titóval szemben senkisem tüntetett annyira Moszkva felségjogainak elismerésében, mint ő, hiszen még feliratokban és jegyzékekben is megrótta, amiért hűtlen cseléd lett belőle s országa nem akar alázatos jobbágya lenni a nagy Sztálinnak. Mi hát a baj, hogy Sztálin ennyire megszégyenítette, csúffá tette, elrontotta élete e nevezetes ünnepi dátumát? Moszkva nem szentimentális, nem a multat, tegnapot nézi, hanem a jelent és a holnapot, mindenekelőtt pedig az anyagiakat. C. L. Sulzberger, a N. Y. Times európai szerkesztője most érdekes riportot közöl Párisból, amely alkalmasint mélyebben belevilágít az elmaradt gratuláció rejtelmeibe. Kezére került a Kominform gazdasági bizottsága, a Marshall-tervvel konkurráló Molotov tervbizottság titkos jelentésének egy másolata, amely megerősíti, hogy baj van az anyagiak körül, kedvezőtlenek a “gazdasági eredmények” s ennek elleplezésével, nyíltan csalással, hamis jelentésekkel való ámítással vádolja meg Rákosit és budapesti kommiszár-társait. Vádat emel a jelentés, amelyet egy Budapestre küldött 48 tagú vizsgáló-bizottság adott ki, hogy az "Ötéves Terv” megvalósítása terén nagyon elmaradtak és ezt szépíteni, tussolni próbálják, olyan adatokat küldenek Moszkvába, amelyek nem felélnek meg a valóságnak. Rákosi hazugságokkal etette a gazdáit. Nem szép dolog a gazdát félrevezetni, de csoda-e. mikor a gazda is ezt teszi annyi esztendő óta másokkal, világpolitikájuk alig is áll egyébből, mint félrevezető, alakoskodó komédiából, hazudnak rendületlenül. Demokráci-th Avenue Public Service Bureau 307—5th AVENUE, NEW YORK 16, N. Y. (31st St.) Telephones: MU 4-1818 és LE 2-5322 -ik éve specializál és szolgálja a magyarságot szeretetcsomag küldésben és hivatalos pénzátutalásban. IKKA csomagok Magyarországba újból rendelhetők! Világhírű CARE ajánl a vasfüggöny mögött országokba való csomagküldésre. írjon, telefonáljon ma ingyenes körlevélért. TARCZ SÁNDOR. FELVILÁGOSÍTÁS SZTÁLINNAK
