Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-05-15 / 5. szám
VOLUME IX. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y., 1952 MAJUS. NO. 5. SZAM. “ORBIS EUROPAEUS CHRISTIANUS” Irta: OTTÓ TRÓNÖRÖKÖS E címen a “Salzburger Nachrichten'*, Ausztria egyik vezető napilapja Ottó trónörökös egy oldalt betöltő cikkét közölte, amely egy Németországban tartott előadásának sűrített szövege. Ottó trónörökös ebben hatalmas történelmi érzékkel mutat irányt a nemzeti és társadalmi vetélkedésektől, szélsőségek harcától feldúlt, végveszélyben lévő Európa megmenekedése számára s az emberi és keresztény-népcsaládi igaz testvériességnek, a KERESZTÉNY SZELLEMISÉG EURÓPÁJÁNAK megvalósításában látja az örvényből való kiemelkedés egyetlen üdvös útját. A magyar nemzet szempontjából is példátlanul jelentőségteljes, irányjelőlö megnyilatkozás a következőket mondja: Oly időkben élünk, amikor a múlt merev formái megtörtek. A világtörténelemnek 1914 óta folyó és a harmincéves háborúhoz hasonlatos eseményei, — a századunk két világháborúja alatti és utáni népvándorlások, — megingattak mindent, amit az emberi szellem a Renaissance ideje óta felépített. A világtörténelem egyik legnagyobb összeomlásának vagyunk tanúi. Az élethez való jogukat követelő uj tömegek jelentkezése, egész kontinensek és fajok ezeréves álomból való ébredése, évszázados uralkodóházaknak, az öröklét számára épített demokráciáknak, de rövidéletü totalis parancs birodalmaknak is a megdőlése, a kétes helyzet, amelyben tigy a kapitalizmus, mint a szocializmus magát találja, mozgásban hozták az emberiséget. A viharos lázak felett, melyekben földünk vonaglik, méltán áll ott a népek jogos követelése, mely az igazságnak és szabadságnak helyes alkalmazását sürgeti. A számos feladat közül, amelyek nemzedékünk. — két világháború nemzedéke — előtt állnak, kontinensünk újjászervezése a legfontosabb. Ma mindenki belátja ennek szükségét s igy nem érdemes hosszan indokolni. Ennél sokkal nehezebb feladat, hogy az európai egység alapjait helyesen válasszuk meg. Orvosok ritkán próbálták ki annyit tudományukat a betegen, mint kontinensünkön. Strassburg csak bürokráciát teremtett, de mi szellemet és lelket keresünk, mert korunk túlságosan is bővében van a pusztító erőnek, de építő eszmékben és férfiakban szegény. A bizonyára dicséretes Schuman-terv, amely a kazánoknak és bányatárnáknak közös parancsnokság alá helyezésével európai egységet akar elérni, nehéz kezdet. A Molotov terv viszont a régi gyarmati uralom felelevenítése uj ideológiai öltözékben. Oly szándék azonban, mint amilyen kontinensünk helyreállítása, csak szellemi, lelki tényezők utján valósulhat meg. Ezek pedig nagy, döntő órákba jutnak teljesen érvényre. Már Gobineau mondotta, hogy akkor üt Európa sorsdöntő órája, ha Oroszország egyesül Kínával. Ez az óra olyan időben jön, amikor Európának szabad része különösen gyenge állapotban van és csak keskeny sávot jelent az Atlanti-part mentén. Oly kis területet, mint Nyugateurópa, nem lehet egyedül a fegyverekkel megvédeni. Még inkább szükség van lakóinak lelki elszántságára, igaz életakarására. Kontinensünk belső egyenetlensége hangjának már magukban az egyszerű földrajzi tények, — a szabad Európának a keleti kolosszussal szembeni gyengesége, — ismeretében el kellene némulnia. Európa egyesülése azonban csak a nationalizmus csökkenésével, mindennemű hegemónia, uralmi fensőbbség gondolatának földrészünkön való megszűnésével és végül annak szem előtt tartásával érhető el, hogy Európa határai a jelenleg Nyugat és Kelet közt fennálló határsorompókon túl fekszenek. Az első feltétel csak a nemzetek-fölötti keresztény gondolattal érhető el, mert csak a keresztény igazságosság. —- az államoknak, mint