Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-04-15 / 4. szám
“KRÓNIKA” 4-IK OLDAL megmentse az ország épségét. Akkor ma nem volnánk szétszórt emigránsok, hanem békés polgárai egy virágzó hazának. Tehát vonjuk le a múlt tanulságait a jelenben és főleg a biztos feltámadást hozó jövőben. A szakadó zápor dacára sáriin megteltek a new yorki East 82-ik utcai Szent István r. kát. egyházközség templomának padsorai az április 5-én délelőtt IV. Károly király halála harmincéves évfordulója alkalmából tartott emlékmisére. Az ünnepélyes egyházi gyász-aktust a keletamerikai katolikus lelkészek rendezték, de kezdeményezésében résztvett az amerikai magyarság több világi egyénisége is, politikusok, irók, hírlapírók, akik tüzetesen ismerik Károly király mártir-él étét, a méltatlan tragédiát, amely keserű történelmi osztályrészéül jutott és úgy érezték, hogy a célok és módszerek külömbözőségének e tülekvéses napjaiban szükség van Károly király és céltudatos nagy akarásai, nemes törekvései emlékének felújítására, hogy útbaigazításul, eltévedéstől óvó vezércsillagul szolgáljon. A Krónika számos alkalommal emlékeztetett Károly király politikai örökségére s igy nem kell újólag részleteznünk, hogy főtörekvése abban állott, hogy a rövidlátással mindenáron meghosszabbított, népelnyomó, feudális rendi uralomnak véget vessen és bevonva a dolgozó tömegeket az alkotmány sáncaiba, jogot, földet és jólétet adjon a föld és a munkapad küszködő robotosainak, valóban a MAGYAR NÉP MAGYARORSZÁGÁVÁ tegye Magyarországot. Ha a Krónika semmi egyebet nem tett volna a lefolyt évfolyamai során, mint hogy küzdött a rosszindulatú általánosítok azon tényhamisitásai ellen, amelyeket Károly király emléke körül folytattak s különválasztva, distancirozva Károly király szereplését a népjogok és a népjólét fejlesztése ügyének kerékkötőitől, igazi történelmi színében állította a magyarság elé, elvégezte feladata egyik legjelentősebb részét. Nem először mutatunk rá arra, hogy még a dinasztiával nem rokonszenvező, de a történelem nagy és keserves leckéjét azóta már megtanult, egyes polgári liberális tekintélyek is már régi Írásaikban elismerték, hogy az uralkodóház régóta változtatni akart az önmagukat túlélt, feudális birtokviszonyokon és nem rajta múlt, hogy ezt alkotmányos utón nem tehette meg. . . Történelmileg elismert tény az is, hogy az uralkodóház már a századforduló első éveiben kész volt bevezetni a munkásság és nemzetiségek által reklamált általános titkos választójogot, sőt erre konkrét lépést is tett, de a merev vaskalaposság mindent elkövetett a korszerű haladás formáinak megvalósítása ellen. Lekésették az ország vonatát a történelem menetrendjéről és még mindig próbálták holtvágá-Vezéreljen útjainkon az a mártirsorsu király, aki életét adta oda népeiért és akinek áldozata nem fog jutalom nélkül maradni, mert vele volt az Isten, kinek mindenkor leghűségesebb szolgája volt. CZIKANN-ZICHY MÓRIC. • 9 1 "« nyon tartani, mikor Károly király a cselekvéseinek tanúsága szerint, régóta érezte, hogy a tizenkettedik óra is elkövetkezett az indulásra... Károly király békét és boldogságot akart a magyar népnek. A háború örökölt súlyos teherként szakadt nyakába és mindent megpróbált a béke, az ország mentése érdekében, de ebben is csaknem magára maradt; tanácsadói nemcsak nem értettek a külpolitikához, de csak rontottak szándékai amúgy is példátlanul nehéz sikerreményein. . . Amikor az Ententetól bujtogatott forradalmiság bűnbakul tette meg, nem felelt fegyverekkel, nem akart vérontást. A békekirály a megtévesztettekkel szemben is a béke türelmes apostola maradt. Visszahúzódott az uralkodói jogok gyakorlásától, várva, hogy eljön a kijózanodás ideje. Nem akart vért Budaörsnél sem, amikor Gömbös Gyula vitézei Prága örömtapsai között vonultak fegyverrel a törvényes király ellen. Ellensége volt minden erőszaknak és a szociális népbarátság mellett ezt az erőszak-ellenességet, békés szellemet, a jog, igazság, alkotmányosság módszerei követését hagyta örökségül utódjára. Ottó trónörökösre. Károly király politikai hagyatékát nem szívlelték meg a két háború közti korszak vezetői,’ negyedszázaddal meghosszabbították a feudalizmust és kaszt-világot Magyarországon és nem követték Károly béke-szellemét a második világháborúban sem, amikor pedig szintén a kivárás, az alkotmányon kivüli helyzet proklamálása lett volna a helyénvaló, hogy Magyar ország aztán Dániához hasonlóan hivatkozhassék száz százalékos áldozat voltára és jobb békeszerződést kérhessen. Semmiben sem fogadták meg Károly király örökségét és ennek nem csekély kedvezőtlen jelentősége, kihatása van a mai nemzettragédia külső és belső szempontjaiból. . . Ha eljön a magyar nemzet felszabadulásának nagy órája, vezérelje az ujjáépitőket Károly király népbarát és békebarát szelleme! A feudalizmust, népelnyomást Item lehet visszahozni, a reakció korszakát nem lehet újból megnyujtani! Nem jöhet újabb erőszak sem, hanem a Jog erkölcsi tekintélyének az erőszakokat hatálytalanító folytonossága természetszerűleg kell helyreálljon. Ottó trónörökös demokratikus és szociális érzülettel eltelt alkotmányos egyénisége magában véve is tökéletes garancia, de, hiszszük, a rekviem azok számára, akiket netán illet, nagy emlékeztető volt Károly királyra és üdvös, nemzetmentő eszméire és céljaira, amelyeket nem szabad többé szem elől téveszteni, cserbenhagyni, ha az Égi Kegyelem mégegyszer megadja a magyar felemelkedés alkalmát. * * * A mindvégig mély vallási és történelmi áhitatu emlékmisét Horváth Lőrincz atya, perthamboyi plébános, az amerikai magyar legitimisták egyik érdemes, régi vezére celebrálta fényes magyar papi asszisztenciával. Spellman new yorki bíboros, Magyarország és Mindszenty bíboros nagy barátja képviseletében Stephen J. Donahue püspök elnökölt az emlékmisén és végezte a tulajdonképeni rekviem-szertartást. Az oltár balszélén hatalmas, magyar nemzeti zászló selyme ragyogott. . . Ottó trónörököst és Regina trónörökösnét március második felében halaszthatatlan ügyek Európába szólították vissza és ezúton küldik meghatott köszönetüket a rendező papságnak és az emlékmise minden egyes résztvevőjének. Pontban tizenegy órakor érkezett Zita királyné, Sarolta főhercegnő, Rezső, főherceg és kíséretük, akiket Donahue püspök és a magyar papság köszöntöttek a templom bejáratánál. A királyi család tagjai a főoltárnál felállított magas karosszékekben foglaltak helyet. Zita királyné a szertartás alatt többször is meghatottan törölte könnyeit. A padsorokban a magyar papság, politikai körök, irodalom és sajtó számos kiemelkedő képvise-Csaknem kétezer esztendő távlatából hang száll felénk az Olajfák hegyéről: “Ébren legyetek és imádkozzatok”. Kár, hogy nem tudjuk látni, de el se képzelni Krisztus arcát, amikor elszáll ajkáról a megrázó figyelmeztetés. Mennyire nekünk szól pedig alvó keresztényeknek. Mennyi mély fájdalom remeghetett a hangjában és mily nagy szomorúság loboghatott a szemében. És az apostolokat