embereknek egyenlősége Isten előtt, —- oltalmazhatja meg a gyengébbet az erősebbnek ösztöneitől. Az ‘ Abendland’-nak, a keresztény civilizáció Európájának a természetfölötti hitre épült, eszmei közösségét csak azon keresztény nemzetek-fölöttiségnek, Krisztus földi békéjének szelleme teremtheti újjá, amely az Imperium Romanum vége óta eltűnt kontinensünkről. Az európai civilizáció keleti határainak helyreállítása nemcsak szükségesség, de az “Abendland”, a keresztényi Európa belső gyógyulásának is egyik alapfeltétele. Itt kezdődik a dunai ország^K nagy hivatása. A Dunavölgy napjainkig megőrizte az “Abendlandnak," a keresztény civilizáció Európájának nemzetek-feletti gondolatát. Az Osztrák Magyar Monarchia az Imperium Romanum gondolatának tényleges, mint jelképes folytatója volt; a magyar király a Szentkoronával megkoronázott, utolsó szentséges apostoli uralkodó volt, az osztrák császár pedig átmentette címét Németország tragikus bukásából, hogy a keresztény civilizáció Európája érdekében való, jövőbeli miszsziója számára megőrizze. A Dunavölgy átfogó küldetése ellentmond a kicsinyes területi korlátozásoknak. Ezért mi, Dunavölgyiek mindig is nagyobb térben, messzebblátóan, európaiabban gondolkoztunk és éreztünk. És ez azt jelenti: Épp oly kevéssé van német misszió, mint ahogy a Dunavölgy országainak sincs missziójuk, — csak keresztény-abendlandi misszió, a keresztény civilizáció Európájának missziója van, amelyben Budapest, mint Becs, Prága, mint Aachen, Zágráb, mint Páris és Madrid egyformán van érdekelve. Az egyes problémák csak ez általános, nemzetekfeletti küldetés, c valóban nagy térben való gondolkodás keretében oldhatók meg. A Dunavölgy népeinek tehát ez európai misszióban való szerepük tudatában kell lenniök. Már 1515-ben, amikor Maximilián császár Ausztriát királysággá emelte, az erről szóló okmány a Dunavölgy országainak az “Orbis Europaeus Christianus”, az abendlandi keresztény civilizáció Európája eszméjével való kapcsolatát említi. Az országok uj közösségében minden tagot a szabadságjogainak teljes tisztelete illet meg. Nemzedékünk szörnyű tragédiája arra tanit bennünket, hogy Európa egyetlen nemzete sem jogosult a mások feletti uralomra, minden ily; törekvés a legélesebb, zavaró ellenhatást hívja ki. A megbékélés misszióját kell betöltenünk, hogy az uj közösség az abendlandi keresztény civilizáció Európájának békés talpköve legyen. Kötelességünk úgy készíteni elő a jövőt, hogy egy tudatlanságból született megoldás ne rabolja el ismét annak életképességét. Lehetővé kell tenni a keresztény civilizáció Európáját alkotó országok oly átépítését, hogy népeiknek igazi, rendezett otthont nyújtsanak. Elérésére annak végre való felismerése szükséges, hogy politikai és szociális reform csak a közéleti erkölcs gyökeres megújulása alapján építhető fel. A keresztény civilizáció államának első feladata, hogy minden polgárának az élet javaira való jogát biztosítsa, amelyet mindenekelőtt a munkára, az otthonra, a család- alapításra és fenntartásra való jogban kell látnunk. E keretben és ez elemi emberi jogok megóvásával az államot vissza kell vezetni hivatásához. Nem kétséges az sem, hogy a közéletben először is a személy és a természetes egységek szabadságát kell biztosítani, de ezenfelül oly autoritásra is szükség van, amely a pártok felett áll és az állam szilárdságát és egyenes politikai irányzatát megóvja. A jövőben azonban szükség lesz arra is, hogy az állam legmagasabb autoritása ne legyen a néptől elszigetelt. Véget kell vetni a legmagasabb hatalom árnyék-szerepének s közelebb kell hozni az élethez és a néphez. Az újkori diktátorok csak azért juthattak hatalomra, mert hiányzott az igazi vezetői képesség és mert a diktáto-