nem hatotta meg. Nem hatolt át a szivük kérgén és nem gyújtotta fel lelkűkben azt a lángot, amely Krisztus szomorú szemében lobogott a szenvedések éjtszakáján. Elaludtak és mégegyszer elaludtak. Ezalatt Krisztus mérlegelte az ember bűneinek a súlyát és a szenvedéseket, melyeket Judás csókja után ki kell bírnia. Súlyosnak, borzalmasnak találta és megremegett. Vért veritékezett. És ezekben a veritékcseppekben már benne csillogott az ember megváltásának isteni fénye. Akarom az áldozatot. Vállalok minden szenvedést, megostoroztatást, töviskoronát, kereszthalált. Mindent, de mindent, csak téged megválthassalak ember. Nem tudom Krisztus szavait idézem-e, az Ő érzelmei borzonganak-e át a szivemen, de az Olaj fák hegyéről ide áramló múlt ezt permetezi a lelkekre. Mintha vértanuk ezreinek vérébe mártanám toliamat, amikor le1952 április. lője foglalt helyet, de túlnyomó többségben voltak jelen a “névtelen” magyar férfiak és nők százai, akiket a régi királyi, nagy Magyarország emlékéhez való bensőséges, mélységes ragaszkodás, a királyi család iránti hála, hűség és szeretet spontán érzései hoztak ide ezen a széltől, esőtől csapzott, áprilisi délelőttön. Senkisem vette észre, hogy a magát az amerikai magyarság egyetemes képviseletének cégérező alakulat nem képviseltette magát, hiszen jelen volt maguknak, a szülőföldtől szivükben elszakíthatatlan, egyszerű amerikai magyaroknak sokasága, a magyar föld és munkapad népének ez a legigazabb képviselete. És a gyászmise végén, itt a világ másik oldalán, a szabad amerikai magyar végek templomában, ahol ebben az órában megelevenedett négy évtized nemzeítragédiájának minden égő sebe, fájdalma, forró hévvel hangzott ajkukról a lelkek esdeklő siráma: “Boldogasszony Anyánk, Menyei Pátronánk ... ne felejtkezzél meg szegény magyarokról. . .” Zita királynőt az emlékmise végén Donahue püspök és a magyar papság a közönség tiszteletteljes sorfala között a kapuig kisérték s miközben kocsiba szállt, a közönség közül számosán éljenezték. Éljen Zita királyné, harsant fel a new yorki 82-ik utcában a kiáltás. Istenem, mikor hallunk végre megint király-éljenzést Budapesten, egy felszabadult és testvéribb szellemben megújult, boldog Magyarországon?! „ írom a kérdést: “te mit vállalsz ember? Meg tudod-e érteni Krisztus drámai figyelmeztetését? Él-e benned az első keresztények vértanuságig hü és állhatatos hite? Avagy alszol te is az apostolokkal?' Nem ráz meg a vasfüggöny mögött hitet valló mártírok és vértanuk szörnyű haláltusája? Közömbösen engeded elszállni füled mellett a rabnépek szenvedő segélykiáltásait. Önős érdekből átnézel népek és országok szenvedése felett és tétlen hallgatásoddal aláírod halálos ítéletüket. És szem-forgatva mosod kezeidet Pilátussal. Vigyázz ember!" Az idő kétezer évvel előbbre lépett. Mások az emberek, mások a megítélések, mások az adottságok és mások a bilincsek. Erősebb lett a Sátán és hatalmával igényei is nagyobbra nőttek. Akkor, a kétezer év előtti Sátánnak elég volt Krisztus. Ma milliók kerülnek keresztre és nem elég. Aki ma kezedet mosod, gondolj arra, hogy ezekre a kezekre is rá fog kerülni az a bilincs, amely ma oly kegyetlenül vág a magyar nép kezeibe. Mit képzelnek egyes mai Pilátusok, akik a vétkes közöny puha karosszékében mossák kezeiket a fcolsevizmus vértanúinak ártatlan vérétől. Talán azt hiszik, hogy holmi szemforgatással és nehány kisnemzet keresztrefeszitésével megússzák azt a veszedelmet, IV. KÁROLY EMLÉKMISE JOGUNK A FELTÁMADÁSRA
